A szélsőséges időjárás miatt sok a front, a frontok meg rosszul hatnak a gyerekekre (is!), így az estéim mostanában eléggé változatosra sikerednek, de leginkább önállósítják magukat és tőlem eléggé függetlenül zajlanak, ami azt jelenti magyarul, hogy nem tudok előre tervezni és elég kevés időm marad lazítani kicsit, de ezt női sorstársaimnak biztosan nem kell magyarázni. Este tízre lesz csak csend és akkor még vár a háztartás. Éjfél körül „zárom be” végre a „boltot”, hogy biztosítva legyen a másnap reggeli zökkenőmentes „nyitás”.

Ekkor szoktam kicsit háttértévézni, ez pihentet is a monoton dolgok végzése közben és információszerzésre sem utolsó. Mindig meglepődöm, hogy meglepődnek azon a tényen a kísérletező kedvű hímnemű tudósok, amikor kiderül, egy nő vígan hímez, míg hallgatja a televíziót, miközben fecseg a fülére akasztott telefonba a barátnőjével és ezeken túl gond nélkül vezényli közben családja többi tagjának életét...”fő az összpontosítás”-alapon! Ezt az előnyünket szokták hátrányként a férfiak az orrunk alá dörgölni, hogy aki ennyi mindent tud egyszerre, az semmit nem tud igazán elmélyülten, rákoncentrálva, így ne csodálkozzunk, hogy igen-igen nagyformátumú tudós elég kevés kerül ki a gyengébb nem soraiból...

Na persze ezen mi nők felháborodunk és visszavágunk azzal, hogyha egy nő be akarja tölteni a biológiai funkcióját is, akkor elég nehéz például két szoptatás között hatalmas tudományos felfedezéseket tenni, persze jó néhány példa van arra, hogy ez azért nem lehetetlen...

Hiába hadakozunk, szép számmal vannak olyan viccek, amelyek minden tényt elseperve állítják: „kis testi hibánk” miatt vagyunk képesek annyira, amennyire...

Volt olyan ismerősöm, akitől ha megkérdezték, hány gyereke van, akkor ezt válaszolta (szerintem viccnek is erős ez, pedig az illető ettől függetlenül nagyon jó apa volt): gyerek csak egy, és még három lány!

Sőt, a következő viccet egy háromlányos boldog apukától és hűséges férjtől hallottam: „Átoperáltatja magát egy fiú lánnyá...másnap találkozik a barátjával, akit nagyon érdekel minden a beavatkozásról és megkérdezi, hogy nagyon fájt-e ez a dolog. Erre a fiúból lett lány ezt válaszolja: kicsit fájt, amikor beültették a hajhagymákat, és amikor szőrtelenítettek, jobban fájt, amikor felvarrták a melleimet, de tudod, az fájt a legeslegjobban, amikor zsugorították az agyamat!” Ha-Ha!

Szóval nincs könnyű helyzetünk, nekünk nőknek, és ezt tegnap ismét megtapasztaltam, amikor véletlenül rákattintottam háttértévézésem közben egy olyan műsorra, aminek ez a címe: „Szeretem a testem!”

Először arra gondoltam, hogy ez mekkora marhaság! Ki ne szeretné a testét, ez a létezésünk alapja, hogy benne vagyunk egy testben, olyan, amilyen, de a miénk...persze, hogy szeretjük, aztán döbbenten tapasztaltam, hogy ez a 20-21.század tényleg nagyon elbánt, pestiesen szólva kibabrált velünk, nőkkel...vagy mi magunkkal?

Bemutattak egy harmincas nőt, Mariannt, aki teljesen átlagos magyar testi adottságokkal bír, szült két gyereket, a kicsi még csak 3-4 éves. Mariannak szép szemei vannak, ovális arca, csinos frizurája és nagyon meggyötört lelke...ez nem látszott, csak kiderült szép lassan. A férje nagyon kedves ember, elmondta, hogy szereti a feleségét olyannak, amilyen, aki viszont nagyon nem szereti önmagát. Már annyira nem szereti magát, hogy be nem megy egy ruhaboltba, mégha szüksége is lenne valamire. Mariann fásult, szomorú szemekkel mondta el magáról, hogy csúnya, mert kövér a feneke, nagy a hasa, rövid a lába, a nyaka meg túl hosszú és csak sorolta a „hibáit”, közben el-elsírta magát!

Azzal kezdték az átalakítást, hogy lefotózták bikiniben és nézegetnie kellett magát, eközben a szakértő elmondta neki, hogy mi SZÉP rajta és mi ÁTLAGOS, a nőn látszott, hogy egyáltalán nem hiszi azt, amit hall....ekkor bejött öt kövérebb nő a stúdióba, az első csak pár centivel volt kövérebb, mint Mariann, a többi fokozatosan emelkedő sorrendet mutatott. Bikiniben megálltak és Mariannak be kellett állni a sorba, ahová saját magát sorolta. Ekkor én már biztos voltam benne, hogy a sor közepére fog állni, a tőle 10-15  kg-mal kövérebb nők közé, és igazam is lett.

Amikor megtudta, hogy ő a 95-ös mell- és csípőbőségével a sor elejére kerül, tőle 20 cm-rel vastagabb az a hölgy, aki után beállt harmadiknak, teljesen megsemmisült...kezdte belátni, hogy kórosan rossz az „énképe”. Ekkor válogatott néhány nőies, de szolid ruhadarabot számára a szakértő és megmutatta neki, hogy nem kell slampos ruhákban járnia, amiről azt hiszi, hogy mindent „ápol és eltakar”, hanem ki kell hangsúlyozni például azt, hogy szabályos női formában keskenyedik a derekánál és szélesedik a csípőjénél a vonala.

Ezután jött egy kis fodrász, és a smink. Mire mindennel készen lettek, teljesen átalakult a nő. Fásult, szomorú szemei tele lettek fénnyel, megjött az önbizalma, elhitte, hogy tényleg nem ronda...közben azért kiderült, hogy kórosan kevés önbizalma van és mindig hagyja, hogy a környezete meggyőzze mindenről, amiről neki esetleg más a véleménye. Szóval nem nagyon vállalja az egyéniségét, ezzel Soma mamával való beszélgetése során szembesült igazán és meg is ígérte, hogy ez lesz a legeslő, az új ruhákon túl, amin változtatni fog! Ugye mindig kiderül, hogy az ilyenfokú énképzavar oka általában lelki eredetű. Ha nincs rendben a lélek, jönnek az egyéb bajok, például ilyen formában, hogy valaki utálja a saját adottságait és torz képe van saját magáról.

Az átalakítás végeredményéről profi fotók készültek, amelyeken már úgy nézett ki Mariann, mint egy modell, és ez számomra két dolgot is bizonyít: ha megjön az önbizalom, ettől lesz „kisugárzás” és egy nő széppé válik, és ha már szép, egy profi segítségével le lehet úgy fényképezni minden átlagos nőt, mintha fotómodell lenne....

A műsor végére megállapítottam, hogy ennek a nőnek érdemes volt jelentkeznie ebbe a műsorba és tényleg megváltozott ettől az élete, egészen más életminőséget kapott azzal, hogy megjött az önbizalma. És vajon hányan vannak azok, akiken egy ilyen műsor, vagyis szakemberek segítsége segíthet csak!

Este 11-kor, még számos megoldásra váró „feladat” mellett azon gondolkoztam, tényleg nagyon nehéz és összetett feladat nőnek lenni. Ezzel természetesen nem szeretném lebecsülni a férfiak szerepét vagy feladataik „nehézségi fokát”, de legalább nekik eddig ilyen jellegű gondjaik nem nagyon voltak. Bár ahogy ez a világ kuszálódik, a külső -nem pozitív- hatások erősödésével lassan őket is eléri az „énképzavar” problémája. Már a tíz éves lányom azzal jön haza az iskolából, hogy a lányok azt nézegetik, kinek van „kocka” hasa a negyedikes fiúk között! Úristen! Meg lehet még ennél a pontnál állni?

Zsófi