A blog indulása óta idéztem már Csernus dokit, a ma leghíresebb magyar megmondóember-fenegyerek-lélekbúvárt! Még soha nem olvastam egy könyvét sem, csak készültem rá már évek óta, mert kíváncsi vagyok az emberre.
Mi jön "le" vagy "át" belőle a könyvében, olyan-e, mint egy TV-interjúban vagy egy újságcikkben, tényleg zseni vagy "viselkedés-zavaros" és rá is ráférne egy Csernus doki!
Nem lehet igazán válaszokat adni ezekre a kérdésekre, ahogy minden ember sokszínű, sokrétegű, na őrá aztán ez fokozottan érvényes...és még tudja is, hogy mitől döglik a légy, hogyne tudná, hiszen ez a szakmája.
Szóval sokminden jót és rosszat el lehet róla mondani, sokan rajonganak érte, sokan meg utálják, na de arról szerintem senki nem nyit vitát, hogy jelenség a pasi és még nagy egyéniség is mindehhez, intelligens és érti azt, amit csinál...de ha nem annyira érti, mint ahogy viszont képes elhitetni velünk, már az is elég a sikerhez, ahogy ezt jól látjuk!
Visszatérve a kiindulóponthoz: érdekelnek a cikkei, írásai, könyvei...életem párja tudja ezt, és két napja meglepett egy Csernus dokis könyvvel. Persze "önző" módon úgy lepett meg eme nagybecsű művel, hogy azonnal le is csapott rá és elkezdte ő is olvasni. Ebből meg persze az lett, hogy ő a könyv feléhez közelít így egy nap és számos elvégzett feladat után, míg én az első fejezetnél járok. (Most mondjam azt, hogy nem olvasok lassabban, csak kevesebb az irodalomra szánható időm! Na de most se mentegetőzni, se panaszkodni nem szeretnék.)
Szóval idegesítő ez a helyzet, mármint hogy nem haladok úgy, ahogy szeretnék, és az egészhez még maga Csernus doki is jócskán hozzájárul egy-egy provokatív kijelentésével, vagy nevezzük inkább így: kinyilatkoztatásával. Na most egyáltalán nem tudom, ahogy a tao mondja, hogy valójában mi lenne nekem jobb: olvasni gyorsabban ezt a "vizes lepedőt", amit keményen, a maga keresetlen stílusában leránt rólunk, nőkről a Doki, vagy inkább még egyéb feladatokat kitalálni magamnak, hogy napi félórám se maradjon remekművére. Majd életem párja úgy is beszámol róla, ő mire jutott Csernussal egyetemben!
Ahol én tartok, ott még sok provokatív nincs...bár már kezdi a csesztetést (amit Nacsa Olivér felülmúlhatatlanul tud ábrázolni), de ez még nem az igazi! (ahogy meg Rajkin mondta a „kommunista” évszakokról!)
Na de az én drága férjem nemcsak olvasni szeret nagyon, de még hozzá "poéngyilkos" is, és felolvasóestet is tart nekem...és bizony amit idáig hallottam, már az is elég volt ahhoz, hogy megállapítsam, Csernus doki most sem viccel!
A NŐről, mint olyanról értekezik, ez a könyv címe is: A NŐ. Így foglalja össze Csernus doktor úr, hogy mit akar könyvével:
„Amikor azon gondolkodtam, mi lehetne ennek a könyvnek a célja, arra jutottam, hogy semmi más, mint felhívni a figyelmet arra, hogyan érheti el valaki a megfelelő kisugárzást. Mert ha nincs kisugárzás, akkor a látszólag jól megélt szerepek valójában álszentté, erőtlenné és bizonytalanná válnak, s ebből egyértelmű, hogy az ember élete kudarcos lesz. Én úgy gondolom, hogy a nő attól lesz nő, ha az élete különböző területeit illetően büszke magára, mert mindent megtett, amit tudott és érzett.”
Aztán ízekre szedi a gyengébb nemet, ezen belül konkrétan mindenkit: az „anyát”, az „okoskát”, az „okoskodót”, a „szakértőt”, a „tanácsadót”, „a szépikét”, a „kövéret”...
Szóval én még tényleg nagyon az elején tartok a "leckének", de nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fogok kijönni ebből az egészből, és arra még sokkal inkább kíváncsi vagyok, hogy maga Csernus doki hogy fog kijönni ebből az egészből, mire jut majd a végére, és persze én mire jutok majd a végére.
Mindenesetre a stílusa és a szókimondása a régi, és tetszik. Sok dologban, talán szinte mindenben egyetértek vele és azt gondolom én is, ha már egy vagy több szerepet el is kell játszani az életben, legalább amikor egyedül maradunk önmagunkkal, akkor legyünk őszinték!
Valljuk be őszintén, mitől érezzük magunkat szarul (szó szerint idézem a szerzőt, csak ezért merek ilyen csúnya szavakat használni!), ugye akkor kezdődik a „gyógyulás”. Lássuk be: ha végre bevállaljuk legalább azt, hogy valamerre el kellene indulni önmagunkban-önmagunkból, az is jönni fog talán, hogy merre is!
Persze azt egyáltalán nem garantálja senki, hogy „túl az Óperencián, boldogok leszünk”, de ha próbálkozunk "rendet" rakni, már félsiker...ahogy Csernus könyve. Vagy az egészen az? Majd ha elolvastam, megmondom.
Addig is, itt megtalálható a mű a szerző tolmácsolásában:
http://samu.ki.iif.hu/temp/Csernus%20-%20A%20n%F5%20(hangosk%F6nyv)/
Zsófi
