Nézem esténként a Vacsoracsatát, egyike azoknak a kevés műsoroknak, amit ha tehetek, minden nap megnézek. Vannak olyan vélemények, amely szerint erőltetett, ahogy összeültetnek öt hírességet, akik jópofiznak meg időnként piszkálják a tányérukon a drága ételeket és kekeckednek egymással. Olvastam már olyan nézői kommentet, amely szerint az ilyen műsorokkal akarják vacsoraidőben idegesíteni az országot, amelynek nagyobb része nem szalad el a piacra, hogy elköltsön több tízezer forintot egy finom vacsora kedvéért.

Tulajdonképpen most nem is a Vacsoracsatáról szeretnék írni, hanem arról a jelenségről, amely egyre csak terjed, és lassan befed mindent, ahogy -pestiesen szólva- Moszkvát a hóesés (bár arrafelé is egyre enyhébbek a telek) és a fent említett műsorban is gyakran megjelenik: ez a bratyizás!  

Legutóbb például bement Fenyő Iván színész a piacra, hogy beszerezze az alapanyagokat a vacsorához, és azt mondja a hentesnek: Jó napot! (na ebbe most ne menjünk bele, hogy ez így elég hülyén hangzik és durván is....”Jó napot kívánok!” lenne a sokkal szebb forma). Mire a hentes azt mondja: „Jó napot, mit kérsz?”  

Na és én itt ledöbbenek! Mikor sikerült Fenyőnek letegeződni a hentessel, lemaradtam valamiről? De amikor Fenyő művész úr zavartan kikerüli a párbeszéd további részében az igék használatát, akkor már tudom, hogy semmiről nem maradtam le, csak a hentes volt egyszerűen modortalan...

Aztán jön a sajtos pult egy fiatal lánykával. Párbeszéd hasonló, köszönés magázódva, kérdések Fenyőhöz intézve tegeződve, majd elköszönés a végén „Viszláttal”!

Nekem ez a viszlát is nagyon zavaró, kedvenc Mézga családom jut eszembe erről, amikor próbáltak kapcsolatba lépni Köbükivel és minden szónak csak az első felét mondták.

Az illemszabályok hiányos vagy semmilyen ismerete, azok teljes figyelmen kívül hagyása okozza a zavarok legnagyobb részét. Amikor felnőtt lettem, anyámék azt mondták: „Mostantól felnőtt vagy, mégha nagyon fiatal, akkor is. A fiatalabbakat lehet letegezni, az idősebbeknél meg kell várni, hogy felajánlják, természetesen a férfiak kivétel, mert nekik meg kell várni, hogy a nő kezdje a tegeződést, nem illik egy hölgyet, pláne ha nem is ismerjük egymást jól, csak úgy letegezni és itt nem számít a kor sem, egy idősebb férfi sem tegezhet le csak úgy egy nőt. Ezeket a szabályokat mindenki tudta, anyám egy kis faluból került a Tanítóképzőbe az ötvenes évek közepén, de egész aktív életében biztosan kezelte az emberi kapcsolatok eme részét, ahogy egész generációja is. Mi ezt láttuk gyerekkorunkban, mégis mára egy hatalmas káosz lett ez az egész.

Amikor az IKEA megnyitotta első üzletét, még egzotikumnak számítottak a tegeződve útbaigazító táblák. Viccek születtek, humoristák építették be poénjaikat az IKEA-ról a műsorukba, hogy a svédek milyen lazák: menj jobbra, vedd meg, vidd haza, szereld össze, egyél húsgolyót... Aztán kiderült, hogy az angolhoz hasonlóan a svédben sincs különbség az igék magázódó és tegeződő formái közt, nem úgy, mint a magyarban, az oroszban vagy a franciában. Szóval nekik ez a természetes, de nekünk nem ez a természetes, hogy idegen emberekkel tegeződjünk. Én nem fordítottam volna le a svéd szövegeket magyarra tegeződő formában, de ha már így alakult, hát maradhatott volna ez egy üde színfolt az IKEA falai között.

Ehelyett onnantól kezdve nem volt megállás, mindenki elkezdett lazulni a kereskedelemben (persze erről egyáltalán nem az IKEA tehet csak, hanem a rendszerváltás is, mert azt hittük, mostmár a szabadság azt jelenti, hogy mindenkinek mindent szabad, például idegen embereket szemrebbenés nélkül bárhol, bármikor letegezni).

Mára odáig jutottunk, hogy bemegyek a könyvesboltba középkorú családanyaként a gyerekeimmel könyvet vásárolni, elém lép egy húszéves fickó, én előre köszönök neki, hogy „Jó napot kívánok”, mire ő: „Szia, mit kérsz?”. Erre lett volna kedvem azt mondani, hogy magamnak egy vásárlói panaszkönyvet, Neked meg egy illemtankönyvet kisfiam!

De persze nem mondtam, annyit válaszoltam, hogy köszönöm a segítséget, de majd inkább egyedül boldogulok. Amikor kijöttünk a boltból, azonnal megbeszéltük a gyerekekkel, hogy mi volt ebben az egészben neveletlen.

Vannak ellenpéldáim is: egy ismerősöm kollégáját elhagyta a felesége és hosszú, idegtépő vagyonmegosztási perben álltak. Annyira utált minden nőt, hogy közölte mindegyikkel, aki le akart vele tegeződni, hogy ő NŐKKEL nem tegeződik. Nagy népszerűségre tett szert ezzel a lépéssel, és nagy kedvencévé vált a kollektíva női részének, amin a férfiak viszont jókat mulattak a háta mögött.

Kicsi gyerekkoromban egy idős házaspár lakott mellettünk. A szüleimtől tudom, akik nagyon jóban voltak velük, hogy Éva néni és Pali bácsi úgy élt, mint egy galambpár, de ha Pali bácsi beidegesedett valamiért, akkor ez volt a rendszeres  szövege, ha Éva néni próbálta jobb belátásra bírni: „Magának én nem vagyok Pali! Magának én Dr.X. Pál vagyok, magyar királyi jogász!” (és mondta még az egykori munkahelyi rangját is nyomatékként).

Végül még egy aranyos történet a jómodorról: ültem a kilencvenes évek közepén a hatos villamoson...fáradtan meredtem magam elé, amikor leült egy nagyon idős férfi és egy kicsit fiatalabb hölgy egymással szemben. Sokáig egy szót sem szóltak egymáshoz. Egyszer csak az úr elkezdett magázódva beszélni a nőhöz, aki unott arccal hallgatott és nem szólt semmit.

Én egyre jobban figyeltem, meg voltam győződve, hogy az idős úriember udvarol és ebből itt, a szemem előtt lesz is valami...jó volt látni, hogy túl a nyolcvanon is lehet (és kell is) udvarolni. Már-már zavarni kezdett a hölgy közömbössége, és drukkoltam a bátor öregúrnak, aki csak nem hagyta abba a beszédet, mégha nem is reagált rá a nő...és ekkor a bácsi a lényegre tért és megkérdezte: "Maga meg én, nem kezdhetnénk el egy nexust?" (Ugye milyen kifogástalan kérdés?) Akkorra már mindenki őket nézte és várta az egész villamos, hogy az idős nő beadja-e a derekát. A hölgy végre megszólalt nagy unottan és ennyit mondott: „Na de kérem, mi már elkezdtük a nexust 50 évvel ezelőtt!”

Ez olyan fordulat volt, amire senki nem számított és megmagyarázta azt is, miért nem jött tűzbe a hölgy azonnal a „hirtelen” jött, „BKV-n született” nexus lehetőségétől! Azért nem bukott le az öregúr az első percben, hogy nem idegen nőnek udvarol a villamoson, hanem a feleségének, aki élete párja ötven éve, mert nem tegezte!

Ugye a mi sokmindenen edződött fülünk ilyenhez nincs hozzászokva, így mindenkit be tudott csapni maga körül percekig, és le sem bukott volna, ha nem kérdez rá konkrétan a lényegre.

Tudom, egyre divatosabb, hogy a gyerekeink már nem is tanulnak meg magázódni, nem ismerik a „tetszik tudni”, „tessék szíves” formákat, tegezik a tanítókat, mert kicsik, mondjuk mi, de aztán lassan már a tanárokat is, és mindenki mást is. Én mégis azt gondolom, ez is a családból "jön”, ahogy minden más. Legalább tanítsuk meg őket arra, hogy „régen” hogy volt, hogy nem volt, és majd az idők szava eldönti, merre tovább.

Zsófi