Nem állítom, hogy Follett könyvei olvastán megváltozik az életem, nem gazdagodom bölcs gondolatokkal, és nem kapok örökre szóló üzeneteket tőle – mint pl. García Márqueztől. De hogy a könyvei letehetetlenek, az biztos – erről tanúskodik a több mint 100 millió eladott kötet, amivel büszkélkedhet! És én is tanúskodom róla – most olvastam ki a legújabb könyvét: az Évszázad-trilógia első kötetét, A Titánok bukása címmel, 968 oldalt, melyet kevesebb, mint egy hét alatt faltam fel...

Follett művei két nagy csoportba sorolhatóak: a történelmi kalandregények és a krimik-kémregények. A nagy áttörést az utóbbi műfaj hozta meg neki: a Tű a szénakazalban óriási siker lett 1978-ban, és 3 évvel később a belőle készül film is bevonult a nagy klasszikusok sorába.

A történelmi témájú regények közül leginkább A katedrálist emelhetjük ki, amellyel azt a páratlan bravúrt sikerült végrehajtania, hogy egy 12. századi történettel került a bestseller-listák élére  - hosszú-hosszú időre. Nagy kedvencem ez a könyve, és a regény 18 évvel később megírt folytatása is, Az idők végezetéig.

Most azonban talán még nagyobb fába vágta a fejszéjét: arra vállalkozott, hogy egy monumentális trilógia lapjain megeleveníti a véres, szeretve gyűlölt huszadik századot. Az első könyv története 1911-ben indul, és a két világháború közt ér véget – földrajzilag és szereplőit tekintve pedig az Orosz Birodalomtól az Amerikai Egyesült Államokig terjed.

Follett nagy gonddal választotta ki a bonyolult cselekmény fő karaktereit – wales-i bányászcsalád (mely saját családi hátterére utal, hisz ő maga is Wales-ből származik, apja a regényben szereplő Billy apjához hasonlóan mélyen vallásos keresztény ember volt), angol arisztokrata, Angliába házasodott orosz hercegnő, orosz proletár, Amerikába emigrált orosz maffiózó, szüfrazsett angol grófnő, német arisztokrata, amerikai diplomata alkotja az állandó körforgást – és itt rögtön be is kell szúrnom az első kritikai észrevételemet.

A sok szálon futó regények (és filmek) sikerének kulcsa mindig az: hogyan, mennyire finoman sikerül a szálakat egymásba fonni, milyen pontokon, mennyire meglepetésszerűen sikerül a szereplők találkozásait létrehoznia az írónak.

Ken Follettnek ezúttal ez - véleményem szerint – a nevéhez és írói kvalitásaihoz méltatlanul kevéssé sikerül. Hihetetlen, hiteltelen számomra, hogy egy húsz évet felölelő időszakban a fentebb felsorolt szereplők Európa és Amerika hatalmas távolságait bejárva lépten-nyomon egymásba botlanak. Mindig pont ott van az egyik, ahol a másik – ez egyszerűen nem reális. Zavaróan nem az.

Tudom: csodás véletlenek márpedig vannak, az emberek együtt rezegnek, én is találkoztam már véletlenszerűen a milánói dóm tetején sétálgatva ismerős magyar lánnyal…

De amit ez a mű produkál, az „sok a jóból”.

A másik hibája a könyvnek épp a történelmi hitele – bármily meglepő. Follett annyira elmerült a történelmi forrásokban, annyira beleszeretett a csataleírásokba és a politikai csatározások bonyolult részleteibe, hogy elfelejtette: egy regénynek a túl sok részlet a rovására megy. Az ilyen pontokon a cselekmény leül, ember legyen a talpán, aki körmét rágva olvassa az angol pártharcok tekervényes fordulatait…

De ez minden rossz, amit a könyvnek felróhatok. A karakterek izgalmasak, a cselekmény fordulatos. Megjelenik Churchill, Lenin, Trockij és számos más, a történelemkönyvekből ismert személy.  A valós történelmi szereplők szépen belesimulnak a kitalált személyek életébe.

Történelmi regény esetében igazi bravúr, ha az ember izgatottan várja: mi fog történni a következő oldalon? – hisz mind tanultuk, hogy mi lett az egyes csaták vége, ki győzött-ki veszített… És mégis. Az írónak sikerül elfeledtetnie velünk, hogy valós eseményekről olvasunk. Oktondi módon reménykedünk abban, hogy mégis másképp lesz a história menete…

Aki szereti ezt a műfajt, ne hagyja ki A Titánok bukását. Remélem, a hatvanegy éves író megírta előre a trilógia mindhárom részét, nagyon nem szeretném, ha úgy járnék vele, mint Szabó Magda Für Eliséjével jártunk… De arra, hogy a trilógia befejeztlen marad, ezúttal nincs sok esély – Follett ereje és alkotói ereje teljében van.

Szeretettel ajánlom.

Nóra

Bővebben Ken Follettről: http://kenfollett.lap.hu/