avagy 90 éves Rímhányó

Szándékosan tettem jelen időbe Romhányi József születésnapját, bár már 28 éve nincs köztünk – de sorai épp annyira jelen vannak és élőek a magyar nyelvben, akár a népköltészet.

A „Rímhányó” nevet, azt mondják, ő maga adta magának. Én ezt készséggel elhiszem, mert pont olyan pimasz, szellemes, és bravúros, mint minden, amit ő írt.

És mégis, keveset tudunk róla, egy kicsit olyan, mint Rejtő: nem veszik, nem vették elég komolyan, most pedig, hogy már ennyi év elmúlt a halála óta, kultusszá változott.

Versei hangzásának, ritmusának egyik legfontosabb titka, azt hiszem, a zenei érzék: eredetileg brácsásnak tanult, de egy eltört ujj következtében ezt abba kellett hagynia – opera szakon végzett a Zeneakadémián! Aztán jött a háború, front, hadifogság – ahol a Cseh Filharmonikusok közül fogságba esett zenészekkel lágerzenekart alakít… Hazatértekor 25 éves. Megélhetés gyanánt verseket próbál eladni különféle újságoknak. Végül egy egykori diáktársa, Várkonyi Zoltán beszervezi egy haknibrigádba – és ettől kezdve megállíthatatlanul hányja a rímeket. Mai szóval stand-up komédiás lesz, akkor úgy mondták: konferanszié!

A zenével való kapcsolata is megmarad: librettókat ír, például Ránki György Muzsikus Péter kalandjai Hangszerországban című gyermekoperájának szövegét, Sugár Rezső Hunyadi című oratóriumának szövegkönyvét, de ő fordította Strauss A denevér című operettjének librettóját is. A mások által lefordíthatatlannak minősített Macskák című musical zseniális fordítása is az ő nevéhez fűződik – az eredeti angol szöveg T.S. Eliot költeményei alapján készült.

Dolgozott dramaturgként a Rádióban, művészeti vezetőként az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóságon, a Magyar Televízió szórakoztató főosztályánál, de évtizedekig ő vezette a rossz emlékű Sanzonbizottságot is (ami a cenzúra egyik intézménye volt, de csaknem visszasírjuk ma, amikor bármilyen „minőségű”, bugyuta, bárgyú dalszöveggel megjelenhet bármilyen szám… Persze, tudom, nem a cenzúra dolga ezt kiszűrni, hanem a hallgatóké! Mégis szeretem azt hinni, hogy Romhányi személye annak a bizottságnak az élén egyfajta garancia volt, hogy vacak dolgok nem mehettek át a szűrőn…).

Eddig az ő kevésbé ismert oldala! Most pedig soroljuk csak, mennyi minden jól ismert művet köszönhetünk neki mi, akik a hetvenes-nyolcvanas években gyerekeskedtünk.

A Mézga család. „Egy forintért megmondom..!” „Kapcs-ford!” „Emzé-per-iksz, Emzé-per-iksz, jelentkezz!”, „Küld-fény-post!”, „Miért nem a Hufnágel Pistihez mentem feleségül?!” – jelentkezzen közületek, aki még sohasem használta ezeket az idézeteket! És éppen ezek cáfolnak rá arra a tévhitre, hogy Romhányi csak a szójátékok terén lett volna zseniális. Én azt hiszem, a magyar nyelv zsenijeként, zenészként, és egyedülálló humorú emberkent nagyszerűt alkotott, bármilyen természetű feladatot kapott is.

A Bubó doktor! A rajzfilmsorozat, amelyben tényleg a szójátékoké a főszerep! Amelyben az erdei bankot Tönk-Banknak hívják - egy fatönkön épült, és tönkreteszi az ügyfeleit… az Orvosi Begyetem vezetője a Boa Constrector; a Szügyészségen rókák dolgoznak, mint "rókátorok" (prókátorok), a kocsmát pedig lúdtalpon állónak nevezik.

Mekk Elek! Aki máig a kontárok jelképeként él mindannyiunkban.

A Hófehér, Nepp József egész estés rajzfilmje, és Dargay Lúdas Matyija sem lehetett volna ennyire remek Romhányi szövegei nélkül.

Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy a Flinstone család, Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki mennyivel silányabb az eredeti angol nyelven! Először is: az angol változatban nem rímekben beszélnek. A magyarok annyira imádták Romhányi rímeit, hogy elterjedt ez a legenda is (ami egyébként nem igaz): az amerikaiak újraszinkronizálták a Flinstone-filmeket Romhányi szövegei alapján! (Hát hogy is lehetne igaz? Ezek a szójátékok csakugyan lefordíthatatlanok, csak a páratlanul gazdag magyar nyelv képest rájuk!) „Vilma! Tudod hogy hőzöngök, ha nem gőzölög itt a csülök, mikor lecsücsülök!”… Több mint 40 epizód maradt fenn Romhányi szövegével szinkronizálva.

Önálló állatvers-kötete, a Szamárfül is örökzöld. Találhatóak a kötetben „Ebigrammák”, férgek és rovarok apróhirdetés-rovata, állati sírfeliratok… Idézzünk két verset:

Egy boldogtalan sünnek panaszai a halovány holdnál

- Sanyarú sors, te szabtad rám gúnyámat,
céltábláját az emberek gúnyának.
Engem senki sem cirógat, becézget,
mert a bőröm egy kicsikét recézett.
Hogy irigylem a nercet, a hódokat!
Nekik kijár elismerés, hódolat.
Hányszor kértem a bennfentes rókától,
hogy legyen az én ügyemben prókátor.
Könyörögtem: "Szólj a szűcsnek, bátyuska,
protezsálj be prémesállat státusba!"
Vagy vegyen be legalábbis bélésnek...
De hiába! Nem enged a kérésnek.
Értékemért agyon sose csapnának,
nem kellek én se muffnak, se sapkának...

Így kesergett sündörögve, bujkálva,
Míg egy fakír nem került az útjába.
Az felkapta, gyönyörködve vizsgálta:

- Jössz a szögeságyamra, te kispárna!

És a kedvencem, amit feltétlenül próbáljatok meghallgatni Rudolf Péter előadásában - a „Meseház” című cédén jelent meg, de a neten sajnos nem találtam, így most csak a szövegét tudom nyújtani:

Interjú a farkassal, aki állítólag megette Piroskát

Az Új Bárány riportere felkereste Ordast.
Interjút kér. Én leközlöm. Olvasd.

- Igaz volna ama vád,
hogy Ön orvul elfogyasztott egy egész nyers nagymamát?
- Egy nagymamát? Egy grammot se!
Ez az egész csak Grimm-mese!
- Hogy Piroskát Ön falta fel, talán csak az is hamis vád?
Nem hagyott meg belőle mást, csak egy fél pár harisnyát?
- Hogy én őt ruhástul? Mit ki nem eszeltek!
Én még az almát is hámozva eszem meg.
- Furcsa, hogy a kunyhóban, hol megevődtek mindketten,
mégis piros farkasnyálnyom díszeleg a parketten.
- Az úgy történt, hogy ôk aznap meghívtak a viskóba.
Nagyon finom uzsonna volt, szamóca és piskóta,
s mivelhogy én evés közben állandóan vicsorgok,
a vérveres szamócalé a pofámból kicsorgott.
- Én úgy tudtam, hogy önnél szabály,
hogy csak friss húsárut zabál.
- Kacsa! Füvet rágok lomhán legelészve,
zsengét, hogy a gyenge gyomrom megeméssze.
- És meddig lesz Önnél a juhhús is tiltva?
- Eddig! De erről már nem írhatsz, te birka!

Az életben, azt mondják, kifejezetten sótlan ember volt. Társaságban csalódást okozott, ha tőle várták a szórakoztatást! Nepp József azt mesélte róla: egyszer egy disznótorosba hívta meg őket Romhányi. Végig szótlanul üldögélt, unottan… A társaság majd elaludt, míg meg nem érkezett Fényes Szabolcs, aki elkezdte önteni a sztorikat, és mindenki dőlni kezdett a nevetéstől… Romhányitól, ha jól összeszámolja, egész életében egyetlen poént sem hallott magánemberként!

Viszont a Kádár-kor lehetőségeihez mérten igazi úr volt. A Fészekben bridzselt, a Svábhegyen lakott egy gyönyörű villában, cselédet tartott… (Nepp Józsefet, a csepeli srácot ez például borzasztóan irritálta…)

Amikor 62 évesen már haldoklott, eszébe jutott befolyásos barátainak, hogy soha, egyetlen díjjal sem jutalmazták művészetét. Ekkor gyorsan odaítélték neki az Érdemes művész-díjat. Már nem tudta átvenni. De legalább tudatták vele, mielőtt 1983. május 7-én meghalt.

Hogy mégis vidámabban fejezzük be a róla szóló megemlékezést, álljon itt egy szintén örökzöld sanzonrészlet, aminek ő a szövegírója, előadója pedig Szécsi Pál: youtube.com/watch

A Mézga-család sorozata az mtv Videotárban megnézhető: videotar.mtv.hu/

A Kérem a következőt-sorozat itt:  videotar.mtv.hu/

Itt pedig ő maga mond el néhány részletet a műveiből: youtube.com/watch

Nóra