Ki ne emlékezne a hatvanas évek egyik legjobb romantikus komédiájára, amelyben Redford és Jane Fonda ifjú házasként mennek egymás agyára…miközben persze imádják is egymást!
Ez volt az a film (pontosabban a film alapjául szolgáló darab Neil Simontól), amely nevesítette is azt a hollywood-i sztereotípiát, miszerint mezítláb sétálgatni a gyepen egy átlagos városi parkban – az a bohémság netovábbja! Redford, a szigorú életfelfogású ügyvéd a film egyik pontján berúg, és cipőjét ledobva a Washington Square Parkban szaladgál, hogy bebizonyítsa: nincs igaza a feleségének, amikor túlzottan óvatosnak és betegesen józannak nevezi…
Az amerikaiak (tudom, ez általánosítás – itt most egy „átlagamerikai” kispolgárról beszélek, aki megintcsak nem létezik, mert az egyik amerikai ilyen, a másik olyan… Na, szóval egy nagyvárosban élő, öltönyös munkát végző, kispolgári életmódú amerikairól beszélek!) annyira „begombolkozottak”, annyira adnak a látszatra, arra, hogy „rendes” embernek tűnjenek! Valahol itt húzódik meg nekik a határ a normális és az őrült közt… a ledobott cipőnél! És ez bizony kissé nevetséges.
Ma Budapesten, az Erzsébet téri park mellett vitt el az utam, és ámulva láttam, mennyire benépesült fiatalokkal és nem annyira fiatalokkal. Nemcsakhogy mezítláb, de sokan meztelen felsőtesttel élvezték a korán jött nyárias meleget.
Jó volt nézni, hogy a város közepén ez a közösségi tér mekkora békét és nyugalmat áraszt, hogy nem mindenki rohan a dolgára, nem mindenki pöfög a dugóban az autójával – hanem igenis van, aki szakít egy átlagos hétköznapon is időt arra, hogy a barátaival egy jót beszélgessen, süttesse a hasát, lazítson.
Szerintem ezek a lopott kis szünetek, a látszólag céltalan séták, üldögélések életmentőek a stressztől nyomorított ember számára!
Tehát: ki a parkba – mezítláb vagy cipőben – ez mindegy! És ne csak akkor, amikor a gyerekeiteket viszitek játszótérre (mert azt minden anya tudja, hogy nem nevezhető valódi lazításnak…).
Kívánom nektek, hogy tudjatok ti is lazítani, sikerüljön megtalálni a mindennapjaitokban azt a pár órát, amikor nem csináltok semmi hasznosat – „csak” befelé figyeltek, regeneráljátok megtépázott idegrendszereteket. Így, húsvét előtt különösen időszerű a befelé figyelés, a lelki rákészülés.
Szép, nyugodt napot kívánok nektek Nagycsütörtökön is, és az átlagos hétköznapokon is.
Nóra