Boszorkányok márpedig nincsenek – mondta Árpád-házi királyunk, Könyves Kálmán (uralkodott 1095-1116 között), legalábbis a közhiedelem szerint.

Valójában első törvénykönyvébe pontosan ezt a mondatot foglaltatta bele: "De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat", miszerint „A strigákról, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálatot ne tartsanak.” Ez a kitétele a kereszténység megerősítését szolgálta: a strigák ugyanis a pogány hitvilág szerinti csodatévőnők voltak. A kereszténység felvétele előtti időkből származó néphit szerint egyes asszonyok éjszakánként állatok alakját öltik magukra és az alvók vérét szívják, elevenen felfalják őket vagy nyomasztó látomásokat okoznak nekik – ők a strigák. Az ő létezésüket tagadta Könyves Kálmán, ugyanebben a törvénykönyvben azonban törvényt hozott a maleficák, a bűbájosok ellen.

Kik voltak akkor a bűbájosok, akiket leegyszerűsítve szintén boszorkányokként emlegetünk? Olyan emberek, többnyire asszonyok, akik ismerték a gyógyfüvek természetét, értettek a gyógyításhoz, de nem voltak orvosok. Ráadásul gyógynövények segítségével gyakorolták a születésszabályozást, jövendőmondással, "rontással", varázslással foglalkoztak, és számos más módon „vétettek” az egyház, és a hivatásos orvosok tanai ellen. Ezért üldözték, tanaik megtagadására kényszerítették, sőt évszázadokon át (miután VIII. Ince pápa 1484-ben bullát adott ki a boszorkányság ellen) megégették őket. Az utolsó boszorkányégetés 1756-ban volt Magyarországon.

A józan ésszel még ma sem megmagyarázható olyan jelenségek, mint a telepátia képessége, ebben a korban szintén a boszorkánysághoz soroltatott.

Ha pedig ez így van, akkor nyugodtan kijelenthetjük: boszorkányok márpedig ma is vannak. Sokan (az utóbbi évtizedekben egyre többen) fordulnak az olyan nem-ortodox módszerek felé, mint a természetgyógyászat,  és mi, akik nap mint nap megtapasztaljuk a telepátia jelenségét (én az anyukámmal, nővéremmel elég feltűnő, a családban sok viccelődésre alkalmat adó, láthatatlan kapcsolatban állok…) – tudjuk: ez nem boszorkányság ugyan, de létezik!

Mindez arról jutott eszembe, hogy az elmúlt szombatra meghívást kaptam egy rendhagyó összejövetelre – a fentiek fényében kissé félve mondom: egyfajta mai boszorkányszombatra… Egy barátnőm hívott el magához, több olyan barátnőjével együtt, akiket (sok más mellett) az ezotéria iránti érdeklődés is összeköt. Én némiképp kilógtam a sorból, keveset tudok ezekről a témákról - de mivel nyitottan közelítek mindenhez, azért nagyon jól megtaláltam köztük a helyem. Érdekes beszélgetések zajlottak a feng shuiról, mely egy ősi kínai hagyomány az ember és természet közti összhang megvalósítására, a horoszkópról – nem a magazinok felületes jóslatairól, hanem a személyre szabott, a pontos születési időpont ismeretében kiszámolt sorselemzésről, a prána nadi tibeti gyógyító módszerről, a tarot kártyával történő jóslásról…

Egyszóval boszorkányszombat volt a szónak abban az értelmében, hogy nem-ortodox gondolkodásmódú nők gyűltek össze azért, hogy jól érezzék magukat, egymást segítsék az általuk ismert és elismert (a hivatalos tudomány számára nem létező) módszerekkel, beszélgessenek és saját életük problémáira válaszokat kapjanak. Nagy szükség lenne minél több ehhez hasonló (vagy akár teljesen más) női önszerveződésekre, mert mindenkinek jót tenne, ha terjedne az a fajta szemlélet, hogy segítsünk egymáson, magunkon, és kerüljünk harmóniába környezetünkkel! 

Nem volt persze boszorkányszombat a klasszikus meghatározás szerint – mert nem cimboráltunk az ördöggel, nem tivornyáztunk, lármáztunk, nem dörgölőztek a lábunkhoz fekete macskák, nem voltunk bibircsókos orrú vén banyák sem… Semmilyen ártó receptet nem cseréltünk ki egymással – csak a fantasztikusan finom, mangóchutney-val töltött, bacon-be göngyölt sült aszaltszilva receptjét! A buli végeztével pedig senki nem pattant seprűre, hanem szépen beültünk az autóinkba, és hazamentünk a teljesen átlagos családunkhoz.

Köszönöm ezúton is a meghívást, és elnézést, amiért „leboszorkányoztam” a barátnőket – pontosan tudom, hogy semmi boszorkányság nincs mindabban, ami szóba került!

Nóra