Egy gimnáziumi barátommal beszélgettünk az ünnepek alatt a gimnazista életünkről, és nagy nosztalgiával emlegette, hogy ő bizony akármikor visszamenne, és elkezdené „azt” a négy évet újra.
Barátom ezen nyilatkozata számomra meglepő, mert ugye az ember eléggé "kiszolgáltatott" helyzetben van a gimnáziumi évei alatt: a mi korosztályunk állandóan azt hallgatta a gimnáziumban anno, hogy mi lesz belőle, ha nem veszik fel felsőoktatási intézménybe.
Akkor még nem (csak később!) szembesültünk azzal a ténnyel, hogy tulajdonképpen bármit kezdhetünk magunkkal, ha elég ügyesek vagyunk. Akkoriban, amikor mi kamaszodtunk, a felnőttek világa nem igazán tolerálta a kreativitást.
De megint nagyon elkalandoztam. A gimnáziumi éveinkről folytatott beszélgetés után pár nappal megnéztem a gyerekeimmel a „Megint 17” című filmet, amelynek az egyik főszereplője Zac Efron, a nagy kedvencük.(http://www.port.hu/megint_17_17_again/pls/fi/films.film_page?i_film_id=100899)
A filmet nézve eszembe jutott barátom, aki bármikor visszamenne a gimibe...merthogy itt a főszereplő vissza is megy...
A film főszereplője éppen a gimnázium befejezésére készül, tovább akar tanulni, egy sportösztöndíjra nagy esélye van, mert nagyon jól kosárlabdázik.
A mindent eldöntő meccs előtt barátnője bejelenti neki, hogy nem fog az útjába állni, menjen tanuljon, de ő kisbabát vár. A fiú a családalapítás mellett dönt, és feleségül veszi a lányt, mert szeretik egymást!
A következő jelenetben már azt látjuk, hogy harmincas évei végén jár, a lánya és a fia középiskolások. A felesége éppen kidobja otthonról, mert a férfi 18 éve mondogatja: amióta feleségül vette a lányt, azóta csak dolgozik, meg apa, de sok „jó” nem történt vele...az utolsó "pozitív" élménye az volt, hogy megkaphatta volna az ösztöndíjat, amiről viszont lemondott.
Itt lép be a sors „keze” egy öregúr személyében, akit az égiek küldtek, és a főszereplő rémülten állapítja meg, hogy újra úgy néz ki, mint 17 évesen, és van még egy „esélye”, hogy az életét újrakezdje.
A 17 évessé vált főhős legjobb barátjától kér segítséget, aki viszont nagyon utálta közös iskolájukat, mert ő ott nem a "lányok kedvence", a "sportos szépfiú" kategóriában futott, hanem ő volt az alacsony, nagyfülű, csetlő-botló gátlásos, akin mindig lehetett egy jót nevetni.
A gátlásos nagyfülű az évek múltával nagymenő számítógépes lett, tele a zsebe pénzzel. Amikor -döbbenten- megállapítja, hogy ismét tizenéves a legjobb barátja, akkor azonnal kijelenti, hogy ő abba az épületbe, a poklok poklába, a régi iskolájukba soha nem fog újra belépni.
Természetesen a következő jelenetben látjuk, ahogy beíratja az iskolába „gyermekét”, aki nem más, mint a visszafiatalodott haverja. Főhősünk azonnal összebarátkozik a saját fiával, majd a lányával is. Mint fia legjobb barátja, mindennapos vendég lesz a saját házában, látja, ahogy feleségét annak legjobb barátnője ellene próbálja hangolni, buzdítva a válás siettetésére.
Szép lassan felismeri, hogy a lehető legjobb dolog az életében a családja, és így vissza is kapja a „régi” életét.
Azt gondolom, hogy fiatalnak lenni jó, mert szabadságot és függetlenséget jelent, de ugyanakkor félelmeket, szorongást, bizonytalanságot, és önismereti hiányt is jelent. A többségünk pont emiatt nem szívesen lenne már újra tizenéves, meg a sok munka miatt sem, amit azóta végeztünk el. Akik ezek ellenére mégis visszamennének, azoké nagy tiszteletem!
Boldog új évet kívánok mindenkinek mégegyszer!
Zsófi
