Olvastam egy érdekes hírt a napokban, ami humoros és szomorú is egyben. Németországban működik egy iroda, amelynek tulajdonosa megrendelésre bárkihez elmegy és elmondja, hogy a felkeresett személy szerelme szakítani akar, és ő hivatott ennek bejelentésére, mert a másik fél nem vállalja a „pontrakást” a kapcsolat végére.
Az iroda vezetője bárhová elmegy, becsönget, bemutatkozik, majd elmondja, ő van megbízva azzal, hogy bejelentse a kapcsolat végét. „Ez nagyon egyszerű, két perc az egész” - mondja az iroda vezetője. Az ötletet az USA-ból vette. Négyoldalas szerződést kell aláírnia minden ügyfélnek, de előbb az iroda a megbízónak felajánl négy különböző megegyezési módot:
1. „Maradjunk barátok!” („egységár”: 29,95 euró) Ezt a hírt telefonon közli az iroda a mit sem sejtő másik féllel!
2. „Hagyj békén!” (29,95 euró) Ebben az esetben azon van a hangsúly, hogy a megbízó soha többé nem akar hallani a szerelméről, vagy beszélni vele!
3. „Vége van, írásban!” (39,95 euró) Magasabb árért már felajánlja az iroda „az elbocsátó, szép üzenet” megfogalmazását, megszerkesztését írásban.
4. „Személyes” búcsú, az iroda által! (64,95 euró) Az irodavezető személyesen megy el a „tetthelyre” és ő maga közli, hogy „vége a dalnak”!
Ennyi volt a hír röviden, én először mosolyogtam, majd elgondolkoztam a következő kérdéseken: mi késztethet rá valakit arra, hogy az addig számára legfontosabb emberrel ne merjen szembenézni, sőt, elmenjen egy idegenhez, ott elmesélje, mi a helyzet a legszemélyesebb magánéletében, kiválassza egy listáról, ő mit is szeretne és mennyiért, majd szerződjön erről!?! Végül ezért fizessen!?!
Milyen lehet az a kapcsolat, ahol nincs annyi bátorsága az egyik félnek, hogy felhívja a másikat, és elmondja, mi a baja… vagy találkozzon vele, ami minimum kijár egy kapcsolat befejezésénél....persze a hírből nem derült ki, általában kik a megbízók: inkább rövidebb, felszínesebb kapcsolatokban nem merik vállalni a felelősséget a szakítani akaró felek vagy a hosszabb ideje halódó, komolyabb kapcsolatokban kérik inkább a külső segítséget! Melyik esetben nehezebb bevallani őszintén, hogy a másik ne reménykedjen!
Ezekről a kérdésekről meg eszembe jutott, hogy nemrég olvastam egy Csernus doktor könyv-ajánlót, íme:
Dr. Csernus Imre „Bevállalja?” című könyvében tíz beszélgetés van, a doktor gondolataival kísérve. Minden beszélgetés előtt van egy-egy szabály.
- Aki tudja, hogy mit kellene tennie, de valamiért mégsem teszi, az tudatosan köpi szembe magát. Ennél jobban pedig nem alázhatja meg magát senki. Önmaga előtt.
- Tanuld meg elengedni a múlt szerelmeit, szeretteit! És tanuld meg tiszteletben tartani az ő döntésüket! Mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz...
- Tartsd tiszteletben a saját érési idődet! A türelmetlen ember önmagát erőszakolja meg, amikor sietteti sorsát. Ezzel magában hordozza az örök elégedetlenséget.
- A gondjaidért soha nem más, mindig te magad vagy felelős. Tanuld meg vállalni a következményeket a tetteid után, és nem másban keresni hibáid okát!
- Az önző ember először környezetét, majd önmagát teszi tönkre. Ide vezet az önzőség. Miért teszed mással azt, amit magadnak nem kívánsz?
- Vesztesekre márpedig szükség van. Hogy tudd, hová jutsz, ha az ő útjukat járod. Ők a viszonyítási pont. A nullák így töltik be végül küldetésüket.
- Másra támaszkodni mindig veszélyes. Igaz, sokszor ez a könnyebbnek látszó út. De a támaszték eldőlhet. Tudod mit? Támaszkodj magadra!
- Merj szembenézni a saját tükörképeddel! Ez az első lépés a talpra álláshoz. Harc, amit meg kell vívnod a menekülések helyett. Egy napon pedig nemcsak sajátodéba, de mások szemébe is büszkén nézel majd.
- A világban épp elég dologtól függsz akaratlanul. Ne válassz magadnak újabbat! A kiszolgáltatottság helyett a szabadságért küzdj, hogy lehess büszke is magadra!
- A gyengeség valójában gyávaság. A gyáva embert pedig fölemészti az állandó megfelelni vágyás. Így hogyan valósíthatod meg önmagad?
Szép napot kívánok mindenkinek: Zsófi