Egy kedves ismerősöm történetének újabb fejezete, amit pár napja hallottam, nagyon tanulságos, ennek kapcsán sok egyéb is eszembe jutott.

Ismerősöm ötven éves, három (két kamasz és egy kisiskolás) gyermek édesanyja, akit három évvel ezelőtt elhagyott a férje. Annak reményében ment el, hogy “új” életet kezd harmincas éveinek közepén járó kolléganőjéval, aki ugye – szerintem - “utolsó esélyként” élte meg, hogy rátalált a családapára (ez egy külön téma, hogy ez a jelenség mennyire van terjedőben  és mennyire “etikus”).

Amikor a férj elment egyik napról a másikra, ahogy ilyenkor lenni szokott, az ex-feleség vállára nehezedett  minden felelősség, így a család eltartásának feladata is. Addig is dolgozott állandóan, míg volt férje, de a gyerekek miatt  általában otthonról, nyelveket beszél, így mindig talált “szabadúszó” munkákat…amikor egyedül maradt, több pénzre, állandó munkára volt szüksége, de szerencsére  egy barát segítségével, aki éppen asszisztenst keresett, hamar megoldódott a probléma, és lett munkája.  Ez a munka eltartott két évig, tovább nem tudtak szerződést hosszabbítani…megszűnt a munkakör.

Ekkor kezdődött a “kanosszajárás”….önéletrajz, hirdetések, pályázatok…jelenleg ez egy huszas, sőt még egy harmincas embernek is majdhogynem lehetetlen “vállalkozás”, na de 48-50 évesen? Esély egyenlő a nullával!

Reméltem, hogy az elmúlt félévben talált valamit, (az az igazság, hogy az ő szakmai múltjával feltételezni nem mertem, hogy pár hónap alatt ne tudna elhelyezkedni!), de néhány napja hallottam felőle, és a legfrissebb hír az, hogy behívták egy telefonos információs központba “felvételi beszélgetésre”, megmutatták neki, mit kell csinálni, végigvezették mindenhol, már kezdett reménykedni, hogy lesz munkája, majd azt mondták: “Látjuk, magának ez nem jönne be!” Ennyi…

Az jutott eszembe, hogy amikor az ember frissdiplomás, nem felel meg az interjún, mert nincs tapasztalata (Viszont lelkes, mert fiatal, nem unott még, keresi a kihívást és meg akar felelni a feladatnak. Benne van még a tanulásban, tehát feltehetően hamar el tud sajátítani új ismereteket!)

Amikor az ember harmincas, esetleg még nő is, és végképp “hátrányként” anya, nem alkalmas, mert biztosan elfelejtett mindent, míg otthon “butult” pár évet (Mi egy kismama, mamut? Az is tény, hogy egy nő anyaként kiteljesedik, boldogabbá válik, nem nyomasztja a biológiai órája, összeszedettebb, jobb szervező…szóval gyerek ide vagy oda, jobban tud koncentrálni a feladataira, mint esetleg fiatalabban!)

Szóval a 20-as, 30-as korosztály ilyen-olyan okból kifolyólag nem “ideális” a munkaadóknak…de az 50-esek sem jók, mert “öregek”….szóval eljutunk odáig, hogy az embernek marad elvileg 10-15 “aktív” éve!

Nemrégen olvastam, hogy pl. Csehországban (amely ugyanúgy elmondhatja magáról, hogy nem volt egyszerű az elmúlt 60 éve, mint ahogy nálunk sem volt az) a munkaképes lakosság 50, azaz ötven százaléka dolgozik, amíg nálunk ugyanez az adat a munkaképes lakosság egyharmada….szóval háromból egy embernek van bejelentett munkája…

Most a kampány idején ez is fontos téma, mindenki tudja, hogy ez hosszútávon így nem maradhat…nem élhet normálisan az az ország, ahol három emberből kettőnek nincs rendszeres jövedelme…de mégha “feketén” keres is annyit, hogy megéljen, mi lesz vele később, pl.idősebb korában!

Elkeserítő a helyzet, becslések szerint egy millió munkahelyet kellene teremteni ahhoz, hogy a helyzet (és az életszínvonal) látványosan javuljon….és akkor még ott van a feladat, hogy a nem kvalifikált munkaerőnek is helyet kell teremteni a munaerőpiacon. Ugye, ha több diplomával és több nyelv ismeretével már nem lehet munkát találni, akkor mit csinál pl. egy romaember, aki nem szeretne bűnözni, de csak 6 vagy 8 osztályt sikerült elvégeznie, és  nehezére esik az írás-olvasás, de dolgozni szeretne! Az ilyen embernek is kellene esélyt adni a normális életre…

Ezeken túl is van még számos kérdés, ami gondot okoz, pl. a diplomások “egyenetlen” eloszlása, a “felkapott”, közkedvelt  egyetemi karok zsúfoltsága, míg máshol az emberhiány. Az is egyre jobban látszik, hogy nem elég megszerezni a diplomát, pláne ha “humán” diplomáról van szó és nem lehet már vele munkát találni…állandó, “életfogytig” tartó tanulás szükséges az “életben” maradáshoz…átképzések, tanfolyamok, idő, pénz…

Mindenki tisztában van azzal is, hogy kevés a műszaki szakember, a mérnők és a jólképzett szakmunkás. Át kell alakítani a középfokú szakmunkásképzés szerkezetét és vonzóvá kell tenni a fiatalok számára. Hozzáértők szerint ezen is sürgősen változtatni kell, különben nem lehetünk, leszünk versenyképesek.

Ez annyi feladat és probléma, hogy ember legyen a talpán, aki majd megoldja, vagy próbálkozik vele…és meg lehet ezt egyáltalán oldani? De ha nem, akkor mi lesz?

Marad a lakáshitelüket, rezsijüket fizetni képtelen tömegek kilakoltatása, vagyonuk elárverezése…a különbségek növekedése az esélyegyenlőség helyett?

Nóra írta egy előző írásban, hogy nem mindig kell messze menni, ha segíteni akarunk, nézzük meg, van-e a szomszédban éhes gyerek…

Három család történetét is elmesélték egy TV-műsorban, ahol családonként több gyerek mellett nem volt áram, gáz, ennivaló (teljesen rendezett életet élő, dolgozó emberekről volt szó, akik ilyen-olyan ok miatt elkezdtek lecsúszni a lejtőn).

Az egyik családban az anya a két picivel 15 (!!!) ezer forintot tud élelmiszerre költeni egy hónapban, míg a másik családban azt mondta az anyuka (ő nem dolgozik, négy gyereket nevel, a férj nem talál munkát, így 87 ezer forint a család összes havi jövedelme), hogyha a négy gyerekkel a vajaskenyér helyett “változatosan” akarnak vacsorázni, akkor jöhet egy kis kenőmájas, másra SOHA nem futja a pénzből…

A negyedik családnak (egy másik műsorból) pedig tanyasi egyszobás háza volt, ahol nem tudtak rendesen fűteni és nem volt áram, de még féltek is a rossz közbiztonság miatt.

Amikor ezeket a történeteket látták az emberek a TV-ben, napokon belül segítettek mindenhol…megállt pl. egy autó a “májkrémes” családnál és bevitt egy férfi egy dobozt, lerakta, köszönt és elment, még csak a nevét sem mondta meg…a dobozban volt tartós élelmiszer, ruha, játék a gyerekeknek…az egyedülálló anyának segítettek kifizetni a gázszámláját, hogy tudjon fűteni, a villany nélkül élő (nem volt pénzük bevezetni a villanyt a házukba) családnak telefonált két villanyszerelő kisiparos és egy szombaton beszerelték a villanyt, ingyen hozták hozzá még az anyagokat is…a tanyasi családot pedig felhívta egy jómódú ember és közölte, amikor látta a helyzetüket a négy gyerekkel, nem tudott éjszaka (!!!!) aludni, másnap keresett egy lakást a közeli alföldi városban és kibérelte egy évre, saját kezűleg, a kocsijával segített beköltözni a családnak a városi lakásba….a gyerekek napokig a villanyt kapcsolgatták, meg az ajándékba kapott TV-n a rajzfilmeket nézték, örültek az új játékoknak és határtalan boldogsággal mesélték a riporternek az élményeiket….

Olvasva azt a csillagászati összeget, amit kitermel pl. az Avatar az alkotóinak, jó hallani arról is, hogy a magyarok összetelefonáltak Haiti megsegítésére 66 millió forintot, de azért ne felejtsük el, még mindig ott a szomszéd utca is!

Zsófi