A Facebook-on egy ismerősöm hívta fel a figyelmet arra a weboldalra, amelyen álomszerűvé színezett (sokszor giccses, de legalábbis vitatható észtétikumú, mégis költői, sőt, néha szép) fotók gyűjteménye látható – a képek tárgyai lepusztuló épületek, elhagyatott lépcsőházak, málladozó falak… Első hallásra – sőt: első ránézésre is – a reménytelenség fellegvárai. De ha alaposabban elmélyülünk bennük, akkor felfedezzük a véletlenszerűen létrejövő sokféle textúrát, azt a folyamatot, ahogy a természet apránként, szinte észrevétlenül visszaveszi a civilizáció által egy ideig uralt, majd magára hagyott tereket. Nézegessétek meg a képeket itt:
Azután egy régi barátom művei közt böngésszetek. Bp. Szabó Györggyel sok évvel ezelőtt közös munkák révén ismerkedtem meg. Akkor még Budapesten élt, majd Los Angelesbe települt, és ma is ott alkot. Alkalmazott grafikus és zenész. Amik miatt pedig ide idézem őt: tárgyak, műalkotások szemétből – ipari hulladékból, szinte véletlenszerűen találkozó apró kacatokból. Nézzétek meg a műveit ide kattintva:
Végül látogassatok el a világ 24 elhagyatott településére – ahol a romlás lassan eluralkodik, az épületek tereptágyakká válnak. Elnéptelenedett olasz falucska éppúgy található a listán, mint tiri-tarka épületekből álló chilei rézbányász-városka, vagy a Csernobil mellett található Pripjaty városa, melyet az atomkatasztrófa miatt hagytak magára lakói. Lenyűgőző látvány a namíb sivatagban fekvő egykori gyámántbányász-városka, melynek házaiba benyomul a homok – csakúgy, mint a 16 évvel ezelőtt feltárt, 1600 évig érintetlen Alexandria, melyet sorozatos földrengések és cunamik süllyesztettek a tenger mélyére. A képeket itt találjátok:
És hallgassatok hozzá egy Tom Waits-dalt (érteni fogjátok, hogy miért pont őt):
Szeretettel:
Nóra