Az idei első szülői értekezlet "kellemes" meglepetést hozott nekünk: megkaptuk az iskola éves programtervét. Majd elővettük a naptárunkat, és gyakorlatilag kihúztuk belőle az összes hétvégét... Értesítettük a nagyszülőket, hogy az idén már ne számítsanak a látogatásunkra... Lemondtuk az évek óta megszokott szombati tornaórákat... Megpróbáltuk elfelejteni, mennyire szerettünk piacra járni mind együtt, a család... Végül vásároltunk néhány szemellenzőt, hogy ne lássuk majd, ha a szép őszi napsütés kirándulni hívogat...
Én azóta sem tértem magamhoz. Próbálom a dolog jó oldalát nézni, és azzal biztatom magam: ha a hétköznapokon kívül a hétvégéket is együtt tölti majd az iskolások közössége, akkor legalább jól összekovácsolódnak...
De azért mégis... Szerintetek tényleg szükséges a családok szabadidejét is beosztania az iskolának? A futóverseny - majd rá egy hétre tájfutás, a szüreti mulatság, főzőverseny, Márton-napi felvonulás, klubnapközi, papírgyűjtés, osztálykirándulás mind szép és jó dolog, de így együtt? Nem sok ez egy kicsit? Vagy csak én vagyok antiszociális fanyalgó?
És akkor még a hétközben teljesítendő rendszeres plusz elfoglaltságokról nem is beszéltem: angolszakkör, drámaszakkör, sakkszakkör, fejlesztőtorna, edzés, énekkar, szolfézs, úszás, korcsolya... Nem, nem őrültem meg - természetesen én nem járatom minderre a gyerekemet, de van olyan szülő, aki megpróbálja ezt mind, így együtt... a teljesítménykényszer nagyon jellemző már az alsósok közt is! És olyan is van, amikor a pedagógus veti el a sulykot: egy ismerősöm mesélte, hogy náluk a tanítónéni szívügye a népitánc, ezért az osztályába járó minden gyereknek kötelező népitáncolnia a "szabadidejében" - függetlenül attól, hogy esetleg az a kisfiú hatalmas tehetségű focista, akinek heti 3 fociedzésre kellene inkább járnia... De a tanítónéni hátrányos megkölönböztetésben részesítené a gyereket, ha kimaradna a népitánc-órákról, amit a kisfiú természetesen utál!
És miközben az iskolai osztályok nagyszerű közösséggé forrnak össze, sportos, és szuperül fejlesztett gyerekekké nőnek, az iskola pedig minden pályázaton elviszi a pálmát a csodás eredményeivel - a családok, társadalmunk alapegységei szépen atomjaira hullanak.
Olyanok leszünk lassan, mint az angol társadalmi elit - ahol tetszik-nemtetszik, bentlakásos iskolába küldik a kis elsősöket, és ezzel gyakorlatilag fel is bomlik a család végleg - mert az a gyerek, aki az év háromnegyedét távol tölti a szüleitől, már sohasem fog tudni természetes módon visszailleszkedni a családba.
Igaz, nálunk legalább még aludni hazajárnak a gyerekek... De arról már ne is álmodjunk, hogy a néhány nappal ezelőtt emlegetett napi 50 perces séta beleférjen a hétköznapokba, vagy hogy egy kétnapos hétvégét eltölthessünk Karácsony előtt nagyiéknál.
Szép, programdús hétvégét kívánok nektek is!
Nóra
