Mostanában többször is hallok olyan beszélgetéseket a TV-csatornákon, amelyek a magyar társadalom egészségi állapotáról, és a munkahelyi stresszről szólnak.
Ezek annyira fontos kérdések, hogy nem lehet róluk elégszer beszélni. A szív- és érrendszeri betegségekről és azok hatásáról mostanában különösen sok szó esett, mert szeptember utolsó vasárnapja volt a „Szívünk napja”, azaz a Szív Világnapja.
Mindenki tudja, hogy már heti három, harmincperces sporttevékenység nagyban növeli esélyünket arra, hogy egészségesek maradjunk, mégis nagyon kevesen sportolnak rendszeresen. Azt is tudjuk, hogy ha vannak felesleges kilóink, akkor testtömegünk tíz százalékának elvesztése elegendő ahhoz, hogy számos betegség kialakulását megelőzzük.
Schobert Norbi szinte naponta elmondja, hogy nem lehet tartós eredményt elérni CSAK éhezéssel és ez nem is jó az egészségre nézve. Sportolni kell, és életmódot meg életszemléletet váltani, kevésbé ragaszkodni a csülökhöz „pékné módra” a saláták helyett.
Egy másik műsorban meg azt hallom, hogy szociológusok öt évvel ezelőtt felmérést készítettek 40 és 65 év közti magyar férfiakkal a munkahelyi stresszről, és amikor mostanában megkeresték ugyanazokat az embereket, hogy újra megkérdezzék őket erről a témáról, már nagyon sokat közülük nem találtak meg. Halandóak a magyar férfiak, sokkal inkább, mint európai társaik.
Az elmúlt időszakban nem javultak jelentősen a statisztikák pl. a szív-és érrendszeri betegségeket illetően, annyi változás történt, mondja a szívspecialista, hogy a nőknél is megjelentek a stresszből és életmódból adodó különböző betegségek, így az infarktus, amely régebben nem volt tipikus a gyengébb nem körében.
Miért stresszesebbek és halandóbbak a férfiak? Erről eszembe jut Mark Gungor előadása a női és férfi agy különbözőségéről, amelyről már többször is beszéltünk itt, és vicces formában szembesít bennünket azzal, hogy milyen különbségeket kell áthídalnunk nekünk nőknek és férfiaknak ahhoz, hogy könnyebben tudjunk kommunikálni egymással és könnyebben megértsük egymás reakcióit.
Mark Gungor nem agykutató, hanem házassági tanácsadó, párkapcsolati előadásokat tart és embereknek próbál segíteni házassági problémáik megoldásában.
Szerinte a férfiak agyában „dobozok” vannak és mindennek megvan a maga doboza: a pénznek, a kocsinak, a munkának, a családnak...és ezek között nincs átjárás. Ha egy férfi valamivel foglalkozik, akkor mással nem! Ez nagy igazság, ettől szenved is sok nő, mert ha a férj bekapcsolja az indítógombokat és elkezd dolgozni, bizony ott minden más probléma eltörpül, és asszony legyen a talpán, aki nem kap frászt attól, hogy ő a „második” helyre szorul mindig minden munkával kapcsolatos szituációban.
A nők agya Gungor szerint teljesen más! Ott minden dobozt összekötnek az érzelmek. Érzelmek kapcsolódnak mindenhez és ezzel véssük be az információkat, amelyekre mindig sokkal jobban emlékszünk, mint férfitársaink, akik inkább csak legyintenek és azt mondják: kinek van ereje és ideje egy nőn kívül felesleges dolgokkal foglalkozni! Na de ezek a dolgok nekünk nőknek egyáltalán nem feleslegesek, mert érzelmek kapcsolódnak hozzájuk.
Miért lenne felesleges az, hogy a szomszéd Kati megvette előlem azt az édes, piros kistáskát, amivel én már hetek óta szemezek a kirakatban! És miért lenne az felesleges, hogy hetek óta azon mesterkedem, hogy tudna összeakadni „véletlenül” az elsőn lakó magányos pasi a harmadikon lakó egyedülálló szomszédasszonyommal, hátha!
Ezek nem felesleges dolgok, csak felfoghatatlanok! Egy férfi számára! Merthogy már tudjuk Gungortól, ezeket a dolgokat elég nehéz lenne érzelemmentesen beültetni egy dobozba, ahogy a férfiak szeretik.
Ugye így van ez a stressz- és problémakezeléssel is. Ehhez is teljesen másként áll a két nem. A férfiak, Gungor szerint, ha baj van, beszaladnak az agyuk „semmi dobozába”, amely agyuk központi részén foglal helyet. Ez jelenti a férfiak számára a teljes kikapcsolódást, amikor nem kell semmire sem gondolni.
Ezt nekünk nőknek el kell fogadni, és ilyenkor mindent lehet egy dolog kivételével, amely az a kérdés: „Drágám, mire gondolsz?”. Ettől a kérdéstől állítólag a férfiak a falra másznak, pláne ha éppen a „semmi dobozban” ülnek. Ha baj van, egy férfi nem akar erről beszélni, meg akarja emészteni, hagyni kell ilyenkor békén, kivárni, hogy akkor beszéljen a dolgokról, amikor akar.
Na de ez elég nehéz feladat egy nő számára, akinek, mint tudjuk, az érzelmek az agya fő mozgatórugói. Olyan egy nő számára nem létezik, hogy az agya éppen ne járna valamin. Ha velünk baj történik, csak egyre vágyunk: BESZÉLNI RÓLA! Gungor azt mondja, ilyenkor nagy hibát követ el az a férfi, aki közbe akar szólni, tanácsot vagy segítséget akar adni, mert erre szerinte egy nőnek egyáltalán semmi szüksége nincsen. Egy nő csak és kizárólag egyet akar, hogy hallgassák meg!
Ez nem kritika, ez tény. Így működünk. Lehet majd tanácsokat is adni, de ahhoz, hogy egy nőből elszálljon a méreg, az kell, hogy kibeszélje magából a problémáját. Amikor ez megtörtént, akkor egy nő lehiggad és elkezdi más szemmel nézni a dolgokat...ekkor már az észérvek is előkerülnek és az érzelmek kicsit háttérbe szorulnak, na de persze eltűnni soha nem fognak.
Így működünk és így oldunk stresszt. Ebből adódik, hogy a férfiak első körben maguk próbálják megemészteni és feldolgozni a problémáikat, ami sokkal nehezebb és hosszabb folyamat, mint a nőknél. Nem beszélve arról, hogy nem sírnak, ami pedig szintén nagyon jót tesz a méreganyagok távozása miatt.
Sokba kerül ez nekik és nekünk is, mert az egészségük így törékenyebb, mi pedig sokszor segíteni szeretnénk nekik, de nem megy. Ugye senkit nem lehet akaratán kívül boldogítani, a férfiakat meg pláne nem! Sokszor már a „segítésre” utaló gesztust is a „belügyeikbe való súlyos beavatkozásként” értelmezik és roppant módon idegesíti őket.
Hogy miért nő az infarktuson átesett nők száma, arra meg azt mondja a szívgyógyász, hogy a nők teljesen elhitték az elmúlt évtizedek során, hogy mindenben úgy kell viselkedniük, ahogy a férfiak. Egyre több a vezető a nők között, egyre többen élnek „férfiasan”, „keményen”, és egyre többen inkább a karrierépítést választják, mint fő tevékenység. Ennek pedig megvan az ára és a következménye, a „férfias” betegségek is terjedőben vannak a nők körében.
Jó lenne, ha a nők úgy akarnának komoly eredményeket felmutatni, hogy nem veszik át a férfias viselkedési jegyeket, sőt, megtartva a nőit, még a férfiak „dobozait” is rendszerezni tudnák, és segítenének abban, hogy megértse az erősebb nem: van (stresszoldó) élet a „semmi dobozon” kívül is!
Kívánok ehhez sok erőt, hitet és kitartást mindenkinek.
Zsófi
