Szombaton este úgy alakult, hogy egymás után hallgathattam meg a Művészetek Palotájában élőben Bogányi Gergely Liszt-zongoraestjét, és otthon az X-faktor aznapi adását felvételről a tévében. Óhatatlanul adódott némi összehasonlítás.

Na nem a zenei minőségben – ez fel sem merült persze. Kinek jutna eszébe komolyzenét popzenével összemérni? Másra való a kettő, és mindkettőt lehet értékelni a maga helyén. Mint ahogy az ember jóízűen elfogyaszt egy órákon át főzött, több fogásos háziebédet, és aztán annak is legalább annyira örül, ha egy kiváló séf negyedóra alatt rittyent az asztalra egy íz-orgiát – de a házhoz rendelt pizza is nagyon jól tud esni, ha az ember kiéhezett, és nem volt ideje főzőcskézni.

Liszt zenéje más szempontból késztetett összevetésre.

Tudjuk a kétszáz évvel ezelőtt született művészről: Doborjánban jött a világra, a helyi elemibe járt iskolába. „A kottázást magamtól tanultam meg, és sokkal szívesebben gyakoroltam, mint a betűvetést. Kilencéves koromig meglehetősen sok papírt teleírtam hangjegyekkel.” – írja gyerekkoráról. Már kilenc évesen nyilvánosság előtt zongorázott, első bécsi koncertjére még Beethoven is felfigyelt (11 éves volt Liszt ekkor!). Ekkor jelent meg nyomtatásban is első műve. A bécsi udvari karmester olyan sokat kért a tanításáért, hogy szülei nem tudták kifizetni. Ezért először Czerny tanítványa lett, aki a tehetségét látva 1 forintért vállalta tanítását. A következőket írta az emlékirataiba: „Soha nem volt ilyen buzgó, zseniális és szorgalmas tanítványom”. Liszt zeneelméletet is tanult, méghozzá Salieritől. 12 éves volt, amikor a párizsi Conservatoire vezetője, Cherubini elutasította a jelentkezését, mert külföldieket nem vehetett fel – de Liszt szerencsére erre sem hagyta abba a zenélést! Estélyeken játszva keresett pénzt a családja számára, közben magánórákat vett. Párizsból Londonba ment, koncertezett és pénzt keresett. Aztán Párizsban majdnem egy egész évig nem lépett fel, csak komponált és gyakorolt. Később visszament Bécsbe, és „zeneelméletet és ellenpontot tanult” (így írják a lexikonok, de én sajnos nem értek a zenéhez, és nem tudom, mi az az ellenpont…mármint zeneileg). Közben hangversenykörútra indult, ahol megismerkedett Chopinnel, akitől megtanulta a zongorajáték finom árnyalatait.

Nem untatlak tovább benneteket (az amúgy meglehetősen izgalmas és változatos) életútjával!

Négy dolgot szeretnék kiemelni Liszt életrajzából: a zsenialitás mellett a buzgóság, szorgalom, tanulás és szüntelen munka juttatta őt el oda, ahová került: a zenetörténet legmagasabb polcára!

Bogányi Gergely csodás virtuozitással tolmácsolta szombat este Liszt zenéjét. Tulajdonképpen ő maga volt Liszt! De tényleg! Csodálkozom, hogy más híradások ezt nem emelik ki eléggé, de Bogányi még megjelenésében is félelmetesen emlékeztet engem Liszt Ferencre! És ami nem utolsó szempont: a legnehezebb, szinte lejátszhatatlanul bonyolult (mert a virtuóz zongorista Liszt magának komponálta…) zenedarabokat is könnyedén játszotta, nagy élmény volt.

Bogányiról is tudhatunk egyet s mást: ő négy évesen kezdett zongorázni. Hat éves korában különdíjat kapott a nyíregyházi Országos Zongoraversenyen. Ekkor még nem tudott kottát olvasni! Hallás után tanulta meg a darabokat… (Ma sem kottából játszik, tavaly a Chopin-év alkalmából maratoni előadást adott: két napon át játszotta kotta nélkül Chopin összes, szólózongorára írt darabját!) Kilenc évesen pedig megnyerte az Országos Zongoraversenyt! 22 évesen aztán megnyerte a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt is... 30 évesen lett legfiatalabb Kossuth-díjasunk.

Bizony, a Liszt-faktor benne is nagyon erősen megvan!

Ámde nem mindegy, hogyan él azzal, amit a Jóistentől kapott. Találtam egy interjúrészletet tőle (az Elite magazinban jelent meg), azt mondja: „Régen a kultúra csak egy szűk réteg számára volt elérhető, ma a média világában azonban sokkal szélesebb körben lehetne terjeszteni. Ezzel szemben az általános tapasztalat az, hogy a média nem tömegkultúrát eredményez, hanem igénytelenséget és testi-lelki rombolást. Egy jól megszervezett csapattal a média bárkiből ismert „sztárt" kreál, aki engedi, hogy személyiségét lerombolják vagy átalakítsák. A baj az, hogy az ilyen show-sztárok, akik nem értéket közvetítenek, sokak számára példaképpé válhatnak, és ezáltal nemcsak az igazi értékek szorulnak háttérbe, hanem egy sivár, igénytelen jövőkép megformálásának részeseivé lesznek.”

A művész nem sajnálja tőlük az ismertséget, csak talán helyettük is érzi a felelősséget, és őszintén sajnálja azokat a fiatalokat, akiknek ilyen példaképeken kell felnőniük.

„Mindenképpen különbséget tennék az ismertség és az úgynevezett sztárság között, ez utóbbit nem szeretem. Jómagam elsősorban a zenén keresztül váltam ismertté, és remélem, másokat is sikerült közelebb vinnem Bach, Mozart, Chopin vagy Liszt világához. Ez az életem és ez a misszióm: a zene szépségét eljuttatni minél több ember szívéhez, ezáltal közelebb vinni őket az igazsághoz. Természetesen örülök annak, ha a koncert után tetszést nyilvánítanak, vagy ha másnap is megismernek, mégis az a legfontosabb, hogy megmaradjunk sztárallűröktől mentes embereknek.”

Eddig az idézet – és akkor itt át is kötnék az X-faktorra. A szombati és vasárnapi adás talán az egyik legnehezebben megemészthető fázis a versenyzők számára: most dőlt el, hogy ki kerül az élő tévéadás-sorozatba. Kiből lesz „ismert ember”, és kiből sztár! Minden, ami eddig történt, csak előválogatás volt.

És újra, meg újra elhangzik a versenyzőktől: „Ha nem jutok be, nem is tudom, mi lesz… akkor vége mindennek. Akkor én nem is leszek énekes! Ez az utolsó esélyem!” – mondják fiatalabbnál fiatalabb emberek. Egy kategóriában vannak csak 25 év felettiek, de sajnos nem csak ők érzik veszett fejsze nyelének művészi pályafutásukat, ha a tévészerkesztők kiszórják őket a rostán… Ugyanezt mondja a 16, 19, 20 éves is.

De vajon miért? Miért érzik úgy, hogy a sikerhez, tehetségük kibontakozásához vezető út csakis a tévéképernyőn keresztül vezethet? Ahol, mint Bogányi is rámutat az interjúrészletben, lerombolják saját személyiségüket (vagy csak egy részét, de akkor is…), olyanná alakítják őket, ami a szerkesztők szerint jól eladható!

A talmi csillogás, a „tüzijáték és nagykoncert” – ahogy az egyik lány megfogalmazta vágyai netovábbját – mindent megér?

És ha napjaink média uralta világában tényleg csak a tévén át vezethetne út a sikerhez – miért adják fel ilyen könnyen? Miért nem mondják azt, hogy ha most nem sikerült – majd gyakorlok, tanulok, dolgozom egy évig, és próbálkozom újra! Idén három, tavalyról újrapróbálkozó lányt is beválasztottak a műsorba, az egyik be is jutott az élő adásba - ez jó példa lehetne a többiek előtt, de nem! Ők csak mondják mind: „Mindennek vége!”

Érdemes eljátszani a gondolattal, mi lett volna, ha Liszt csalódottságában, hogy nem tudta megfizetni az apja a bécsi udvari karmestert tanítónak, feladja a zenélést. Vagy amikor nem vették fel a párizsi konzervatóriumba!

Írjuk le hát még egyszer, mi az, ami a mai fiatalokat is elvezetheti álmaik megvalósulásához – pont, mint Lisztet és Bogányit!

Buzgóság, szorgalom, tanulás és szüntelen munka! Ne akarjátok ezt megúszni, kedves fiatal tehetségek! Akár zseniálisak vagytok, akár „csak” tehetségesek, bele fektetett munka nélkül semmit nem fogtok elérni!

Nóra