„Sok szó esik arról, hogy az új – kiváltképp a magyar – drámákban gyakoriak a vázlatos női szerepek. Beszélnek erről rendezők, színésznők, közönség, s valljuk meg: ebben a panaszban sok az igazság. Három budapesti színház egy-egy művésznőjét kérdeztük meg: milyen típusú szerepeket szeretnének mai művekben eljátszani?
Tolnay Klári
- Ha feleletet keresünk arra, milyen női szerepeket szeretnék ábrázolni a színpadon, akkor egy előző kérdésre is felelnünk kell magunkban: milyenné vált a ma asszonya?
Úgy gondolom, ezerféle árnyalatúvá.
A modern nő dolgozik, politizál, szül. Anya, s férfimunkát is végző ember együtt. S este még erőt kell gyűjtenie arra, hogy szép tudjon lenni… És bár a nők sokfajta munkát vállaltak magukra, sok a válás, az összezördülés. A dolgozó férj kiabál: ideges vagyok. És a dolgozó nő joggal szólhat vissza: én éppen olyan ideges vagyok.
Úgy gondolom, ha Shakespeare megírta a „Makrancos hölgy”-et – úgy Kata bizonyára társadalmi típus volt az ő korában. És Nóra – mai szemmel talán felszínes és könnyű kis asszony -, Ibsen korának haladó nőalakja, aki kitör a saját fojtogató környezetéből, aki mer új életet kezdeni. Talán a színpadi irodalomban ez az asszony az első ember.
A nő új helyzete számtalan kérdést teremt, íróban, színészben. Milyenné vált a férfi és a nő kapcsolata? Mennyiben alakítják a férfiak a nőket? És fordítva: mennyire mi, asszonyok az ellenkező nemet? És hogyan formáljuk egymást? Meddig mehetünk el egymás megalázása nélkül? Azután, úgy érzem, mi nők nem nézünk fel eléggé a férfiakra. De ők sem miránk. Milyen jól esne egymás nagyobb megbecsülése, s számunkra a „költőiesebb tisztelet”.
Én azt szeretném kifejezni az asszonyalakokban, hogy örüljetek! Örülni mindig kell tudni, annak is például, hogy egy szép parkkal több van Budapesten. Nem az enyém, a miénk!
Azt hiszem, ha az író által felvetett, s az ajkunkon elhangzó gondolatok folytatódnak a közönségben, ha kinyitnak otthon egy könyvet, ha száz ember közül csak tíz is „felbolydul” az általunk ábrázolt alak problémáira, megtettük a legtöbbet: inspiráltunk.
Mert ez a nő talán kicsit elfelejtett, de nagyon fontos hivatása: inspirálni, múzsának lenni.
Máthé Erzsi Este az elkényeztetett Biedermanné szerepét játssza. De most közvetlen, természetes. Arról beszél, milyen fontos az élmény szerepe az irodalomban, hiszen nem véletlen, hogy az egyik legkedvesebb szerepének, Karinthy Ferenc „Ezer év” című drámájának Szabó Júliája valóban élő, létező figura.
- Ez az élmény lehet festmény is, zene, vagy egy forró színházi előadás. – De az is – ha egy fél kiló epret vásárolok az utcasarkon, s ez örömet tud szerezni!
- Shakespeare címlapját olvasva, megnyugodhattunk. Jóllehet húsz férfi után került sor egy női névre, ez ilyen volt: Júlia, Desdemona. Ezek az alakok egyenrangú társai voltak Romeónak, Othellónak. Ma a nő az életben igazi reneszánszát éli – úgy gondolom, a színpadon is el kell foglalnia az őt megillető helyet.
- Olvasva a címlapokat, bánt az, hogy a múltba fordulunk még akkor is, ha a témák itt zörgetnek a kapun. Olyan női szerepeket szeretnék – ahol egy egész emberéletet végig lehetne élni, a gyermekkortól, amikor még meséket mondunk magunknak, az öregkorig, amikor beteljesült vagy félbemaradt a mese. De azt szeretném, ha színész, író mindig nagy szemekkel csodálkoznék az életre, ha az érzés, az élménykeresés nem kopna el.
- Biztos vagyok benne, hogy vannak a mi korunknak is Júliái. Csak meg kell keresni őket és meghallgatni, mikor mondják el nagy monológjaikat.
Hacser Józsa
Egy történettel kezdi:
- Amikor felvételiztem a főiskolán, nagy ijedten azt mondtam a vizsgáztató bizottságnak: „Jó napot kívánok.” A bizottság ezen annyira elkezdett nevetni, hogy megkértek: ha még egyszer meg tudom ugyanígy csinálni, felvesznek. Sikerült. S azóta szeretek nevetni. Színpadon és az életben egyaránt.
- Egészen szélsőséges, groteszk figurákat szeretnék játszani. S észreveszem magamon, hogy mindenben a jókedvet és a karikatúrát szeretem. Nagyon szeretem figyelni az embereket például a körúton, vagy az autóbuszon. Szeretnék festeni tudni, hogy megörökíthessem, milyen is a férfiak és nők nagyonis leplezetlen arca például csúcsforgalom idején.
- Mindazt, amit érzek, amin gondolkozom, amit figyelek, szeretném vidám, groteszk, gúnyolódó figurákban átadni a közönségnek az új darabokban, a színpadon. – A színpad világa legyen olyan, mint az életé – mondják. De fordítsuk meg a kérdést: ha az élet egy színdarab, akkor hinni akarom, hogy az első felvonás nehézségei, a második küzdelmei után a harmadik felvonásban minden megoldódik.
Eddig a cikk az 51 évvel ezelőtti hetilapból. Természetesen a Tolnay Klári válaszai miatt éreztem úgy, hogy érdekes lehet ma is felidézni ezt az írást. Sokminden, amit ő felvet, ma ugyanannyira aktuális, és jócskán túlmutat a színház keretein!
Nóra