Április 11-én született József Attila - az ő tiszteletére 1964 óta minden évben ezen a napon ünnepeljük a költészetet. Országszerte számos rendezvény lesz ma is (válogatásom nem teljes!): az egyik legérdekesebb a Versmaraton - amikor is kilencvenhat költő olvassa fel verseit a budapesti Thália Színház Mikroszkóp Színpadán. Az Örkény Színház kortárs magyar költők műveiből készült összeállítást mutat be. Az Andrássy úti Írók boltjában bárki felolvashatja kedvenc versét, és ismert költőkkel is találkozhat személyesen. A Pécsi Nemzeti Színház épületében három órán át folyamatosan hangfelvételről, legnagyobb színészeink előadásában hangzanak el versek, valamint irodalmi beszélgetéseket is tartanak. A szombathelyi Weöres Sándor Színház stúdiószínpadán Jordán Tamás önálló estjét nézhetik meg a versszeretők - Szabad ötletek jegyzéke címmel. A Veszprémi Petőfi Színház egyhetes sorozattal ünnepel, József Attila-Cseh Tamás-különjárat is indul ekkor a városban. Ma kezdődik a X. Debreceni Költészeti Fesztivál is.
József Attila személyéről, életéről szinte mindent tudunk - nem untatlak benneteket az ismétléssel!
Az idei Költészet napja azonban egybeesik egy másik irodalmi ünneppel, kerek évfordulóval is: ezen a napon 110 éve született Márai Sándor. Csakúgy, mint József Attila - az ő személye, alkotásai is sok vitát, politikai szimpátiát és ellenérzést váltottak ki hazánkban. Még ma, a 110 éves évfordulón is találtam olyan újságcikket, mely így "emlékezik meg": "Márai Sándor kissé hazug, modoros morális történetei a két háború közöttről manapság divatosak - nem az írót inkább a korok hasonlóságát bizonyítja mindez." (Dercsényi Dávid, Hír24 portál) Én magam azt gondolom, hogy Márai nem divatossá vált, hanem végre az őt megillető helyre került irodalmunkban az utóbbi évtized során - miután a mi generációnk, de még anyáink is úgy éltünk eddig, hogy semmit nem tudhattunk róla, a műveiről. Lássunk hát ma róla néhány tudnivalót!
Eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik Kassán született, felmenői szászok és magyarok voltak, édesapja dr. Grosschmid Géza, királyi közjegyző, a kassai jogászkamara elnöke, a csehszlovákiai Országos Magyar Keresztényszocialista Pártszenátora volt, édesanyja Ratkovszky Margit. Tekintve hogy a Grosschmid család nemzedékeken keresztül őrzője volt az elit polgári értékrendnek, természetes volt, hogy gyermekeiket is e szellemben neveljék. Ennek a háttérnek köszönhetően már fiatalon magába szívta a magyar nagypolgárság értékeit és kultúráját. Családjával Kassán élt; számára Kassa maradt az az „örök város”, ami után mindig is vágyódott, különösen emigrációjában.
Középiskolai tanulmányait több gimnáziumban végezte - az iskolaváltások oka egyrészt az volt, hogy a premontreiek nem tűrték kihívó, bohém stílusú öltözködését, másrészt ellenezték, hogy a növendékek önállóan publikáljanak. Ennek ellenére már fiatalon pályázatokat küldött be álnéven különböző napilapokba. A családi szájhagyomány szerint azért volt szüksége álnévre, hogy a művészi pályaválasztással ne hozzon szégyent a családi névre. A fiatal fiú írói ambícióit nem nagyon támogatta családja. Ezzel ő is tisztában volt, mint ahogyan azzal is, hogy tehetséges. Egyik, barátjához 1917-ben írt levelében így vallott erről: „Senkim, egy emberem sincs, akihez írhatnék, aki nem utál, vagy akinek nem vagyok közönyös (sic!). […] A legtökéletesebben egyedül vagyok. Én tudom, hogy zseni vagyok. […] Választott ember vagyok, és sokra fogom vinni, vagy semmire sem fogom vinni, de produkálni fogok, érzem, tudom, hogy ez kikerülhetetlen. […] Az életemet eddig is én csináltam, ezután is én fogom csinálni.”
1918 őszén Budapestre költözött. Tanulmányait a jogi karon kezdte, majd átjelentkezett a bölcsészkarra. Ebben az évben jelent meg elsőként Emlékkönyv című nagy sikerű verseskötete. A könyv Kosztolányi Dezsőnek is tetszett, véleményét a Pesti Naplóban írta meg. Pesten Márai bohém, költekező életet élt, rendszeresen járt mulatókba és kabarékba. Mesterével, Krúdy Gyulával is többször találkozott. Csatlakozott a kommunistákhoz, a „Kommunista írók aktivista és nemzetellenes csoportjának” alapítója lett. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején újságíróként tevékenykedett: többek között a Vörös Lobogó című lapban éltette a Tanácsköztársaságot, riportokat készített, könyvekről írt kritikákat, és publikálta műveit.
A Tanácsköztársaság bukása után családja biztonságosabbnak látta, ha elhagyja az országot, így Márai Lipcsében folytatta tanulmányait, azután Frankfurt am Mainba, majd Berlinbe ment.
Ekkor már ismerte későbbi feleségét, Matzner Ilonát (Lolát), aki több mint hat évtizeden át végig hű társa maradt. (Az asszony Kassa egyik legtehetősebb zsidó kereskedőcsaládjából származott.) Ezekben az években Máraiból igazi világpolgár lett: sokat utazott, olvasott, tájékozódott, és ezekből merítette írásainak témáját. Tehetségét külföldön is hamar felismerték, így nem csak Németországban, hanem Prágában, valamint itthon a Kassai Naplóban, (a rivális) Kassai Újságban és Az Újságban is jelentek meg írásai. Sokszínűségének, széles körű ismereteinek köszönhetően őt kérték fel arra, hogy fordítsa le Franz Kafka egyik elbeszélését 1921-ben, amelyet több másik követett. Németországban 1923-ig élt.
1923-ban Lolával Párizsba utaztak. Ottlétüket eredetileg három hétre tervezték, de végül hat év lett belőle. Párizst nagyon megszerették, de ennek ellenére mindvégig idegennek érezték magukat. Két évvel később a Közel-Keletre utazott három hónapra. 1928-ban feleségével visszaköltöztek Budapestre, a Krisztinavárosba, mely akkoriban komoly irodalmi negyednek számított.
Idővel Márai Sándor korának egyik legnépszerűbb és legelismertebb írójává vált – nevével ekkortájt egyre többet lehetett találkozni a közéletben is. Többedmagával ő is aláírta a genfi Világbéke Kongresszusra szánt levelet, tagja volt a Magyar PEN Clubnak, felolvasásokat tartott a rádióban, és rendszeresen írt a Nyugat című folyóiratba.
1934-ben írta meg egyik legmaradandóbb művét, az Egy polgár vallomásait, amely főleg önéletrajzi elemekből állt. A mű második kötete 1935-ben készült el. „Új könyvemben az irodalom mostohagyermekének alakját kívántam ugyanilyen lelkiismeretes objektivitással megrögzíteni, a polgárét, amelyet a modern irodalom jóformán még annyira sem tud komolyan venni, mint mondjuk a francia bohózatok írói a felszarvazott férjet…” – nyilatkozta az első kötet megjelenésekor. E műve tulajdonképpen a polgárság kritikája és újraálmodása volt.
Amikor 1935 januárjában a világhírű író, Thomas Mann ellátogatott Budapestre, Márai volt az egyik, aki az írót a budai Várban kalauzolta, ezen kívül vezércikkben üdvözölte kollégáját.
1938 őszén nagy öröm érte, amikor a Felvidék egy részét (Kassával együtt) a első bécsi döntés értelmében visszacsatolták Magyarországhoz. A magyar csapatokkal visszatért a Felvidékre lapja tudósítójaként. Az óriási örömöt óriási tragédia követte: 1939. február 28-án fia született, Kristóf Géza Gábor, néhány héttel születése után azonban a gyerek meghalt vérzékenységben. Halála Márait mélyen megviselte, állítólag hónapokig meg sem szólalt a tragédia után. Később az Egy kisgyermek halálára című versében próbált gyászával szembenézni.
A második világháború kitörését elkeseredetten fogadta."Hinni akarom, hogy az értelem és a szolidaritás ereje hatalmasabb, mint az ösztönök rémuralma." -írta. 1942-ben született talán legismertebb regénye A gyertyák csonkig égnek címmel. A német csapatok 1944 tavaszán megszállták az országot és a fővárost. Feleségével elhagyták Pestet. Losoncon megpróbálták Lola apját kiszabadítani a kassai gettóból, de a terv sajnos nem sikerült: apósát deportálták. Többen felajánlották Márainak, hogy kijuttatják az országból, azonban ezeket az ajánlatokat rendre visszautasította. A nehézségek ellenére folytatta az írói munkát. Az elszenvedett csapások idején Márai számára a líra volt a menekülés, az önkifejezés legjobb eszköze
Hazánk helyzetét nem látta tragikusnak a világháború után, azonban érezte, „új rend” fog kialakulni az országban. Első naplójában a függetlenség elvesztésének gondolata fogalmazódik meg benne: „Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy Budapest, a városok pusztulnak, s az ország nemzeti léte kérdéses, ha az oroszok nem megegyezéses alapon érkeznek, hanem a fegyver jogán, mint győztesek egy hadszíntérre…” Ugyanebben a művében írja le, hogy nem hisz az új világban, az új rendben, mert valami megszűnt és ebben már nem tud élni: „…elmenni innen, mihelyst lehet. Ha élek még, ha lesz erőm és módom elmenni innen. Magyarul írni, odakünn is, a magyarság neveléséért dolgozni. De elmenni innen. Nem titkolom: megsértettek.” Ezek a gondolatok valószínűleg a zsidósággal történt tragédia, a nemzet erkölcsi válsága, valamint a szovjet ideológia és kultúra hatására születtek. Úgy gondolhatta, hogy a szovjet nyomás alatt nem létezhet igazi magyar irodalom: „A magyar irodalom nagy volt, nagyobb volt, mint a nemzet.”
1948-ban döntő lépésre szánta el magát a Márai család: elhagyták az országot. Útjuk előtt örökbe fogadták Babócsay Jánoskát, aki már 44 óta velük élt. Olaszországban, a Nápoly melletti Posillipóban telepedtek le. Naplójában megemlíti, hogy a hely teljesen olyan, mint a Rózsadomb. Minden fontos budapesti helyszínnek (pl.: a Margitszigetnek és a Lukács fürdőnek) megpróbálták megkeresni az ottani megfelelőjét. Az írást továbbra sem hagyta abba; 1949-ben befejezte az Egy polgár vallomásai harmadik részét, ami később a Föld! Föld! címen jelent meg. Sorsukat több, nyugaton megjelent újság figyelemmel kísérte, a Nyugati Hírnök és a Hungária naprakészen tudósított, mi történik a Márai családdal. Novemberben megjelent az íróval egy interjú a Szabadság című clevelandi lapban. Az interjúban arról kérdezték, hogy szerinte mi a magyar emigráció feladata a magyarsággal kapcsolatban. Az emigráció két legfontosabb feladatának a magyarok előítéletek nélküli megismertetését és a magyar nyelv megmentését jelöli meg. „Megvannak az imáink, megvan a nyelvünk, él a nemzet – mondták és igazuk volt (a zsidóknak, amikor a rómaiak után a romok alól kikaparták megmaradt tekercseiket). Így kell nekünk is átmentenünk a nyelvünket, és ez, csakis ez dönti el majd népünk sorsát. [15]
Itáliában azzal vigasztalta magát, hogy ő ott mégsem emigráns, hiszen európaiként otthon van. Azonban arra is rá kellett jönnie, hogy külhonban nincs kinek írnia. Elkeseredettségét Halotti beszéd című versében fogalmazta meg, melyre a kommunista rezsim Tamási Áronnal íratott kritikát. Márai így reagált erre: „Otthon versekben, rádióüzenetekben, cikkekben válaszolnak most a Halotti beszéd című versre. Nyilván elrendelték otthon a kommunisták ezt a koncertet: így bizonyítják, hogy aki elmegy hazulról, elsorvad a honvágytól. Ez részben igaz is; de annak, hogy elmentem hazulról, a kommunisták voltak az okozói. Ha ők nincsenek, ma nincs honvágyam.”
1951-ben csatlakozott a Szabad Európa Rádióhoz: minden héten a Vasárnapi Krónikában olvasott fel, és így egyfajta szellemi légihidat teremtett meg elhagyott hazájával. Mint a magyarok lelki társa öntötte honfitársai szívébe a bátorságot és a kitartást az éteren át, éveken keresztül. 1952-ben családjával New Yorkba költözött, ám nem érezte magát otthon Amerikában. Hiányzott neki az európai kultúra, a gyökerek. 1956-ot mindvégig figyelemmel kísérte. A Szabad Európa Rádión keresztül mondta el gondolatait az eseményekről. Reménykedve, hogy hazája felszabadul a szovjet megszállás alól, november 6-án Európába repült. Sajnos amikor november 7-én megérkezett Münchenbe, a nemzet sorsa már eldőlt. Ekkor hatalmasat csalódott a nyugati hatalmakban, amiért nem nyújtottak segítő kezet a bajban. Később a ’60-as és ’70-es években ezért nem költözött vissza Németországba, Franciaországba vagy Angliába. A forradalom leverése után pár hétre Olaszországban maradt. Később New Yorkból a Szabad Európa Rádión keresztül a Mennyből az angyal című versével üzent a magyaroknak. 1957-ben megkapta amerikai állampolgárságát. A ’960-as években kevés könyve jelent meg; írás helyett inkább kirándulásokat tett Franciaországba és Olaszországba.
1967-ben végrendeletet készített: ebben arra kérte Lolát, ha az oroszok végre elhagyták az országot és megtartották a demokratikus választásokat, vegye fel a kapcsolatot az MTA-val és helyezze letétbe náluk kéziratait. Ironikus módon Márai túlélte feleségét és fiát egyaránt. 1980-ban Magyarországon tárgyalni kezdtek Márai műveinek kiadásáról. 1985-től sorozatos családi tragédiák érték: elvesztette Kató húgát, majd Gábor öccsét. Felesége ekkor már félig vak – Márai napjai ekkor már főleg csak ápolásával teltek. Lola 1986-ban halt meg. A sok tragédia hatására fogalmazódott meg Máraiban az öngyilkosság gondolata: „Két hét előtt vettem itt egy kézifegyvert” – írta utolsó naplójában. Az év november 26-án elveszítette Géza öccsét is, a híres filmrendezőt. 1987-ben már szinte remete módjára, magányossága és előrehaladott rákbetegsége miatt mély depresszióban élt. Látogatókat már alig fogadott. A testi megpróbáltatásokat erős lelki fájdalom is követte, amikor nevelt fia, János, meghalt. Fia halálát igazi támadásnak fogta fel. „Nem tudok most számot adni erről a sorscsapásról. […] Lola úgy képzelte, ha egyikünk elmegy, János majd vigyáz az itt-maradottra. Nem így történt.” – írta egy levelében egyik barátjának.
1988-ban többen (MTA, Magyar Írók Szövetsége) is megkeresték műveinek újra kiadása ügyében, azonban ő ezt rendre visszautasította. Felmerült benne a hazatérés gondolata, azonban orvosai nem ajánlották az utazást.
1989. január 15-én kézírással írta meg utolsó naplóbejegyzését: „Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje.” Végül 1989. február 21-én egy pisztolylövéssel tett pontot életére. Hamvait a Csendes-óceánba szórták.
Márai után három lányunoka maradt: Lisa, Sarah és Jennifer Márai, akik az Egyesült Államokban élnek. Mivel unokáit nem tanították meg magyarul, soha nem tudták megérteni nagyapjuk életművét.
Életét végiggondolva, műveit olvasva mi, magyar anyanyelvűek azonban nagyon is értjük, miért próbálják sokan még ma is eljelentékteleníteni, középszerűnek, sőt hazugnak beállítani! De valószínűnek tartom, hogy ez már nem fog többé sikerülni. A művei utat törtek maguknak, jól bizonyítja ezt, hogy a filmművészet is felfedezte őket magának:
www.port.hu/a_gyertyak_csonkig_egnek/pls/fi/films.film_page
www.port.hu/az_emigrans_-_minden_maskepp_van/pls/fi/films.film_page
www.port.hu/eszter_hagyateka/pls/fi/films.film_page
www.port.hu/kaland/pls/fi/films.film_page
www.port.hu/egy_polgar_vallomasai/pls/fi/films.film_page
Nóra
