Gyerekkorom óta olthatatlan szerelemmel csüggök a magyar tengeren.
Akkor is, amikor a szülők által szervezett ilyen-olyan szakszervezeti/teszöv/meszöv/múosz/ párt-üdülések keretében szinte minden nyáron ott nyaraltam 1-2 hetet, és azóta is.
A jószerencse úgy hozta: ma már annyira közel élek hozzá, hogy érdemes akár egy-egy napra is leruccanni a gyerekkel strandolni. De régen, miskolci gyerekként a Balaton szinte elérhetetlen messzeségben feküdt, komoly, nagybőröndös utazás volt a forró, büdös-koszos vonaton zötykölődve – de bőven megérte!
Sajnos az említett munkahelyi üdültetés rendszere már a múlté. Egyre kevesebben engedhetik meg maguknak és családjuknak az akármilyen nyaralást, így a balatonit is… Félreértés ne essék - nem azt a rendszert sírom vissza, amelyben felnőttem: hisz túlságosan is jól tudom, milyen árat kellett fizetni a szociális biztonságért és a legvidámabb barakk-létért… Inkább csak vágyakozva sóhajtok: bárcsak belátható időn belül olyan állapotba kerülne a hazánk, amikor az átlagpolgár minden nyáron elviheti nyaralni kis családját a Balatonra…
Mert a Balaton maga a csoda. Igazi áldás, a lehető legjobb kárpótlás tengertelenségünkért.
Nekem a pohár mindig félig tele van, ha a Balatonról van szó! Nem törődöm a kidőlt-bedőlt lángossütő bódék vásári stílusával, sem a vízben úszkáló szúnyoglárvákkal, vagy a német-holland-szlovák-ukrán-akármilyen nemzetiségű, harsány üdülőközönséggel. Nem is veszem észre, hogy a fizetős strandon húsz éve nem újították fel a játszóteret, és hogy a kabinos néni ma is ugyanolyan nemtörődömséggel zárja be a kisfiamat a zuhanyozóba, mint amilyen flegmán az emberek abban a már említett elmúlt rendszerben végezték a munkájukat.
Ez mind nem fontos. Mert a Balaton vize mélyzöld selyem-bársony, nem hullámzik össze-vissza, mint a tenger, nem sós, nem csípi az ember bőrét, mint a tengervíz, nem klóros, mint a strandok medencéi… hanem simogat, felüdít, felfrissít a legnagyobb kánikulában is. Úszni igazán csak a Balatonban szeretek!
Ráadásul a mai napig megőrizte természetes értékeit: a nádasban réce, hófehér tollú hattyú és fekete kormorán úszkál. Alig kell eltávolodni a zajos strandtól, hogy vízisiklót láthassunk.
Akinek pedig megadatik, hogy rövidebb-hosszabb időre vitorlással is kiránduljon a tóra, az igazán a paradicsomban érzi magát. Sőt, egy vízibickli is megteszi…
Mindig irigyeltem azokat a szerencséseket, akik a tónál élték az életüket, vagy legalább a nyaraikat ott tölthették. A balatoni ember valahogy olyan kedélyesnek, kiegyensúlyozottnak tűnik nekem mindig, mintha a vízcsobogás hangja, a finom pára belélegzése, a sok jókedvű nyaraló látványa, és nem utolsó sorban a balatoni szőlőhegyek leve felvértezné őket a máshol oly megszokott stressz ellen.
És annyi arca van a Balatonnak! Az elegáns, nagyvilági Füred a gyönyörű Tagore-sétánnyal, a szanatóriummal - európai viszonylatban is megállja a helyét. A déli part sekély, lassan mélyülő vize a kisgyerekes családok álma! Csodás, kulturált és tisztán tartott szabadstrandok, sőt, Lellén egy szuper, homokossá alakított strand. Vurstli annak, aki a lármás szórakozást szereti, éjszakai élet Siófokon a vadócoknak. A Balatonfelvidék viszont egy egészen más világ – Magyarország egyik legszebb tája, mely méltán felveszi a versenyt akár Toszkánával is!
Egyszóval akinek módja van, az nyaraljon a Balatonon, már egy hosszú hétvégére is érdemes odautazni. Akinek pedig éppen nincs erre lehetősége, az terjessze a magyar tenger jóhírét, és legyen büszke nemzeti kincsünkre.
Nóra