Ugye ha közhelyekkel szeretném kezdeni, akkor azt tudnám mondani, hogy valóban igaz az a mondás, hogy minden "csoda" három napig tart.
Schobert Norbi kijelentette, hogy a dagadt asszony nem túl kedvcsináló látvány a hálószobában, az ország meg egy emberként felhördült, pedig mindenki tudja, hogy van ennek igazságalapja. Napokig folyt bele az arcunkba minden ezzel a témával kapcsolatban, ha kértük, ha nem. A celebvilág fontosnak tartotta, hogy kiemelje, ő egyáltalán nem ért ezzel egyet, imádja, csodálja a feleségét, aki sok gyereket szült neki, imádja a férjét, akinek semmit nem számítanak frissen szült felesége pluszkilói és aki csokoládéval eteti még véleménynyílvánítás közben is imádott asszonykáját. Mások meg hevesen utálták Norbit azért, mert faragatlan tuskó és mert pénzsóvár, gyengeelméjű, stb., stb., mondtak rá mindenfélét.
Na most ellentmondásba fogok magammal kerülni minden egyes kijelentésemmel, de az élet pont ilyen, se nem fehér, se nem fekete, hanem élet. Mi meg magyarok, lássuk be, elég önfejű, hiú és büszke emberek vagyunk, nem nagyon szeretjük, ha valaki megmondja nekünk a tutit, még ha van is benne igazság, akkor sem, és azért álszentségből is került belénk éppen elég.
Fiatal felnőttként egykoron én is szerettem feszegetni a határokat egy-egy vitában. Sőt, szerettem élénk szellemi vitákat kezdeni, mert azt gondoltam, gondolom, hogy egyetérteni és bólogatni túl egyszerű és unalmas. A vita adja meg a szellemi pezsgést egy jó társalgáshoz, akkor születnek a legjobb gondolataink. Szóval vitázni, vitát kezdeni igen is kell. Nincs abban semmi. Azt viszont tudni kell és illik, hogy milyen stílust használjunk és hogy túlzásokba, túl nagy általánosításokba ne essünk, mert attól meg komolytalanná és hiteltelenné válik a vita. Pont ez az, amit Schobert Norbert nem vett figyelembe, hogy nem általánosíthat és nem jelenthet ki érzéseket, élményeket, szubjektív véleményt neveletlen stílusban, tudományos köntösbe öltöztetve, még akkor sem, ha tulajdonképpen jót akar.
Amikor elolvastam azt, amit Norbi kijelentett, hogy sok a válás a dagadt nők miatt, aztán jött az ellenvélemény-cunami, egyfolytában azon gondolkoztam, hogy mitől van bennem ambivalens érzés? Miért adok igazat Norbinak, amikor utálatos stílusban beszél olyan emberekről, akikből tulajdonképpen busásan megél, mert ugye az én ideális testsúlyú férjemből és sorstársaiból nem fog sokat se síelni, se nyaralni a Schobert család, legyünk őszinték, ha már belekezdtünk. Na de miért utálom azt is, amit aztán Norbi kapott a közvéleménytől?
Azt hiszem azért, mert szeretem az őszinte, kimondott dolgokat, és nem szeretem a mellébeszélést, az álszentséget, de az agresszivitást, a szűklátókörűséget és a butaságot is roppant utálom. És ugye mindből akadt bőven mindkét oldalon.
Schobert Norbi nem állhat ki és sértheti meg az ország összes kövér nőjét (és szívtelenséggel, felszínességgel vádolt párjaikat), mert akkor megsérti a magyar össznépesség jó magas százalékát, ugye tudjuk jól, az elhízási és halálozási statisztikákból, hogy ez tény. Ehhez nem kell Schobert Norbi sem. Az ország jó nagy százaléka meg nincs abban a helyzetben, hogy ezen megsértődjön, mert a kritikát bírni kell, pláne ha építő jellegű, és inge annak, akinek, és egyébként is, ugye egy kövér embernek nem megsértődnie kell, ha ledagadtozzák, hanem minimum elgondolkodnia azon, hogy mit tehet, hogy tovább éljen és egészségesen éljen. Ebben nekem mérvadó és példakép Dombóvári István, aki kellő iróniával áll ahhoz a végtelen küzdelemhez, amit csak egy ilyen típusú ember ismerhet, mint ő, éppen ezért lesz ő az egyik leghitelesebb élharcosa a sportolásnak és az egészséges életmódnak a puszta létezésével és a kilókkal folytatott állandó hadviselésével.
Schobert Norbi nem állíthat olyan dolgokat biztosan, tényként, amiről nincsenek statisztikái, viszont kellően provokatív ahhoz, hogy mindenki erről beszéljen: azért válik a magyar, mert dagadt a nője.
Ha például egy éven keresztül állt volna Norbi és Réka egy válásokra szakosodott ügyvédi iroda ajtajában és a válófélben lévő házaspárok által kitöltött anoním kérdőíveket a szociológia és pszichológia tudományának segítségül hívásával elemezték volna ki jó alaposan, majd ebből PhD szakdolgozat született volna, na akkor talán biztosan állíthatná Norbi azt, amit így nem állíthat.
Annyit mondhat, hogy dagadtnak lenni nem jó, nem egészséges, hiszen tudja ezt ő nagyon jól, saját bőrén tapasztalta. Legérzékenyebb és legőszintébb korszakában volt kövér, gyerekként. Amikor az ember környezete még nem álszent és kellően bátor minden egyes kijelentéshez, legyen az igaz vagy nem, legyen az építő vagy romboló. A gyerek még nem ismeri a politikailag korrekt kategóriát. Gondolom Norbinak is okozott ez sok szomorúságot, keserűséget gyerekkorában, és attól lett olyan felnőtt, amilyen. Viszont mellette legyen szólva, hogy a hátrányából építkezett és ebből alapozta meg az egész életét. Ezért elismerés jár! Viszont azért meg egyáltalán nem, hogy annyi benne az empátia és a diplomáciai érzék, mint szarban a vitamin, és ezt már évek óta bizonygatja hirtelen fogalmazott kijelentéseivel.
Amikor megsérti a fél országot, vagy az egészet, pláne úgy, hogy belőlük él, el kellene gondolkoznia végre, hogy mit és hogyan fogalmaz. Továbbá azon is el kellene már egyszer gondolkoznia az ország fitneszgurujának, hogy attól még, hogy ő oda- és visszavan a feleségétől, hiszen ez a dolga, nem kellene úgy csinálnia, mintha az egyetlen bombanő lenne az országban. A dagadt nem szép, de van, aki azt sem szereti, ha egy nőn az izmok és az inak, valamint a csontok dominálnak. Minden szubjektív, pont úgy és annyira, mint Norbi véleményei például a dagadt, ronda, igénytelen, zsíroshajú kismamákról szemben az ő gyönyörű feleségével, aki szépségkirálynő volt még a kórházban is, ahol szült (néhány évvel ezelőtt ilyet is ki mert jelenteni, az sem volt túl szimpatikus). Felvilágosítanám Norbit, ha magától nem tudná, hogy az az állapot olyan boldogsággal tölti el a legtöbb nőt, hogy már attól megszépülnek, még zsíros hajjal is, ha esetleg éppen nem volt idejük magukra.
Mielőtt bárki félreértene, és rám fogná, hogy utálom Schobert Norbit és Rékát, gyorsan ki kell jelentenem, hogy egyáltalán nem. Elévülhetetlen érdemeik vannak abban, hogy az emberek az elmúlt 20 évben egyre jobban figyelnek arra, hogy a kövérség nem egy jó állapot, se léleknek, se testnek, főleg utóbbinak nem. Szükség van erre, hiszen mindenki tudja, hogy nem állunk túl jól a pluszkilókkal vívott harcban országos szinten. Ahogy az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatként kezeli a tömeges elhízást, ugyanúgy minden értelmes ember tudja, hogy ez bizony ennyire fontos téma. A XXI. századot az nyeri, aki hosszabb távon tud egészséges és fitt maradni, azt meg kövéren nem nagyon lehet. Szomorú aktualitást lehet példaként erre felhozni, a most terjedő koronavírust is azoknak van nagyobb esélye túlélni, akik egészségesek egyébként és erős az immunrendszerük.
De! Az ember egyszeri és megismételhetetlen, az ember szerelme meg "benne él minden félrecsúszott nyakkendőben", megmondta ezt már Juhász Gyula is az Anna örök című versében. Ettől szebben nem lehet megfogalmazni, mit jelent valakit nagyon szeretni, bár más kérdés, hogy szegény költőnk reménytelenül szeretett.
A lényeg pedig ez: "szeretni valakit valamiért"! Ez az, amit nem lehet összetéveszteni, összekeverni vagy egy kalap alá venni a csupán csak szexuális vonzalommal, vággyal. Emberek százai próbálták ezt elmagyarázni így vagy úgy -de nem túl hatékényan- Norbinak az elmúlt napokban.
Ezzel kapcsolatban két dolog jutott eszembe: 1. Miért kell bántani Norbit azért, amiért sajnálni kellene, hogy ha ő csak valóban akkor érez szerelmet és vágyat a felesége iránt, ha az egyre jobban szétedzi magát ?(Nem tudom, hogy így van-e, de a kijelentéséből így tűnik.) 2. Miért bizonygatja a fél ország a saját maga igazát és boldogságát Norbinak, amikor tény, hogy tele az ország boldogtalan, párkapcsolati zavaroktól vagy a párkapcsolat teljes hiányától szenvedő emberekkel, korra, nemre, vallási hovatartozásra és -sajnos itt kell kiábrándítanom Schobert Norbit!- testtömeg indexre való tekintet nélkül.
Talán mégsem csak a kilók tehetnek a rossz kapcsolatokról? Ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor azok az emberek mind, kivétel nélkül boldogok lennének, akik nem dagadtak. Soha nem látott mértékben költenek magukra a nők, tele vannak az edzőtermek, a csoportos foglalkozások, nem tud úgy nyári fogyókúra tábort meghirdetni Rubint Réka bárhová, ismétlen bárhová, hogy ne teljen meg egy repülő a magára valamit is adó, szépségre vágyó nőkkel. Azt már csak félve merem megkérdezni, és csupán költői a kérdés, hogy mit tapasztalna egy szociológus, ha felszállna a gépre Rékával: hány százaléka ezeknek a nőknek egyedülálló, magányos, Uram bocsá, boldogtalan? Gyanítom, hogy magas.
Nem tudom, szokott-e Norbi sztárpszichológusokat olvasni, de ha igen, akkor tudnia kell, hogy semi sem fekete, se nem fehér, ettől az élet sokkal bonyolultabb. Ha Pál Feri atya oldaláról közelítünk a témához, akkor tudjuk, hogy a házasság két ember legszentebb köteléke, egy életre szóló dolog (ha szerencsénk van) és minden helyzetben tartós: jóban, rosszban, szegénységben, gazdagságban, kövérségben, soványságban.
Ha Csernus doktort olvasunk, akkor meg arra a következtetásre juthatunk, hogy ne legyünk berezelve az élettől, nőjjünk fel, legyünk felnőttek és vállaljuk a következményeket tetteinkért. Ha például hozzámentünk egy férfihez, akinek a szemében az első perctől benne volt, hogy a legnagyobb motivációs erő számára a közös élethez a mellünk és a fenekünk nagysága, formája, állapota és állaga, akkor annak viszont viseljük a következményeit, ha már nem vagyunk eléggé motiválóak. Ebben az esetben nézzünk szembe azzal, hogy esetleg egyedül kell felnevelni 2-3 gyereket, vagy esetleg egyéb megoldásként felmerülhet az is, hogy fogadjuk el a társunkat olyannak, amilyen az első perctől volt, ösztönlénynek, és fogyjunk le. Mindenesetre akármi is a helyzet, nézzünk szembe önmagunkkal, hibáinkkal, és ne hazudjunk legalább önmagunknak.
Ha Bagdy Emőkét kérdezzük, akkor ő majd elmondja, hogy legyünk JÓ emberek, szeressünk élni, legyünk hálásak minden pozitív dologért az életben és az életnek. Adjunk sok szeretetet, és akkor vissza is kapunk, mert a jó emberek bevonzzák a jó embereket és nagy valószínűség szerint ráakadunk a párunkra, akit nem fog zavarni pár kg háj, ha ez az ára annak, hogy egy családdá válhassunk.
Ha meg Müller Péter véleményére vagyunk kíváncsiak, akkor ráébredünk, hogy az egész élet misztérium, nem tudunk mindig mindent megmagyarázni és ésszel eldönteni, vagy van valami, vagy nincs. Pont ilyen dolog a szerelem is: vagy meg tudjuk ezt tapasztalni vagy nem sikerül, és akkor szegényebben vagyunk egy érzelmi kiteljesedéssel, de a lehető legkevésbé fog ez múlni az egészségi állapotunktól és a kilóink számától.
Jó lenne, ha Schobert Norbi nem csak a környezetét figyelné, hogy hányan hagyják ott a dagadt feleségüket, hanem például venne egy-két példát a celebvilágból is. Akkor láthatná, hogy hányan válnak el úgy, hogy gyönyörű, fitt, izomtól duzzadó, sikeres nőjük, feleségük, esetleg férjük van. Mi lehet akkor az ok ezekben az esetekben, ha lebutítjuk a problémát és azt állítjuk, hogy csak a kövér nőt nem lehet szeretni és kívánni? Látott már Norbi túlsúlyos embereket egymás kezét fogni, egymásra szerelemmel nézni, egymást motiválni például egy fogyókúrában? Gondolom, látott.
Ne legyünk persze álszentek sem. Az élet nem habostorta és nem tündérmese, nem a belső értékek korát éljük, mert ha azt élnénk, akkor sokkal kevesebben élnének olyan jól, mint ahogy most élnek a szépség- és divatiparból vagy a plasztikai sebészetből, meg a személyi edzőségből, trénerségből és a többi és a többi.
Sok-sok üzleti ág épül arra, hogy a nőkkel egyre sikeresebben el lehet hitetni, hogy az erő és izom egyenlő a boldogsággal. Ez hazugság és tömeges becsapása generációknak.
Én speciel nem szeretnék szétgyúrt, egyenfitt, izomagyú, nárcisztikus társadalomban élni, mégha egészséges, akkor sem. Pont azért nem, mert olvasok Juhász Gyulát, Bagdy Emőkét, Pál Feri atyát, Csernus doktort, Müller Pétert és sok mást is. Az viszont tény, hogy manapság annyi szép lány van egyedül, mint még soha. Egyáltalán nem igaz az, hogy ez csak és kizárólag a férfiak bűne lenne, mert komolytalanabbak és felelőtlenebbek lettek az elmúlt évtizedekben, nem tudnak és nem akarnak elköteleződni. Azt gondolom, hogy az ember úgy általában nem tud hatalmasat változni vagy "elromlani" 1-2 generáció alatt.
A nők viszont valóban elhitték, hogy elég szépnek és izmosnak lenni a boldogsághoz, amit sokan, jól felfogott anyagi haszonból ismételgetnek nekik. A marketing pedig egyre nagyobb sikereket ér el minden területen, miért ne lenne sikeres ebben is? Nézzük csak Schobert Norbi kijelentéseit, üzleti tevékenységét és bevételeit!
Csak azt nem értjük közben, hogy ha elég a boldogsághoz a tökéletes alak, akkor miért tapasztaljuk egyre inkább mégis azt, hogy az egyre izmosabb, egyre öntudatosabb, egyre harciasabb, egyre emancipáltabb Amazonokra tömegében nem igazán vevők a férfiak hosszútávon? Talán mert a sok izommal megjön a keménység és a férfiasság is, ami nem mindig válik előnyére egy nőnek? Ebben a folyamatban meg pont az veszlik el a már nem is mindig gyengébb nemből, ami addig a lényeg volt: az empátiára, törődésre, szeretetre és gyengédségre való olyan magas hajlam, ami azelőtt csak őket, azaz a nőket jellemezte. Terjedőben az a jelenség, hogy a modern nő akkor jó, ha férfias és arrogáns. Ezek után meg ne csodálkozzunk, ha erre nem vevők a férfiak, mert mi lenne vonzó egy nőben, akiből pont a lényeg hiányzik: a nő!
Azt hiszem, elég alaposan körbe jártam a témát és látjuk, hogy ez a probléma sokkal bonyolultabb, mint hogy egy elhamarkodott és meggondolatlan kijelentéseiről is elhíresült fitneszguru meg tudná oldani. Viszont neki is jelentős szerepe és felelőssége van abban, hogy a jövő generációi milyen tanácsokat kapnak, milyen példákat látnak a boldogságot és az élet célját kereső útjuk során, ezért jobb lenne, ha legközelebb figyelmesebben válogatná meg a szavakat a mondandójához, ha valóban segíteni akar és a jószándék vezérli!
Kívánok neki ehhez sok sikert, szeretetet és boldogságot a családjában és sok boldog órát a feleségével!
Zsófi
