avagy gondolatok a nagy ötletek hatalmáról, és más fontos dolgokról.
Az unokahúgom hívta fel a figyelmet egy weboldalra – a szándéka csak annyi volt, hogy a blogot nézegetve elolvadjunk a gyönyörűségtől, mint ahogy szinte minden normális ember teszi, ha szép és kedves dolgokat lát.
De nekem rögtön mélyenszántó gondolataim is lettek a kreativitás erejéről, arról, hogyan veszi kézbe valaki a saját sorsát, megélhetésről, na meg gondterhelt gondolataim arról, hogy helyes-e a gyermekünket felhasználni mindehhez…
Az említett blogot egy finn anyuka indította, Adele Enersen a neve. A reklámszakmában dolgozott koncepciótervezőként és szövegíróként, amíg meg nem született a kislánya: Mila. A gyeses hónapok beköszöntével ő sem tesz mást, mint a többi anyuka – a kisbabájával foglalkozik a nap huszonnégy órájában. Csakhogy ő úgy teszi ezt, hogy közben kiéli a kreativitását, örömet szerez vele másoknak is, és örök emléket alkot gyermeke első hónapjairól.
Fotókat készít Miláról, de nem akárhogy. A nappali szőnyegén kis jeleneteket rendez be, és amikor a baba elalszik, „kilopja” az ágyából, belehelyezi a jelenetbe – kattint párat, és máris megörökítette, hogyan képzeli el Mila aznapi álmát…
A blog címe: Mila’s Daydreams – azaz Mila nappali álmai, vagy álmodozások Miláról… És a berendezett jelenetek tényleg álomszerűek, olyanok, amilyennek egy kislány (na jó, nem egy pár hónapos, hanem egy kicsit nagyobb kislány) álmait elképzeljük. A blog mottója pedig: „Szeretnék belelátni a álmaidba, kicsi lányom.”
Válogattam ide néhányat nektek, íme.
"Nagymosás napja"
"Ne hajtsd magasra"
"Rózsaszínke és a farkas"
"Babasétáltatás" (Tisztelgés Chagall előtt)
"Rémálom"
"Ejtőernyőzés"
"Borsószem Hercegkisasszony"
És a kedvencem:
"...és a békakirály azt mondta: Csókolj meg!"
A képek ízléssel és humorral készülnek (szerintem legalábbis bőven belül vannak a giccs határain, épp a humor és a finom, pasztellszínű kellékek eredményeképpen). A blogon az anyuka elmondja: csak pár percre veszi ki gyermekét az ágyából, aki ezt békésen végigalussza – tehát szó sincs egy őrült nőről, aki a padlón altatja a kisbabáját csak azért, hogy marhaságokat műveljen vele.
A fotók iránt viszont akkora lett az érdeklődés, hogy a szellemes hobbiból valószínűleg megélhetési forrás lesz: többen is dörömbölnek az alkotó ajtaján, hogy kiadhassák albumban, képeslapokon a fotókat.
Van, aki épp ezért kritizálja Mila édesanyját: hogy kihasználja, felhasználja a babát olyasmire, amihez a gyermek még koránál fogva nem tud hozzájárulni… Ország-világnak mutogatja, és fittyet hány a gyermek személyiségi jogaira… Adele erre azt feleli: a fotókat a saját és családja örömére készítette. Eleinte csak a facebook-ra töltögette fel, de aztán kényelmi okokból nyitotta a blogot, hogy összegyűjtse a képeket egy helyre.
A blog azonban önálló életre kelt – idegenek ezrei kezdték nézegetni a képeket, ami a készítőt lepte meg a legjobban. Tehát amit mások is megtesznek – nevezetesen hogy lefotózzák a kisbabájukat saját és ismerőseik örömére – az a médiareakció miatt vált valami egészen mássá.
Helyes-e, hogy emberek ezrei nézegetik a kisbabáját? Ez a kérdésfeltevés kissé naiv. Hisz ha a játszótérre vagy egy parkba viszi ki játszani, akkor is vadidegen emberek ezrei láthatják – és az internet nem más, mint egy óriási játszótér…
Mit tesz tehát, hogy óvja a kisbaba jogait? Nem készít róla megalázó képeket, nem tesz vele semmi olyat, ami kellemetlen lehetne Milának. Soha nem tölt fel az internetre meztelen képeket róla, még művészieket sem! És az alvó babával sokkal könnyebb dolga van, mert nem kell „kényszerítenie” semmiféle együttműködésre, így aztán tényleg semmi olyan nem történik, ami rossz lehetne a gyermeknek.
Adele hisz benne, hogy Mila, ha felnövekszik, szeretni fogja a képeket (kivéve kamaszkorában, amikor minden gyereknek lázadnia kell minden ellen)...
Addig is ír a képekhez kis esti meséket, ugyanazzal a humorral, amely a képeket jellemzi. És meg fog élni belőle az egész család fényesen, azt gondolom.
Adele blogján az összes fotót megnézhetitek:
http://milasdaydreams.blogspot.com
Szeretettel:
Nóra
