avagy tényleg jobban tudja egy huszonéves eladófiú, hogy milyen smink illik az arcomhoz, mint én, ennyi évesen…?

Előrebocsátom: nem valami nőcis, sminkes téma lesz ma terítéken, hanem a szokásos – nők, férfiak…

A történet a következő: egy bevásárlóközpontban betévedtem egy drogériába. Megláttam egy új sminkmárkát, amiről jókat hallottam – gondoltam, megnézegetem, megszagolgatom, kipróbálom. Már bent voltam az üzletben, amikor láttam, hogy az egyetlen eladó egy huszas éveinek elején járó fiú, erősen sminkelt arccal. Annak rendje és módja szerint hozzám is lépett, segíteni próbált, és a szokásos szakértői megközelítéssel indított: milyen a bőrtípusom?

Itt közbe kell szúrnom: én az a fajta vásárló vagyok, aki nem szeret hosszas beszélgetésekbe bocsátkozni egy boltban arról, hogy mit keresek, mi áll jól nekem, mi nem… Szeretem átnézni a kínálatot, és elég határozott elképzeléseim vannak arról, hogy mit akarok.

Ennek megfelelően az is zavart kissé, hogy a bőrtípusomról kell beszélgetnem az eladóval. Aki, igen, nagy valószínűség szerint homoszexuális volt (nem csak a vaskos sminkje miatt gondolom így, hanem a gesztusai, a testbeszéde alapján), bár nekem aztán édes mindegy, hogy ki mit művel a hálószobájában – az ő nemi orientációjának pusztán abból a szempontból volt jelentősége számomra, hogy milyen szemmel néz egy nőre. Ha ugyanis egy férfi eladó dicsér vagy ellenez pl. egy ruhadarabot rajtam – akkor hajlandó vagyok elhinni: igaza van, érdemes rá hallgatni, hisz ő férfiszemmel nézi azt, amit a nő visel… De mi van, ha az férfi soha, semmilyen körülmények közt nem talál vonzónak egy nőt? Akkor hiteles a véleménye, hogy mi áll jól nekem, és mi nem?

Ráadásul a fiú úgy elemezte a bőrtípusomat, a tónusaimat, azt, hogy milyen színvilágú ruhákat viselek – mint egy szakértőNŐ. Fura helyzet volt, na.

Fura volt, mert egy olyan férfi akart megtanítani arra, hogyan emeljem ki női mivoltomat még jobban, aki a hagyományos férfiszereptől eltérően nem értékeli nőiességemet egy kicsit sem.

És fura volt, mert ezt még túlzásba is vitte, nem érezte meg kicsit sem, hogy hol húzódik a határ a tapintatos segítség és a tolakodás közt.

Még fokozódott volna a jelenet furasága, ha hallgatok rá – amikor felajánlotta, hogy próbáljuk ki az egyik alapozót „a pofikámon” (sic!). De ebből már nem kértem. Ez nekem már túl sok(k) volt!

Eszembe jutott egy régi eset, amikor egy párizsi nagyáruházban tobzódtam a gyönyörűbbnél gyönyörűbb fehérneműk közt, és a kiválasztott darabbal a hatalmas próbafülkébe vonultam - volna, de belépett mellém egy férfi eladó, hogy rám próbálja… Akkor rezzenéstelen arccal hagytam, hogy kapcsolgassa rajtam, de a mai napig kétségeim vannak, hogy ez akár ott is állandó gyakorlat lenne. A francia nők lazák, de talán még ők sem ennyire!

A sminkelés nekem hasonlóan „intim” tevékenység, mint a fehérneműpróbálás. Így végül nem hagytam nyilvános helyen kenegetni a pofikámat senkinek… inkább üres kézzel jöttem ki az üzletből.

Ti mit gondoltok erről? Jól van az, hogy egy fiatal férfi nagyobb sminkszakértő, mint egy nő, aki vagy húsz éve tatarozza a saját arcát? Olyan szemmel nézhet ő rám, mint ahogy pl. egy hetero nő? Rosszul tettem, hogy nem hallgattam rá? És szerintetek most akkor megvegyem azt a kencét, vagy sem…?

Nóra