Egy akkor 25 éves francia demográfus-politológus a hetvenes években azt jósolta: a Szovjetunió hamarosan fel fog bomlani.  Többek között arra alapozta következtetéseit, hogy eme nagyhatalmi országban a gyermekhalandóság mutatói drámai mértékben nőnek... A világ nagy része mosolygott ezen a jóslatán. Aztán a Szovjetunió felbomlott.

Az ezredforduló tájékán ez az úr azt írta: az USA hanyatlása kezdődik, és a folyamat visszafordíthatatlan lesz… Hogy miért? Mert az amerikaiak évtizedeken át katonákat exportáltak a világ különféle pontjaira, de késztermékeket és bevándorlókat importáltak saját országuk területére… Más szóval: az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi jólétét kölcsönveszi más országoktól… Márpedig kölcsönkenyér, ugye, visszajár.

Ezen a könyvén már nem mosolyogtak annyian, hiszen addigra Emmanuel Todd komoly tekintélyre tett szert. A párizsi Nemzeti Demográfiai Kutatóintézetben végzi munkáját, és a világ franciának tekinti – bár ő büszkén hangsúlyozza, hogy egyik dédapja magyar zsidó volt, dédanyja angol, és családja csak az 1920-as években vándorolt be Franciaországba.

Emmanuel Toddot időnként amolyan botcsinálta prófétának tekintik, mondván: csak olyasmit jósol, ami amúgy is benne van a levegőben… Csakhogy ő alá is támasztja a „jóslatait”, ezért aztán javaslataira nem árt odafigyelni.

Az 1992-es Maastrichti szerződést hangosan ellenezte – az EU-országok közt található szociális törésvonalak miatt aggódott.

2007-ben azt írta: nem kell attól tartanunk, hogy a különféle világnézetek mentén összeroppan majd világunk – véleménye szerint a muszlim országok társadalmai átalakulóban vannak, és az egyes civilizációk egymáshoz közelítenek.

Azoknak pedig, akik Kína előretörésétől tartanak, üzeni: annak valószínűsége, hogy a következő húsz évben Kína valódi világhatalommá válik – nulla. Mégpedig azért, mert ugyan a jelenlegi gazdasági mutatók csodálatosak, és ez a hatalmas ország rohamléptekkel hozza be a lemaradását a világ nyugati feléhez képest – de semmilyen új megközelítést nem hoz létre, mindössze alkalmazkodik a többiekhez. Márpedig egy valódi világhatalomnak a jövőt kell meghatároznia… Aztán monsieur Todd még csendben azt is hozzáteszi: „Ráadásul Kína társadalma vészesen elöregedőben van, demográfiailag elképesztő állapotokat láthatunk Kínában.”

S hogy akkor ki vehetné át az USA világhatalmi vezető szerepét? Kapaszkodjatok meg: senki. A világ jelenleg (legalábbis Todd szerint) apróhirdetést adhatna fel „Kétségbeesetten vezetőt keresek!” szöveggel…

Amerika nagy szerencséje ez, hiszen ha nincs trónkövetelő, ellavírozhat még egy ideig annak ellenére, hogy már rég nem tud mit kezdeni a munkanélküliséggel, és képtelen kilábalni a válságból.

De lehet, hogy világunknak ez egyáltalán nem akkora szerencse, mert ha minden stratégiai tényező túl gyenge ahhoz, hogy a világ többi részének diktálhasson – akkor a világ a különböző nagy térségek mentén újra feldarabolódik.

És itt az idő, hogy feltegyük a kérdést: mi a helyzet velünk? Mi a lehetséges szerepe Európának a közelgő jövőben? Hisz itt nemrégiben létrejött egy olyan alakulat, amely megvédhetné a határain belül élőket a kínai, indiai gazdaság nyomásától, a globalizáció hatásától! Todd sajnos azt mondja: hiába lenne meg az EU-nak a lehetősége minderre – a jelenlegi folyamatok azt mutatják, hogy ez nem történik meg. Sőt, ő azt jósolja: az Európai Unió története nem több, mint két évig tarthat még…

Kíváncsian várom, vajon bejönnek-e a jóslatai – már csak azért is, mert ez a mi bőrünkre megy...

Nóra