Talán butaság, de szükségét érzem, hogy magyarázkodással kezdjem: hogy keveredtem ennek a közismerten erotikus műfajnak egyáltalán a közelébe.
Az úgy volt, hogy a fiam úszóedzésre jár, az uszoda pedig egy épületben van a városi sportcsarnokkal. Néha én is úszom ilyenkor, de általában csak leülök a büfébe olvasni, amíg letelik az egy órás edzés, ám a legutóbbi alkalommal otthon felejtettem a könyvemet. Újságos sem volt a közelben. Nem volt hát jobb dolgom, mint megnézni, miért szólnak olyan jó, dögös zenék a sportcsarnokban teljes hangerővel – gyanakodni csak akkor kezdtem, hogy valami bizarr rendezvénybe csöppenek, amikor vastagon kisminkelt, ám alig felöltözött fiatalok kezdtek szállingózni az öltözőkből, a kapuk fölött pedig mélyvörös tollboák kanyarogtak... Ugyanilyen stílusban volt feldíszítve a tornaterem is: fekete-fehér szatén, és mélyvörös tollboák.
Hamar rájöttem: egy főpróba zajlik épp, a nemrégiben kitalált új sportág, a rúdtánc nemzetközi bajnokságára próbálnak a résztvevők.
Mivel minden ajtó tárva-nyitva volt, beültem a lelátó leghátsó sorába, és ámultam néztem a számomra teljesen idegen világot. Ami a legjobban meglepett: mintha még a résztvevők sem tudnák, pontosan mi is ez az egész!
Hisz ha azt mondom: rúdtánc – mindenkinek a Soprano család által üzemeltetett Bada Bing! sztriptízbár rúdtáncos lányai képzenek meg a szeme előtt (vagy valami hasonló)... És tényleg, jelen volt ez a világ is egy kicsit az egészben.
De közben egy sportcsarnokban voltunk, a versenyzők bemelegítettek (nem! Nem úgy! Ne gondoljatok semmi rosszra! Nyújtó és átmozgató gyakorlatokat végeztek...).
A mikrofon Csisztu Zsuzsa kezében volt, gyakorolta az esti verseny konferálását. Az ő személye akár azt a vonalat is erősíthette volna, hogy ez egy sportrendezvény – hisz Csisztu sportolóként és sportriporterként vált ismertté. Na de az is igaz, hogy egy másik „műfajban" is elhíresült (én a helyében nem biztos, hogy elvállalnám egy ilyen erotika-közeli sportág konferálását, mert ez óhatatlanul felidézi az emberekben azt, amire ő a karrierjéből talán a legkevésbé büszke...)
Ezek után tényleg érdekelt, mi lesz a színpadon! Erotikus tánc vagy sport?!
A lányok szóló versenypróbájáról valószínűleg lemaradtam, mert amikor beültem, épp párosok próbáltak a rudakon. Először két angol lány lépett színpadra – nem voltak félmeztelenek (tréningruhát viseltek), és nem vonaglottak egymáson. Sokkal inkább cirkuszi artistáknak éreztem őket, mint szexmunkásoknak! Érdekes módon, amikor a tévében láttam a rúdtáncbajnokságról szóló tudósítást, épp őket mutatták – és csodák csodája: bohócnak maszkírozva léptek fel! Jó volt tehát a megérzésem, hogy ők artisták, nem valamiféle go-go görlök.
Következett egy ausztrál vegyespáros – egy csinos lány és egy tökéletes izomzatú aboriginál fiú, aki (az utóbbi!) sajnos az egész mezőnyből az egyik legnőiesebb mozgású versenyzőnek bizonyult. Nem tudok megbékélni a táncosfiúk spiccben tartott lábfejével – nézzétek ezt el nekem, de a férfiasság szikráját is nélkülözi ez a mozdulat számomra.
Amikor a szóló fiúk kerültek sorra, akkor is mindössze egyetlen olyan produkciót láttam, ami valamelyest férfias volt... Ő szándékoltan kemény, határozott mozdulatokkal kígyózott a rúdon, a lólengést végző tornászfiúkra emlékeztetett. A többiek, főleg a copfos sellőfiú, és minden más férfiversenyző - azt bizonyították, ez a műfaj nem a férfias férfiaké! (A színpadról lelépve sem a lányok felé fordult a figyelmük, hanem kizárólag egymás felé.)
Végül, egy fél óra szemlélődés után felfogtam, hogy ez az új sportág azért jöhetett létre, mert a társadalmunk végzetesen átalakult. Ötven éve még a gyermekien ártatlan szórakozásra vágytak az emberek: a valódi cirkuszra! Krumpliorrú, csetlő-botló bohóccal, légiesen könnyed artistákkal. Mára azonban a szex annyira központi szerepet kapott mindenben, hogy a szórakoztatóipar is idomult ehhez. A régi vágású artistákból rúdtáncosok lesznek, akik vérmérsékletüknek megfelelően több-kevesebb szexualitást kevernek az alapvetően cirkuszi produkciójukba – és mindezt sport-köntösbe öltöztetik... Végül megfűszerezik egy csipetnyi valódi táncművészettel is! Vagy a szexiparból menekülni kívánó fiatalok váltanak ebbe az irányba – sporttá nemesítik azt, amit egyáltalán nem nemes céllal végeztek addig.
Ebből akár még érdekes, izgalmas egyveleg is kijöhetne – de sajnos nem jön. Az erotikus vonaltól inkább közönséges lesz a látvány, sportnak túl nevetséges a külsőségek miatt (a csillogó sellőfarokba öltözött fiúra emlékeztetnélek benneteket újra...), táncnak kevés, a cirkuszt pedig általában unalmasnak találom... A mozdulatok egyébként elképesztően nehezek lehetnek, félelmetes, ahogy fejjel lefelé pörögnek-forognak, nagyon hajlékonyak és izmosak - de nekem ez nem elég a szórakozáshoz.
Mókásan hangzik, de az egyetlen olyan mozzanat, ami a helyén volt, és kicsit is izgalmasnak találtam: amikor két produkció között előjött két lány, az egyikükön combközépig érő, fekete lakkbőr csizma, tűsarokkal, rövidnadrág, póló. A másik lányon hasonló ruha, de kevésbé feltűnő lábbeli. Valahogy olyan természetesen viselték ezt a felszerelést, és még csak nem is illegették benne magukat! Egyszerűen felkúsztak a két rúdra a színpadon – és egy-egy flanellronggyal komótosan fényesíteni, pucolgatni kezdték a fémrudak felületét...
Fel nem foghatom, mi okból vett fel a takarítólány lakkcsizmát – de eszembe jutott: lehet, hogy nálunk is népszerűbbé válna az ablakpucolás művelete, ha én ilyesmit viselnék közben?!
Nóra
Találtam videót a sellőről:
Az ausztrál párosról:
...és a fiúk kedvéért egy női versenyzőről is:
Ha igazságos akarok lenni, el kell ismernem: videón nézve sokkal izgalmasabbnak és látványosabbnak találtam ezeket, mint élőben. Nyilván a próba-körülmények sokat levontak az élvezhetőségéből... így viszont egészen művészinek tűnik!
