A tegnap már idézett Böjte Csaba-előadásból most egy komplett részletet emelik ki nektek (megjelent a Kulcslyuk Kiadó Nyitott Akadémia-kötetében, 2011-ben).
„A múltkor valakit megbotránkoztattam. Azt mondtam, ilyen jó dolga még nem volt a magyar embernek, mint most. Hogy mondhatok én ilyet, kérdezték döbbenten. Akkor gondoljuk végig! Ha az álmainkhoz viszonyítjuk a mai valóságot, akkor tényleg a béka feneke alatt vagyunk, mert nagyon jó a fantáziánk. Morus Tamás azonban már megmondta annak idején, hogy többet ér Anglia földjén egy négyzetméternyi terület, mint Utópia királyságában egy egész hercegség. Most nézzük csak meg: az elmúlt húsz évben nem öltek embert a Kárpát-medencében a hitéért, a világnézetéért, a nemzeti identitásáért. Kicsit kardlapoztak Budapesten, ez-az történt, de ez még mind belefér, ha azt nézzük, hogy az elmúlt ezer évben mi minden volt itt. Tavaly persze sokan panaszkodtak, hogy milyen durva a politikai kampány Magyarországon. Hát, 1514-ben, a Dózsa György-féle kampányban a temesvári püspököt karóba húzták, aztán Dózsa Györgyöt is megsütötték. Ehhez viszonyítva hihetetlenül békés világ van most, nem? És ezt így kell nézni! Kérdem én, mikor jelent meg magyar nyelven ennyi könyv a Kárpát-medencében cenzúrázás nélkül? Annak idején még a Kommunista Kiáltványt is cenzúrázták! Ha most az ember elővesz egy könyvet, hát abban nagyjából az áll, amit a szerző leírt. Hál’Istennek. Mikor volt ennyi továbbtanulási lehetősége egy fiatalnak a Kárpát-medencében? Ilyen lakáskörülményei? Mivel rendszeresen járok házat szentelni, tudom, hogy ma már mennyi szép otthon van. Ha azt, amink van, az elmúlt ezer évhez hasonlítjuk, rájöhetünk, hogy jobban élünk, mint a Napkirály!
Megvásároltuk Marosillyén Bethlen Gábor szülőházát, amelyet Veres-bástyának neveznek, és felújítottuk, ahogy az a nagykönyvben elő van írva. Megállapítottuk, hogy a földszinten istálló volt a fejedelem lovainak, sőt, a szolgák is ott laktak, meg egy kis lyukban ott volt a lőszer, hogy kéznél legyen. Fenn az emeleten élt a fejedelem. Volt a falban egy nagy ajtó – kérdezem, ez hová vezet? Nem vezetett az sehova, ott volt a szottyantó, a fürdőszoba. Nem tudom, hideg-meleg víz lehetett-e benne, de az biztos, hogy csak úgy sutty, a várárokba végezték a dolgukat. Elgondolkoztam, hogy egyik felől az ablak, másik felől meg ez… hát, biztos jól zártak ezek a thermoplanok akkoriban! Az egész ház alapterülete száz négyzetméter – és akkoriban Bethlen Gábor családja volt nemcsak Erdély, hanem Magyarország leggazdagabb családja! Az ajtóba bele van vésve, hogy Bethlen Farkas készítette ezt 1582-ben, tehát hiteles. Eredeti. Szép, reneszánsz ablakkeretek – de száz négyzetméter! Azt gondolom, ha ma valakinek be kellene költöznie ebbe a főúri lakásba az eredeti, 1582-es állapotában, hát sírógörcsöt kapna. Megvan-e bennünk az öröm, a hála, hogy idáig eljutottunk, és megvan-e bennünk a remény, hogy tovább is mehetünk? Ahhoz, hogy tovább építsem a családomat, a munkahelyemet, a nemzetemet, kell egyfajta nyugalom, béke, derű, önbizalom. Tudjam azt, hogy igenis hatalmas utat tett meg a népünk ezer év alatt, és még hatalmas távlatok vannak előttünk. Ha én hiszek a holnapban, akkor a holnap egy vákuum, amelynek óriási szívóereje van. A mai embernek a legnagyobb problémája az, hogy ezt az optimizmust, ezt a jövőképet elvesztette. Ha megnézzük, minden történelmi korban úgy néztek előre az emberek, hogy ha eljön a testvériség, egyenlőség, milyen jó világ lesz. Most egy kicsit államosítunk, és akkor végre jó világ lesz. Ha szétverjük a kommunizmust, akkor lesz jó világ. A XXI. századra azonban eljutottunk oda, hogy már nem bizakodunk semmiben, hanem félünk a holnaptól, és ez megbénít bennünket. …”
Eddig az idézet – nem akarok hozzáfűzni semmit. Inkább elgondolkodom a szavain.
Ugyanakkor egy tegnapi hírt is szeretnék idekötni. Ridley Scott, a Szárnyas fejvadász, a Gladiátor, A nyolcadik utas: a halál, legutóbb pedig A katedrális rendezője idén újra néhány hónapig hazánkban forgat – most készíti Etyeken a Ken Follett-regényből készülő mini-tévésorozatot, Az idők végezetéig címmel. Interjút adott a magyar televíziónak, és elmondta: következő mozifilmjét is itt szeretné forgatni, annyira nagyszerű a magyar munkamorál, kiváló az adózási rendszer, a kézművesség és a művészetek magas színvonala is hazánk mellett szól – és persze a filmes szakemberek szakértelme is nagyon megfelel neki. A tájak pedig gyönyörűek.
Böjte Csaba ugyan magyar – de Erdélyből figyel bennünket. Ridley Scott angol, de idén 5 hónapot tölt itt, és már negyedszer jár nálunk (először a hetvenes évek közepén). Két olyan egyéniség, akiknek a szavára érdemes hallgatnunk – és mindketten azt mondják, kicsit a kívülálló szemével, de azért megmerítkezve a nagy, magyar valóságban – hogy szeressük és becsüljük jobban magunkat, és amit elértünk, mi, magyarok.
Persze ott vannak azok a problémák, amelyekről az elmúlt napok kommentjeiben beszélgettünk – nem szeretnék azokon sem átlépni, mert tényleg nagyon nagy baj, hogy a fiatalok morál nélküli társadalomban nőnek fel, hogy a szabadság korlátlan szabadosságba csapott át. Ha a felnőttek nem tesznek ezügyben sürgősen valamit, akkor a most felnőtté váló nemzedékek nagyon nagy lelki gyötrelmek, kiüresedés közepette lesznek kénytelenek élni.
De ha a mai felnőttek nem pánikolnának folyton az anyagiak miatt, hanem olyan szemmel néznének körül, ahogy Böjte Csaba, vagy akár Ridley Scott lát minket – akkor lenne erejük, idejük többet foglalkozni a gyerekeikkel, akkor tudnának nekik jövőt mutatni.
Nóra
