Az embereket ősidők óta foglalkoztatják azok a kérdések, amelyek a jövőben történő dolgokkal kapcsolatosak. Mindenből következtetni próbáltak a majd bekövetkező eseményekre: pl. figyelték a felhők járását, a madarak röptét, az eget, a csillagokat, a füstöt, a hegyeket. A jóslás része a világnak már a kezdetek óta.
Minden kultúrában más és más eszközöket használtak a jövendölésre. A kínaiak, a mayák, a mezopotámiaiak és az indiaiak pl. az égboltot, a bolygókat, a csillagokat, vagy más égitesteket figyelték. Ezzel elsősorban meg akarták ismerni a természeti jelenségeket, az időjárás változását, az évszakok jellemzőit, és néhány jelet a jövőben történő események meghatározására használtak. Az afrikaiak például különböző csontokból jósoltak.
A kínai taoisták a kagylók üzenetéből olvastak, melyet még a Ji csing, a Változások könyve (az ókori Kína öt nagy szent könyvének egyike) hagyott rájuk. A vikingek pedig a Rúna kövekből jósoltak.
Ezek a különböző jóslásrendszerek hozzájárultak az emberiség kultúrájának fejlődéséhez is. A rendszereket szájhagyomány útján terjesztették el.
A kínaiak már 2000 évvel korábban is írtak papírra, mígnem 1045-ben Bi Sheng feltalálta az első primitív nyomtatót. Lehetővé vált az írott olvasmányok terjesztése, így a birodalom legrégebbi könyvének, a már említett Ji csingnek a nyomtatása is, amely a világ legősibb, legelismertebb és leghíresebb jóslásra használt rendszere. Nyugaton csupán a XV.századtól vált általánossá a könyvek, a kártyapaklik, köztük a tarot kártyák nagy számú elterjedése.
Öt jóslatrendszer vált a leghíresebbé és használják ma is a leggyakrabban, ezek: az asztrológia, a numerológia, a Ji csing, a Tarot kártyák és a Rúna kövek.
Az egyik leggyakoribb jóseszköz a kártya. Kínában már a 10–11. században is jósoltak kártyával, de Koreában és Japánban a 9. századtól létezett a kártyához hasonló eszköz, amelyet tanulásra használtak elsősorban.
Európában a 17. században kezdtek kártyalapokat jóslásra használni.
46 lapos jóskártyát használt az első igazán ismertté és híressé vált francia jósnő, Sibille, akinek igazi neve Maire-Anne Lenormand volt. Tizennyolc évesen már ismert volt Párizsban, tudományából nagy vagyonra tett szert. A szalonjában még Eötvös József is megfordult. Könyvet adott ki jóslatairól, ezért el kellett hagynia Párizst, mert megjósolta pl. Napóleon bukását is. Akkor térhetett haza ismét, amikor jóslata beteljesült és Napóleon megbukott.
A 20. század legnépszerűbb jóskártyája a tarot lett. A Wikipédia ezt írja a tarotról:
“A tarot egy 78 lapból álló kártyacsomag, melyet kártyajátékra és jóslásra használnak. A kártyák egyik oldalán szimbolikus képek találhatók, a másik oldaluk egyforma színű és mintázatú.
A tarot kártya eredete ismeretlen. Vélhetően Keletről származik, cigány jövendőmondók, egyiptomi mamlukok és mór hódítók terjeszthették el Európában. Az első írásos feljegyzés a kártya létezéséről 1442-ből vagy 1390-ből származik.
Már régóta a jövendölés egyik legnépszerűbb formája. A kártyalapok jelentése és értelmezése azonban nagyon is függ az egyes kártyajósoktól. A jóslások néhány fajtája aleatórikus, véletlenszerű, vagyis a jóslásban használt elemek esetleges kiválasztásán múlik. Az aleatórikus szó a latin kockajátékos szóból ered, mivel a legegyszerűbb jóslási forma a kockavetés.
A kártyajóslás minden fajtájában szerepel a kérdező – aki tanácsot kér egy kérdés felvetésével – és a jövendőmondó, aki megadja a választ. A kártyákat kirakhatja a kérdező is, és a jós is. E tekintetben nincs egységes vélemény, mivel ez függhet az alkalmazott módszertől is. A legfontosabb azonban az, hogy mindkét fél a kérdésre koncentráljon, mert egy komolytalan vagy pontatlanul feltett kérdés hasonlóan pontatlan választ eredményezhet.
Aki kártyavetést tanul, az egyben megtanulja az álomfejtést is, hiszen a szimbólumok azonosak. A lapok számozva vannak, úgyhogy a számmisztika is hozzátartozik a tarot ismeretanyagához. Minden egyes kártyalap egy-egy alkotás, mely művészi értékkel bír, tehát a képek elemzésére is lehetőséget adnak.”
Zsófi