Már hetek óta olvasgatom a cikkeket arról, hogy milyen is lesz a Ló éve, amely ma köszönt be. Ázsiában ilyenkor 2-3 napra -minimum- megáll az élet. Pirosban-aranyban pompázik minden és mindenki, mert az szerencsét hoz, és nagyon finomakat főznek. Az ázsiai Holdújév megünneplésének szokásairól pont két évvel ezelőtt írtam:
http://kerjtanacsot.blog.hu/2012/01/22/bejegyzes_url_cime_1186
Aztán tegnap este hirtelen kitaláltam, hogy sütök vacsorára halat. Majd vacsora után jutott csak eszembe, hogy én tulajdonképpen észre sem vettem, de ünneplem az új évet! A hal ugyanis Ázsiában pozitív jelkép, és szívesen eszik ezen az ünnepen is.
"A Holdújév ünnepén sokszor kerül hal a kínaiak asztalára, mégpedig leginkább egészben, ugyanis az egész hal az együttlétet szimbolizálja, ezért fontos, hogy ne daraboljuk fel. A hal továbbá a bőséget is megjeleníti, ugyanis a hal szó kínai megfelelője a yu, ami hangalakjában megegyezik a bőség jelentésű szóval. Az újévi ünnepek alkalmával szokás ezért Kínában halat ábrázoló kártyákat küldeni és ajándékozni egymásnak. A képes üdvözleteken a leggyakoribb a ponty, amely éppen átugorja a Sárkány Kaput. A pontyról azt tartják ugyanis, hogy a Sárga Folyón felfelé haladva képes átugorni a Sárkány Kaput (Longmen), mely nem más, mint a Sárga Folyó egy szakasza Shenxi tartományban, ahol a folyó egy szoroson keresztül folyik. A hagyomány szerint ez az a hely, ahol annak idején a vizek szabályozójaként ismert hős, Nagy Yu átvágta a hegyet, hogy elvezesse a folyó vizét. A Sárkány Kaput átugró pontyot ábrázoló képeslapok azt a kívánságot közvetítik, hogy a megajándékozott sikerrel ugorja át a maga Sárkány Kapuját, azaz nehézségeit."
(Tokaji Zsolt: Kínai jelképtár. Szukits, 2002)
Aztán ma már tudatosan ettem egy mangót és hozzá mogyorót, mert eszembe jutottak régi szép emlékeim arról, hogy Vietnámban ilyenkor van a mangó szezonja. Ezt a gyümölcsöt az ország déli részéről szállítják északra, és jó drágán adják el a tehetősebbeknek és a külföldieknek, hogy ezzel is tarkítsák az ünnepi menűsort azok, akik megengedhetik maguknak. A mangóm nem volt olyan friss és olyan finom, mint amilyen Vietnámban lett volna, de amíg ettem, átgondoltam, hogy mit is olvastam mostanában az új kínai évről. Közben persze elkészült a mogyoróhoz a zöldteám is, leírom most ide, hogy mire számíthatunk ebben az évben, ami ma kezdődik el.
A Ló éve olyan lesz, mint maga a ló! Szabadságvágyó, kreatív és érzelmes! Lesz benne sok mozgalmasság, esemény, egyes szakértők szerint lesznek konfliktusok, természeti katasztrófák és Ázsiában krízis. Szóval minden lesz, csak unalom nem!
Ami jó hír lehet sokaknak az az, hogy az év kulcsszava a változás lesz. Szembe kell majd néznünk olyan életterületekkel, vagy eseményekkel, szituációkkal, esetleg emberekkel, amik-akik változásra késztetnek majd bennünket, ha akarjuk, ha nem.
A Ló évében a változást igénylő, de egy helyben topogó helyzetek megoldódnak, vagy legalább elindulnak valamerre. A ló energiája, ereje segíteni fogja ezen események előre haladását.
2014 a kínai horoszkóp szerint kedvelni és támogatni fogja a változásokat és a változtatásokat, csak legyünk bátrak, és merjünk élére állni a folyamatoknak.
Müller Péter ezt írja blogjában erről az évről:
"Ültél már lóháton? Néztél már egy ló hatalmas, bölcs szemébe? Megpaskoltad egy ló meleg testét és erős nyakát? Érezted már, hogy ilyenkor mit üzen neked? Gyönyörködtél már egy ló szépségében? Átsuhant rajtad, hogy „Jé, mintha egy meséből jött volna a Földre!” Ismerkedtél már lóval? Érezted, hogy ő is ismerkedik veled? Mi, manapság, már ritkán látunk lovat. Nem él velünk. Az autó lett a társunk. Jó esetben egy motorkerékpár, vagy egy váltós bicikli. Ezért tudnunk keveset arról, hogy mi a Jóság, mi a fékezhetetlen Szilajság és Erő – és mi az igazi Szelídség és Alázat. Nem tudjuk, mi az égi tudás..." (http://mullerpeter.hu/2013/12/31/2014-lo-eve/)
Lesz részünk szerencsében is idén, mondják a szakértők, és minden fontosabb esemény az életünkben egy nagyobbb, jelentősebb átalakulás, fejlődés előfutára, hirnöke lehet.
Megfelelő időszak lesz ez a spiritualitáshoz is. A Ló évében nem ismerünk majd lehetetlent, bármilyen célt megvalósíthatunk, ha komolyan gondoljuk.
Mivel az év tele lesz energiával, ez következményekkel járhat az érzelmi életünkben és a kapcsolatainkban is. Érzékenyebbek, érzelgősebbek lehetünk, ami befolyásolhatja pozitívan és negatívan is a kapcsolatainkat, esetleg ráébredhetünk fontosnak hitt kapcsolatok elmúlására, átalakulására.
Vannak olyan vélemények is, amelyek szerint ez az év bolygónk jövőjét is eldöntheti, ami eléggé ijesztőnek hat elsőre, de talán mégsem lesz ennyire félelmetes. (http://twice.hu/vilag/2014-az-ev-ami-megvaltoztatja-a-vilagot)
Remélem mindenki megtalálja majd a maga pozitív energiáját ebben az évben, én magam pedig kívánok sikeres problémamegoldást, és hasznos változást a következő időszakra!
Zsófi