A fiam egy éves szülinapján kerti mulatságot rendeztünk, annyira örültünk, hogy túl vagyunk a legnagyobb nehézségeken… Meghívtuk a családot meg sok-sok barátot a kertbe, közülük a legtöbben szintén akkoriban alapítottak családot. Nagyon jól érezte magát mindenki – a legkülönfélébb baráti köreinkből jöttek, soha nem találkoztak azelőtt, mégis jól tudták érezni magukat együtt.
Ez aztán hagyománnyá vált, évről évre megrendeztük augusztus utolsó szombatján a zsúrt, így búcsúztattuk a nyarat nagyjából ugyanazzal a vendégkörrel – a gyerekeink együtt cseperedtek, a más városokban élő barátaink közt barátságok szövődtek. Csakhogy az ovis évek elhozták az ovis barátokat is – a szüleikkel együtt. A kisebbik fiam érkezése után pedig előbb-utóbb az ő barátai is bekerültek a vendégek közé, mert a két gyerekem szülinapja közt mindössze két hét van – logikus volt, hogy összevont zsúrral ünnepeljük őket.
A vendégség végül kb. 50 fős hatalmas kerti bulivá nőtte ki magát. Délelőtt 10-től sokszor este 8-9-ig ott maradt a vendégsereg, mi pedig utána még napokig romokban hevertük. Sok barátnőm bolondnak nézett, amiért ezt bevállaltam – én azonban élveztem a vendéglátást, szeretem, ha a barátaim jól érzik magukat nálam, és szeretem megetetni a szeretteimet.
Akkor azért kicsit elkezdett nyomasztani a dolog, amikor tavaly véletlenül meghallottam, hogy egy barátnőm azt mondja egy számomra idegen falubelinek: „A Nóráék nyári zsúrja legendás!”
Így aztán megkönnyebbültem, amikor a nagyfiam az idén előállt: „Mama, én már nem akarom, hogy a szülők is ott legyenek a zsúromon! Már minden osztálytársam szülők nélkül bulizik… Rendezettek magatoknak külön bulit! És az öcsémnek is legyen saját szülinapi zsúrja!”
Ezzel egy csapásra véget vetett egy szép, de fárasztó hagyománynak.
Maradt a gyerekzsúr, ezúttal nem 50 vegyes korú vendéggel, hanem 15 gyerekkel, mind 8-10 évesek, és szigorúan csak 10 és 5 óra között. Az időjárás nem volt kegyes, beszorultunk a lakásba, de sikerült őket egész nap lefoglalnom, nem szabadult el a pokol. A szokásos bográcsgulyás vagy virtuóz konyhaművészeti remekművek helyett csak fasírt és sült csirkecomb volt a menü, na meg süti, torta, fagyi… minden mennyiségben.
Most takarítás helyett ülök a romok között, és azon csodálkozom: ha ennyivel könnyebb volt a dolgom az előző évekhez képest, akkor miért vagyok mégis ugyanannyira fáradt a zsúr másnapján?! Ja, hát azért, mert én is öregszem…
Úgyhogy holnapra halasztom a nagytakarítást (a nagyját már úgyis elvégeztem tegnap, a zsúr végeztével), kibámulok a napsütésbe (ma bezzeg süt!), és búcsúzom a nyártól, a világ legjobb „találmányától”.
Megfigyeltétek már, hogy a szeptember elseje elérkeztével tényleg egészen mások lesznek a fények?
Nóra