Fogadok, vannak köztetek olyanok, akik szerint a bio zöldségek arról ismerhetőek fel, hogy kicsik, formátlanok, ízetlenek, kukacosak és méregdrágák (erről egyszer már írtunk kommentben).
Az igazság ettől igencsak távol áll. A gyerekeim születése előtt kezdtünk el a biopiacra járni vásárolni, akkoriban minden héten ott vettük meg majdnem az egész hétre való gyümölcsöt, zöldséget, húsfélét. Ma már sokkal ritkábban járunk, de ha igazán jó ebédet akarok főzni, akkor mégiscsak elzarándokolunk.
A paradicsomnak olyan íze van, mint amilyenre gyerekkorunkból emlékszünk, találhatunk rengeteg féle fajtát minden zöldségből-gyümölcsből, és a termelők a saját portékájukat kínálják, tehát mindent tudnak róla! A saját két kezükkel megtermelt finomságokra úgy vigyáznak, mint a hímes tojásra.
Így találtunk rá arra az emberre is, aki szerelmes a krumplijába. Időbe telt, míg észrevettük magát a férfit a pult mögött – a krumplik ugyanis káprázatosak! A standjára lépve a vásárló nem vesz észre semmi mást.
Egyszerre 3-4 fajtát kínál, egyik kisebb, másik nagyobb, egyik rózsaszínebb, másik sárgásabb színű. Csillogó tiszta, egyetlen romlott darab sem bújik meg a többi közt – de nem egyen-krumplik persze, hanem a maguk természetességében kelletik magukat. Általában női neveket viselnek, van Laura, Lilla, többre nem emlékszem, mert inkább szemre szoktam venni. Na meg tanácsot kérek a gazdától.
Ő pontosan elmondja, hogy melyik ételhez milyet ajánl – más fajta való krumplipürének, más rakott krumplinak vagy sült krumplinak.
Egy alkalommal üres volt a stand, mikor odamentem. Egy fickó álldogált az üres ládák között. Megkérdeztem: nem tudja-e, hol kaphatóak a gyönyörű krumplik, amelyeket errefelé szoktak árulni? Azt felelte: dehogynem, övé az a gyönyörű krumpli, de ma már mind elfogyott… Így kezdtünk vele beszélgetni először. Legközelebb pedig akkor, amikor egy fagyos téli napon megláttuk, hogy az egyik krumpliba maghőmérőt szúrt!
A férjem is élelmiszerekkel foglalkozik, hétköznapi használati tárgy számára is a maghőmérő – az az eszköz, amivel az élelmiszerek belső hőmérsékletét szokás mérni. Persze, hogy megkérdezte: minek méri a krumpli hőfokát a gazda?
És akkor megtudtuk végre, miért olyan gyönyörűségesek azok a krumplik…
Vermelés előtt a krumplikat megmossa, majd gondosan megszárítja – ezért nincs köztük egyetlen rothadó, romladozó szem sem. Szárazon tárolja őket, fagymentes helyen. Mielőtt a piacra kihozza a hideg, fagyos téli napokon, a krumplit beviszi a lakásába, és megmelengeti! Legalább 15 fokosra fel kell mennie az összes burgonya hőfokának. Így aztán, amikor a standon a hidegbe kiteszi őket, időbe telik, amíg újra lehűlnek. A piacon töltött órák alatt maghőmérővel folyamatosan méri, hogy a krumpli belső hőmérséklete soha ne menjen +4 fok alá – mert különben tönkremegy, megédesedik az íze! Amint a vészes értéket eléri a krumpli hőfoka, berakja a kocsijába melegedni… Talán még beszélget is velük vagy énekelget nekik, hogy garantáltan a legfinomabb állapotban kerüljenek a fazekunkba!
De nem akarok gúnyolódni rajta – igazából engem lenyűgöz ez a gondosság. Bármit is dolgozik az ember, csak így lenne szabad csinálnia! Hisz így a burgonyatermesztés nem csak egyszerű pénzkereset, hanem szívvel-lélekkel végzett hivatás. És elhihetitek – azokon a krumplikon ez érződik is!
Már csak ezért is érdemes elmenni a piacra, és ilyen emberektől vásárolni – talán tényleg több pénzért, mint a bevásárlóközpontban a török vagy kínai krumplit… De ha belegondolunk – nem jobban megéri erre költeni a pénzt, mint kólára, ipari feldolgozású, aromákkal és tartósítószerekkel teletömött joghurtokra, felesleges szénhidrát ezreket tartalmazó kekszekre vagy chipsekre?! Már persze annak, akinek van – mert sokan élnek ma ebben az országban olyanok is, akiknek nem e közül a két lehetőség közül kell választani, hanem hogy van-e aznap mit enni, vagy nincs…
Az élelmiszerboltok polcain sorakozó „dobozos” élelmiszerek helyett viszont tényleg százszor értékesebb táplálék a szerelmetes krumpli, és a valódi házikoszt!
Szeretettel ajánlom nektek is:
N