Félve írom, mert Zsófival már volt több vitánk arról, hogy ki boldog, mit jelent boldognak lenni - egyáltalán kell-e a boldogságot kergetni? Vagy elég, ha rendben mennek nagyjából a dolgaink, és hagyjuk a nyálaskodást, az álhepi szempillarebegtetést?

Én azon az állásponton voltam, hogy - persze cukormáz meg nyálas érzelgés nélkül - de igenis, merni kell az embernek elismerni, ha boldog. És ez nem azt jelenti, hogy ilyenkor minden tökéletes, "minden szupi-szupeeer" (ahogy a Lego Movie betétdalában éneklik, nagyon szeretem! a gyerekeim újra meg újra megnézik, és éneklik a számot!). A boldogság néha csak pillanatokra szállja meg az embert, egészen apró dolgok is kiválthatják, de olyan is előfordul, hogy úgy nagy általánosságban elég jól megy szinte minden. És akkor ezt sem kell szégyellni bevallani önmagunknak. Másokat nem érdemes terhelni ezzel, mert aki épp nincs annyira szupi-szupeeer hangulatban, az nem akar hallani a mi jól létünkről. Épp ma mesélte döbbenten egy ismerős, hogy baráti beszélgetés keretében szóba került: ki hogy van? Mire ő elmondta, hogy boldog, jól mennek a dolgai, egyáltalán: nincs oka panaszra. Erre a beszélgetőtársa azt vágta a fejéhez, hogy ő egy nagyképű, beképzelt majom! Egyszóval a panaszkodás, általános rosszkedv ma valahogy kötelező társalgási kelléknek tűnik...

Ebben a búcsúzó évben én is többet voltam rosszkedvű, mint máskor szoktam. Zsófinak is panaszkodtam néha erre, arra. De azért, ha jól belegondolok, nem volt ez annyira pocsék időszak mégsem.

Így aztán az új évre egyrészt azt tanácsolom: magunknak ismerjük el, ha van okunk bármiféle elégedettségre, jókedvre ("boldogságra"). Másrészt boldoguljunk a korábbinál jobban - érjen benneteket (még engem is!) a 2014-esnél több öröm, szerencse, egészség, jobb anyagi körülmények, és mindig tudjunk örülni annak, ami van! Ha van munkánk, akkor annak - még ha sokszor nem is ideális, és minden munkahelyen akad nehézség, bosszankodnivaló... De legalább dolgozunk. A gyerekeinknek mindenképp! Ahogy növekszenek az enyémek, egyre inkább azt érzem, hogy az ő létük, lassan felnőtté váló, lenyűgöző gondolkodásuk, sikereik, fejlődésük kiapadhatatlan örömforrás! Szinte önmagában elég ahhoz, hogy az ember rendben érezze az életét. És örüljünk a szüleinknek - nagyon nagy adomány az az élettől, ha együtt lehetünk még velük. 

Örömöket és boldogulást hozzon a 2015-ös év! 

Nóra