Korosztályomat eléri a középkorúakra jellemző léthelyzet és ebből sok tapasztalat levonható...

Ugye ez az a korszak, amikor az ember már nem csak előre tekintget, hanem leltárt is készít időnként: amikor bizony szembesülni kell azzal, mik az eredmények és a kudarcok.

Ami mindenkiben közös, az a vágy a boldogságra...de azt már kevesebben tudják vagy fogalmazzák meg maguknak, hogy mit jelent ez tulajdonképpen számukra és hogy ezt az állapotot hogyan is kellene elérni!

Természetesen mindenki másképpen csinálja és más a fontossági sorrend az életében. Ami viszont közös szinte mindenkiben, –legalább is az én tapasztalataim szerint- hogy valami miatt elégedetlen, és ettől nem érzi túl jól magát. De ahogy több szakértő is elmondta különböző helyeken, a rosszkedv és az elégedetlenség előre is tud vinni...ugye aki elégedett és hátradől egy fotelben, az nem töri új dolgokon az agyát és nincs „mozgásban” éppen. Persze a túlzott rosszkedv meg lebénít, az sem visz sokkal előrébb.

Mi is a legfőbb oka a "középkorú" elégedetlenségnek?

Van, aki építi a karrierjét, sok pénze van, ha leltárt „kell” készíteni, akkor ez áll a legelső helyen: jól élek...aztán kiderül, ezzel azt is le akarja fedni, hogy párjával állandóan dolgoznak, alig jut idejük egymásra, mindenki éli a saját „szakmai” életét és egymásnak is kényszeresen meg akarják mutatni, ki a jobb a saját területén.

Aztán vannak olyanok, -leginkább a nőkre jellemző ez- akiket felőröl a mindennapok monotóniája, a család ellátása, a munka, a kevés szabadidő és az elégedetlenkedés a körülmények miatt...kicsi a lakás, öreg a kocsi, vagy nincs is, nem jut annyi nyaralásra, mint amennyi kellene...Hosszútávon ez is lélekölő és az eredmény legtöbbször itt is az, ami az előbbi példánál, hogy megromlik két ember kapcsolata ilyen léthelyzetben.

A következő kategória azoké, akiket soha nem is fűzött igazán mély kapcsolat a párjukhoz, de ezt eleinte nem akarták bevallani még maguknak sem...aztán az évek múlásával ez a teher egyre elviselhetetlenebb, őket ez nyomasztja...

Akik ki tudnak ebből lépni, és elválnak, nekik sem lesz egyből „rózsás” a helyzetük, mert a mindennapok újra felépítésének terhe és felelőssége egyedül az ő vállukon van, és el kell fogadniuk, hogy az is lehet, évekig nem lesz olyan kapcsolatuk, amilyenre vágynak...

Ez az érzés felülteti őket egy érzelmi hullámvasútra, ami megtépázza az idegeket, mert a szabadság könnyű érzése és a magány nyomasztó tudata között száguldoznak ide-oda. Az eredmény itt sem marad el, ők általában legyengülnek, elfáradnak, kedvetlenné válhatnak...és minden nap fel kell építeni magukban a reményt, hogy igen is lesz ez majd jobb is, csak ki kell várni, meg közben tenni is kell érte, nem csak várni!

A legnagyobb halmaz pedig talán azoké, akiknek alapvetően nincs nagy dráma az életükben, „csak” nem beszélgetnek eleget a párjukkal, nem fogalmazzák meg se párjuknak, de ami talán még ettől is sokkal nagyobb hiba, önmaguknak sem, mi tenné őket boldoggá, mit szeretnének elérni, mit kellene kihozni a kapcsolatukból és hogyan!

Egy női magazinban olvastam egy cikket, amiben középkorú párok mesélték el, hogyan kezdtek el egyszer csak érzelmileg önálló életet élni a társuk mellett, hogyan jutottak el odáig, hogy például a sikeres feleség későn hazaérve a munkából már nem akart semmilyen öröméről és sikeréről beszámolni a háztartást vezető rosszkedvű és munkanélküli férjének, aki először csak a sikereire lett féltékeny, majd mint férfi a nőre!

Számos példa mutatja, hogy a legfőbb baj okozója az, amikor nem beszélünk, vagy elbeszélünk egymás mellett...amikor mindenki mondja a magáét, és nem hallja meg a másikat...nincs közös nevező! Nem tudunk kialakítani egy közös álláspontot vagy egy közös tervet a jövőre nézve. A szakemberek azt tanácsolják, hogy bármennyire is hiú lény az ember, és csalhatatlannak, meg bölcsnek tartja magát, ilyenkor mégis vegye rá a párját, hogy menjenek el valakihez, aki meghallgatja őket, és megpróbálja megértetni velük, mit is mond a másik, vagy mit akar!

Ha segítséget kér a „megfeneklett” kapcsolatban két ember egy párterápiával foglalkozó szakembertől, ő az esetek többségében tud is segíteni abban, hogy ismét egymásra találjanak a felek. Egy pszichológus szerint nem is hiszik el az emberek, mennyivel kevesebb lehetne a válások száma, ha hinnének a kiútban és az egykoron megvolt érzelmek máig ható erejében...

Zsófi