Ha cinikus és rövid választ szeretnék, akkor annyit írnék: addig, amíg fel nem tűnik egy férfi a láthatáron!
Arról ugye tanulmányokat lehetne írni, hogyan hat egy jól összeszokott férfitársaságra, ha egy nőnemű bekeveredik a társaságba ideig-óráig! A férfiak viselkedése megváltozik, hamarabb lecikizik, kifigurázzák egymás gyengéit, kicsit olyanná válik az egész, mint amikor oroszlánok vagy szarvasbikák küzdenek az elsőbbségért. Ezt a nők azonnal érzékelik és nagyon szeretik a „kegyeikért” folytatott „harcot”.
Ugyanez természetesen a nőkről is elmondható fordított esetben. A női összefogás és szolidaritás ereje közmondásos, de itt is kerülhet porszem a gépezetbe, és ez legtöbbször férfi képében jelenik meg.
Mindezt azért mondom, mert szeretnék egy nagyon tanulságos és tipikus történetet elmesélni.
Ági és Bea hosszú évek óta barátnők. Ugyanabban a szakmában dolgoznak, de Ági nagyon fiatalon szült, aztán el is vált és azóta csak a munkájának él. Bea a család adta érzelmi biztonságból nézte Ági „magányos szélmalomharcát” a férfiakért vagy éppen ellenük. A magány és az elkeseredés egy érzelmi hullámvasútra ülteti az embert, aki időnként akarja a változást, máskor meg ellenséget lát mindenkiben, de leginkább meggyőzi önmagát, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni!
Ági az évek során a sok munkától és a sok boldogtalanságtól kialakította a saját védekező mechanizmusát és elkezdte a dolgokat úgy értelmezni és úgy magyarázni, ahogy neki kényelmesebb. Nem akart szembe nézni a tényekkel, inkább próbálta elhitetni magával, hogy ő egy férfiszívtipró vagány nő, aki igazán érti a „dolgát” és akinek minden erősebb nemből való úgy táncol, ahogyan ő fütyül...és persze mindenki szerelmes belé, csak nem merik neki bevallani, azért nincsen hosszú évek óta senkije...Ugye ez rá nézve dicsőségesebb magyarázata volt a kialakult helyzetnek, mint azt mondani, hogy már nem is akar és nem is mer senkit közelebb engedni magához, és inkább kapni szeretne egy kapcsolatban, mint adni.
Mindeközben Bea házassága elromlott, elvált és ugyanabba a státuszba került, mint barátnője. Ez még sokkal közelebb hozta őket egymáshoz.
Azonos élethelyzetük azonossá tette a problémáikat is. Ők még nem tudták, de ezzel tették sokéves barátságukat igazán próbára. Bea is elkezdett keresgélni, ő is párkapcsolatra vágyott és ő is meg akarta találni az igazit. Először úgy tűnt, hogy azonos úton és módon akarnak a megoldáshoz közelebb kerülni együttes erővel, egymást támogatva, erősítve!
Bea „érzelmi intelligenciája” a sokéves házasságtól, meg a vele született adottságaitól és a magán végzett önismereti gyakorlatoktól, sokkal magasabb. Tudta, hogy a válás után szabadságra vágyik, de később nagyon szeretne egy igazi társat, szerelmet.
Barátsága Ágival szilárd volt, jártak színházba, moziba, szórakozni. Mígnem Ági, aki pár évvel idősebb barátnőjétől, egyszercsak elkezdett riválist látni a másikban. Megpróbálta elhitetni magával és barátnőjével is, hogy ő sokkal sikeresebb a másik nemnél és sokkal jobban ismeri a férfiakat (ami egyáltalán nem igaz, mert az érzelmi fejlődése valahol a késő-kamaszkornál megállt).
Ekkor jelent meg kapcsolatukban a „porszem”. Ági szerelmes lett egy sokkal fiatalabb férfiba, aki viszont nem vette őt észre, mert neki meg Bea tetszett meg. Bea és a férfi laza kapcsolatba kerültek, nem beszéltek közös jövőről meg érzelmekről, de megkedvelték egymás társaságát!
Amikor végre Ági számára is világos lett a helyzet, ettől olyan nagy csorba esett a hiúságán, hogy az eseményeket nem akarta megérteni. Próbálta magát ráerőltetni a férfira, de amikor látta, hogy ez nem fog sikerülni, és rá nézve nagyon kellemetlenül, helyenként megalázóan alakulnak a dolgok, akkor mentve, ami még menthető a büszkeségéből, rátámadt Beára és őt okolta mindenért. Kitőrt belőle az elfojtott düh és harag, telefonon üzengetett neki, kioktatta az „életről” és fölényes magabiztossággal állította, hogy mindenről csakis a barátnője tehet, aki elárulta őt.
Ekkor lett végre világos a történet és Bea is megértette, hogy Ági a hasonlóvá vált léthelyzetük miatt riválist kezdett benne látni: mivel barátnője fiatalabb meg természetesebb, és emiatt hamarabb tud ismeretségeket, barátságokat kötni, így szép lassan féltékeny lett rá.
Akkor szakadt el nála végleg a cérna, amikor szerelmes lett egy olyan férfiba, aki barátnőjét vette csak észre!
Barátságuk ezen a ponton megfeneklett és nem lehet tudni, hogy valaha is kiheveri-e majd ezt a „léket”.
Ez a történet is bizonyítja, hogy nem igazán hiteles a „szingli öntudat”, mert bármit mondunk, közben azért keressük az „igazit”, és addig jó, amíg ez így van. A barátság meg odáig terjed, ahol elkezdődik a szerelem! De mindkettőre szükségünk van!
Zsófi
