Mint tudjuk, az advent a karácsonyi várakozás időszaka. Az idén az ősz vége különösen nehézre, gondterhesre, szürkére sikeredett – a nemzetközi pénzügyi rendszer repedezik és inog, és mint ahogy az igazi földrengés esetén, most is azoknak a nemzeteknek van a legnagyobb félnivalójuk, akinek a „háza” nincs még elég erősre megépítve! Nem véletlenül írtam pár napja a cikket Böjte Csabát idézve arról, hogy ezekben az időkben sem szabad a történelmi távlatokat szem elől tévesztenünk – és nyugodtabban, pánik nélkül élnünk az életünket, örülve annak, amink van…

Mintha ezek (meg a hétköznapi anyagi küszködések) még nem lettek volna elegendőek, ellepte hazánkat a sűrű, szürke szmog is – fojtogatva minket a hosszú, napos ősz után. Fázunk is, nagy sokára mégis megérkezett a tél a mínuszokkal, az óvodából hazahurcolt fertőzésekkel – egyszóval sokminden nem annyira jó most.

Talán ez okozhatja, hogy idén körülöttem sokan siettetnék az ünnepet – az egyik barátnőm már megsütötte az adventre szánt aprósüteményeinek a próbadarabjait (bámulom a gondosságát: még próbasütésre is van ereje, ideje! Én már azt is nehezen préselem ki magamból, hogy az igazán fontos alkalmakra süssek…).

Más pedig egy héttel elszámolva a naptárt, nekifogott az adventi nagytakarításnak, és már készenlétbe helyezte a koszorút is e hét vasárnapjára… Nagy csalódás lehetett, hogy még egy hetet várnia kell!

A fiaim is elkezdték számolni a napot a Mikulás érkezéséig, és egyre többször hangzik el: „Én azt írom majd meg a Jézuskának, hogy…”, „Én egy …-t fogok kérni a Jézuskától!”.

Várjuk tehát az év legszebb, várakozásteli időszakát. Most sajnos el kell mennem a dolgomra, de a nap folyamán, később, keresek nektek majd egy szép, téli verset is, hogy még szebben teljék a várakozás!

Nóra