Nézzetek körül a szobában, ahol éppen vagytok. Próbáljatok megkeresni a szemetekkel olyan apró tárgyakat, amelyeket máskor észre sem vennétek. A bútorzsanérokat, az esernyőrugókat, a villanykapcsolókat, a cipzárhúzókat…

Eszetekbe jutott már valaha, hogy ezekből az apró tárgyakból is meg lehet gazdagodni?!

Nagyon szeretem a National Geographic magazint, egyike azon kevés kiadványoknak, amelyeket az ember képtelen kidobni, mert annyi érdekes cikk, gyönyörű fotó halmozódik fel minden lapszámában, hogy azt meg kell őrizni. Így kerülhet a kezünkbe sok évvel ezelőtti példány is – nekem pár napja egy 2007. június lapszám adott több napra elegendő olvasnivalót!

A legjobban Peter Hessler cikke ragadott meg, „Kína rákapcsol” címmel. A szerző sok éven át élt Kínában, több könyvet is írt az országról. Így lehetséges, hogy a kínai gazdasági csodát is belülről tudta tanulmányozni, és döbbenetes képet mutat róla.

A cikkben a legtöbbünk számára ismeretlen hangzású Zhejiang (Csöcsiang) tartományt mutatja be, mint a rakétaszerű gazdasági fejlődés egyik leglátványosabb példáját. Ez a vidék termőföldben szegény, a kommunizmus előtt a tengeri kereskedelemből tartotta fenn magát. 1949 és az 1980-as évek között (amikor Kínában tilos volt a magánvállalkozás), a város lakói tanulatlanok, a tartomány elmaradott volt. Teng Hsziao-Ping szabadpiaci reformjai azonban meghozták a fellendülést. Beindultak az első családi magánvállalkozások – s ezek mára komoly gyárakká nőtték ki magukat. Az itt élők 80%-a legfeljebb 8 elemit végzett, mégis Csöcsiang tartományban az egy főre jutó jövedelem a legmagasabb a tartományok közül!

A National Geographic egyik illusztrációja a cikkhez - Mark Leong fotója. Rajta egy  Lishuiban élő, földművesből lett ingatlanvállalkozó, Pradába öltözve, Piaget órával a karján, a saját mulatójában szórakozik. Ő abból gazdagodott meg, hogy ipartelepekké alakította a környék földterületeit.   

A tartomány városai egy-két termékcsoportra szakosodva tarolják le a világpiacot: Wenzhou (Vencsou) városa adja a Kínában gyártott cipők egynegyedét (iszonyatos mennyiség!), és a világ öngyújtóinak 70%-a is ebben a városban készül. Qiaotou (Csiaotou) városban 380 gyár működik, itt gyártják a hatalmas kínai ruhaiparban használt gombok 70%-át, Wuyi (Vuji) városban évente több mint egymilliárd pakli kártyát, Datangban a világban eladott zoknik egyharmadát állítják elő! Számoljatok utána: hétmilliárd ember hány pár zoknit hord el évente?!

Songxia (Szunghszia) gyárai évente 350 millió esernyőt termelnek, Shangguan (Sangkuan) pingpongütőkre, Fenshui (Fensuj) golyóstollra szakosodott, Shenzhou (Sengcsu) a világ nyakkendőinek 40%-át gyártja.

Yiwuban (jivu) minden kapható, a város jelmondata: „Termékek tengere, vásárlók öröme!”… A városban található sál- és kendőnegyed, nejlonszatyorpiac, egy széles út tele van kizárólag elasztikus kelméket árusító boltokkal. De találhatunk itt cipzár-utcát is. A bevásárlóközpontjuk neve Yiwui Nemzetközi Kereskedőváros – és méltó a nevére: harmincezer standja van! Napi nyolc órán át böngészve, ha csak egy-egy percet töltünk el minden standon, két hónap alatt tudunk a végére érni!

Peter Hessler Lishui városában egy kis, családi vállalkozás beindítását is végigkísérte, ez a cikk legizgalmasabb része. A család kibérel egy háromszintes, újonnan épült épületet egy nemrég megnyitott iparterületen. A nagybácsi és az unokaöcs lesz a gyár két igazgatója, ők ülnek le az építész-kivitelezővel megtervezni a gyárat (sem építészmérnököt, sem műszaki rajzolót nem vonnak be). Felskiccelik egy lapra, hogy képzelik a falak elhelyezését, hol lesz a gépterem, labor, raktár… 27 perc alatt elkészülnek a földszint tervezésével, aztán újabb 23 perc alatt az emeletre megtervezik az irodát, és 14 percet szánnak a legfelső emeleten elhelyezkedő területre: ez lesz a dolgozók körlete. Összesen 2000 négyzetméter. A főnök aznap estére kéri a kivitelezőtől az árajánlatot, de az „csak” másnap reggelre vállalja… Három hónap alatt eljutnak odáig, hogy beindul a próbaüzem. A termék: melltartópánthoz való, karika vagy nyolcas alakú kapocs!

Két héttel a próbaüzem után rögtönzött tűzijátékkal nyitják meg a gyárat. A feng shui szakértő választotta a megnyitó napját: a kínai újév nyolcadik napja, márpedig a 8-as szerencseszám!

Itt szúrom közbe: az unokahúgom nemrég Kínában járt tanulmányúton, és döbbenten mesélte: a kínaiaknál babonásabb népséggel még nem találkozott! Ha egy szó hangzása hasonlít a „halál” szóra, az már szerencsétlen szó! Az „ershi”, azaz „húsz” szerencsétlen szám, mert hasonlít a hangzása az „eshi”, azaz „éhhalál” szóra – a cikkben írják is: nem lehet 20 munkással indítani, vagy 19 vagy 21 fő kell az induláshoz!

Indul a gyártás – a két igazgató is beáll robotolni a munkások mellé. Összes megtakarított pénzüket belerakták a vállalkozásba, bankkölcsönt is vettek fel. Nem állt mögöttük tanácsadó, nem készültek beruházási tervek vagy gazdaságossági számítások. Egyetlen biztos vevőjük sem volt, amikor beindították a termelést. Az első két hónapban az igazgató elindult egy táskával – benne a melltartókapcsok, meg ajándékok: cigaretta, ital, és egy tipikus vencsoui csemege: árnyékhal. A melltartógyárosokhoz indult. Ám a megrendelések nem kezdtek el özönleni – fél év után már egymillió darabos készletet halmoztak fel, és el kellett bocsátani a munkások egy részét, a maradók bérét felére csökkenteni… A kínai vállalkozás leggyengébb pontja: a szervezés hiánya.

Ám az ajándékok, és a kitartó házalás végül meghozta eredményét: 7 nehéz hónap után beindultak a megrendelések, 8 hónappal az indulás után pedig elkönyvelték az első nyereséges hónapot! A munkások teljesítménybérben dolgoztak, egy erős napon 7 és fél dollárt kereshettek… Még nem volt egy éves az üzem, amikor egy nagyobb szerelősort kellett üzembe állítani, hogy teljesíteni tudják a megrendeléseket. Ám ez még így is kevesebb volt a vártnál! Elhatározták: csökkentik a költségeket, és kisebb csarnokba telepítik a gyárat… A feng shui szakértő véleménye alapján kiválasztott napon neki is fogtak a költözésnek. Egyetlen nap alatt hurcolkodtak át, még a villanykörtéket is magukkal vitték! Ha a szervezetlenség a kínai vállalkozások gyenge pontja, akkor nyugodtan mondhatjuk: a rugalmasság a legerősebb pontjuk!

A cikkből egyre inkább kirajzolódik: mennyire más a kínai munkamorál, az egész mentalitásuk, az eltökéltségük, a kitartásuk.

A Lishui Fejlesztési Övezet jelmondata ez: "Ha kétszer annyit dolgozol, félannyi idő alatt elkészülsz." Ezért figyeli az egész világ döbbenten a teljesítményüket.

A Fortune Weekly magazin készített egy felmérést a vencsoui milliomosok körében. Az egyik kérdés ez volt: ha választaniuk kellene az üzlet és a család között, melyik volna az első? A válaszadók 60%-a választotta az üzletet, a családot pedig mindössze 20% jelölte meg első helyen… a maradék 20% nem tudott választani!

Ez például egy olyan tulajdonságuk, amelyet, remélem, mi európaiak soha nem fogunk eltanulni tőlük!

Nóra