Egyszer egy barátomtól kaptam egy másolt dvd-t, a film címén kívül ez volt még alkoholos filccel ráírva: "Ritkán látható, jó film!". A Tango Libre, aminek a budapesti filmbemutatójára tegnapelőtt eljutottam, szintén megérdemli ezt a jelzőt.
Ritkán látható, hiszen független film, nem valamelyik nagy filmgyártó és filmforgalmazó cég óriási reklámkampánya vezette be - egy belga rendező, Frédéric Fonteyne készítette a belga-francia-luxemburgi kooprodukciós filmet - kevés moziban vetítik. És ritkán látunk ilyen jó kis filmet, amit nem izgalmas akciók, látványos trükkök tesznek érdekessé, hanem az arcok, az érzelmek.
A film egy szerelmi négyszög története: egy nő, két jóbarát, akik mindketten szeretik a nőt, és ezt az önmagában is fura helyzetet mindhárman elfogadják - egészen addig, amíg megjelenik még egy férfi, beleszeret a nőbe, és ráadásul jelentősen előnyösebb helyzetben van, mint a két régi szerető. Az újabb hódító ugyanis szabad ember - ő a börtönőr, aki a két fickót őrzi, és aki a beszélőkön újra meg újra végignézi, ahogy a nő odaadóan csókolja hol az egyik rabot, hol a másikat.
Bizarr helyzet, amit tovább bonyolít a gyerek: egy 15 éves kamaszfiú, az egyik rab fia - akinek meg kell birkóznia azokkal a terhekkel, amit a felelőtlen, érzelmi zűrzavarban élő felnőttek raktak a nyakába.
Hogy jön mindehhez a tangó? Úgy, hogy a börtönőr akkor szeret bele a nőbe, amikor egy tangótanfolyamon összefutnak - s mikor erről a börtönben értesül a két féltékeny férfi, ők is keresnek maguknak tangótanárt egy argentin nehézfiú (a rabtársuk) személyében. A tangót ugyanis eredetileg férfiak járták egymás közt!
És ahogy a táncparketten feszes léptekkel kerülgetik egymást a tangózók, úgy kerülgeti egymást a négy szerelmes ember, életre-halálra. A kamaszfiú pedig megpróbálja elkerülni, hogy közben a lábára lépjenek...
A budapesti bemutató után személyesen a rendező adott rövid kis interjút, amiről külön is fogok írni, nekem nagyon érdekes és élvezetes volt.
Egyelőre nézzük meg a film bemutatóját.
Nóra