...egészen pontosan június 22-én volt az évfordulója. Nekem mindig egy nagy gyereknek, egy gyermeteg kisöregnek tűnt ő, ezt erősítették gyermekversei, melyeket - mint köztudott - nem a gyerekek iránti szeretet miatt írt! Az anaekdota erről vagy igaz, vagy sem, így szól: egyszer megkérdezte tőle egy riporter, hogy „Sanyi bácsi, maga biztosan szereti a gyerekeket, hiszen olyan sok verset írt nekik?”. Mire a költő így felelt: „A gyerekeket? Jaj, szörnyen utálom…” Mikor pedig megkérdezték, hogy akkor miért ír gyerekverseket, csodálkozva bámult: „Én? Én nem írok gyerekverseket!”.
Én azért a Bóbitán nőttem fel, és a gyerekeimnek is ez volt a kedvenc altatója a Sebő Ferenc által írt zenére, melyet Halász Jutkától tanultunk valamennyien.
Pedig Weöres nem csak gyerek(es) verseket írt, ajánlom, mélyedjetek el komolyabb témájú műveiben is. Nekem most ez tetszik a legjobban:
Weöres Sándor: ÖNKARIKATÚRA
Hárman vagyunk, ha egymagam vagyok. A háromságomat ki érti meg?
Egyikünk bölcs, mint a kő és éppoly rideg, hideg.
Másikunk nyárspolgár és langyos-meleg, akár a szörp a nyári napon.
Harmadikunk dilinós kicsit és költő is és gyerek nagyon.
Az pedig lenyűgöző, hogy - bár 1989-ben meghalt, mennyire pontosan fogalmazta meg korunk, az új századforduló jellemrajzát:
Weöres Sándor: Századvég
Huszadik század vége: az idősebb
fáradtan nyalogatja sérülését
mit háború és diktatúra ejtett,
s az ifjabb tombol emléktelenül.
Korszak-váltás. Tagolt beszéd helyett
néhány tucat indulatszó elég,
míg füst-gatyában és már ismerősen
s lomhán megérkezik az ismeretlen.
Keressétek a centenáriumi megemlékezéseteket országszerte.
Nóra