Döbbenetes cikket tett fel a facebook-ra egy kedves ismerősöm, aki itt is meg szokott fordulni körünkben. A cikk egy Guardian-írásra hivatkozva azt állítja: az Egyesült Államokban már 42 államban nem kötelező tananyag az általános iskolában a folyó KÉZÍRÁS! A folyóírás helyett a számítógép billentyűinek püfölését tanítják, 11 éves kortól… Meg persze a profi szövegszerkesztést.

S míg Európa háborog, az amerikai oktatási szakemberek, klinikai pszichológusok, és persze a szülők is szépen összecsaptak a téma fölött. Nem csoda: a folyóírás megtanulásának eddig sem csak az volt a jelentősége, hogy gyorsan írásba tudjuk rögzíteni a gondolatainkat, megjegyezni-valóinkat… A folyóírás a szem-kéz koordinációjának páratlan eszköze! Fejleszti az idegpályák közti összeköttetéseket, és a kézírással, saját magunk által leírt szövegeket könnyebben jegyezzük meg, mint ha csak elolvasunk egy gépelt szöveget. A kézírás tükrözi az egyéniségünket, de nem csak tükrözi, hanem fejleszti is! Az a tény, hogy saját gondolatainkat a saját formánkba öntve tudjuk rögzíteni, egy számítógép billentyűzetének egyen-betűivel nem pótolható.

A romantikus szempontokról már nem is kell említést tenni: mi lesz az illatos levélpapírra, kézzel írt szerelmes levelekkel? A naplókkal (amelyek nem azonosak ma sem a blogolással…)? A nyaralásról küldött képeslapokkal, amelyeket a tükörre tűzhettünk, vagy a hűtőajtóra csíptethettünk egy mágnessel? Mi lesz az ajándékkönyvek első oldalára írt emlék-sorokkal, ajánlásokkal…? A kis feljegyzésekkel amelyeket egymásnak a konyhaasztalon hagyunk? (Ez utóbbiról eszembe jut néhány ilyen levélke, amit Zsófival váltottunk, amikor ő egyetemista korunkban a nyári gyakorlata idején velem lakott – ma is megvannak! És eszembe jut a Cseh Tamás életéről pár napja kiolvasott könyv is, amiről majd fogok még írni nektek – abban szerepel egy kétoldalas fotó a Cseh Tamás-Bereményi Géza legendás szerzőpáros egymásnak írt cetlijeiről, kiegészítve más, nagynevű barátok cetlijeivel – pl. Makk Károly TOLLÁBÓL, szó szerint. Ha elolvassuk, könnyen belátjuk: ezt nem helyettesíti sem e-mail, sem sms... Ezt csak így lehet, kézzel, cetlire!)

Na de nem fogok itt hosszan háborogni a civilizáció feletti aggodalmamban: mert a USA Today honlapján megtaláltam egy amerikai felmérés eredményét is, amely frappáns választ ad a fenti vitára. Az 50 amerikai állam 200 iskolájában készült kutatás azt mutatja: az első három osztályban tanulók 90%-a igényli azt, hogy kézírással írják fel nekik, hogy mi a lecke! Tehát a kézírás tanítása ugyan nem kötelező, de a gyakorlatban mégis legalább napi 15 percet ezzel töltenek el az amerikai alsósok… Kevés ez? Igen. De a szakemberek szerint mégis elég ahhoz, hogy megtanuljanak írni, és írott szöveget olvasni.

Florida államban például már visszafelé tartanak ebből a folyamatból… Először ott is kivették a kötelező tananyagból, majd 2006-ban újra visszavették, mert a szülők felháborodtak a gyerekeik romló képességei miatt. Most harmadikban kezdik megtanítani nekik a folyóírást, negyedikre olvashatóan kell írniuk, és ötödikre kell folyékonyan mennie a kézírásnak a floridai iskolások körében.

Igaz, a szépírás jelentősége talán végleg elmúlt… Most már beérjük majd azzal is, ha olvasható lesz az az írás!

Máskülönben a leszármazottaink kénytelenek lesznek ikszet tenni az aláírásuk helyére…

Mondhatjátok: akkor majd kódszámokkal azonosítják magukat, ha nem tudják egyedi kézírással aláírni a nevüket! Na de hová vezet ez a folyamat? Talán oda, hogy nevük sem lesz… Mint a jó öreg Bud Spencer filmben, a „Seriff az égből” címűben az űrből jött kisfiúnak, akit H7-25-nek hívnak!

Most jut eszembe: hiszen a számokat is meg kell tanulnunk leírni… Akkor meg már miért ne tanulhatnánk a jó öreg folyóírást is…?

Nóra