Kamasz koromtól nagy kedvencem a Jó estét nyár, jó estét szerelem című könyv és film. Éppen ezért nagyon örültem, amikor szeptem elején ott lehettem a Pesti Színházban (http://vigszinhaz.hu/szindarab/320+jó+estét+nyár+jó+estét+szerelem/) a darab bemutatóján.
Szokták mondani, hogy az emberi fantáziát nehéz túlszárnyalnia bármilyen színházi vagy filmes változatnak, és ezzel én is egyetértek. Amikor 13-14 évesen, egy nyaralás alkalmával rábukkantam Fejes Endre könyvére, addig nem tudtam letenni, amíg a végére nem értem. Történt mindez a nyolcvanas évek közepén, a tomboló kádárizmus lehanyatlásának és bukásának "hajnalán", na de persze ki tudta még ezt akkor.
Fejes Endre tökéletesen fogalmazta meg egy -a hatvanas évek elején megtörtént- bűnügy alapján írt történetben azt, hogy mi a legnagyobb baja a "nem létező" szocializmusnak. Az, hogy hazug. A munkásosztály viadala és vezető szerepe a társadalomban egy álomkép, aminek semmi reális alapja nincs. Persze kell hozzá gyilkos hajlam is, hogy valaki odáig jusson, ameddig az öltönyös fiú a regényben, de kell a szörnyűséghez a társadalom képmutatása is. A patriarchális gyökerekből táplálkozó beidegződések, hogy annyit "ér" egy nő, amennyit a férje helyzete biztosít neki. (http://legeza.oszk.hu/sendpage.php?rec=li0548).
A regény befejezése után megnéztem a filmet is, és meglepődtem, mert legalább olyan élmény volt a képi megelevenedése a történetnek, mint az írott változata. Harsányi Gábor minden mindegy arckifejezése és Tordai Teri hideg, számító akarása tökéletesen érzékeltette a lényeget, a jó élethez a népköztársaságban is csak három dolog kell: pénz, pénz, és pénz.
Törhetnénk pálcát ezen jelenség felett, ha mostanra nagyot változott volna a világ a tiszta érzelmek javára. De nem változott. Tanulmányokból és felmérésekből olvasva, beszélgetős műsorokból hallva, és az utcán nézelődve naponta szembesülünk azzal a ténnyel, hogy idősödő urak és fiatal párjaik országa vagyunk. Nemcsak ránk jellemző ez természetesen, de tőlünk Keletre talán még gyakoribb a jelenség. Minél inkább jellemző a társadalomra, hogy a nő helyét a férfi társadalmi státusza határozza meg, annál gyakoribbak a már első pillantásra jól láthatóan egyenlőtlen alapokra épülő kapcsolatok, hogy szépen fogalmazzam meg a jelenséget.
Jakupcsek Gabriella állapította meg a vendégeivel a Ridikül című műsor néhány nappal ezelőtt vetített adásában, hogy a mai fiatal lányok közül sokan azonnal akarnak mindent. Munka és erőbefektetés nélkül. Hol van már a szocializmus, amikor a szürke tömegből nyugati italokkal lehetett kitűnni és akcentussal beszélt magyar nyelven lehetett a legjobban befűzni a lányokat, a helyzet mégsem változott sokat. Sőt. Inkább sokkal rosszabb lett. Kit érdekel már az, hogy majd együtt megcsináljuk, csak szerelem legyen…a legfontosabb kérdés egy csomó fiatal lány számára, hogy: hol laksz, hol eszel és mivel jársz. Ha van lakásod, autód, és pénzed vendéglőre, akkor érsz is valamit, ha nem, jó nagy lúzer vagy.
Erre mondta Jakupcsek Gabi a fent említett műsorban: na de kérem, a gyerek nem az autóra fog hasonlítani! Viszont ha megnézzük, hogy állítólag a megkérdezett fiatal nőknek csupán csak a 44 %-a akar férjhezmenni, akkor persze értelmetlenné válik ez a megjegyzés is, mert gyerek nem is lesz, viszont egy klassz autó például fontos fokmérője a jó életnek!
Hogy a színház hogy tetszett, arról írok majd a folytatásban...
Zsófi