HTML

Kérj tanácsot

Barátnők vagyunk... Zsófi és Nóra. (25) 33 éve beszélgetünk. Egymással és rengeteg más barátunkkal is. Együtt és külön-külön. Ha kérdeznek, elmondjuk a véleményünket. Aki segítségre szorul, annak segítünk. Ha tanácsra van szükséged, neked is adunk. Hogy miről kérdezhetsz? BÁRMIRŐL. Beszélgessünk.

Friss topikok

Címkék

1848 as forradalom (1) 1956 (1) 1 1 5 éves a miskolci villamos (1) 2001 űrodüsszeia (1) 2011 (2) 2012 a sárkány éve (1) 2012 világvége (1) 2013 a kígyó éve (1) 20 gyerekes milliárdos (1) 50 éves James Bond (1) a. l. webber macskák (1) abaúj (2) activia vip program (1) adakozás (1) Adriano Celentano (1) advent (4) adventi ételek (2) afrika múzeum (1) agresszió (4) alain delon (1) alain ducasse (1) alcsúti arborétum (3) alibigyár (1) állattartás (2) almás kukoricasaláta (1) almás receptek (1) almás joghurtos édesség (1) álomépítők (1) amazonas (3) amerikai graffiti (1) andamán szigetek (1) angolkert (1) angol trónörökös (1) angyal (1) anna gavalda (2) anna örök (2) antonioni (1) anyák napja (3) anya lánya viszony (1) apa nélkül (1) április elseje (1) arlon (1) arnold schwarzenegger (1) arriba kakaó (2) árvíz (2) assam (1) átpozícionálás (1) audrey tautou (1) avasi fröccs (1) az unicum története (1) a nap éve (1) a nő (1) a nyúl éve (1) a pockok szerelmi élete (1) a sors iróniája (1) A szerelem hullámhosszán (1) a tigris éve (1) babona (3) babwestern (1) bagdy emőke (1) Bagdy Emőke (1) balaton (2) Balázs Fecó (1) Bálint - napi ajándékok (1) bálint nap (2) banánkenyér (1) banki jogtanácsos esete rudolf péterrel (1) bántalmazás (1) barabási albert lászló (1) barátok közt (1) barátság (6) barbara delinsky (1) barcelona (2) baricco (1) Bartos Erika (1) bastogne (1) Beata Bishop (1) befőzés (1) beiskolázás (1) bereményi géza (2) besenyő pista bácsi (1) beszélgetés (13) Bíborszél együttes (1) bikafuttatás (1) bikaviadal (2) bikicsunáj (1) biománia (1) blogunk második születésnapja (1) blue curacao likőr (1) blue monday (1) blue valentine (1) bocsánat (1) bodza (1) Bogányi Gergely (1) Bogyó és Babóca (1) böjt (3) böjte csaba (3) böjti ételek (1) böjti receptek (1) bókay jános író (1) boldogkőváralja (1) boldogság (1) bolida (1) bolognai egyetem (1) borsalino (1) bors máté (1) börtönbe zárt kamaszlányok (1) braindogs (1) bratyizás (1) brazília (2) brüsszel (1) Bubik István (1) budapest bár (2) bud spencer (2) buga doktor (1) bulgur (1) buli (1) busójárás (1) búza töret (1) café á la parisienne (1) café á la russe (1) cameron diaz (1) cappuccino (2) carlos ruiz zafón (1) carlo pedersoli (1) carpe diem (1) carrie fischer (1) casanova (1) catherine tate (1) che guevara (1) chris rea (1) Címkék (2) cinege (1) colin farrell (1) colin firth (1) columbia (1) corrida (1) criollo kakaó (2) család (27) csányi sándor (1) Csányi Sándor (1) cseh tamás (3) cseresznye (1) cseresznyevirágzás (1) cserhalmi (1) Cserháti Zsuzsa (1) csernus doki (3) csíkszentmihályi mihály (1) csík zenekar (1) csodálatos júlia (1) csokoládé (5) csokoládés mézeskalács (1) curacao kávé (1) curie (1) darjeeling (1) demis roussos (1) depresszió (4) Desperadó (1) dickens (1) diótörő (1) diploma előtt (1) divat (1) donizetti (1) downton abbey (1) dugovics titusz (1) dunakömlőd (1) dunszt (1) dustin hoffmann (1) echternacht (1) Edda (1) egészség (5) egészséges alvásmennyiség (1) egészséges desszertek (1) egészséges ételek (1) egészséges nassolnivalók (1) egészséges táplálkozás (5) égig érő fű (1) egyedül maradni gyerekekkel kommentben (1) egyedül maradni gyerekkel (1) egypercesek (2) egy óra múlva itt vagyok (1) eldorádó (1) életmód (1) élet értékei (1) eljegyzés (1) elkezdődött a Sárkány éve (1) elliot aronson (1) első magyar szakácskönyv (1) el nino jelenség (1) emésztési leukocitózis (1) énképzavar (1) Én a séf (1) eőry kató és ruttkai éva (1) Eötvös Gábor (1) eredet (1) erősítés (1) esélyegyenlőség (1) eskővők ideje (1) esküvő (1) ételfesték (1) eyjafjallajökull vulkán (2) fagylalt (2) falusi élet (1) fapados repülés (1) farsang (1) farsang farka (1) februári versek (1) feldmár andrás (1) Feleség kerestetik (1) felnőtté válás (4) félrelépés (3) fémhab (1) fenegyerek véleménye (1) Fenyő Miklós (1) férfiak (7) férfiak típusai (2) férfismink (1) férfi agy és női agy (2) férfi nő téma (1) feri atya (1) ferran adria (1) fesztiválok (2) fiatalok részegsége (1) filmek (18) filmes frizurák (1) filmzenék (1) film színház muzsika (1) fishing on orfű (1) foci (3) fogyasztói társadalom (3) fogyókúra (2) földes (2) földrengés (1) föld napja április 22 (1) forastero kakaó (1) forgács józsef (1) fortepan fotógyűjtemény (1) fotózás (4) főzőiskola (1) főzős műsorok (2) főzzünk (19) francia hallé (1) francia kávé (1) francia konyha (2) Frank Sinatra (1) frédi és béni (1) fröccs (1) fűszeres csokoládé (1) Gabriel García Márquez (1) gagarin (1) galette des rois a királyok lepénye (1) garcía márquez (3) gárdonyi géza (1) gárdos péter (1) garfield (1) gasztronómia (43) gazdagság (3) genetika (1) génmódosítás (1) Gianni Morandi (1) gibb fivérek (1) gluténmentes liszt (1) gluténmentes sütemény (1) godard (2) goldberger frederika (1) gömbakvárium (1) gönc (1) gondolkodó víz (1) gordon ramsey (1) grammy díj (1) gróf somssich pongrác (1) gundel palacsinta (1) gyász (2) gyereknevelés (12) gyerekvállalás (1) gyerek fejlesztése (1) gyermekvállalás (1) győzelem napja (1) hacser józsa (1) hagyományok (3) hajnali láz (1) halál (2) hálózatkutatás (1) hamvazószerda (1) hanna barbera (1) harcművészet nagymestere (1) haruki murakami (2) házasság (6) házasság előnyei férfiaknak (1) háztartás (1) ha elveszítjük a szüleinket (1) Heather Bauer (1) Hello (1) hellókarácsony (14) heston blumenthal (1) hogyan szólhatsz hozzá (1) holdfogyatkozás (1) holdviola (1) hölgyválasz (1) Hölgy hermelinnel (1) holiday film (1) hongkong (1) hopp ferenc múzeum (1) horoszkóp (10) hóvirág (3) hungária együttes (1) hűségteszt (1) húsvét (5) húsvéti cikkek (1) húsvéti maradékból készült ételek (1) húsvéti receptek (1) ian siegal (1) ida regénye (1) idei divatszín a smaragdzöld (1) Így szerettek ők (1) Illatszertár (1) intelligencia (1) interneten magányosan (1) internet világnapja (1) irodalom (11) iskola (7) iskolakezdés (1) ízek imák szerelmek (4) Jamie Oliver (1) jamie oliver (1) János - nap (1) János - névnap (1) jarabedepalo (1) játék (1) javier bardem (1) jázmintea (1) jean reno (1) jedlik ányos (1) jeff bridges (1) jeles napok (3) jeti (1) ji csing (1) joel robuchon (1) jóga (1) john brockman (2) john williams (1) jókainé laborfalvi róza (1) jókai mór (1) joseph barbera (1) Joshua Bell (1) jóskártya (1) jóslás (4) jótékonyság (3) jövő (7) jövőkutatás (2) józsef attila (2) józsef nádor (1) Jó estét nyár jó estét szerelem (1) juhász gyula (1) juliette binoche (1) julie és julia (1) jung (1) justin bieber (1) kacsakagyló (1) kaguárnő (1) kakaó (3) kálmán györgy (1) karácsony (12) karácsonyi ételek (1) karácsonyi versek (1) kate winslet (1) Katona Klári (2) kávé (3) kávéház (1) kávéivás és depresszió (1) Kazanlár Emil (1) kazuo ishiguro ne engedj el (1) kelet ázsia (2) kémek (1) ken follett (1) keresd a dolgok jó oldalát (1) kérész (1) kert (1) készülődés karácsonyra (1) kettős élet (1) két éves a blog (1) kézírás (1) kézműves csokoládékészítés (4) kígyó éve (1) kínaiak (2) kínai horoszkóp (2) kippkopp (1) királyi baba (1) kirándulás (1) kisgyermekes anyukák (2) kispál és a borz (5) kiss tibor (3) kisugárzás (1) Kocsis Tibor (1) kocsonyafesztivál (2) kókuszolaj (1) költészet (1) kolumbia (1) koncert (1) konkfliktuskezelés (1) konmari (1) konsírozás (1) könyv (5) könyvmegállók Óbudán (1) korai színes fotók (1) korda stúdió (1) korhelyleves (1) környezetvédelem (3) körte (1) krúdy (1) kultúrtörténet (43) kumich nánássy varjú (1) kurkuma (1) kurkumás receptek (1) kurkuma hatása (1) láng vince (1) latinovits (1) legjobb karácsonyi zenék (1) Leonardo Da Vinci (1) levendulafesztivál (1) lhasa de sela (1) libamájhabos eclair fánk (1) liber mortis (1) ligeti györgy (1) liichtmessdag (1) lipóti pékség (1) Liszt Ferenc (1) londoni olimpia (1) lopásért börtön (1) louis aragon (1) lucien olivier (1) lukács ernő (1) luxemburg (2) lux elvira (1) madáretető (1) magány (1) magázódás (1) magyar karácsonyi zene (1) magyar torta (1) május 8 (1) május 9 (1) május elseje (2) mama kedvence (1) mamika (1) márciusi horoszkóp 2012 ben (1) marék veronika (1) mária névnap (1) marilyn (1) mark gungor (1) mary shelley (1) mary wollstonecraft (1) masaru emoto (1) máthé erzsi (1) matta lóránt (1) matt damon (1) maugham (1) McCartney (1) medárd (1) média (5) megcsalás (3) Megint 17 (1) mellrák (1) méregtelenítés (1) mérleg jegy (1) mérő lászló (1) Meryem Uzerli (1) meryl streep (1) mese (1) mészáros márta (1) meteor (1) mézeskalács (1) mezőgazdaság (1) mgp (1) michelin csillag (1) miklósa erika (1) mikulás (2) milyen néven szólhatsz hozzá (1) mindennapi gondjaink (1) minden gyerek lakjon jól ! (1) miskolc (6) miskolci nemzeti színház (1) Miskolc dala (1) misztótfalusi szakácskönyve (1) mit egyen a gyerek (2) monroe (1) morricone (1) mosómedve (2) moszkva (1) moszkvai metró (1) moszkva nem hisz a könnyeknek (1) mrs . robinson (1) mucsi zoltán (1) müller péter (1) multilevel marketing (1) munkanélküliség (1) műveltség (1) nagyböjt (1) nagypéntek (2) nagy ervin (1) Nagy László (1) napja (1) napozz holddal (1) natalie portman (2) navigátor (1) negatív kalóriás növények (1) neil gaiman (1) neil somerville (1) Neoton (1) népességnövelés (1) népszokás (10) neumann jános (1) nick cave (1) nobel díj (1) női és férfi viselkedési formák (4) női szerepek (16) nők (20) nők a nőkért egyesület (1) nőnap (2) nőnap története (2) norah jones (1) nora ephron (2) norman rockwell (1) nouvelle vague (1) Nox (1) nyár (7) nyaralás (2) nyári szerelmek (1) nyári szünet (1) nyári tábor (1) nyári versek (1) nyelvtanulás (1) nyitott hazassag (1) ökölógiai lábnyom (1) oktatás (2) októberi horoszkóp (1) október 2 3 (1) október 6 (1) október hatodika a gyerekek szemszögéből (1) olaszok (2) olasz konyha (2) olcsó szállás külföldön (1) olimpia 2012 (1) olvasás (1) önállóság (1) önbizalom (3) önismeret (18) önmegvalósítás (6) oolong (1) opera (1) operabál (1) operafesztivál (1) ópiumháború (1) ördögkatlan fesztivál (2) örkény istván (2) örök nosztalgia (1) örök szerelem (2) oroszország (1) orosz fürdő (1) orosz hagyomány (1) orosz szilveszter (1) ortorexia (1) oscar díj (1) oscar díj 2011 (1) ősz (1) őszi sanzon (1) őszi versek (1) őszi téli receptek (1) ötlet (1) otthoncserés nyaralás (1) óvoda (1) paella (1) pakk (1) palmitinsav (1) palya bea (1) pál ferenc (1) pamplona (1) panna cotta (1) pantone (1) papp istván békefenntartó kiszabadulása (1) párkapcsolat (21) párkapcsolatokról kommentben (1) pasik (3) paul bocuse (1) pécs (2) pedagógusok (2) pedagógusok napja (1) pekoe (1) péntek 1 3 (1) percebes (1) pere noel (1) péter és pál napja (1) petőfi (1) philip k dick (1) piaf (1) piedone (2) pilates (1) pinkstinks (1) Piramis (1) Poligamy (1) politika (1) popper péter (1) porcelana kakaó (1) pozitív életszemlélet (3) programajánló (11) prokofjev (1) prokugyin gorszkij (1) prométheusz (1) psycho (1) pszichológia (2) puerh (1) pulp (1) pünkösd (1) puskin múzeum (1) quimby (5) quo vadis (1) ragaszkodom a szerelemhez (1) ranschburg (3) recept (39) receptek (1) regéc (1) régészet (1) regisztráció (1) reinkarnáció (1) reklám (1) reménytelen helyzetek (1) rendrakás (1) rené zellweger (1) retro konyha (1) Ridley Scott (1) rio (1) romhányi józsef (1) rózsaszín (1) Rózsa Sándor (1) rudolf péter (1) rudolf péter és a végtörlesztés (1) rukkola (1) rúna kövek (1) sajtos rudacska (1) sajtos rudacskák (1) santa claus (1) san fermin (1) sapienti sat (1) Sárkány éve (1) sárkány éve (1) sárkány gyerek (1) scherer péter (1) Schobert Norbi (1) séta (1) Shirley Temple (1) shodeinde dóra (1) Silvio Soldini (1) simon&garfunkel (1) skála ági (1) soerii&poolek (1) soha január (1) sorsügynökség (1) spagettiwestern (1) spanyolország (6) star wars (1) stressz (5) sugár márta (1) sütemények gyorsan (1) süteményreceptek (12) sütés (1) sütni jó (1) sütő enikő (1) szabó lőrinc (1) szabó magda (3) szabó magda abigél (1) szabó magda az ajtó (1) szájber gyerek (1) szakácskönyv (2) szakács gergő (1) szakítás (4) számítógép (1) szávai viktória (1) szegénység (1) székely ember (1) szentek (9) szent mihály útja (1) szent zita (1) szépművészeti múzeum (1) szépségápolás (1) szeptemberi horoszkóp (1) szeptemberi szonett (1) szerelem (6) Szerelem a hatodikon (1) szerelmi bájital (1) szerencse (1) szeretem a testem (1) szex (2) szexi tinilányok (1) Szigetvár (1) Szigetvári csodafény (1) szilveszter (1) színek (2) szingliség (1) színház (4) szódavíz (1) szombat esti láz (1) szovjetunió (1) szovjet film (1) Szulák Andrea (1) Szulejmán (1) Szulejmán TV - sorozat (1) születésnap (4) szuperhold (1) szűz jegy (1) S . Nagy István (1) tai chi (1) tanács (17) Tangó és tulipán (1) tarics sándor (1) tarot (1) tavaszi nagytakarítás (1) tavaszköszöntés (1) taylor lautner (1) tea (4) tegeződés (1) temperálás (1) térey jános (1) tervezett avulás (1) testvérek (1) the pogues (1) Tiszavasvári (1) tiszavirágzás (1) titanic (1) TNT (1) tolnay klári (2) tolsztoj (1) tom waits (4) tori amos (1) tóték (1) trendek (1) trinitario kakaó (2) trüffel receptje (1) tudós nők (2) túlevés (1) tündérboszorkány (2) tűzijáték (1) tv (1) Tyereskova (1) u2 (1) ufo (1) ugráló körmenet (1) ügynökölés (1) újrakezdés (3) új év (9) új gyógyító módszerek (1) új módszer fogyáshoz (1) umberto eco (1) unicum (1) ünnep (10) utazás (1) útmutató a blog használatához (5) vadászat (1) vagány nők klubja (1) válásról kommentben (1) választások (1) való világ (1) válsághelyzetek (16) vargas llosa (1) vásárlás (1) vastag testvérek (2) Vasvári Pál (1) vegetáriánus fogások (1) vekerdy (2) Vekerdy Tamás (1) vélemény (6) vénusz retrográdban (1) veszélyes gyerekjátékok (1) viccek a házasságról (1) vietnam (1) vietnami kávé (1) vihar (1) világnapok (2) világunk (55) virágok (1) Viramundo (1) visconti (1) viszockij (1) vitaminok (1) vitaminok őszre és télre (1) vivaldi (1) víz (1) vizinczey istvan erett asszonyok dicserete (2) vízkereszt (2) vízkereszt vagy amit akartok (1) vizsoly (1) vizvári mariska (2) vörös iszap (1) vuvuzela (1) weöres sándor (1) william godwin (1) x faktor 2011 (1) x faktor (4) zemplén (1) zene (16) zöldségek nyersen (1) zöldtea (2) zorán (1) Zsédenyi Adrienn (1) zserbó (1) zsófi bemutatkozik (1) zsúr (1) zumba (2) zwack család (1) rövid című színházi előadás (1) sonka (1)

Hírek

2009.12.27. 12:26 Kérj tanácsot

Ahelyett, hogy a karácsony utáni romokat takarítanám a lakásban, leülök böngészni a neten… A nyitóoldalam egy hír-összefoglaló oldal, így nem kell újságot vennem, és hírek után keresgélnem. Címszavakban eljut hozzám a világ.

 
De vajon tényleg a világ jut el hozzám? Az-e a világ, ami a hírekben eljut hozzám?
 
Lássuk, mik a mai legfontosabbnak tekintett hírek: „Árvíz – benzinre sem volt elég pénze a katasztrófavédelemnek” , „Házassággyilkos Facebook – Minden ötödik válás oka a közösségi oldal”, „Tüzelőbugyi kutyalányoknak”, „Globális felmelegedés helyett lehűlés jön?”, „Nyolcmilliós kártérítés a meggyilkolt tinilány családjának”, „Hatan fenyegetőztek karácsonykor öngyilkossággal”…
 
Állj. Ezek közül a hírek közül egyet sem nyitok ki. Egyiknek sem vagyok kíváncsi a mocskos részleteire. Nálam még tart a karácsonyi hangulat, meg egyébként is – a hírszerkesztők azt akarják, hogy én legyek a hetedik öngyilkos-jelölt?!
 
Hát nem leszek. Nincs az a rémisztő, lehangoló hír, amitől az lennék.
 
Két okból. Egyrészt én a mindent túlélők táborába szeretek tartozni. Bármekkora is a baj a személyes életemben, mindig megpróbálom legyőzni azt, és inkább megoldandó feladatként fogom fel, mint problémaként.
 
Másrészt a felsorolt hírek, bár a média szereti ezt sugallni, de mégsem érintenek engem. Nem az én problémáim. Nem vagyok hajlandó magamra venni azokat. Felelőtlen, erkölcsi érzék nélküli emberi lény vagyok? Nem hinném. Lekapcsolom a feleslegesen világító lámpákat, nem folyatom a csapot a szükségesnél tovább. Szelektíven gyűjtöm a hulladékot. A gyerekeimet is erre tanítom - a karácsonyi díszkivilágításnak ugyan örülnek az utcán, de rögtön meg is jegyzik: „Mama, ez óriási árampazarlás, nem?”… A választásokon elmegyek szavazni, mert nem akarom másokra hárítani annak a felelősségét, hogy az ország sorsáról döntsenek (a tartózkodás ugyanis éppen ez: a döntés felelőssége alóli kibújás…). Sőt, az ország sorsának alakításáért ennél többet is tettem már, de ezt inkább hagyjuk… Családban élek, nem válok – sem valamiféle közösségi oldal miatt, sem más okból. A gyerekeimet igyekszem erőszak és vadulás helyett jóra, szépre tanítani. Szeretem és segítem a körülöttem élőket.
 
Nem hinném, hogy az erkölcsi érzékemmel baj lenne. És mégsem vagyok hajlandó magamra venni a világ minden baját.
 
Így védekezem. A sok szörnyűségről szóló hírt nem olvasom el. Nem adom meg magam a média romboló hatásának.
 
Árvizek, korrupt politikusok, gyilkosok ugyanis mindig voltak. Csak az emberek nem a világ túlsó felén, vagy 20 várossal, 30 országgal odébb történő bajokkal foglalkoztak, hanem a saját életükkel. Nem is tudtak volna a világ bajával foglalkozni – hisz nem tudtak róla. És szerintem ez így is volt jó. Az emberi lélek, a psziché, vagy nevezzük bárminek – nem bír befogadni korlátlan mennyiségű rosszat, fájdalmat. Nem bírja feldolgozni, hogyha minden nap belegondol, hogy Afrikában kisbabák tömegei halnak éhen… Szorongani kezd, belopózik a félelem az életébe: „Jajj, mi lenne, ha itt is árvíz lenne, ha elsodorná a házam és az egész életem a jeges áradás? Ha valami sohasem hallott nevű ritka betegség támadná meg a szeretteimet? Ha terroristák robbantgatnának errefelé is..?”
 
És ha az embert legyengítik az efféle kreált félelmek, akkor nem tud kellően erős maradni, ha a saját élete valódi bajaival szembesül. Akkor inni kezd, drogozni, vagy depresszióba zuhan. Akkor öngyilkosságot kísérel meg, hogy felhívja a környezete figyelmét: nem bírja tovább…
 
Egyszóval én nem kérem a világ szemetét. Becsukom a híroldalt, köszönöm szépen, kedves hírszerkesztők, ennyi mára elég is volt belőletek. Tudom, hogy az eladott példányszámra, a minél magasabb olvasottságra hajtva hozzátok el nekünk ezt a sok „izgalmas” hírt, de én erre nem vagyok vevő.  Megyek inkább, kitakarítom a saját lakásomat. A világot pedig igyekszem a személyes tapasztalataim alapján megítélni.
 
És eszembe jut egy zseniális idézet, ami pont ide illik (vagy Nádasdy Kálmán színigazgató mondta, vagy Tabi László, nem sikerült kiderítenem, melyikük – én mindenesetre egy nagyon okos barátomtól hallottam már sokszor):
 
„X boldogtalan, mert meg akarta javítani a világot, és nem sikerült.
Z boldog, mert meg akarta javítani a vasalót, és sikerült.”
 
Gyerünk vasalót javítani.
 
Szeretettel:
 
Nóra
 
 
Nórának teljesen igaza van a hírekkel kapcsolatban, én szégyenkezve vallom be, hogy odáig jutottam már, engem címszavakban sem érdekelnek a hírek... elhatároztam, megfogadtam, addig ez így is marad, amíg nem olvashatok nekem tetsző híreket kis hazám életéről, és nem így kezdődnek majd a hírek (lehet soha többé nem tudok már híreket olvasni? nem hiszem, mivel én megrögzött optimista vagyok, és soha nem is akarok jólértesült optimista lenni, mert azok ugye a pesszimisták, így ez is az oka annak, hogy nem olvasok híreket!): új iskolák épültek, nem zárt be a falu postája, minden fontos beavatkozásra van elég pénze az egészségügynek, megjavult a közbiztonság, nincsenek éhező gyerekek Magyarországon, gondosan gazdálkodnak az állam pénzével az állami intézmények, stb. Ugye ennyi elég, hogy bizonyítsam, tényleg optimista vagyok, meg a híreket sem olvasom! 
 
Az életben tényleg nem lehet minden hírt komolyan venni, mert "összeroppan" az ember, ezzel is teljesen egyetértek és erről a pozitív meg a negatív gondolkozás példabeszéde jut eszembe, amit párhuzamba lehet állítani Nóra "vasalós" idézetével is. Én ezt a példabeszédet nyolc évesen hallottam és teljesen megfogott, meg is értettem...
 
Eljött hozzám játszani az iskola után a legjobb barátom, aki az osztálytársam is volt és három éves koromtól a legjobb barátom mindaddig, amíg "ciki" nem lett ez a barátság ötödik osztályban, amikoris észrevettük, hogy ő fiú én meg lány vagyok és ezt az osztályban egyre többen szóvá is tették. Szóval eljött hozzánk és azt mondta: jön a Kultúrházba Buga doktor, menjünk hallgassuk meg! Ha az én drága jó apai nagyanyám nem hallgatta volna lelkesen minden rádiós jegyzetét Buga doktornak, aki egy öreg és bölcs doktor bácsi volt és nem mesél nekem róla, egyáltalán nem tudtam volna, ki ő....de mivel mesélt, rögtön arra gondoltam, hogy nekem a Kultúrházban a helyem, milyen jó lesz majd eldicsekedni legközelebb a nagyanyámnak, hogy én élőben láttam és hallottam az általa szeretett és tisztelt doktort!
 
El is mentünk, de mivel az előadás délután volt, alig ült a teremben néhány ember. Mi persze szemtelenül beültünk az első sorba, hogy jól lássunk és emlékszem, próbáltuk megérteni az előadás gondolatmenetét. Ebben állt Buga doktor nagyszerűsége, hogy mindig teljesen közérthetően mondta el életvezetési tanácsait, amiket akkor még senki nem nevezett így! Beszélt helyes étkezésről, egészséges életmódról, a mozgás fontosságáról, ezek már 30 évvel ezelőtt is elég aktuális témák voltak. Majd az előadását azzal zárta, hogy most szeretné felhívni a hallgatók figyelmét arra, hogy az életben mennyire fontos a pozitív életfelfogás és ezt egy példával szeretné szemléletessé tenni. A pozitív gondolkodás azt jelenti, hogyan éljük az életünket. Például van két ember és mindkettő vesz tíz cigarettát. Az egyik azt mondja: én most elszívom a legrosszabb minőségűt, mert azon gyorsan túl akarok lenni, majd aztán kiválasztja a legrosszabbat a maradék 9-ből, majd a maradék 8-ból, mindig arra vár, hogy hamar eljusson a minőségi cigarettákhoz, de amikor elszívja mind, akkor jön rá, hogy mind a tíz cigarettát úgy szívta el, hogy az a legrosszabb a megmaradt cigaretták között!
 
A másik ugyanazt a tíz cigarettát kapja, és azt mondja: én meg akarom nézni, milyen egy jó cigaretta és a legjobbat fogom elszívni elsőre, majd a kilencből is a legjobbat kiválasztja, majd a nyolcból is, és mire a végére jut, elszívja az utolsó legjobb cigarettáját is!
 
Ez így nekem nyolc évesen még nem sokat mondott, annyit fogtam fel, hogy mindkét ember szeret cigarettázni, ami engem eléggé elborzasztott, mert utáltam a füstöt. Na de Buga doktor tovább folytatta és azt mondta: ugye ez a két ember egy pozitívan és egy negatívan gondolkozó ember, az egyik úgy szívja el az összes cigarettáját és úgy éli le az életét, hogy mindig túl akar lenni a legrosszabb cigin és a legrosszabb dolgokon, így az egész élete csak a legrosszabb események sorozata....és le is élte így az életét! Míg a másik egy hasonló élettel vidáman boldogul, mert nem a legrosszabb dolgokat éli át állandóan, hanem pozitív dolgokként próbálja felfogni az eseményeket, így még a nehezebb dolgokon is úgy esik át, hogy ez akkor az adott szituációban a lehető legjobb választásnak tűnik!
 
Szóval életszemlélet kérdése is, hogyan éljük meg életünk könnyebb vagy nehezebb eseményeit!
 
Én az előadás után hazamentem, elmeséltem az élményeimet szüleim legnagyobb meglepetésére és akkor elhatároztam, hogy én nem fogok soha cigarettázni, de az életet pozitívan szeretném majd élni. Sokszor eszembe jut azóta is ez a példabeszéd, és néha szégyellem, ha nem mindig sikerül ezt a "szabályt" betartanom.
 
Zsófi
 

131 komment

Címkék: média vélemény gyereknevelés agresszió tanács önismeret világunk pozitív életszemlélet válsághelyzetek buga doktor válásról kommentben egyedül maradni gyerekekkel kommentben párkapcsolatokról kommentben

A bejegyzés trackback címe:

https://kerjtanacsot.blog.hu/api/trackback/id/tr41625906

Mumus 2009.12.27. 17:20:45

Sziasztok lányok!
Megpróbáltam elolvasni mindazt amit eddig írtatok, de elzsibbadt a fenekem. :) Ez pedig azért történhetett, mert engem is érintő, érdekes témákat boncolgattok. Ez az érzés (mármint a zsibbadás) akkor szokott velem előfordulni amikor egy nagyon jó filmet nézek a moziban, közben pedig nem foglalkozom a testem jelzéseivel.
Én tanácsot jöttem kérni, mert el vagyok veszve... nem mennek jól mostanában a dolgaim, a sötét felhők megállíthatatlanul gyülekeznek a fejem felett, és mintha nem is akarnának elmenni. Sokszor éreztem, hogy elég!, sokszor gondoltam, hogy rendben akkor én most kiszállok, csakhogy van két csodaszép, tökéletes gyerekem, akik életre ítéltek. Na de, nem ezt képzeltem kislány koromban, hogy a negyvenedik születésnapom előtt 3 nappal a férjem megcsal a barátnőmmel, a 10. házassági évfordulónk után nem sokkal elhagy, hogy egyedül, anyagi gondokkal próbálok megbírkózni a mindennapokkal. Persze számtalanszor felülkerekedik bennem az alapvető vidámságom, és a gyermeki énem, (amiről úgy gondolom sokat segít a túlélésben) az akarás, hogy nem hagyom magam legyűrni, de mégis legtöbbször gyűlölök reggel felkelni és újra elkezdeni. Mert kevés boldogság és öröm járja át a szívem mostanában. Amit a gyerekeimtől kapok az életben tart, és amikor a szemükbe nézek ragyog a szívem. De miért kell így élniük? Nem értem.

Ezt Zsófi mondja: 2009.12.27. 20:32:32

Szia Mumus! Őszinte leszek, amiket leírtál, szerintem ez minden nő rémálma (a férfiakkal ritkábban fordul ez elő, de előfordulhat!) Van egy életünk, aztán egyik napról a másikra szertefoszlik. Új stratégiát kell kitalálni, ami az évek során egyre nehezebb, pláne gyerekekkel....szerintem egy anyuka soha sem mondhat és gondolhat olyat, hogy "kiszáll", mert soha nem "céltalan" többé attól kezdve az élete, ha anya lesz. Különben is ez a fajta "megoldása" a dolgoknak tőlem távol áll, azt hiszem ha itt vagyunk, annak oka van, nincs olyan rossz, ami miatt bárki "ezt" teheti...volt gyerekkoromban egy kedvenc amerikai filmem, a 40-es években csinálták, arról szól, hogy egy családos apuka csődbe megy, és talán pont karácsony este arra az elhatározásra jut, hogy kiszáll....aztán ahogy áll a hídon, megjelenik egy angyal és megmutatja neki, mi lesz a családjával meg a városkával (ő egy tehetős és segítőkész ember, mindenki szereti a városban), ha ő leugrik....megrémül, hazarohan, és persze "giccses" a vége, de én minden alkalommal elsírom magamat a végén, boldog, hogy él, hogy szeretik és szeret, nem érdekli a csőd, élvezi, hogy karácsony van, elhatározza, majd az ünnep után kitalál valamit a megoldásra....ha jól emlékszem, még az ünnep estéjén elterjed, hogy bajban van a cége, és mint ahogy lenni szokott a mesében, összegyűlnek a barátai és mindenki felajánlja a segítségét, valahogy meg tudja menteni a cégét is....na jó, ezt a fordulatot egy forgatókönyvben egyszerűbb megírni, mint az életben, de én valahogy megszállottan azt gondolom, hogy az élet is ilyen...nekem ha gondjaim vannak, vagy voltak, mindig arra gondolok, ez azért van, hogy eztán már csak jobb legyen...olyan nincs, hogy mindig jó minden, a bajok azért vannak, hogy próbára tegyenek bennünket. Persze gyakran azt gondoljuk ilyenkor, hogy nem lehetne a "próba" kisebb vagy nem lehetne, hogy a szomszéddal történik ez az egész, nem velünk? Nyugodjunk meg, a szomszéd is éppen ezt gondolja rólunk, amikor a maga baja foglalkoztatja! Folytatom, de néha elszáll a rendszerben a hozzászólás, ezért jobb részletekben írni!

Kérj tanácsot 2009.12.27. 21:33:21

A folytatás el is szállt, most egy kis technikai szünet következik és jön a folyt.köv.!

Ezt Nóra mondja: 2009.12.27. 22:47:43

@Mumus: fogok majd én is részletesen válaszolni, de megvárom, míg Zsófi befejezi a válaszát, nem vágok közbe. Csak annyit addig: a Zsófi által említett film egy nagy klasszikus, a címe "Az élet csodaszép". Szerintem is nagyon jó film!

Ezt Nóra mondja: 2009.12.27. 22:48:39

Zsófi - Buga doktor apukám nagy kedvence is volt, sokszor emlegette, idézett tőle!

Ezt Zsófi mondja: 2009.12.28. 00:38:40

Szóval ott tartottam, hogy mit lehet tenni egy ilyen helyzetben, hogy jobban érezd magadat !
Először is határozd el, hogy életszemléletet váltasz, negatívat pozitívra, most pont jó lesz ez, mert aktuális egy-két fogadalom az új év kezdetén.
Reggelente ha felkelsz, ne kezdd el sajnálni magadat, mert ez egy olyan folyamatot gerjeszt, aminek se vége, se hossza és egyre rosszabbul leszel tőle ! Tudom, hogy ezeket leírni könnyebb, mint megvalósítani, de azt gondolom, hogy mi uraljuk az agyunkat és nem fordítva, tehát tudunk uralkodni a gondolataink felett, ha akarunk, és ez csak gyakorlás kérdése !
Szóval kelj fel 10 perccel hamarabb, mint szoktál, ülj fel az ágyban és vedd sorra, milyen volt az előző napod, mi volt benne fontos, mi nem, mit hibáztál (mindenki hibázik, csak tudjunk belőle tanulni), mi az, amit elterveztél tegnapra és mi az, amit meg is valósítottál, mi az, amit ma kell….aztán gondolj pozitív dolgokra, ha a napod értékelésével már készen vagy, mi az, ami miatt szép az élet : a gyerekeid, hogy még fiatal vagy, semmi nem lehetetlen, hogy éppen esik a hó, vagy süt a nap, énekelnek a madarak, mindjárt készítesz egy finom kávét vagy teát, de előtte kicsit mozogsz (5 perc) és sminkelsz (2 perc) ! Mire ezekkel készen vagy és kelnek a gyerekek, már nincs egy kicsit sem « vesztes » benyomásod !
Te vagy az élet császára, az életed most nem sémák szerint megy, ahogy egy feleségé, minden nyitott és minden lehet, éppen aznap megismerkedhetsz egy kedves férfival, az egész olyan, mint egy megfejtésre váró keresztrejtvény, izgalmas és érdekes, ez jó !
Ez a pozitív nézete annak, amit negatívan így lehet megfogalmazni : szeretted az előző életedet, soha nem rúgtad volna fel, szeretted a gyerekeid apját, a biztonságot, amit a családod jelentett, « kibabrált » veled az élet, mert 40 körül kell újra megtanulnod egyedül élni és még a gyerekeidért is felelős vagy !
Mindkét történet ugyanarról szól, hogy nehéz most neked, csak a pozitív életszemlélet szerint Te alakítod tovább a történéseket és a magad hasznára ( !!!) fogod fordítani az eseményeket, míg a negatív értelmezésében a dolgoknak Te egy passzív elszenvedője vagy az egésznek, semmi más nem fog történni, mint hogy szenvedsz és egyre rosszabbul leszel ettől, ezen senki nem tud változtatni helyetted !
Egyáltalán ne panaszkodj senkinek sem, mert ettől egy idő után elszaladnak az emberek, nem tudnak vele mit kezdeni, mit mondani rá ! Pláne ha segíteni is próbálnak, de azt látják, Te nem akarsz segíteni magadon, ugyanazon körben keringsz és ebből nem lehet kijutni ! Pedig neked most a kiút kell, egy új élet ! Kezdj el mosolyogni, és a világ is vissza fog rád mosolyogni, próbáld ki holnaptól ! A barátaidnak se panaszkodj, hanem kérj segítséget tőlük, de találd ki, neked hogyan lehet segíteni, ez is a Te feladatod ! Kérni nem szégyen, mert ma Te kérsz, holnap meg Te adsz ! Anyám mindig azt mondta, a hegy a heggyel nem találkozik, de az ember az emberrel állandóan, és így is kell élni….ahol tudunk, segítünk és jól esik, amikor nekünk is segítenek, ha bajban vagyunk !
Kérj segítséget, ha van rá mód, hogy vigyázzanak a gyerekeidre 1-2 órát időnként, amíg Te felteszel otthon 2 pakolást vagy elmész futni, vagy olvasol, zenét hallgatsz, ami jól esik…próbálj meg beíratkozni egy tanfolyamra, ha ez megoldható (a tanulás önbizalmat ad, leköti az energiáidat, teszel magadért nagyon hasznosan és nem utolsó sorban emberekkel lehet megismerkedni !)
Kérdezd meg őszintén a barátaidat, nem tudnak-e neked az ismeretségi körükből olyan embereket ajánlani, akikkel meg lehet ismerkedni, új arcok, új élmények, persze hátha van köztük olyan férfi, akivel aztán randizni is lehet….egy kávét meginni még nem a világ, de meglátod, hogy van élet a « halál » után….szóval alkalmat kell teremteni, hogy jól érezd magadat, ne csak a bajaiddal foglalkozz és új élményeket szerezz !
Közben kialakulnak a hétköznapok újra, tudsz élni anélkül, hogy minden fájna, hogy haragudnál minden pillanatodban valakire, hogy megőrülnél a magánytől és egy társ hiányától. Ha odáig eljutottál, hogy normális mederbe tereld megint az életedet, összeszedted magadat, akkor majd megint elkezded magadat tisztelni is, mert látod majd, hogy képes vagy a lehetetlenre, egyedül két gyerekkel úrrá lettél egy ilyen lehetetlen helyzeten és ha már tiszteled újra magadat és van újra önbizalmad, jönni kezdenek a sikereid is, hidd el !
Megint erősnek fogod magadat érezni és az erős és magabiztos emberek társaságát mindenki kedveli és keresi, így a férfiak is ! Nem azt érzik majd, hogy : ez a nő púp lenne a hátamon, ha kezdenék vele, hanem azt : ezért a nőért érdemes harcolni, míg le nem « nyúlja » valaki más előlem ! Bocsánat a fiúktól, hogy ezt ennyire leegyszerűsítem, de azt gondolom, hogy ez így van és ez természetes is !
Kívánok Neked sok erőt az egész folyamat elkezdéséhez, de ezt muszáj meglépned, különben nem tudsz előrébb jutni ! Írd meg légy szíves feltétlenül, hogy Neked mi erről a véleményed !

Ezt Nóra mondja: 2009.12.28. 10:24:34

Zsófi nagyon a szívemből szólt, teljes mértékben egyetértek azzal, amiket válaszolt neked.
Némi kiegészítés: a barátaid valószínűleg nem szaladnak messzire, ha panaszkodsz, de egyre tehetetlenebbnek érzik magukat, ha nem látják, hogy hajlandó vagy bármit is megfogadni abból, amiket tanácsolnak neked. Tényleg nagyon fontos lenne, hogy megmutasd nekik is, meg legfőképpen saját magadnak, hogy meg akarod változtatni a helyzetedet! Ahogy Zsófi írta: hogy segíteni akarsz te is magadon. Tudod, „Segíts magadon, az Isten is megsegít!”
Dobd sutba az olyan régi beidegződéseidet, hogy „jajj, de ciki, hogy a barátaim akarnak összehozni ezzel a pasival..”, vagy hogy „kinek is kellenék ennyi évesen, két gyerekkel…” Az én anyukám két válás után is talpra tudott állni, és egy, utána pedig két gyerekkel a puttonyában is nekiállt újra felépíteni az életét. Mindig talált párt magának, mert nagyon keményen elhatározta, hogy az önsajnálat helyett segít magán!
És még egy nagyon fontos tanácsom van neked, kedves Mumus. Gimnazista koromban én egy rettenetesen önbizalomhiányos kamaszlány voltam. Ez kifelé nem látszott rajtam, mert kellően flegmán adtam elő magam – de a legjobb barátnőmnek olyan sokat siránkoztam a vélt értéktelenségemen, csúnyaságomon, stb. – hogy megelégelte. Ez a bölcs 16 éves barátnőm akkor leült velem szemben, papírt és tollat tolt elém, és elkezdett diktálni egy levelet, amit én írtam – saját magamnak. Felsoroltatta benne az összes pozitív tulajdonságomat, az értékeimet. Rengeteget vihogtunk, mire a végére értünk…aztán kötelezett rá, hogy minden nap üljek le a tükör elé, és olvassam fel magamnak a levelet. Hogy mindig tudjam a saját értékeimet! Persze, ezt nem tettem meg, de attól kezdve, ha nagyon elbizonytalanodtam magamban, sokszor elővettem a levelet, és átolvastam – ez pedig továbblendített! Mert ha te magad nem vagy tisztában a saját értékeiddel, akkor mások sem fogják tudni azokat felfedezni. Tudatosítsd magadban, hogy mi a jó és vonzó benned – és akkor mások, is egyre többen észreveszik!

Ezt Nóra mondja: 2009.12.28. 10:26:19

@Mumus: Még annyit: utólag elolvasva észrevettem, hogy arra hegyeztem ki a válaszomat, hogy új párt kell találnod magadnak. Ez csak részben korrekt megközelítés. Ugyanis szerintem minden ember képes önállóan, társ nélkül is teljes értékű életet élni. Nem az határoz meg bennünket, hogy van-e párunk, vagy van-e valami címke a homlokunkra ragasztva, hogy „elvált”, vagy „szingli”… Ha sikerül leráznod magadról a kudarc élményét, amit a volt férjed által felborított házasságod okozott, akkor rá fogsz jönni, hogy az önálló élet mennyi előnnyel jár!
…És akkor miért is írtam neked annyit az előbb a pár-találásról? Mert én ilyen vagyok – nekem nagyon fontos, hogy legyen mellettem egy férfi, akivel meg tudom osztani a jót-rosszat. Egyedül is elboldogultam, amikor épp nem volt. De ha van, akkor teljesebb az életem. És szerintem neked is akkor sikerül majd teljes mértékben továbblépni, kisöpörni a házasságod romjait, ha találsz egy olyan férfit, akivel meg tudod osztani mindazt az örömöt, amit pl. a gyerekeid okoznak, vagy egy jó film élményét, vagy aki értékeli, ha főzöl neki valami finomat – és aki segít, ha valami gyakorlati problémát kell megoldanod a mindennapjaid során.
És akkor a szerelem élményéről még nem is beszéltem – mert az olyan ajándék, ami vagy megadatik az embernek, vagy nem. De csak akkor adatik meg – ebben egészen biztos vagyok -, ha az ember kinyitja a lelkét előtte. Ha ráhangolódik, várja, és észreveszi, ha közeleg.

Kérj tanácsot 2009.12.28. 12:11:33

Nóra! De ez nem a Te egyéni életérzésed, hogy jobb egy fiúval, mint nélküle! Ez egy teljesen általános dolog, és nem csak azért, mert szerelmesen összebújni jobb, mint egyedül lenni, hanem mert az ember TÁRSASLÉNY! Sokkal könnyebb és jobb társaságban élni, mint egyedül...egyedül is tudni kell, nem vagyunk senki tartozéka, de együtt sokkal könnyebb! Ezért szoktam minden zsörtölődő barátnőmnek felhívni a figyelmét egy nagyon bölcs régi magyar falusi mondásra, hogy "rossza a rosszal (ha-ha!), de ROSSZABB a rossz nélkül! Ezt pláne elmondhatták a nők 100 évvel ezelőtt egy falusi környezetben, ahol nagyon sok nő egyáltalán nem szerelemből ment férjhez, nem élt boldogan, de mégis tolerálták a körülményeiket, tisztelték a férjüket és tudták, hogy ez az élet rendje, kell a férj, a gyerek! Egyedül nem jó! Egy ilyen környezetben kevesebb volt az értéke egy vénlánynak, mert azt mondták a háta mögött: ez a nő "hibás", nem kellett senkinek, nem tud vele kijönni senki! Erre rá lehet fogni, hogy férfisoviniszta nézet, és maradi, de nagyon sokszor tényleg azért él egy nő egyedül, mégha ettől szenved is, mert nem határozta el eléggé, hogy ő márpedig talál valakit!
Zsófi

Ezt Zsófi mondja: 2009.12.28. 12:20:38

Anyukámnak van erre egy nagyon bölcs története. A 15 éves találkozóján a hetvenes évek elején nem volt már köztük senki sem család nélkül. Felállt egy fiú, hogy elmesélje a saját elmúlt 5-10 évét és azt kiemelte a történetéből, hogy ő még független, még nem nősült meg! Kicsit dicsekedni is akart vele szerintem....erre anyám osztályfőnöke, aki egy nagyon bölcs tanár úr volt, ezt válaszolta: Fiam, én nem biztos, hogy ezzel dicsekednék, mert minden fiú akkor nősöl, amikor egy nő elhatározza, hogy hozzá megy feleségül, tehát ez azt jelenti, hogy nem volt még idáig olyan nő, aki elhatározta volna, hogy hozzád menjen feleségül!" Én ezt a történetet mindig elmondom minden, a függetlenségével dicsekvő embernek, mert azt gondolom, az egyedüllét az egy állapot, ami meg kell oldani és tenni kell ellene, teljesen függetlenül attól, hogy hány évesek vagyunk! Nekem a nyáron egy 64 éves hölgy mesélte el, hogy vége lett a házasságának, mert tisztelték egymást, de soha nem voltak szerelmesek egymásba a férjével, és igaz, hogy nem abban a korban van, amikor az ember már nagyon szívesen kezd újba, de a nagy fiatalkori szerelmét megkereste, ő is egyedül van, elvált, és most kezdenek közeledni egymáshoz, mert egyedül nem jó!

Ezt Nóra mondja: 2009.12.28. 12:50:33

Zsófi - én ismerek olyan embert, akinek nem volt jobb párral élni, mint egyedül. Pl. az apám is ilyen volt. 40 évesen megnősült, de képtelen volt megszokni, hogy a család, az másfajta életmód, mint amikor agglegény az ember... Mondhatnám, hogy szenvedett az alkalmazkodás kényszerétől - de ez nem lenne igaz. Egyszerűen nem alkalmazkodott. És ennek az lett az eredménye, hogy először társas magányban éltek, házasságban, de mégsem közösségben, végül pedig az anyukám kénytelen volt elválni tőle. Élete vége felé már nagyon bánta, hogy nem tett többet a házasságáért, akkor már szenvedett a magánytól, de az aktív, fiatal korában hozott döntését, miszerint neki az élet jobb úgy, ha senkihez nem kell alkalmazkodnia, már nem tudta megváltoztatni.
De nem az apám az egyetlen, akit közelről ismerek, és látom rajta, hogy az egyedüllétet választja, még akkor is, ha van lehetősége arra is, hogy párral éljen. Ő különféle ürügyekre hivatkozva vet véget a párkapcsolatainak, bevallottan azért, mert már nem szeretné, ha egy férfihez kellene alkalmazkodnia.
Ezért írtam úgy, hogy csak a magam nevében nyilatkozom "párral vagy anélkül"-ügyben.
Miközben tudom, hogy a többség szintén párban szeret élni. De látom, és tudomásul veszem, hogy van olyan is, aki nem.

Ezt Zsófi mondja: 2009.12.28. 13:06:41

Én is ismerek ilyen embert, többet is, de ettől ők még nem boldogok, legfeljebb nem akarnak alkalmazkodni, de tudják, hogy egyedül lenni nem egy hosszútávú megoldás....lehet, hogy sokkal könnyebb úgy, de szerintem 40-45 éves korunk után egyre nagyobb vágyat érzünk azután, hogy tartozzunk valakihez, ha még azelőtt édes is volt a szabad élet! Apukád is megbánta a döntéseit és akkor tudnám azt mondani, hogy jó egyedül megöregedni, ha látnék ilyen állapotú boldog öregeket, de nem látok....öreg korban még sokkal nyomasztóbb ezt az állapotot elviselni! Ha kényszerből van, ez van, na de ha lehetne tenni ellene valamit, azt már nem értem! Szóval szerintem addig megy még a világ előre, ameddig az emberek nagyobbik részében ez ösztönként működik, hogy tegyen valamit a magány ellen!

Kérj tanácsot 2009.12.28. 13:15:08

Erre pont nagyon jó példa anyukád Nóra, aki soha nem törődött bele az egyedüllétbe, ezért nem is kell megöregednie egyedül, én az ő történetét mindig el is mesélem elkeseredett magányos embereknek....Persze nem beszélek most azokról az emberekről, akik egyszerűen nem találnak megfelelő társat, pedig próbálkoznak, az egy másik kategória!
Zsófi

Ezt Nóra mondja: 2009.12.28. 13:23:10

Igen, az anyukám nagyon jó példa az újrakezdés képességére, meg arra, hogy nem szabad beletörődni. De ő mindig is ilyen volt: ő nem egyedül képzelte az életét, és tett is azért, hogy ne maradjon egyedül. Van olyan ember viszont, aki azt hiszi, sőt, szinte biztos benne, hogy neki jobb egyedül. És mire rájön, hogy öregen senkinek nem jó egyedül - már késő. Vagy sohasem késő? Lehet, hogy soha... Csak egyre nehezebb rávennie magát az embernek a változtatásra. És egyre nehezebben is "kel el"...

Mumus 2009.12.29. 00:37:13

Sziasztok lányok! Köszönöm a gyors reakciót. A csodálatos élet nekem is a kedvencem gyerekkorom óta, a tündére James Stewart volt a főszereplő és Zuzunak hívták a kislányát a filmben. Amerikában minden karácsonykor levetítik.
A történetemet elég szűkösen tártam elétek, féltem, hogy elzsibbadnak az ujjaim, mire a végére érek a siránkozásomnak.
A történetem talán az elején kellett volna kezdenem. Mindig úgy gondoltam, nagyon boldog gyerekkorom volt. Egy Balaton parti kisvárosban nőttem fel. Minden szépen és jól ment ötödikes koromig, amikor anyukám beteg lett. Ez a legrettegettebb betegség volt. Ezt azonban nem merték (és valószínű nem is tudták, hogy tegyék) elmondani, csak annyira emlékszem, hogy a szüleim nőgyógyász barátjához mentünk egyik este vacsorázni, és amíg én fennt játszottam a kislányukkal, a szüleimmel akkor közölték a hírt. Leszaladtam valamiért és láttam, hogy anyukám nagyon sír, apu pedig átöleli. Engem gyorsan visszazavartak. Otthon anyu, amikor már lefeküdtem, szorosan ölelt és elfúló hangon súgta a fülembe, hogy "nagyon szeretlek husikám". Nem tudtam feldolgozni akkor az érzést, nem mertem megkérdezni, csak a rémületet cipeltem évekig magamban. 19 éves voltam, amikor apukám autóbalesetben meghalt. Reggel elindult dolgozni, még viccelődtünk egy utolsót és legközelebb már a főnöke jött közölni a hírt (aki a legjobb barátja is volt és nem akarta, hogy a rendőrök tudassák velünk). Erről a estéről is az maradt meg bennem a legmélyebben, ahogy anyukám hajnalig sír a fotelben ülve, miközben én a lábánál kucorgok és rémisztő üresség van bennem. Így indultam neki a nagyvilágnak, (Budapestnek) két évvel később, a lelkemben néhány defekttel. 29 éves voltam, amikor anyu is itthagyott. Sokáig harcolt a rák ellen, az orvosa azt mondta csoda, és ilyet még nem látott, de én rettentő mérges voltam, és kimondhatatlanul elveszett amiért nem maradt még velem. Az utolsó napon, amikor már nagyon nehéz volt, és könyörögtem néhány orvos ismerősömnek, hogy adják be a morfiumot (de sajnos vagy nem értek rá, vagy nem tehették...) akkor is azt kérte anyuci, hogy menjek férjhez a Tamáshoz. Még ismerte a Tamást, és megkérte a kezem anyutól, de az esküvőnkön már nem lehetett ott. ezt most elküldöm, nehogy elvesszen

Mumus 2009.12.29. 00:52:23

Az esküvőnk után (sőt a nászúton sem) nem éreztem azt a felhőtlen boldogságot amit illett volna. Sajnos szegény Tamás elvett egy kissé sérült nőt. De másrészről nagyon boldog voltam, hogy kellek neki, hogy gyereket akarunk, és velem vág neki az életnek, ennek a nagybetűsnek. De nem sikerült magam mögött hagynom a fájdalmaimat, mindig velem jött. Iszonyatosan igazságtalannak éreztem, hogy nekem mindenből kevesebb jut. Amikor barátokkal jöttünk haza síelésről, átértünk a határon, mindenki azonnal elkezdett telefonálni, hogy anyu, apu átértünk a határon, puszi... Én pedig ültem és bámultam erősen kifelé az ablakon, de belül mardosott a keserűség. És még sorolhatnám. "Képzeld, megyek anyuval shoppingolni, apu olyan jó fej volt az új fiúmmal" és sorolhatnám. Sajnos tisztában vagyok vele, hogy klinikai est vagyok, mert nem tudok felejteni. Akkor sem amikor bánat, vagy igazságtalanság ér. Egyszerűen képtelen vagyok továbblépni. Az esküvőnk után nem lettem jobban, nem találtam a helyem sehol. Pszichológushoz küldött az anyósom, aki megállapította, hogy szorongásos depresszió kínoz... ok, akkor tegyünk ellene. Kaptam is nagyszerű nyugtatókat, ami a tüneteket megszüntette volna, (vagy inkább letompította volna...) de az okokat semmiképp. Erre hamar rájöttem, mert 2 hétig szedtem azokat a vackokat. Megráztam magam, vettem egy mély levegőt és azt mondtam, hogy majd én magamtól kimászom ebből. ezt is elküldöm

Mumus 2009.12.29. 01:22:23

Utána jött a köv. gigszer. Nem estem teherbe. Már annyira akartam, hogy minden hónapban arra jött haza a férjem, hogy sírdogálok, amikor megérkezett a rendszeres... Bocsánat ha elütéseket produkálok, de kezdek fáradni. Elmentünk néhány orvoshoz is, ők csak széttárták a kezüket: maguk mindketten egészségesek, nem szabad rágörcsölni a kérdésre... Köszi, és azt hogyan kell, a koponyám mely részén van elrejtve az az on/off gomb ami kikapcsolja ezen, rendkívül erős gondolataimat? Erre nem kaptam választ. Elkezdtünk építkezni. És viszonylat az utolsó harmadban teherbe estem, mivel beköltöztünk egy barátunk luxus házába, aki 1 hónapra elrepült nyaralni. Azért "mivel" mert a prof. akihez jártunk, beszélt a Kaáli intézet vezetőjével, hogy szeptemberben betérünk hozzá egy babyprojetre. Nagyszerű, megnyugodtam. Az agyam ezen része kikapcsolt, azt gondoltam, rendben, majd szeptemberben elintézik helyettünk... :) Barátunk házába költözésének első napján spontán teherbe estem. Csoda és boldogság volt innentől kezdve az életem. Épült a kiscsoda kertes házunk és szívem alatt hordoztam a legcsodálatosabb ember, legcsodálatosabb magzatát. Gondoltam akkor. Ma már sajnos, méltóságom elvesztése után ezt nem pont így érzem. Szóval úgy kétévente megtépáz az élet, pedig nálam vidámabb, idétlenebb 41-est ritkán látni. És a gyerekeimnek is azt tanítom, hogy lásd meg mindenben a jót, a szépet, mosolyogj ha a langyos szellő simítja az arcodat. Ha nem sikerül valami, nincs vész, majd a következő sikerülni fog. De kezd elfogyni az erőm, mert állandóan pofán vágnak, és én mindig felkelek, csak közben nem értem miért kapom, újra és újra. Azt hiszem én egy születettlúzer vagyok. Nekem ez jutott, hiába próbálok mindig felállni, rá kellene jönnöm, hogy nekem itt nem terem babér. Hiányoznak a szüleim, nagyon. Akik támogatnának, tanácsot kérhetnék tőlük, és sírhatnék a vállukon. Rettentően egyedül érzem magam, pedig a férjem szülei kiállnak mellettem, azt mondták, hogy Tamás mindig a mi fiunk maradsz de mi mindig "Mumus" mellett állunk. Ez jól esik, de őket ismerve nem is számítottam másra. Jó emberek. A férjem rendesen a földbe döngölt. Hosszú ideje azt hangoztatta, hogy a válás nem megoldás. Azt gondolta, ez jó, akkor még helyre tehetjük, hogy kezdünk elmenni egymás mellett. Azt reméltem, hogy le tudunk még ülni, hogy átbeszéljük. Miközben elaltatott ezzel a szöveggel, ő már máshol járt. azt sem tudom megbocsájtani, amit a gyerekekkel tett. Sosem fogom elfelejteni, ahogy láttam őket sírni, mert elment az apjuk, akit rajonva szerettek. Igen Zsófi igazad van, spirálba kerültem, néha azt érzem meg fogok őrölni, elvesztem a józan eszem. De persze a jól belém nevelt lelkiismeret sosem engedi. De így rá sem tudok nézni másik férfira. Pedig sokan felajánlották már a szeretői státuszt, abból pedig nekem nem kell. Ez is egy személyiségtípus. Nekem szerelem nélkül nem megy. És a gyerekeknek sem szeretnék minden hónapban egy másik jófej bácsit bemutatni. Nem hiszem, hogy ez lenne a jó példa. Ismerkedni pedig nem tudok, mivel nyáron a munkámat is elvesztettem. Persze nem erre készültem évekkel ezelőtt. Akkor a férjem azt mondta, nem kell befejezned a főiskolát, minek. A gyerekek oviba kerülése után 4-6 órás karitatív munkát keresünk neked, hogy el tudd látni az itthoni teendőket és a gyerekeket is fuvarozhatod különprogramokra. Tudom, változunk. Tudom, mindent egy lapra tettem fel, és az a lap egyszer csak úgy döntött kiugrik ebből a kis családból, neki ez nem kell. De ez nem igazságos...

Ezt Zsófi mondja: 2009.12.29. 11:55:37

Köszönöm szépen Mumus, hogy ilyen őszinte voltál itt, egy nyitott blogban. Hát ha rövid akarok lenni, ami soha nem tudok lenni, akkor azt kell, hogy mondjam, nagyon nehéz volt az ifjúkorod. Sok volt a veszteség! Ezt én nagyon megértem, mert nagyon szeretem a szüleimet, élnek, egészségesek, én is mindenhonnan hívom őket és nagy lelkiismeretfurdalásom van, hogy nagyon messze lakom tőlük, ahol jól érzem magamat, de ha innen megyek, az is azért lesz, mert közelebb szeretnék lenni a szüleimhez. Minden lány imádja az apját, nem is tudom, hogy lehet ezt tényleg feldolgozni, ha reggel még viccelődtök, este meg nincs, és nem egy aggastyán volt, hanem egy erős fiatalember! Szóval ez így teljessé tette a képet és nem is kell felejtened, együtt kell élned ezzel a szomorúsággal és éppen ezért nagyon kell vigyáznod magadra, hogy a Te gyerekeid ezt ne éljék át!
Szerintem sem megoldás egy ilyen élethelyzetben gyógyszereket szedni....ettől még nem lesz se anyukád, se apukád, csak gyógyszerfüggőségbe kerülsz! Az meg szerintem nem megoldás, hanem a dolgok tovább bonyolódása. Ebből tényleg "egyedül" kell kijönni, most már a férjed sem fog segíteni, csak rátett egy lapáttal, vagy sokkal (?) erre az alaphelyzetre! Alapvetően minden ember (az én tapasztalatom szerint!) tele van gondokkal és csak akkor tud ebből kilábalni, ha elhatározza, hidd el, senki nem tud segíteni, ezt saját tapasztalatomból mondom....nekem volt egy barátnőm az egyetemen, Nórával leveleztem, vele napi kapcsolatban lelkiéletet éltünk, tudtunk egymás minden bajáról, problémájáról, család voltunk egymásnak (20 éves koromtól próbáltam nem zavarni mindennel a szüleimet, meg csak felnőtt lettem). Szóval ő nagyon sokat segített, de amkor tényleg nagyon rosszul voltam valami miatt, semmit nem tudott segíteni, de ezt mindketten tudtuk....főzött nekem teát meg beszélgettünk, hogy mi a megoldás, de általában az lett a vége, hogy mire kibeszéltük magunkat és elmeséltem neki a bajaimat, a végére rájöttem, ezek nem is igazán komoly bajok...ezt le kell most zárnom, többet nem beszélek róla, vidám akarok megint lenni és tovább akarok lépni! Minden problémámnak ez lett a megoldása, amikor oda jutottam, hogy nevetségesnek láttam már magamat is, ahogy sírom el neki ugyanazt 100-adjára, ő meg hallgat és bólogat, eluntam magamat, nevettem egyet és azt mondtam, na ebből elég neked is, meg nekem is, itt a vége, új lap! És ettől tényleg mindig jól lettem!

Kérj tanácsot 2009.12.29. 12:13:47

Elszállt a második rész, ez borzalom, de nem szeretek máshová írni, majd átmásolni ide, de ez meg így egyszerűen őrület! Szóval emeld ki a negatív és a pozitív dolgokat egy lapra, ahogy Nóra mondta, hogy neki az segített, próbálj meg összegezni, lezárni dolgokat, írd azt az egyik oldalra: férjem elhagyott, a lap másik felére, párhuzamosan, de nem 10-15 év múlva tette ezt szerencsére, amikor ő még alkalmas lesz egy új életre, én meg sokkal kevésbé, mint most! (ha megnézed az ötvenes házaspárokat, ez a legnagyobb tragédiájuk, amikor egyedül marad egy asszony 50-55 évesen, a férje meg elmegy a 30 éves kolléganővel!)

Kérj tanácsot 2009.12.29. 12:17:54

Minden egyes dolgodat addig boncolgasd, amíg világosan nem látod, hogy mindenben van rossz és mindennek van haszna, mert hidd el, hogy van! Csak meg kell keresni! Olyan nincs, hogy én született lúzer vagyok! Ki nem az? Én is az vagyok, mindenki az, ha ezt gondolja magáról....nézd meg az embereket magad körül, kinek nincsenek súlyos bajai, pont most! Mindenkinek van! Ettől ember az ember, nem kellett volna Évának ennie az almából! Na ok, ez is a mi hibánk, mondják a fiúk!

Ezt Nóra mondja: 2009.12.29. 12:23:37

Zsófi! Bocs, szerintem most miattam szállt el, amit írtál... mert közben pont felraktam minderről egy új cikket! És ugyanerre a konklúzióra jutottam, mint amire te itt!

Ezt Zsófi mondja: 2009.12.29. 12:37:51

Szóval egyetemistaként tanultam meg messze a családomtól, RAJTAM áll vagy bukik, hogyan érzem magamat, persze ez még nem megoldás, ha az ember bajban van, vagy elégedetlen magával, vagy nincs önbizalma, ettől még nem oldódnak meg a bajok, de úgy állsz hozzá, hogy meg fogod oldani és ez már erőt ad, hiszel magadban, bízol az erődben, hogy Te jobb vagy, meg erősebb, mint a sorsod! Nehogymár ez-az csak úgy legyűrjön! Csodákat ne várj egyik napról a másikra....azt se, hogy szerelmes leszel az első pasiba, aki szépen néz! Nem is kell, mert 2 gyereked van, nem vagy 16 éves és elvesztetted azt a képességedet nemrégiben, hogy bízzál abban, akit szeretsz! Ez is vissza fog jönni, ha ott lesz az ideje, nem most! De ne mondd azt, hogy itt a vég, nekem már nem lesz senkim, mert soha ne mondd, hogy soha, ez is alaptétel a túlélésnél! Túlélni csak türelemmel lehet! Ez a másik alaptétel! (hát ezt elég nehéz a gyakorlatban alkalmazni!) Szóval addig nézd a dolgaidat, amíg el nem jutsz oda, a vesztesek között is milyen nyerő pozícióban vagy! Ebben fog neked segíteni az a bizonyos lap, amire felírsz mindent ilyen és olyan szemszögből, a vesztes és a nyertes oldalról! Ha ez egyedül nem megy, kérj segítséget egy természetgyógyásztól....pl. a kineziológia, remélem jól emlékszem erre, régi feszültségeket, több évvel ezelőtti traumákat is fel tud oldani (pl. a szüleid kínzó hiányát enyhítheti), de van más módszer is, az a bizonyos egyetemi barátnőm foglalkozik egy tibeti módszerrel, ahol az arra alkalmas segítők meghallgatják a bajba jutottakat, próbálnak nekik tanácsokat és energiát adni, hogy jobban érezzék magukat, és nagyon sok ilyen dolog van, ami a mai tudomány állása szerint nem ér semmit, de nekem meg a lelki gyógyításba vetett hitem sokkal nagyobb, mint a testi tünetek megszüntetésében, mert szerintem a mai modern orvostudomány az olyan, mint ahogy régen az égett bőrt bekenték olajjal, milyen jó is az! Majd kiderült, megszünteti ugyan az olaj a fájdalmat, de a sérült szövetek tovább roncsolódnak az olaj alatt és hidegvízzel kell ápolni az égett felületet, ha kicsi a seb, nem olajjal! Szóval a testi tünetek megszüntetése alatt tovább roncsolódik a lélek és előbb vagy utóbb sokkal nagyobb és súlyosabb testi tüneteket fog produkálni, ha azt nem gyógyítjuk!

Ezt Zsófi mondja: 2009.12.29. 12:56:26

Ide-oda szállt a "szájbertérben" az előbbi szöveg (amit kettő szöveggel hamarabb írtam meg!), majd hipp-hopp visszajött! Jó játék ez az internet! Remélem Mumus írsz, hogy mire jutottál! Nagyon jó lenne, ha valamire sikerülne jutni, márcsak pár nap van és új életet kell kezdeni! Szóval eléggé sietni kell a megoldás megtalálásával! Én tényleg nagyon hiszek az új év új erejében.....számos olyan évem volt, amikor azt mondtam december 31-én, most a hátam mögött hagyom a rossz dolgokat és valahogy könnyebb is lett januárban, főleg februárban, ez a kedvenc időszakom, a januárt nem nagyon szeretem, hosszú, hideg és unalmas! Azon meg tényleg ne rágódj, hogy felraktál mindent egy lapra, amit írtál! Erről szól a házasság, ha komolyan gondoljuk. Szerintem az az igazi, ha tényleg el tudjuk hinni, hogy mindenkinek megvan a maga feladata és abban kell jónak lennie, ezért sokkal kiszolgáltatottabbak a nők, mert a gyerek megszületésével szeretnek arra a feladatra koncentrálni általában, és ettől "sérülékennyé" válnak. Na de a "Vuk"-ban ki ment el vadászni a kisrókáknak? És ki vigyázott a kicsikre, míg a másik vadászott?

wampeer 2010.01.01. 22:44:43

Húúúúúúúúúúú....
Ezt tán érdemes lenne folytatni, mert túl a Mumusnak adott - önmagukban helytálló - tanácsokon, van itt még egy-két megbeszélni való: az állandóan változó világ, benne mi a kapcsolatainkkal, hiedelmeinkkel, babonáinkkal, vélt vagy valós kapaszkodóinkkal. Veszteségeinkkel, "gyászunkkal", kilátástalannak tűnő helyzeteinkkel, s a mindent megtartó, gyermekeink iránti felelősségünkkel.
Miért írom ezt?
Mert voltam "Tamás" is, és voltam "Mumus" is, hagytam veszni másokat és vesztem én is.
És azért nem annyira egyszerű ez, hogy bárkit csuklóból el lehessen ítélni.
Talán, ha ezekről is beszélgetnénk, a "biztos háttér-ország"-nak nemcsak a szükségességét, hanem megteremtésének és megőrzésének módjához is közelebb jutnánk. Talán, mondom, mert bármikor bármi megtörténhet, sőt, még az ellenkezője is.....

Ezt Zsófi mondja: 2010.01.01. 23:23:47

Kedves Wampeer!
Megint teljesen egyetértek Veled, ha emlékszel arra a sok dologra, amit Mumusnak segítség és szájmenés gyanánt írtam, próbáltam végig csak arra koncentrálni, hogy én mit tennék egy ilyen helyzetben, hogy jobban legyek, de senki felett nem törtem pálcát, mert ebben van igazad, mindenki egy kicsit ez is meg az is, ahogy Te írtad, "Tamás" is és "Mumus" is. Mindkettő benne van az emberben, még egy jó házasságban is, ahol nem lesz vége a kapcsolatnak és maradnak egymás mellett az emberek, mindig az adott szituáció, meg az élet alakulása dönti el, hogy mikor kik vagyunk....ugye az egész élet "jelenetek egy házasságból"! Szóval ez egy kimeríthetetlen téma, azért is írtam ezer kommentet Mumusnak is. Talán mindenkit a legmélyebben is érint ez a téma, mert ez az alapja mindennek az életben, legalábbis én ezt érzem....az ember lelki és szerelmi élete adja az alapot a többi dologhoz, ezért érezzük ezt a legfontosabbnak....vagy ezt csak én gondolom? Nem tudom! Mostanában kicsit bizonytalan vagyok, vagy nem is?!?

wampeer 2010.01.01. 23:34:20

Nem! Nem! Tökéletes a gondolat! Amíg önmagunkkal nem vagyunk rendben, bensőkben nincs rend, addig körülöttünk sem lesz, bármennyire is igyekszünk. És talán fordítva is igaz egy kicsit....
Az érzelmi életünket én kicsit másként gondolom, az nem csak rajtunk múlik, az már társasjáték, minimum két szereplővel....
Szóval Mumusnak azt is elemeznie kellene, hogy Ő mennyire van benne ebben a dologban, mert biztos, hogy Ő is rontott. Ha ezt is lesz ereje felismerni, megfogalmazni, akkor nyert ügye van!

Ezt Nóra mondja: 2010.01.01. 23:54:03

Nem volt szándékomban pálcát törni. Sőt, azt is gondolom, hogy egy kapcsolatban nincs "hiba" meg "helyes út". Egy kapcsolat állapota mindig nagyon kényes egyensúly, ami - igen, társasjáték, legalább két szereplővel. De nagyon nem hinném, hogy "Mumus"-nak azt kellene elemeznie, hogy ő hol rontotta el... Már így is olyanokat ír, hogy szegény férje, egy sérült nőt vett el... Nekem egyértelmű, hogy Mumus már így is túlságosan magát hibáztatja amiatt, hogy egyedül maradt a gyerekeivel. Na de állj. Mi is történt? A férje megcsalta a barátnőjével. Majd elhagyta két kicsi gyerekkel. Mumus önbizalma, az újrakezdésbe vetett hite romokban. Mumusnak a jelenlegi helyzetben nem a saját hibáit kellene tovább elemeznie, és önmagát ostoroznia, hanem a továbblépés útját kellene megtalálnia. Össze kellene újra raknia önmagát! És higyjétek el - egy új kapcsolatban az ember önostorozás nélkül is hasznosítja a múltbéli tapasztalatait. Ez afféle pavlovi reflex... ha valamivel fájdalmat okoztam magamnak, akkor nem fogom azt legközelebb ugyanúgy csinálni. Én magamon legalábbis ezt látom.

wampeer 2010.01.02. 00:54:57

@Ezt Nóra mondja:: A saját hiba elemzése nem egyenlő önostorozással, nem egyenlő önmagamat mindenért felelőssé tevéssel. Pontosan a mértéket adja meg, ami sokkal inkább erőt kell, hogy adjon, semmint oda vezessen, hogy születettlúzer-nek nevezzem magam. Ehhez pontosan a helytelen helyzetelemzés vezet.
Más: az már megint egy más kérdés, hogy van élet, a halál után, hogy a "volt" romjain lehet, és kell, akár a romok köveit is felhasználva, új életet, új, teljes életet építeni. Nem állítom, hogy könnyű, sőt.... de kell, mert tudom, hogy romokon, sírhantokon is nő virág....
Nem volt szándékomban sem Nórát, sem Zsófit azzal mintegy elmarasztalni, hogy ítélkeztek. Nem rájuk, hanem sokkal inkább arra az általános vélekedésre adott reflexió lett volna, hogy egy kapcsolat beborulásáért automatikusan a pasi a felelős. Zsófi is érezte ezt, amikor úgy aposztrofálta a helyzetet, hogy férfi is járhat így. Szóval már csak ezért sem gondoltam volna elmarasztalóan ítélkezni. És eben az esetben valóban Mumus segítése a feladat, és én is Mumussal vagyok a konkrét helyzetben.

Ezt Nóra mondja: 2010.01.02. 08:51:23

@wampeer: Attól én is óva intenék mindenkit, hogy alapállásból a férfit tegye hibássá egy kapcsolat elromlásáért. Nagyon sok olyan rossz házasságot látok, amiben a feleség kevesebbet tesz a párkapcsolat egyensúlyáért. Egy férj nem csak így járhat, hanem még számos más csúnya helyzetbe is belekerülhet, ha a feleség úgy dönt, hogy már nem akar vele egy családot alkotni... De ebbe most nem mennék bele mélyebben - ha bárki, pl. te, wampeer, vagy más férfi elmesél nekünk egy olyan alaphelyzetet, ami Mumusénak a fordítottja, én nagyon szívesen leírom arról is a véleményemet.
A saját hiba elemzéséről: úgy gondolom, hogy amikor az ember bajban van, akkor nem képes hideg fejjel elemezni a saját, elkövetett hibáit. Sokkal inkább hajlamos ilyenkor az önostorozásra, ha olyan lelki alkatú, mint pl Mumus. Amikor már túl van a bajon, amikor talpraállt - akkor már igen. Akkor visszatér az ember tisztánlátása, és megint átveheti a terepet a józan ész. De ehhez az kell, hogy már kívülről tudja szemlélni a válsághelyzetet. Ezt szerintem csak az idő hozza meg, és az, hogy kikerüljön előbb belőle. A kívülállók, legyenek azok Mumus barátai, családtagjai, vagy akár mi, akik az általa elmondottak alapján véleményt alkotunk a helyzetről - eleve kívülről látjuk a történteket. De ő erre most nem képes.
És még egy: én annyira azért nem tartom magamat bölcsnek, hogy általános szentenciákat fogalmazzak meg egy történet alapján. Nagyon igyekszem mindig csak az adott esetről mondani véleményt. Az általánosítást nagyon nem szeretem. Ha mégis belecsúsznék ebbe a hibába, figyelmeztessetek, kérlek!

wampeer 2010.01.02. 10:24:33

@Ezt Nóra mondja:: Jóreggelt!
Amit most röviden mesélek, már nagyon régi történet. Adva volt egy ifjú pár, megkapták életük első lakását, született két fiúgyermekük. De akkoriban még se gyed, se gyes, se szocpol nem volt, így keményen kellett dolgozni mindkettejüknek. A nő - munkahelyi kapcsolat - otthagyva csapot-papot, de főként a férjet a két fúcskával, "világgá" ment.
Szinte pontos tükörképe a mumus-sztorinak. Epilógus: az apa böcsülettel felnevelte a két fiút, s csak azután vált masszív alkoholistává, hogy a fiúk kirepültek. Már a másik oldal söntésében támasztja a pultot....
A kisebbik fivér sorsáról nem tudok, de a nagyobb már huszonegynéhány éve szép házasságaban él.
A sajáthiba-elemzésről: én kötöm az ebet a karóhoz. Amíg nem ismerjük pontos szerepünket egy adott szituációban, nem tudunk tovább lépni. És ebben kell segíteni, ha egyedül nem megy. És nyilván nem gyógyszerrel (lásd Mumus helyes döntését!), hanem ügyes vezetéssel.
Kedves Nóra! Senki sem olyan bölcs, hogy egy esetből általánosítson. Kicsit más, hogy minden egyedinek lehetnek, vannak általánosabb konzekvenciái. Az emberi kapcsolatok, mint ahogy a benne szereplők egyébként is annyira egyediek, hogy talán a szokványos módon nem is általánosíthatók, vagy ha mégis megkíséreljük, szinte csak közhelyes általánosságok halmazát kapjuk.

Ezt Nóra mondja: 2010.01.02. 10:46:39

@wampeer: Jó reggelt! Szép történet... Képzeld, nő létemre azt gondolom, hogy egy férfitól is megbocsáthatatlan, ha csapot-papot otthagyva egy új kapcsolatért magára hagyja a gyerekeit - de egy nő... Ezt soha nem fogom megérteni. És nem azért, mert én boldogan élek egy szuper férjjel, és nem fér a fejembe, hogy más meg nem... Simán el tudom képzelni, hogy jön valakinek az életébe egy mindent elsöprő szerelem... És MÉGSEM. A gyerek szerintem mindent felülír. Egy anya esetében pedig duplán-triplán mindent felülír. Nyilván nem véletlen, hogy olyan példát tucatjával tudnék sorolni, amikor a férj lépett le, de olyat csak nagyon keveset, amikor az anya hagyta el a gyerekeit.

wampeer 2010.01.02. 11:37:49

@Ezt Nóra mondja:: OK! A további két tarsolyomban lévő történet is már olyan, hogy ugyan a "nő lépett le" (pontosabban űzte el a "fölöslegessé" váló férjet), de a gyerek az anyával maradt. Más okokból ez is egy érdekes probléma.....
A saját-élmény megint egy egészen más történet..... Majd elmesélem, talán.... egyszer....
Más: át lehetne gondolni a család szerepét is, hogy ti. betölti-e a mostani körülmények között is azt a szerepet, mint amit kialakításakor szántak neki? Mert szerintem a holtomiglan-holtodiglan kötelék nem a természetes létforma, hanem társadalmi kényszer szülte. Vajh olyan erős ma is ez a társadalmi kényszer? Vagy csak átalakulóban van? Biztos, hogy mindig, bármi áron család?
(Saját példa: a nagylányom mondta annakidején - apa, ha te nem mégy el, akkor mi költöztünk volna a tesómal, mert már nem lehetett benneteket elviselni....)

Ezt Zsófi mondja: 2010.01.02. 11:50:26

Szerintem nincs abban sem semmi baj, ha az ember nagyon határozottan kiáll az egyik vagy a másik oldalon, különösen, ha jól ismeri az adott helyzetet (bár két ember kapcsolatát soha nem lehet kívülről megítélni és nem is kell, legfeljebb csak segíteni próbálni, vagy véleményt mondani). Pálcát törni is lehet, néha kell is, én azért nem tettem ebben az esetben, mert az én problémamegoldási képletem mindig az, mit lehet tenni most, hogy valami alakuljon, haladjon ebben a szituációban....az nem segít, nem visz előre, hogy ki is volt a hibás...ezt is meg kell majd nézni, mert elemezni mindig kell, a hibákat észrevenni, tanulni belőle mindig kell, különben egy kör kerületén szaladunk megállás nélkül, és sehová nem jutunk...én azt tanultam otthon: "fiam, ha baj van, nézd meg, mi a Te hibád, aztán nézd meg, Te mit hibáztál és aztán meg azt nézd meg Te hibáztál-e, aztán jöhet a többiek szerepe a történetben. Nekem ez sokat segít is, de sokszor jó lenne rákenni másra a saját hibáimat, hamarabb érezném magamat jól, de nem megy, nem ezt kérték rajtam soha számon, hogy mit csináltak a többiek, hanem mit csináltam én....szóval visszatérve ahhoz, hogy pálcatörés: én azért nem tettem meg ebben az esetben, Mumust olvasva, mert azt gondoltam, nem mindegy most neki, hogy szemét volt-e a férje, vagy nem? A hiánya ugyanannyira fáj, hiába haragszik, szereti is még, most nem az az orvosság, hogy ki volt a hibás, rá lehet-e kenni mindent a férjre (sokszor rá lehet, mert a férfiak elunva a terheket jobban vissza tudnak azzal élni, hogy elhagyom az asszonyt, majd vasárnaponként jövök és megint úgy kezdem az életet, mint 10-12-20 évvel ezelőtt. Egy férfinak azért van könnyebb dolga általában, mert egy nő gyerekkel már soha nem kezdheti "előlről" az életét, minden további kapcsolatát ahhoz kell rendelnie, hogyan áll majd hozzá az új szerelem a gyerekekhez, a gyerekek meg az új szituációhoz...sokszor a nő le is mond a boldogságról, csak ne kelljen a gyerekeket újabb váratlan helyzetbe sodorni, ne kelljen új dolgokkal megzavarni őket, pláne ha össze sem jön a szerelem, mit szól a gyerek: ahogy az én fiam egyik óvodai csoporttársa mondta a gyerekeknek szomorúan: elment Gábor, pedig szerettem, de most van Józsi....ezek az én ÚJ apukáim! Borzasztó!) Ezért nehéz elkezdeni egy gondolatmenetet, mert nekem 100 másik dolog jut eszembe rögtön, szóval vissza az elejére: nem visz előre most, hogy ki volt a hibás, hanem csak az, mit lelehet és kell tenni! Ez nekem olyan, mint amikor ég a ház és azon gondolkoznánk, a vasaló lett zárlatos, amikor bekapcsolva hagytam, vagy a gyertyát nem oltottam el az asztalon....ez elég vicces lenne! Rohanok a vízért, telefonálok a tűzoltóknak, hívom a szomszédokat, ezek a reflexek ugranak be....viszem ki a házból a gyereket, a kutyát, a macskát és az értékeimet, amíg tudom...aztán hátha időben megjönnek a tűzoltók is! Szóval ha ág a ház, meg kell találni a vizet, nem az okait a tűznek (majd ha minden lejátszódott már, a szakemberek úgy is megmondják, hogy mi volt a tűz oka, ha máskor sem oltom el a gyertyát, hanem otthagyom, hát akkor már tényleg elég nagy marha vagyok, meg is érdemlem, hogy leégjen a házam....most elég egyszerű lett ez a hasonlat, de én ezt minden bajban analógnak tartom....oldjuk meg a problémát és aztán majd boncolgassuk! De boncolgatni is muszáj! Most Mumus szerintem is abban a helyzetben van, hogy össze kell szednie magát, kivinni a tűzből a maradék értékeit, azok ne váljanak legalább a tűz martalékául! Megnézni, mi maradt a tűz után, miből tud új otthont teremtenie, mert nem tud mit tenni, új otthon kell, hajléktalan nem lehet! Majd aztán az az idő is eljön, hogy meg tudja ítélni, kinek milyen szerepe volt a tűz kialakulásában! Nem lesz az sem egyszerű folyamat, legalább olyan fájdalmas lesz, mint az új lakás berendezése!

wampeer 2010.01.02. 12:01:54

@Ezt Zsófi mondja:: Végre! Azt hittem már Zsófi nem mond véleményt! No, ezt az összegzést eléggé a magaménak tudom érezni.
A tűzoltásos példa azonban kategórikusan nem jó. Önmagában nyilván igaz, mert amíg az okot keresem leég a ház. Itt sem arról van szó, hogy nem kell oltani a tüzet, hanem arról, hogy oltás közben az okokat is keresve, azok ismeretében sikeresebben olthatunk! Micsoda különbség! Na, de ahogy újraolvasom Zsófit, ilyesmit ír, talán még plasztikusabban is mint én. OK! De ha már leírtam nem törlöm vissza.

Ezt Zsófi mondja: 2010.01.02. 12:18:18

Köszönöm a gyors válaszodat, és azt kell még mondanom, hogy velem nagyon nehéz a család szerepéről és modern funkcióiról vitatkozni, mert megrögzött családpárti vagyok...úgy indultam az életnek, hogy mindig mindent komolyan vettem, de ha családom lesz, azt még ennél is komolyabban fogom venni...elég nyomasztó is volt, hogy találok-e olyan párt, aki mellett meg tudok maradni öreg koromig, mert apám és anyám nagyon jó példa volt rá és nagy iskola, hogy konfliktus van, meg kell oldani, de ha szeretjük egymást és készek vagyunk feladni a saját önző egyéni érdekeinkből, ami van, mert egyének vagyunk, akkor talán ki lehet bírni együtt és még időnként ettől jól is érezzük majd magunkat....a gyerekeink pedig megtanulnak szeretni és alkalmazkodni és talán nem véletlen az, hogy az elvált gyerekek sokkal hamarabb ötnek ki felnőttként a bíróságon, mint problémamegoldás (ezt egy statisztikában olvastam), míg a nem elváltak meg nem annyira sűrűn! Szóval én családpárti vagyok, bár abban igazad van, hogy egy gyereknek sincs szüksége elviselhetetlen gyerekkorra, amikor az apja és az anyja a szeme láttára szétcincálja egymást és saját magát! Nekem van egy nagyon jó példa erre is, bár biztosan azt fogjátok mondani, hogy ez meg álszent, de nekem ez egy megoldás....az egyik barátnőm egyszer 22 éves koromban elvitt az anyukája legjobb barátnőjéhez, mert arra volt dolga...gyönyörű belvárosi polgári lakásban éltek, gyönyörű ebédlő, konyha, nem dúsgazdag, de középosztály beli....nagyon irigyeltem az egész miliőt és azt gondoltam, így szeretnék élni. Volt egy 10 éves lányuk és egy 14 éves fiuk...és egy nagyon nyugodt, derűs családi légkör, szebbet kívánni sem lehet egy fiatal embernek....aztán pár év múlva úgy alakult, hogy ennek barátnőm anyukájának a legjobb barátnőjének a másik legjobb barátnője (nem a barátnőm anyukája! remélem még követhető!) az én barátnőm lett, nagyon szerettem, mert 18 évvel idősebb nálam és 20-on évesen nagyon sok bölcsességet megtanultam tőle! Egyszer elmeséltem neki, hogy nekem az ő belvárosi barátnője is egy minta, meg ő is, úgy szeretnék majd élni! Erre azt mondta a barátnőm: Te ezt láttad ki a dologból, a meleg családi fészket, de azt láttad, hogy a barátnőm a lányával alszik? Feltűnt nekem ez már ott is, de valahogy semmi jelentőséget nem tulajdonítottam neki...pedig ennek is megvolt az oka.....a férje nagyon féltékeny volt, mert a hölgy munkája mozgalmas volt, sok férfivel került kapcsolatba, bár a férfi maga is hasonló munkát végzett. Annyira lehetetlenné kezdte tenni a nő életét a jelenetekkel, a telefonálgatásokkal, hogy hol és mit csinál, hogy a nő egyszer azt mondta: "most beköltözöm a lányomhoz (a fiúnak volt külön szobája) innentől nincs közünk egymáshoz!" És innentől élték a maguk saját életét, mindkettőnek volt párja, a gyerekeiket meg együtt felnevelték és én, a naív, de elég élesszemű fiatal lányka észre sem vettem az egészből semmit....szóval jól csinálták! Nekem ez is egy megoldás, jobb, mint nagy zajjal nagy sebeket ejteni a gyerekek lelkében....tudom, ezzel biztosan nem fogtok egyetérteni!

wampeer 2010.01.02. 12:45:56

Nnna! Nem tudom mi van velem, de mintha folyton rosszul fogalmaznék. Félreértés ne essék, én is családpárti vagyok. Nincs borzasztóbb annál, mint amikor egy gyereknek csonka családban, vagy netántán család nélkül kell felnőnie. A gyereknek megélni is rossz, rossz lesz a szocalizációja, s ennek következtében a felnőtt élete is. És persze az is igaz, hogy senki sem úgy alapít családot, hogy 10-15-20 év múlva bámelyik fél is olajra lép....
És mindenki normális családot álmodik magának.
De a kérdés még mindig az, hogy kell-e bármi áron? Sóval nem értek egyet a "látszat" családdal, nagyon nem. Élesszemű Zsófi! Vajon ki gondolhatja azt, hogy a gyerekeik azt hitték, hogy minden ok? Vagy csak egyszerűen hülyének nézték őket?
Bahhhh.....
Annyit hordjuk a világ által ránkkényszerített álarcainkat, hogy végül önmagunk előtt is elfelejtjük levenni....

Ezt Nóra mondja: 2010.01.02. 14:26:02

@wampeer: Nem olyan biztos az, hogy "látszat-család" volt az... Lehet, hogy a család fogalmának egy új értelmezése, nem? Épp te vetetted fel az imént, hogy átalakulóban van a család szerepe. Lehet, hogy az ilyen furának tűnő megoldások valakinek jónak bizonyulhatnak... Én azt gondolom, mint többszörösen elvált anyuka lánya, és tíz éve jó házasságban élő családanya, hogy a legnagyobb baj nem azzal van, hogy a társadalom változik, és benne a család szerepe is. Hanem hogy az emberek úgy szocializálódnak, hogy nem tanulnak meg konfliktust kezelni. Elmenekülnek a problémáik elől, vagy ami még ennél is rosszabb: a szőnyeg alá söprik azokat (sokszor azt eredményezve ezzel, hogy a felgyűlt sérelmek egyszerre előtörnek, amikor már menthetetlen a helyzet). De nem képesek szembenézni a felmerülő helyzetekkel, nem tudják, hogyan kell kulturáltan megbeszélni, rendezni a nézeteltéréseket. Régen a házasság szilárdabb, nehezebben bontható kötelék volt, ezért a párok rákényszerültek, hogy megtalálják az együttélés elviselhető módjait (nem mindenki persze, nagyon sok nő szenvedett a zsarnok férjétől, és talán akkor is voltak elviselhetetlen feleségek :-)). De ma mindenki a legegyszerűbbnek tűnő megoldást választja, és vagy szemet huny a bajok felett, vagy elfut - és azt a felelősséget, amit a gyerekek meg az anyagi kötöttség jelent, lerázzák magukról. Én ezt látom nagy bajnak: a felelősségvállalásra való képtelenséget, és a konfliktuskezelés súlyos hiányosságait.

wampeer 2010.01.02. 15:19:57

@Ezt Nóra mondja::
Azok a párkapcsolatok a legboldogabbak, ahol a család fönntartásához szükséges minden teendőt sikerül lényegében megfelezni. Nemzetközi társadalomkutatók Kanada 1986-ból, 1992-ből, 1998-ból és 2005-ből származó adatait dolgozták fel.
A kanadai társadalomban egyelőre még mindig a hagyományos családmodell a leggyakoribb: a férfi valamilyen pénzkereső munkával foglalkozik, a feleség pedig végzi az otthoni, nem fizetett tennivalókat, beleértve a gyermeknevelést is, ha van gyermek a családban.

A társadalmi változások azonban itt is megjelentek. Vannak családok, ahol a nő keres többet, vagy a magas fizetésű feleség mellett a férj végzi, a többségében jövedelemmel nem járó háztartási munkát.

Rod Beaujot és Zenaida Ravanera vezetésével a kutatók úgy találták, hogy jelenleg a kanadai társadalom egynegyede viszont kiegyenlített családmodellben él: mind a férj, mind a feleség valamilyen pénzkereső tevékenységet folytat, és a családdal kapcsolatos, jövedelmet nem jelentő, de időt és fáradságot igénylő munkát 40-60 százalékban megosztják.

A részletes kérdőív segítségével végzett, több esztendei kutatás azt bizonyította, hogy azok a legboldogabbak, azok érzik napjaikat a legkellemesebbnek, akik jól megosztott, páros családmodell formájában töltik életüket. Az együttes gyermeknevelés, a közösen végzett házimunka egyaránt fontos tényező a jó közérzet szempontjából.

A kanadai statisztikák szerint a hagyományos családmodellben élők száma évek óta csökken, de még mindig ez a leggyakoribb. A szociológusok véleménye szerint a feladatok megosztásán alapuló, modern családforma a társadalom fejlődése szempontjából is kedvezőbb, mert így mind a férfi, mind a nő szerepe kiegyenlítettebbé válik.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy a kiegyenlített életformájú családokban a nők a házasság esetleges felbomlása után sem kerülnek olyan kiszolgáltatott helyzetbe, mint a hagyományos családforma esetén.

wampeer 2010.01.02. 15:27:02

@Ezt Nóra mondja:: Igen, a konfliktuskezelés ill. nemkezelés (vagy mert nem tudják, vagy mert nem is akarják), igaz lehet.
Bocs, hogy az "új modell" kapcsán elragadtattam magam, de egy korábbi (nem ezen az oldalon) vitám köszönt vissza, ahol a család szentsége úgy került előtérbe, hogy már a gyerkeken is érződött a helyzet tarthatatlansága.

Tényleg el lehet képzelni, hogy akár jól is működhetett a dolog. De azért a kisördög bennem van: az azóta nyilván felnövekedett kislány is majd a gyerekével fog aludni, mert ez volt a "minta"?

Ezt Zsófi mondja: 2010.01.02. 16:18:15

Megint annyi dolgot felvetettél kedves Wampeer, hogy elég nehéz lesz rá összeszedetten és normális terjedelemben válaszolni!
1.Én így utólag egyáltalán nem gondolom, hogy a gyerekek nem láttak semmit....azt gondolom, ha nem szenvednek a szüleik viselkedésétől, és itt nem szenvedtek, egy gyerek szempontjából nem fontos, hogy van-e szex a szülei között vagy nincs! Ez egy párnak fontos, mert ez jelenti azt, hogy lelki-testi egységben vannak, tehát van szeretet köztük! Na de a gyereknek sokkal jobb együtt látni az anyját meg az apját békésen meglenni egy lakásban, mint azt látni, hogy anyám nagyon boldog, van szexuális élete, mert van egy új barátja, de apám nincs benne az életünkben....most megint sarkítok, de más a gyerek és más a szülő szemszöge....persze a szülő élete is egy és megismételhetetlen, és senki nem várhatja el, hogy boldogtalanul éljen, a gyerekeire való tekintettel....de! Ebben is egyetértek Nórával, ott megszűnik a magunk önálló élete, amikor gyerekünk születik....ez nagyon nagy felelősség, ezért több fiatal elodázza vagy fel sem vállalja a családalapítás terheit (ez is egy hosszú vita témája lehet!)....visszatérve a példámhoz, ennek a családnak a barátai, aki az én anyai barátnőm lett, felvállalták a döntésüket és viharos körülmények között elváltak....a 13 éves lányuk is nagyon megsérült (idén már 30 lesz, azt hiszem még mindig nincs családja), de az akkor 10 éves fiuk szerintem soha nem talált magára...egy nagyon kitűnő aggyal bukdácsolt a középiskolába, nem tudott aztán évekig semmibe se belekezdeni, nem tudom ma hogyan áll, 27 éves, de még egy pár éve sem volt normális párkapcsolata, soha nem tudta az anyjának megbocsájtani, hogy a tulajdonképpen normális családi életüket "csak" azért felborította, mert nem boldog! Az apja jól keresett, komoly ember volt, a feleségével való lapcsolatát hagyta csak teljesen kihűlni, na de erre a gyerek nem kíváncsi! Azt látta, hogy van egy normális családja, majd közlik vele, hogy holnaptól nincs, majd jött anya új barátja, akivel azóta is együtt van a barátnőm, nem volt futó kaland, mégsem tudta a fia soha megemészteni ezt, hogy az anyja a saját érdekeit tartotta szem előtt, nem a családét! A férje sem akart válást, azt kérdezte: Dehát mi a bajod? Már megvan mindenünk! A férfiak között sokan ezt tartják mércének, hogy megvan minden, de amikor a felesége elkezdte mesélni a saját bajait a nap végén, elővette az újságot és azt mondta? mesélj csak, de közben ezt átfutom! Na de a gyereket még ez sem hatja meg....mit kényeskedik az anyja ilyeneken, hadd olvasson az apja, neki kell a családja! Most akkor kinek van igaza? A nőnek, aki váltani akar 42 évesen, mert már nincs sok ideje a boldogsághoz, ezt érzi....a férjnek, aki semmi rosszat nem tett, csak nem értette meg a nők szeszélyeit, hogy nem szeretik, ha nem szeretgetik őket! A gyerekeknek, akiket nem érdekel az anyjuk lelki élete meg igényei, családot akarnak! Ahogy én a két család gyerekeit láttam akkor, és most belegondolok, sokkal kiegyensúlyozottabban nőttek fel a látszatcsalád gyerekei és sikeresebbek is lettek az életben...a szemük sem szomorú, nem melankólikus (mint a másik két gyerek), hanem dinamikus személyiségek....szóval nekem az évek is a látszatcsalád mellett tették le a voksot....ma már olyan mindegy, hogy ők titokban oldották-e meg akkor a szerelmi életüket, de a gyerekeik viszont napi kapcsolatban maradtak a szüleikkel és nagyobb sérülések nélkül felnőttek! A kanadai példára a következő kommentben válaszolok!

Ezt Nóra mondja: 2010.01.02. 16:51:39

@wampeer: Én is aludtam a szüleim válása után egy jó ideig az anyukámmal - de sohasem követtem az ő mintáit. Ebből adódott is jópár konfliktusom vele, pl. amikor a nagymamai szíve fellázadt, hogy miért nem engedjük, hogy a fiunk velünk aludjon, ha annyira szeretne... Hisz én is vele aludtam, pedig már milyen nagylány voltam! Erre én persze azt feleltem, hogy ő sem akart volna a gyerekével aludni, ha boldog házaséletet él egy jó férjjel... Egyszóval, wampeer - a mintakövetés mellett a szülői minták tudatos elutasítása is ismert magatartásforma...

Ezt Zsófi mondja: 2010.01.02. 17:01:17

Elég sok a hiba, elütés és néha a magyartalan fogalmazás, most megnéztem az előző kommentemet, de nagyon gyorsan jönnek a gondolataim, bocsánat ezért!
Most a kanadai példa! Ez a 20.század legnagyobb dilemmája, amit Te itt felvetettél kedves Wampeer...engem ez a téma annyira érdekelt, hogy ebből írtam második diplomamunkámat anno....csak én keletet, a nagy Szovjetuniót vizsgáltam meg a magam szerény eszközeivel és mindenféle olvasott anyagok alapján....ez a probléma a modernizálódó társadalmakban mind Keleten, mind Nyugaton, persze különböző fokán a fejlődésnek, de már 65 éve, amióta vége lett a 2.világháborúnak és valami egészen új alapra került a nyugati és a keleti társadalom is, más-más okokból kifolyólag! Nyugaton az ipari robbanás, a jóléti társadalom idézte elő a női konzervatív szerepek teljes átértékelődését, keleten pedig a szocializmus, kommunizmus vívmányai és építése okozta a hagyományos szerepek megszűnését a társadalomban...azzal a cifrítással, hogy Nyugaton többé-kevésbé ez egy természetes folyamat, a modernizáció kapcsán alakult úgy-ahogy, nem erőltettek semmit az emberekre....megváltoztak a női szerepek, mert megváltozott a társadalom igénye és a nők igénye is. Önállósodtak a nők, nem akartak már többé főggő helyzetben élni, stb.stb....ezzel szemben a kelet-európai diktatúrák és pártvezetők hamis ideák és gyártott eszmék szerint (nők megkérdezése nélkül, hiszen egy-két statisztikát javító báb női vezető volt ezekben a társadalmakban csupán, ők is azt tették, amire a férfiak szépen megkérték őket!) alakították az úgynevezett nőpolitikát! Ez a Szovjetunióban kb.úgy festett, ahogy a szovjet filmekben látni is lehet, van 100 nő a szövőgép mellett, akiket elirányítgat 5 brigádvezető, egy igazgató és egy párttitkár, persze mind férfi! És ha valaki emlékszik a belorusz író, Borisz Vasziljev remek kisregényére, amiben a Nagy Honvédő Háború alatt valahol a hátországban egy csapat nő hivatott az esetleg felbukkanó ellenség megsemmisítésére, de a csapat vezetője természetesen itt is egy, a frontról "kiöregedett" férfi....szóval ennyit a kelet-európai nők egyenjoguságáról, nem akarom tovább ragozni, hogy változott a modern nő képe így meg úgy, éppen attól függően, hogy a párt mit kívánt, kellett a dolgos kéz, vagy a munkanélküliség rémétől félve ki kellett vonni a nőket a munkaerőpiacról, és hős anyákat kellett belőlük faragni! Szóval elég nehéz erről egy férfival vitatkozni, pláne úgy, hogy én egy sokéve gyerekeket nevelő feminista vagyok, egy fából vaskarika, elég masszív véleményem van feladásról, lemondásról, férfiak által gyártott ideákról, szüfrazsettekről, kékharisnyákról, mindenkin átgázoló karrierista férfiasított nőkről, konzervatív női szerepekről, meg a férfiak által felvállalt házimunkáról!
Azt gondolom, hogy ez a lehető legtermészetesebb, hogy mindenki attól boldog, ha mindenhol hasznos....dolgozik is, ki sincs szolgáltatva a körülményeinek és a házi munka terhe sem csak őt nyomja....na de ha egy férfi és egy nő azonos aggyal és végzettséggel indul, akkor is a nő szüli a gyereket, lemarad, kimarad, ha nem, számomra nem jó anya....nem értek egyet a 3 hónaposan bölcsibe adott csecsemők szakmájukban tökéletesen kiteljesedő anyukáival, vessen meg ezért bárki, tudom milyen jónak lenni valamiben egész nap, milyen érezni a siker érzését, milyen azt érezni, fontos, jólképzett ember vagyok és tudom, hogy egy gyerekemet sem tudták volna kivenni a kezemből 3 hónapos korában, bármit ígértek volna érte....szerencsére nem is kerültem ebbe a helyzetbe, át is alakult szépen az évek alatt az életem...nem tudom, mi a jó, az arany közép az biztosan jó, de hol az arany közép! Pláne egy család életében....bírja-e hosszútávon egy férfi, ha minden héten otthon kell maradni a náthás óvodással, és mondjuk az esetek felében neki kell otthonmaradni, ugye mama főnöke sem kevésbé szigorú, mint apáé! Na de anya legfeljebb otthonmarad végleg, ha kirúgják, még akkor is kiteljesedhet az anyaságban, ez az Isten által is elrendelt szerepe, de ki várhatja el egy férfitől, hogy boldog legyen a köténykéjében, amikor este vacsorát tálal az elfáradt családfenntartó anyu elé! Én tökéletesen egyetértek azzal, hogy ebbe egy férfi hosszútávon belekeseredik, egy nő meg elsárkányiasodik, hogy nézzen fel egy konyhatündér "papucs" férjre, akit eltart (sok ilyen házasságot ismerek, egyik sem ússza meg sérülések nélkül, ha egyáltalán együtt maradnak!) Akkor hol az arany közép, a feadatok statisztikai 60-40 százalékos felosztása, másképpen működik az élet, mint a KSH? Hát eléggé! Feminizmus ide, emancipáció oda, ezeket a kérdéseket lassan 60-80-100 éve próbálják megoldani, és azt látjuk, hogy egyre gyengébb eredménnyel....lehet, mégis a hagyományos modell a jó, amikor a nő oda tud figyelni a gyerekre, van ideje ellátni és szeretni, csak nagyon kiszolgáltatott lesz azáltal, hogy mi lesz aztán, ha megnő a gyerek....ugye a mai magyar munkaerő-piac pl. nem nagyon támogatja egy nő efféle ambícióit, hogy először jó anya szeretne lenni, majd aztán jó munkaerő! A mindenki számára kielégítő megoldás még várat magára, azt hiszem!

wampeer 2010.01.02. 17:02:59

@Ezt Zsófi mondja:: Hááát, ja! De ahogy mennek felettem az évek, nemhogy a megválaszolt kérdések szaporodnának, hanem mind újabbak és újabbak merülnek fel. Sőt! korábban biztosnak vélt válaszok dőlnek meg, szerencsés esetebn válnak árnyaltabbakká. Valami ilyesmiért...
Amúgy meg köszönöm a kimerítő választ. Jó. Ma már másodszor!

Ezt Zsófi mondja: 2010.01.02. 17:07:03

Elfelejtettem a kisregény címét is leírni: Csendesek itt a hajnalok, nagyon szép film is készült belőle, biztosan láttátok is!

wampeer 2010.01.02. 17:10:24

@Ezt Zsófi mondja:: Puff! Ezt most jól benyaltam :-))))))))))
Szóhoz sem jutok!
Csak annyit, hogy mentsem, ami menthető, hogy az említett Borisz Vasziljev kisregényben azért a nők válnak hőssé, s ha jól emlékszem, a kiszuperált katona férfiparancsnoknek ehhez nem sok köze van!
Amúgy meg minden stimmel. De azért mégegyszer végigolvasom majd!
Ma már harmadszor!

wampeer 2010.01.02. 17:15:55

@Ezt Zsófi mondja:: Aha, akkor nem egyre gondoltunk. A cím csak ennyi: Csendesek a hajnalok. Igen film is, szindarab is, itthon is ment. Az egyik szereplő az általam nagyon kedvelt Ronyecz Mária volt.....
Én egy olyanra gondoltam, ahol az alapállás ugyanez, de a csapatestüktől elszakadt, hazafelé igyekvő német egység meglepi őket a házukban. Tulajdonképpen az ebben a szituációban való helytállásuk története, hogy nőiségüket is bevetve, hogyan vadásszák le szinte egymás szeme láttára a németeket.

Ezt Nóra mondja: 2010.01.02. 17:18:29

Zsófi - talán a megoldás abban rejlik, hogy mindkét fél türelemmel viseli, ha abban az adott időszakban nem ő teljesíti ki intellektuális vágyait... vagy ő kevésbé, a párja pedig jobban. A házasság egy időben is dinamikusan változó valami, hol az egyik enged, hol a másik, hol a feleség alkalmazkodik a férj igényei szerint, hol fordítva. Ha kellő empátiával és türelemmel áll az ember a párjához, és belátja, hogy most épp a másiknak van olyan szakasz az életében, amikor a külvilág, a teljesítmények, a karrier fontosabb, akkor kialakulhat egyfajta dinamikusan változó egyensúly. Nekem van ilyen pár a környezetemben - nem állítom, hogy az ő házasságuk a legjobb, legeszményibb, amit valaha láttam, de működik, együtt vannak, három gyereket nevelnek, és amíg a feleség bankigazgató volt, addig a férj gyeden volt a gyerekekkel, utána ezt megelégelve csinált egy céget, amiből most fényesen megélnek - a feleség pedig most otthon van, nem dolgozik. Szóval egyszerre, egy adott pillanatban megvalósítani a kanadai, kiegyenlített felelősségvállaláson alapuló modellt talán nem könnyű, de ha időben változnak az arányok, és összességében létrejön a kiegyenlítettség, az is elég lehet a "túléléshez".

Ezt Zsófi mondja: 2010.01.02. 17:19:54

Nézzük meg mikor a legmagabiztosabb az ember! 20-25 éves korában, mert ekkor tökéletesen elhiszi, már felnőtt, elég bölcs is, és őt ne tanítsa senki, mindent tud! Majd eljön a 30.születésnapja, és ekkor már nincs erről annyira meggyőződve, hogy mindent tud (pedig sokkal többet tud már)....aztán 40 lesz és már semmit sem tud olyan magabiztosan, csak regélni tud erről, meg arról, és meglepődik, amikor a mindenttudó csalhatatlan 20-asok rácsodálkoznak a szövegére, jééééé, tényleg? Ez így van? Akkor viszont elgondolkozik ezen, lehet, hogy mégsem múltak el az évek nyomtalanul és lehet, hogy ő egyre bizonytalanabb a kinyilatkoztatásokban, de lehet, hogy mégis többet tud, mint 20 évvel ezelőtt?

wampeer 2010.01.02. 17:20:34

@Ezt Nóra mondja:: Az antiminta igaz, van úgy éppen olyanok nem akarunk lenni - bár nekem ez egy kicsit mindig furcsa, mert szerintem a normális szülő-gyerek kapcsolatban a mindkét irányból teljes elfogadás a normális.... De már ebben sem vagyok biztos......
Nóra! ez a két "együttalvás" egy lapon sem említhető!

Ezt Zsófi mondja: 2010.01.02. 17:26:27

De, de ez az a könyv, de a könyv címe ez: A hajnalok ITT csendesek, a filmben talán kimarad az itt! Igen, meglepik őket a németek és le is győzik őket, csak egy páran maradnak élve, nem meglepik őket, hanem ők lepik meg az ellenséget, de ők 12-14-en vannak, a németek meg 34-36-an, egy közülük a mocsárba fullad, mert elmegy erősítésért....szóval reménytelen a küzdelem, mégis győznek, az egyik legszebb könyv a hazaszeretetről, de nem ez volt a lényeg, nem ezt akartam mesélni, hanem azt az attitűdöt, hogy férfi a főnökük, a szovjet hadseregben semmit nem bíztak a véletlenre, férfinak kellett a vezetőnek lennie, nő nem lehetett, ezt akartam kihangsúlyozni, ilyen volt a szocialista feminizmus, harcolni lehetett, de vezetni a csapatot nem! És ez nálunk is így volt mindvégig a pártállam idején, nem ennyire erősen, de volt....és a mai faramuci helyzetre is kihat ez a többévtizedes szocialista nőpolitika....ez volt a fontos most nekem, nem a története a könyvnek!

wampeer 2010.01.02. 17:31:20

@Ezt Zsófi mondja:: Tudom, tudom, értem is, csak hát nem tudtam mibe belekötni.....
:-)))))))))))))))

wampeer 2010.01.02. 17:38:33

@Ezt Nóra mondja:: Erre nekem is van példám. Szüleimen kívül egy meghatározó emberpár volt az életemben. 60! évnyi, nem kifogástalan, de jól működő házasságuk (de kamaszkoruk óta együtt vannak) példaértékű, pontosan a benne rejlő dinamika miatt. A férj nemrég hunyt el, 80 éves volt.

Ezt Zsófi mondja: 2010.01.02. 17:40:51

Kicsit elsiettem az előbbi válasz elejét! Szóval kifigyelik a szovjet csajok a németeket, egy légvédelmi állásuk van, arra vigyáznak....ez volt a hagyományos szerepe a vietnami nőknek is a háborúban, az amerikaiak ellen, hátul figyelni és lőni, pedig az ő ázsiai társadalmuktól konzervatívabb nem nagyon van, de ott is kellett az ember mindenhol! Szóval a csajok észreveszik a németeket, megszámolják őket a magaslesről, de tudják, nagy siker nem vár rájuk, szinte háromszor annyi német van, mint ők...mégis felveszik a harcot, nagyon bölcs a vezetőjük is és nagyon meg is bíznak benne....fel sem merül, hogy megkérdőjelezzék a tudását....persze ez egy öreg és tapasztalt katona, rá is lehet fogni, hogy azért parancsnok, mert ő a legjobb és nem csak azért, mert férfi, de sajnos a szovjet nőpolitikában nem mindig azért volt a férfi a vezető, mert ő volt a legjobb, ezt már írtam! Szóval elkezdenek harcolni, így-úgy levadásszák a németeket és egy a mocsárba fullad, tehát nem is tudják, hogy az erősítésre hiába várnak, mert nem tudott eljutni a következő katonai pontra a lány, akit küldtek....mire valahogy mégis a segítségükre érkeznek, már leszámoltak a németekkel, de 3-4- ember marad életben, de erre már számszerűleg nem emlékszem, a parancsnok életben marad. Na így már nem vagyok zavaros, bocsánat! Az ilyen és ehhez hasonló gyerekkori irodalmi és filmélményeim alapján akartam megnézni később, milyen is a nők helyzete a Szovjetunióban és a felbomlást követő években......érdekes volt látni néhány dolgot a saját szememmel, a mai napig ez az egyik kedvenc témám!

Ezt Zsófi mondja: 2010.01.02. 17:46:38

Most látom a válaszodat Wampeer, hogy itt magyarázkodom, közben Te nagyon is jól értettél, csak nem volt mibe belekötni! Akkor ezt most túlragoztam, bocs, de annak örülök, hogy csak ebbe kötöttél bele, mert akkor ez nekem azt jelenti, hogy nagyjából egyetértesz bő lére eresztett eszmefuttatásommal!

wampeer 2010.01.02. 17:53:15

@Ezt Zsófi mondja:: OK! DE ez mégsem az, mint amire én gondoltam. Sajnos a címe kiesett az idő rostáján.
De tulajdonképpen tényleg nem az a lényeg.
Érdekes ez a férficentrikus (nyugodtan mondhatnék hímsovinisztát is) berendezkedés, amelyben úgy tűnik a férfiak is meglehetősen sérülékenyek - lásd eleve alacsonyabb már a születéskori várható élettartam (nem minden keringési, stb halálok vezethető vissza csak a cigire, italra).

A statisztika pedig olyan, amilyen. Valaki azt mondta oyan, mint a bikini, sok mindent megmutat, de a lényeget eltakarja. :-)

Ezt Zsófi mondja: 2010.01.02. 18:18:01

Én nem gondolnám Nóra, hogy ez ennyire egyszerű, ha még példa van is rá....ahol a mama bankigazgató, ott általában az ő emancipált értékei és érdekei nem sérülnek, csak legfeljebb kimarad a gyerekei felneveléséből és hazajár jóéjt puszit adni....és közben a férje boldog, hogy majd egyszer csinál egy céget, ha tud! Szóval nekem ez egyáltalán nem meggyőző példa....az egyiket gyötri, hogy nem tud igazán jó anya lenni (ez van jobb esetben, rosszabb esetben ez a szempont egyáltalán nem érdekli a nőt, majd akkor lepődik meg, ha a felnőtt gyerekei egyszer számonkérik rajta az estimeséket és más hasonló dolgokat, mert egyszer biztosan számonkérik, az biztos!), a férfi meg szenved a másodhegedús szereptől és kiszeret a feleségéből....több példával tudom bizonyítani az ilyen házasságok hosszútávú jótékony hatását, a sértett férfiak egojának ecsetelésével színezve. Szóval azt gondolom, hogy az mindenképpen egy nehéz helyzet, hogy most a másiknak jobban megy, de majd egyszer nekem is jobb lesz! Az ember nem így működik az én olvasatomban....maximalizmusra törekszik és türelmetlen, magyarán mindent egyszerre akar! Szeretne gyereket, meg jó munkát, meg jó fizetést, de azt nem a gyerekei pszichológusára, majd a saját terapeutájára szeretné költeni, meg jó lenne egészséges családmodell és nagyobb autó (nem ma, mert ezt már tisztáztuk, hogy ma nem ez a gond, hanem a megélhetés!) és jó lenne ház, hogy a gyerek ne a belvárosban nőjjön fel, de közben meg beszélgetni is kellene egymással meg a gyerekkel, szóval ez kicsit sok 24 órára, ettől vad és begyorsult a társadalom, hogy be akarunk mindent zsúfolni egyszerre az életünkbe, amire régebben esetleg évtizedeket adtak magukra az emberek....türelmetlenebbek vagyunk? Ezt kell megtanulni kezelni, türelmesebbnek lenni magunkkal, másokkal és a saját körülményeinkkel, erre meg az egri Tündérboszorkány hívja fel a figyelmünket, hogy ezt is felidézzem! Szóval mindenből következik valami, következmények nélkül semmi nem marad, ezért nehéz dönteni, hogyan is legyen, mi is lesz a követlezménye....és ebben hibásak a társadalmi és szociológiai kísérletek, amiket a politikusok szeretnek reformoknak hívni, mert elengednek egy nagy hajót, és nem tudják, hogy egy nagyon nagy hajón a fék behúzása és a megállás kilométereken át történik, szóval ha rossz irányba haladunk, azt nem lehet korrigálni egy perc alatt sem egy tengerjáró hajón, sem egy társadalomban....ha most kísérletezünk és hibázunk, majd előjön a következménye esetleg 10-20 év múlva!

Ezt Zsófi mondja: 2010.01.02. 18:30:15

Szerintem nem volt hasonló könyv a témában, biztosan Te is erre gondolsz, Wampeer! A férfiak nagyon sérülékenyek, szerintem sokkal inkább, mint a nők...erősebbek fizikálisan, de sérülékenyebbek....még az anyaméhben meg sperma állapotban is erősebbek a női egyedek, ez tény, és jobban tudnak alkalmazkodni a körülményekhez mindenhol, ezért kér tőlük a természet több alkalmazkodást, ez sem ok nélkül van a természetben és innen meg átjött a társadalomba.....hány százalékát is élte az ember a fennléte óta társadalomban? Néha hajlamosak vagyunk úgy beállítani a dolgot, hogy tudatos társadalmi lények voltunk világ életünkben, aztán ha jól megnézzük, természeti lények voltunk a meglétünk számottevő részében és amíg ezt érezzük az ösztöneinkben is, addig jó nekünk....szerintem!

Ezt Nóra mondja: 2010.01.02. 18:34:20

Zsófi - én sem mondtam, hogy ez egyszerű lenne. Épp ellenkezőleg, azt próbáltam magyarázni (ezek szerint nem sok sikerrel), hogy ez egy nagyon kényes egyensúly. És hogy ha az egyiknek az adott pillanatban jobban sérülnek az érdekei, több áldozatot kell hoznia, fontos, hogy később a mérleg átbillenjen az ő javára. Mert így van esély arra, hogy ne legyen az egyik fél áldozat a kapcsolatban. Az egész élet kompromisszumok sorozata, olyan megoldást én nem ismerek, amikor mindenkinek minden jó. Persze, hogy a gyerekeknek nem az az ideális, hogy a papa marad velük gyesen, de ha ez csak rövid ideig áll fenn, aztán megfordul a helyzet, akkor talán nem sérülnek azok a gyerekek olyan nagyon, és nem fognak semmit a szüleik fejéhez vágni felnővén. Vagy lehet, hogy akkor is a szülők fejéhez vágják, ha a szüleik legjobb képességeik szerint mindent megtettek az egészséges testi-lelki fejlődésükért, ez a legnagyobb csapda a gyereknevelésben, hogy nem tudhatod, hogy ők mit hogy élnek meg. Én például nem vagyok biztos abban, hogy az édesanyám azzal tette a legjobbat értem, hogy feláldozta a személyes boldogságát - mert így ő sem tudott maradéktalanul boldog lenni, és ez egy gyereknek nem jó. Összegezve: szerintem is (mint a Tündérboszorkány szerint) az a jó, ha mindenki a legnagyobb türelemmel és odafigyeléssel fordul a párjához, és igyekszik megtalálni a helyes egyensúlyt önfeláldozás és önérvényesítés közt.

Ezt Zsófi mondja: 2010.01.02. 18:41:19

A gyerek szülővel alvásáról meg azt gondolom, hogy semmit nem jelent! Nem ettől lesz egy család ép vagy sérült! Én soha nem aludtam a szüleimmel, pedig gyönyörű gyerekkorom volt....az én gyerekeim 3-4 éves korukig velünk aludtak....nem szerettem volna hallgatóval hallgatni, hogy pisilni kell-e valakinek közülük, vagy rosszul alszik...én így éreztem jól magamat, és ők is így érezték jól magukat....tudtam, hogy az életemben sokkal kevesebb lesz az a szakasz, amikor velünk alszanak a gyerekek, mint az, amikor majd várom haza őket a buliból és már nem fognak "zavarogni" a szobámban....valahogy ebből a szempontból néztem akkor a dolgokat és azt gondolom, nagyon hamar el is szalad az idő, bár még buliba nem járnak, de már az is csak egy pár év! Szóval nem követtem ebben szülői példát, erre nekem volt szükségem, azt gondolom, ez is a modernizáció szüleménye, hogy menjen a gyerek már bébiként külön szobába....az ősember a testével melegítette a kicsinyét, ha külön barlangba tette volna, ma nem lennénk itt, mi lett volna a gyerekekkel....ezzel nem fognak sokan egyetérteni, de tulajdonképpen ez van....ma sok dolgot megtehetünk, amit az elődeink nem, nem kell a testünkkel óvni és melegíteni a gyereket, de ettől még nem biztos, hogy ez a jó, amit most csinálunk....és elmondhatom, hogy nem sérült soha egy percet sem a mi felnőtt életünk és kapcsolatunk attól, hogy a gyerekek velünk aludtak 3-4 éves korukig, vagy hogy aztán át-, átszaladtak éjszaka hozzánk időnként, sőt néha mindkét nagyobb gyerek egyszerre, akkor négyen keltünk reggel egy ágyban....örülök neki, hogy ez így volt, talán ettől van az, hogy még ma is időnként reggel mellém vaskarodik a 10 és a 11 éves gyerekem és szívesen fekszenek mellettem, amíg elmondják a problémáikat....azt remélem, ez még kamaszkorukban is így lesz, mert így nőttek fel, így szocializálódtak, ez a természetes nekik! Ezzel nem azt akartam mondani, hogy engem zavarna, ha valaki külön alszik a gyerekétől, de én nem szerettem volna.

Ezt Nóra mondja: 2010.01.02. 18:43:15

@wampeer: Van erről egy könyvem, hogy a férfiak mennyivel sérülékenyebbek, hogy tulajdonképpen ők a "gyengébbik nem", ahogy Zsófi is írja. Steve Biddulph írta, a címe: "Hogyan nevejük a fiúkat?", és az a lényege, hogy minél jobban tudatában van egy szülő a fentieknek, annál sikeresebben tudja a fiát, egészséges, jóravaló férfivá nevelni.

Ezt Nóra mondja: 2010.01.02. 18:48:39

Mi sem bébiként ebrudaltuk ki a gyerekeinket külön szobába. Az nekem is természetes, hogy a kisbabának az anyja mellett a helye. És ma sem lököm ki egyiket sem, természetesen, ha éjjel rosszat álmodik és átjön, meg a reggeli összebújások is mindennaposak még mindig, szerencsére. De este a saját szobájukban, a saját ágyukba fekszenek le, amióta elég nagyok ahhoz, hogy lefekvéskor pusmoghassanak egymással, hogy fejlődhessen a csapatszellem, hogy az összes, aktuálisan kedvenc plüssjószágát magával vihesse az ágyba mindegyik, és legyen saját birodalmuk az otthonunkon belül. És így most már nekünk is van saját territóriumunk... ahová bármikor szívesen beengedjük őket.

wampeer 2010.01.02. 18:56:24

@Ezt Zsófi mondja:: Háát nem éppen könyvre gondoltam, cak tanulmányaimra.......
Mindenesetre amióta Homo sapiens vagyunk, társadalomban élünk. Ti. a főemlősök minden faja valamilyen mértékben átszocializált kapcsolatrendszerben él. Na jó, ez olcsó trükk volt. Amire Zsófi gondol, az ugye úgy 7-8 ezer évvel ezelőttig vezehető vissza.
Így cca 20-25 %. (Hmm. És mégis azt gondoljuk, hogy mi fújjuk a passzátszelet....)
Rettenetesen örülök, hogy a zsigerinkben lakozó ösztönlénység előkerült! Mert sokmindent megmagyaráz pro- és kontra!

wampeer 2010.01.02. 18:59:01

@Ezt Nóra mondja:: Klassz két kis család Zsófi&Nóri! Melegszik, bizsereg a szívem tájékán.....

wampeer 2010.01.02. 19:09:40

Hát úgy látom, lassan körbeérünk. Kiderül, hogy Türelem, Empátia, Önzetlenség, Kompromisszumkészség - ezek a varázsszavak.
És még valami: amit korábban írtam, minden eset egyedi, gondolkodhatunk rajta, véleményt formálhatunk, de egyedüli mérce, hogy mennyire sikeres. Sem el nem ítélhető, sem egyedüli üdvözítőnek ki nem kiáltható!
Nem azért írtam, mert valaki is közülünk itt ezt tette volna.
Meg persze van itt még mit megvitatani, de valahogy mintha most egy közös álláspontunk alakult volna ki.

Aha, hármónknak. És hol vannak a többiek?

Ezt Zsófi mondja: 2010.01.02. 19:14:20

Én azt gondolom, hogy ez az időszak, amiről Te írsz Nóra egy gyereknél 3 éves kora után jön el, ezért mentek akkor külön szobába a gyerekeim, és nem egy-két éves korukban, vagy újszülöttként, ahogy sok embernél, mert ez divat is, meg sok szakember is a felnőttek privátszférájával magyarázza, ami megint csak az én olvasatomban a mi szemszögünk, meg kicsit a mi felnőtt önzésünk, nem a féléves vagy egyéves gyereké! Szóval ez a válasz kicsit nyitott kapukat döngetett nálam, a pusmogás meg a szocializáció szükségessége, mert egyszerűbb azzal indokolni, hogy egy idő után már nincs a gyereknek annyira szüksége ránk, mint nekünk a régi életünkre, a gyerek előttire! És ezért megy ki a gyerek a szobából, nem csak azért, hogy szocializáció, meg önállóság! Mindig minden érdek és ellenérdek szövedéke az én olvasatomban és nevén kell nevezni a gyereket mindig....én a mai napig utálom, amikor a másfél éves gyereket beadja az anyuka a bölcsibe pl. és ő nem dolgozik még....és azt mondja, jaj annyira kell a gyereknek a társaság....pedagógus hozzáértőktől tudom, hogy a gyermekintézmények 3 éves korig csak megőrzők! Nincs szocializáció! Az van, hogy az anyuka fáradt, szeretne egyedül lenni, olvasni, vagy nyugadtan vasalni, esetleg beíratkozni egy tanfolyamra, de minek akkor mesélni a gyerek érdekeiről és a szocializációjáról! Valami fajta lelkiismeret furdalásból vezérelve talán? Ha így döntöttem és ment a gyerek bölcsibe, ez van, fel fog még ettől nőni, nekem is van életem, de nem kell magyarázni! Figyeljük meg, hogy 10 nőből 8 soha nem vallja be őszintén az érzéseit ha a gyerekeiről vagy a férjéről van szó! Teóriákat gyártunk a léthelyzetünk alátámasztására, én valahogy ezt tapasztaltam sok év alatt a játszótéren csevegve, miközben egy PhD-ra való anyagot gyűjthettem össze a nők viselkedési formáiről, magyarázataikról, reakcióikról, stb....és most nem akartam cinikus lenni, csak kritikus!

Ezt Zsófi mondja: 2010.01.02. 19:29:00

Visszatérve kedves Wampeer a főemlősökről kifejtett frappáns válaszodra, amire reagálni sem mertem, mert nem értek hozzá, lett egy nagyon furcsa érzésem...Te egy természettudományos beállítottsággal rendelkező ember vagy talán, és a stílus alapján valahogy elkezdett nekem derengeni, hogy mi ismerjük egymást személyesen is, de ha Te az vagy, akire én gondolok, akkor én elég tiszteletlen vagyok, mert amikor mi anno napi kapcsolatban álltunk esetleg, nem ilyen "pertus" volt a viszonyunk! Elnézést kérek a "személyeskedésért" és hogy megosztottam most ezt az érzésemet itt a blogban! Nagyon örülök, ha ismerjük egymást, ha nem, hogy sikerült egy ilyen jót beszélgetni, nekem már régen nem volt ebben részem! Köszönöm ezt!

Ezt Nóra mondja: 2010.01.02. 19:36:10

Az én nagyobbik fiam kétévesen ment külön szobába, de állandóan átjárt hozzánk, amit mi engedtünk, akkor is, amikor megérkezett a kicsi, mert érthető volt, hogy ott akar lenni a nagy is, ahol mind vagyunk... És amikor a kicsi kettő lett, akkor lett közös külön szobájuk - akkor megritkult az átmászkálás is éjszaka. Én szándékosan írtam úgy, hogy nekünk is meglett a saját territóriumunk - nem akartam elsikkasztani a valódi okok közül ezt sem!

Ezt Nóra mondja: 2010.01.02. 19:40:39

@wampeer: Igen, én is érzem, hogy mindhárman nagyjából ugyanazt mondjuk, csak különféle szemszögekből...
Kedves többiek! Ha azt érzitek, hogy ez egy belterjes, zárt beszélgetés wampeer, Zsófi és Nóra közt - biztosíthatlak róla benneteket, hogy nem az! Várjuk, hogy ti is hozzászóljatok, ha érdekesnek találjátok, ami itt kialakult...

Ezt Zsófi mondja: 2010.01.02. 19:41:45

Ja! Én a könyvet nem a férfiak sérülékenységére értettem kedves Wampeer, hanem megint ne voltam világos! A könyv biztosan a Vasziljev-mű, más nem lehet, nem volt hasonló könyv ebben a témában....jóval korábban írtad, de most nem keresem ki pontosan hogy is volt, hogy az is lehet, nem is egy könyvről beszélünk....és a következő mondatban már elkezdtem más témát, a férfiak sérülékenységéről, összefolyt a kettő, bocsánat....amire Te azt válaszoltad, hogy nem könyvre gondolsz, hanem a tanulmányaidra a homo sapiensről....na most csak remélni merem, hogy ennyi írás és olvasás után pontosan magyaráztam meg a dolgokat és nem mondtam még nagyobb marhaságot magyarázat gyanánt, mint ami volt a helyzet! Na most én azt gondolom, hogy Te azt gondolod, hogy mi azt gondoljuk! ha-ha

Ezt Zsófi mondja: 2010.01.02. 19:48:33

Én most befejezem, mert ha sokáig folytatom még itt a gépnél, sérül a családom érdekszférája, hogy szépen fejezzem ki magamat...További szép estét mindenkinek!

wampeer 2010.01.02. 19:57:21

Hmmm.... Hasonlóság, valahai napi kapcsolat? Hát amennyiben ez ennyire eleven emlék, az csak megtisztelő számomra, hogy vélhetően nem egy teljesen jelentéktelen személyre hasonlítok. És hát azért arra gondolok, hogy van egy halom termtud műveltségű ember, aki még szabadon kószál a dzsungelben.....
Ahogy szokták írni a filmek végefőcím-ében: Ha bárki magára ismer, az csak a véletlen műve. ;-)

wampeer 2010.01.02. 20:02:59

@Ezt Zsófi mondja:: Aha. Az elébb már eszembe jutott, hogy mikor kerül sorra a család. Mert, hogy itt éppen világmegváltunk, az rendben, de ha a csatolt részek közben éhen halnak?
Én egyedül vagyok, ráérek.....
Szóval visszavonulok!
Szép estét, jó éjszakát!
'Viszolvas' holnap..... talán.....

Ezt Nóra mondja: 2010.01.02. 20:03:03

...és miért is szokták írni a filmek végefőcímében ezt..?! :-))

Ezt Nóra mondja: 2010.01.02. 20:05:25

...én bravúrosan megetettem őket közben, némi férji segítséggel... De lefektetni már nekem kell! Persze nem fogom megállni, hogy még ne jöjjek vissza utána... Szép estét a visszavonulóknak!

wampeer 2010.01.02. 20:17:50

@Ezt Nóra mondja:: Fő a határozottság! :-)))))
Nos n dimenziós tér-idő attribútumtér-komplexumunk véletlenszerűen kitüntetett pontjai alkalomszerűen összecsattanhatnak - déjavu.
Azaz csak olyan, mint, ha......

Ezt Nóra mondja: 2010.01.02. 20:21:18

...vagy amikor a szubatomi részecskéink egymásra hangolódva rezegnek... tudom... :-))

wampeer 2010.01.02. 20:38:32

@Ezt Nóra mondja:: Csak az a vicc, hogy amit írtam, azzal a kis módosítással, hogy 'tér-idő attríbútum-komplex', amúgy igaz. Ezek a iszonytatótóan rövid ideig lérejövő valamik, no nem a dejavu, hanem az ugynevezett 'féreglyukak'. Csak úgy olyan jól hangzott........

A szubatomi részecskék egymásra hangolt rezgéséről, és annak molekuláris, szupramolekuláris, következményeiről én egészen másra asszociálok ;-) ;-) ;-)

Ezt Nóra mondja: 2010.01.02. 20:49:03

Nagyjából sejtettem a féreglyukas dolgot... csak félve merem bevallani, hogy az egyik perverzióm, hogy belekotnyeleskedem olyan színvonalú természettudományos írásokba is, amelyek messze meghaladják a tudásomat... Stephen Hawkingot pl. szoktam olvasni, na persze csak a népszerű, majdhogynem idiótabiztosan megírt könyveit... Sőt, az én Jézuskám az ő, gyerekeknek íródott könyvét hozta a nagyobbik fiamnak. Amikor majd felolvasom neki, abból is okulok, remélem...
A szubatomi részecskés duma nekem is mást jelent...persze... attól a fiútól loptam ezt a mondatot, akihez masszázsra járok (ez túlzás, szeretnék járni, de csak néha jutok el). Ő egy mérnök, aki átnyergelt masszőrnek, a thai masszázst ötvözi egy cranio-szakrális masszázsnak nevezett technikával. És amikor megkérdeztem, hogy honnan tudja mindig, hogy melyik testrészem nyavalyás, hogy találja ki, hogy min kell aznap többet dolgoznia - akkor adta ezt nagyon frappáns választ az egymásra hangolódva rezgő szubatomi részecskéinkről.
Amúgy pedig "on y soit qui mal y pense"... :-)

wampeer 2010.01.02. 21:06:24

@Ezt Nóra mondja:: Tök jó magyarázat....
...én csak csupa-csupa jóra gondoltam...
:-)

Ezt Nóra mondja: 2010.01.02. 21:18:28

@wampeer: most mondhatnám, hogy azt nem tudom franciául... de ezzel már tényleg ingoványos talajra érkeznénk... :-)

wampeer 2010.01.02. 21:28:03

@Ezt Nóra mondja::
je un sort-I ai pensé à beaucoup de bon

Ezt Nóra mondja: 2010.01.02. 23:01:59

Na jó, mielőtt a franciául tudók fellázadnának, írjuk le helyesen is: je l'ai compris!

Kérj tanácsot 2010.01.02. 23:06:56

...ez a párbeszéd engem már kicsit a gimis sznob évekre emlékeztet, így most ebből kimaradok....egykori iskolám "kultúrsznob" hatásait sok évi élettapasztalat tudta csak visszahozni a normális kerékvágásba! Na jó, csak vicceltem, nem volt az annyira rossz (élet)iskola!
Zsófi

Ezt Nóra mondja: 2010.01.02. 23:10:02

Nekem meg az jutott eszembe róla, hogy egy főiskolás csoporttársam-barátom, ha berúgott, csak franciául volt hajlandó beszélni! Kb. olyan színvonalon, mint én az előbb...

Mumus 2010.01.03. 23:36:19

ááááá végigolvasva a reakciótokat, majd a végén fincsi féreglyukak egy kis francia körítéssel, na szóval nem is tudom hol kezdjem, vagy folytassam, annyira összekeveredett bennem.
Talán a házasságon belüli munkamegoszás témához kapcsolódnék.
Ezt én is hasonlóképpen reméltem 20 éves korom környékén, mármint a reményeim arról szóltak, hogy lesz egyszer egy kedves, helyes, okos férjem, aki időnként, amikor engem lát elfáradni, besegít a gyerekek körüli teendőkbe és még abba a csúnya házimunkába is.
Ahogy teltek-múltak az évek, egyre több fiút ismertem meg (nem feltétlenül a bibliai értelemben), rá kellett döbbennem, hogy ez sajnos csak az én álmaimban működik így, az életben szinte soha. Nyilván azért is álmondtam ilyen férfiról, mert apukám példája lebegett a szemem előtt, aki főzött, hétvégenként mindig ő takarított, miközben anyu készítette a hétvégi ebédet (abban az időben nem volt divat étterembe járkálni a kis családdal szombat-vasárnap), gyönyörűen vasalt és utánozhatatlanul stoppolta a zoknikat. :) Ezt láttam, ebben nőttem fel, és még hozzátenném, hogy sosem láttam sörrel a kezében heverni a kanapén, max könyvvel a kezében. Amikor félfelnőtt lettem (még most sem értem el a teljes állapotot :)) úgy kezdtem körbenézni a fiúk és nekem udvarlók között, hogy valamilyen ponton legalább kicsit hasonlítson szeretett apámra. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem volt a legjobb taktika, de ezt is már csak most sok évvel később visszagondolva és sokszor boncolgatva tudom ilyen biztosan magamról, hogy azért tettem, történt, gondoltam. A hasonlóságot meg is találtam, bele is szerettem. Persze nem azért mert hasonlított, ez nagyon nem volt tudatos. Az illata fogott meg először. A hasonlóságra egy véletlen folytán döbbentem rá, amikor a táskámból kiesett apu egyetemista fényképe, amire egy kolléganőm rögtön lecsapott majd megkérdezte: ez milyen régi kép a Tamásról?
Szóval a hasonlót megtaláltam, de csakis a fizimiskában... A többi nem stimmelt, de ezen túltettem magam egy idő múlva és szorgalmasan hajtogattam magamban, hogy ő az én jutalmam, és én vagyok a legszerencsésebb, és egy fantasztikus ember felesége lehetek. Még az esküvőnk előtt megbeszéltük, hogy az enyém lesz a hátország (kellemes meleg családi fészek) az ő feladata pedig az anyagiak megteremtése. Természetesen ez már arra az állapotra utalt amikor megszületnek az utódaink, és én nem tudom kivenni a részem a termelői feladatokból.
A nagyobbik gyerekünk megszületése körül és után nem is volt igazán gond. Vagy csak én nem éreztem. De három évvel később a kisebbik születése után kezdett nagyon nehézzé válni az életem. Egész egyszerűen azért mert a kicsi nehéz kisbaba volt. Rengeteget sírt, éjjel (2,5 éves koráig) minimum 6x kelt fel, és addig ordított, amíg fel nem vettem. Imádom őt (ugyanúgy mint a nagyobbikat) és most lelkiismeretfurdalásom van, hogy "kiadom". :(
A fizikai fáradtságtól ingerült és állandóan rosszkedvű lettem. A férjem nem kelt fel egyetlenegyszer sem. Több mint két évig nem is éreztem ennek szükségét. De a vége felé, már annyira le voltam harcolva a kialvatlanságtól, hogy előfordult amikor egy gonosz megjegyzést vágtam hozzá. A válasz mindig az volt: ne vedd fel, majd abbahagyja. Szófogadó lévén, ezt is kipróbáltam. 45 percnyi üvöltés után feladtam...

Mumus 2010.01.04. 00:10:21

folytatom...
Nagyon igazságtalannak éreztem, egy idő után, hogy soha semmilyen formában nem segít. Sem a csomagokat cipelni, sem mosogatni, de ami a leginkább fájt, hogy a gyerekeivel ugyanúgy nem törődött. De nem akartam elhinni, amit a szemem látott. Amikor időnként eljutottunk nyaralni, mindig megkérdezte nagy büszkén: "na, milyen helyre hoztalak?" Én minden alkalommal boldog mosollyal válaszoltam: "hú, ez gyönyörű!" Mert úgy érzékeltem szüksége van az elismerésre. Bár azt is gondoltam, hogy milyen vicces ez a drága ember! És tovább imádtam... A gyerekek születésével kezdtek felborulni a megszokott formulák. Én, érthető módon rájuk koncentráltam, már csak azért is mert szinte egyetlen voltam, aki figyeltem rájuk. A nagyszülők inkább a férjem testvérénél született fiúkat részesítették nagyobb figyelemben (ami akkoriban nagyon fájt, mára helyretettem magamban), a férjem pedig mindig vmi mást.
A gyerekek alvására és a bölcsis létre még visszatérek, mert nagyon egyetértek Veletek lányok. Szeretett férjem a kicsi születése után, 1, másfél évvel később gyakorta győzködött, hogy adjuk bölcsibe... Én kitartottam és nem voltam hajlandó, mivel nehéz gyerek volt, én akartam (és tartottam kötelező feladatomnak) a pici lelkéből kimasszírozni a görcsöket, nem pedig egy ismeretlen dadusnak. Ez a 6 év amit a gyerekeimmel tölthettem itthon, maga volt a nyugalom, a szeretet, vidámság... És még vég nélkül sorolhatnám a csodás jelzőket. Nagyon boldog évek voltak.
Később, mikor férjem félrelépésére rájöttem, sok éjszakát átbeszélgettünk, és akkor kaptam az arcomba, hogy nekem 100 évvel korábban kellett volna születnem, mert a nők ma már nem csinálnak rabszolgát magukból, mint akkor és neki nem ez kell... Lehet rabszolgának nevezni, és önfeláldozásnak, nem bánom. Szívesen szolgáltam ki őket, hiszen a szeretett családom volt, a számomra legfontosabb 3 ember a világon. Én egyébként szeretek finomabban fogalmazni: odaadó. Ugye szebb? :)
Neki ez már nem kellett, ő vitorlázni akart, utazni, bulizni, de szigorúan a gyerekek nélkül. Szívesen bulizok én is, a barátaim a megmondhatói mennyire szívesen, :) na de, amikor otthon várnak a pici gyerekeim, akkor nem szívesen megyek napokra távol tőlük.
Ezt ő is beismerte, amikor elköltözött, hogy "rájöttem, a gyerekek nem nekem valók"... Összeomlottam. Ez egy rossz amerikai film, ez nem is az én életem.
Másfél éve ment el, azóta egy éven keresztül magamat ostoroztam. Nem szerettem eléggé, nem főztem jól, csúnya vagyok stb. Kb. fél évvel ezelőtt fordult meg. Másfél éve minden éjjel ezen zakatol az agyam. Most ezért nem tudok aludni... De egyre tisztábban látom, hogy mit vétettem én, és valójában milyen önző, gyenge ember ő. Tudom mit rontottam el, és borzasztóan bánt, hogy nem vettem előbb észre. És igazából nem is miattam, hanem a gyerekek miatt. Sosem fogom megbocsájtani magamnak, hogy idáig hagytam fajulni a dolgokat, de neki sajnos azt a sok megaláztatást, gonoszságot soha nem fogom megbocsájtani. Amióta elment, és 2 hetente elviszi fél napra a gyerekeket, egyetlenegyszer sem hívta fel őkat, hogy a hangjukat szeretné hallani, hogy megkérdezze, jól vannak-e... És félreértés ne essék, én nem akarom hallani a hangját. Nekem az lenne az ideális, ha eltűnne örökre. De a gyerekeknek nem. És ezt a békát le kell nyelnem...
Párválasztásában is érdekes szempont volt, hogy a nőnek, akivel együtt él, felnőtt gyerekei vannak. Ezt vigyorogva közölte, miközben rám nézett:"azokkal már nincs gond".
Rádöbbentem, hogy saját magán kívül senkit sem képes szeretni. És ezt, csak remélni tudom, hogy sosem fogja a gyerekekkel éreztetni.
Tele vagyok még írnivalóval, de ahogy nézem egyre több hibát vétek, ezért álomra hajtom fejem.
Sziasztok, remélem hamarosan találkozunk ezen az oldalon.

Ezt Nóra mondja: 2010.01.04. 00:14:41

Ez az időszak, az biztos, nagyon próbára tesz minden kapcsolatot. Ezért olyan nagy igazság, hogy csak a stabil, jól működő kapcsolatba szabad kisbabát szülni, mert rengeteg nő azt hiszi, hogy ha nem is mennek olyan jól a dolgok otthon, majd a gyerek érkezése megszilárdítja a kapcsolatot! De ilyenkor éppen az ellenkezője szokott történni... ez az embert próbáló pár hónap vagy egy-két év mindenkinek felfedi a valódi énjét - hogy ki mennyire szilárd támasza a másiknak, hogy ki mennyit tesz a "túlélésért"...

Ezt Nóra mondja: 2010.01.04. 00:35:51

@Mumus: Na, végre, úgy látom, tényleg eljutottál valahová! Látod, a wampeer által hiányolt önelemzés is lezajlott már. És megszabadultál az önostorozástól! Végre nem hiszed, hogy te hibáztál, amiért nem vágtad be a bölcsibe a gyerekeidet, csak hogy többet bulizgathass apucival... A nagy igazság az, hogy Tamás egy végletesen önző ember, és rendkívül éretlen személyiség. Elfelejtett felnőni, és elfelejtett igazi férfivá válni. Legfőképpen (és talán ez a legszomorúbb is) elfelejtett igazi apjává válni a gyerekinek. Aki csinál két gyereket, majd "rájön, hogy ez nem neki való"... Azt az egyet nem értem, mit hiszel - ha hamarabb veszed észre, hogy ő ilyen, akkor mit tudtál volna tenni? Persze a gyerekek születése előtt még tehettél volna... de akkor nem lenne a két csodás gyereked! Úgyhogy szerintem az önmagad hibáztatása ebben is teljesen felesleges. Semmit nem változtatott volna a helyzeten, ha hamarabb lehullik a hályog a szemedről. Én ma annyit tanácsolnék neked, hogy ha nem tudsz aludni (ezt ismerem! életem legnagyobb szakítása után hónapokig nem tudtam aludni...pokoli volt!), ne a múlton töprengj, ne rágd millió-egyedszer is végig, hogy "mi lett volna, ha...". Inkább azon járasd az agyadat, hogy hogyan lesz ezután. Hogy mit fogsz most változtatni az életeden. Hogy mi a következő lépés. Lépésről lépésre könnyeb előrejutni, mint folyton nagy ugrásokkal haladni! Töltsd ki így az álmatlan éjszakáidat, és meglátod, ébredni is másképp fogsz! Jó éjt neked.

Ezt Zsófi mondja: 2010.01.04. 01:21:28

Nagyon örülök Mumus, hogy írtál és ennyit!
Nem tudja azt az ember előre, hogy ő és a szerelme hogyan fog adott szituációkra reagálni....ha előre tudnánk, talán senki nem kötné össze az életét egy vadidegennel...nekem az apám mondta egyszer, aki 51.éve él az anyámmal, hogy tulajdonképpen azokat az embereket, akik elválnak az különbözteti meg azoktól, akik nem válnak, hogy elmentek a bíróságra...na most ezt ironikusan mondta és nem is biztos, hogy szó szerint így, de azt hiszem érthető a mondanivalója: mindenki elválhatna valamikor az élete folyamán a párjától, mert ok az mindig adódik...mert ugye nehéz az életünk, jönnek a gondok, elfáradunk, oszlik a szerelem hályoga idővel, születnek a gyerekek, soroljam tovább? Nem tudjuk, nem is lehet tudni, kiből milyen anya vagy apa lesz....nem értek Nórával abban egyet, hogy ha nem stabil a kapcsolat, azon a gyerek sem javít! Amikor megszeretjük egymást és gyereket akarunk, elég stabil...aztán legfeljebb attól lesz kevésbé stabil, hogy a gyerek ordít éjjel 11-től hajnal 3-ig vagy 5-ig....ez az én első fiam volt, a többi gyerek szerencsére jobban megkímélt....szóval egy ilyen helyzet az erős idegzetű párokat is próbára tesz....én nem akartam a férjemet felkelteni, mert tudtam aludni napközben, ő meg dolgozott, de mégis volt olyan, hogy hajnal 4-kor az utolsó pillanatban vette ki a kezemből a gyereket (azon az éjszakán már harmadjára, negyedjére!), mielőtt elaludtam volna ülve! Kivette, a gyerek azonnal abbahagyta a sírást, és az apja reggel 6-ig sétálgatott vele, aztán a beste gyereke elaludt és aludt délig! Ez csak négy hónapig volt ilyen kemény, aztán jobb lett, de sokat felkelt még azután is éjszaka. Ma már 11 éves, és kamaszodik, nagyon furcsa ez is! Szóval a férjem reggel 4 és 6 között sétálgatott, majd arra ébredtem fél 7-kor, hogy fütyörészve készülődik a munkába! Ezek azok az emlékek, amiket felidézek magamban, amikor valami vita van kialakulóban köztünk és ettől rögtön jobban érzem magamat! Nem veheti ki egy férfi soha sem úgy a részét az otthoni feladatokból, mint egy nő, pláne ha a nő nem dolgozik, a párja meg igen, de akkor is tud ezt-azt segíteni....említett férj a második gyerek megszületésekor rendszeresen úgy járt a piacra vagy a boltba, hogy a másféléves fia a nyakában vagy a hátán lógott, vagy a babakocsiban ült, hogy én nyugodtan tudjak foglalkozni az újszülött lánnyal....ilyen példák nélkül nem maradhat következmények és sérülések nélkül két ember kapcsolata....én továbbra sem akarok véleményt mondani Tamásról, ahogy Nóra megteszi, de azt kell mondanom, ezek után Te még másfél éve magadat eszed Mumus, hogy elment? Pláne ha ilyeneket vág hozzád cinikusan, amiket írtál? Azt hiszem, és ezt nagyon komolyan mondom, nem csak vígasztalni akarlak, nálam nem lett volna esélye Tamásnak, hogy elmenjen, mivel én vágtam volna ki! És most nagyon durván fejeztem ki magamat! Mondom ezt úgy, hogy nálam családpártibb és válásellenesebb ember ritkán akad! Nem gondolom, hogy ez az egész nem fog egyszer kiderülni a gyerekeid előtt is, nem kell, hogy Te mondd, majd rájönnek maguktól is, és akkor majd nagyon lehet sajnálni Tamást és ő meg nagyon fogja bánni ezeket az éveket....és rá fog jönni, akármit is csinál, akárhol is van, neki két saját gyereke van, és ha nem vigyáz, öregségére egy sem marad! Hogy erre az évek során majd magától rájön-e, meglátod! Mindenképpen neki nehezebb lesz akkor, amikor erre rádöbben, mint neked most! Várom további leveleidet!

wampeer 2010.01.04. 10:33:06

@Ezt Nóra mondja::
Hogy én mennyire tudom útálni, ha valaki a fejemben, a gondolataim között turkál......
:-))))))) Ez vicc lenne!

Szóval olvastam már tegnap Mumus újabb bejegyzését, de már meglehtősen álmos voltam, és hát mai napra is gondolni kellett, így nem reagáltam. Gondoltam, majd ma. Erre tessék, Nóra csaknem pontosan leírja, amit akartam. Kicsit azért hideglelős......

Talán annyit kiegészítésül, hogy egy nagyon kedves és számomra fontos barátom mondta egyszer, hogy az édesapja azt tartotta, hogy a "mi lett volna" a legfeleslegesebb és legértelmetlenebb kifejezés a világon....
Mert ami elmúlt, az már megváltozhatatlan (bármenyire fáj is, és piszkosul tud fájni.....), de a jövőt még alakíthatjuk, s ahogy már írtam/írtuk is, a múlt tanulságait is felhasználva!
S hogy másfél év után még mindig nem tud Mumus aludni? Írtam már a "gyászmunkáról" is (nem félreérteni, itt általában a veszteség feldolgozásának folyamatát értem alatta - pszichológiai szakzsargon). Ennek hossza minimum másfél év. Nálam már majd' kettő.....
Ennek ellenére optimista vagyok!
Erről is írtunk már. Zsófi 10 szál cigarettás története, amit megtoldhatnék a télire eltett almák megevésének módjával (előbb mindig a legrosszabbakat, hogy a többi meg ne romoljon, vagy előbb a legjobbakat....), vagy a féig üres - félig tele pohár dilemmája, és még hasonló bölcsességeket.
Ezt most már Zsófihoz toldom: Hogy Tamás mire fog rájönni az évek folyamán és mire nem, szinte indiferens. Egy "rossz", de jelen lévő apa is jobb, mint egy semmilyen.
Szorítok Mumus!

wampeer 2010.01.04. 10:40:36

@Ezt Nóra mondja::
Et le garçon l'a répété toujours : Voulez vous couché avec moi ?

:-))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Ezt Nóra mondja: 2010.01.04. 11:03:22

@wampeer: Örülök, ha egyetértesz a véleményemmel, pedig nem is női szemmel nézed a helyzetet... És sajnálom, ha hideglelősre sikeredett a véleményem, sajnos ez a legrosszabb tulajdonságaim közé tartozik, hogy vitriolba mártott szamurájkarddá változik a nyelvem, ha valakiről rossz véleménnyel vagyok... Pedig látod, megfogadtam, hogy nem török pálcát... És nem is az ítélkezés volt a szándékom most sem, az nem az én dolgom. Hanem egyszerűen ez a véleményem mindarról, amit olvastam.

Ezt Nóra mondja: 2010.01.04. 11:07:10

@wampeer: Semmi baj az agyturkászással, ha valakinek csak szép, rendezett, jól nevelt gondolatai vannak ;-)
A franciául berúgó fiú pedig túl unalmas volt ahhoz, hogy ezt kérdezgesse... még reszegen is! :-)))

Kérj tanácsot 2010.01.04. 11:11:30

Azzal egyetértek, hogy természetesen Mumus szempontjából teljesen mindegy, mire jön majd rá Tamás, de az igazságérzet szempontjából szerintem NEM! Ha már ilyen fokon volt érzéketlen és ennyire nem foglalkozik a két gyerekével, legalább majd egyszer érezze magát rosszul emiatt....lehet, hogy ez gyermeki naívság, hogy a "gonosz" a mese végén bűnhődjön, de ne legyen már neki a legkönnyebb ezt az egészet feldolgozni! Azzal is egyetértek, hogy egy rossz apa is jobb, mint a semmi, de azt is gondolom, hogy éppen emiatt nem lesz soha nagyon közeli a kapcsolata a gyerekeivel, mert rossz apa és a gyerekeinek sem lesz soha olyan érzésük, hogy nekik volt apjuk...szerintem úgy fogják érezni, hogy néha megjelent ugyan, de olyan volt, mintha nem is lett volna...és mire a lemaradásait esetleg pótolni akarja majd az apjuk, már nem fogja tudni, nem lesz igény rá a másik oldalon, tehát a rossz apa szinte egyenlő a semmivel, és ettől fog majd szenvedni Tamás egyszer, ha erre ráébred, hogy a legelejére is visszajussak!
Zsófi

wampeer 2010.01.04. 11:21:37

@Ezt Nóra mondja:: Féreértés! Az a dolog rendben van.
Az gondolatazonosság körül forogtak a gondolataim... :-)
Na, de nem kell túlspirázni.

Ezt Nóra mondja: 2010.01.04. 11:22:09

Zsófi - csak az a baj, hogy mivel felelőtlen ember, nem fog ráébredni minderre, nem fogja érezni később sem annak a súlyát, hogy elvette a gyerekeitől mindazt, amit egy jó apától kaphattak volna... Aki most nem érzi, az később sem fogja... sajnos. Pedig nyilván akkor lenne jó és igazságos a világ, ha mindenki megbűnhődne azért, ha árt másoknak. De ebben a kérdésben nem vagyok annyira optimista, mint te.

Ezt Nóra mondja: 2010.01.04. 11:24:09

@wampeer: ja vagy úúúgy! Hát, ebben nekem nagy gyakorlatom, van, engem a gondolatazonosságok, és az egyszerre kimondott azonos mondatok már szinte meg sem lepnek... Ez anyai örökség, vagyis a családunk minden nőtagja máglya-halált halt volna pár száz évvel ezelőtt... :-)

wampeer 2010.01.04. 11:29:43

@Kérj tanácsot: Vannak olyan emberek, akiket akárhány kudarc is ér az életben, sohasem érzik magukat hibásnak, és fennen hangoztatják, hogy csakis a jószándék vezérlte őket (sajátélmény is). A jószándék Tamás esetében nyilvánvalóan nem igaz, de hogy belássa hibáját/hibáit!? Én erre kevés esélyt látok. Persze, az igazságérzetünk ezt kívánná, de...

Ezt Nóra mondja: 2010.01.04. 11:33:40

@wampeer: Köszönöm! Magam is úgy érzem... :-)))

Ezt Nóra mondja: 2010.01.04. 11:49:02

@wampeer: Még a gyászmunkáról - nálam egy 12 éves kapcsolat (majdnem házasság... szerencsére gyerekek nélkül) után egy év volt, de már azt is végtelennek éreztem. Biztos voltam benne, hogy én már soha, engem már soha... És pont így estem csapdába - valójában persze nem, hanem így zártam le a gyászt és kezdtem új életet, ami sokkal jobb lett az elvesztettnél - hogy ragaszkodtam hozzá, hogy olyasvalakivel töltsem az időt, aki "csak barát"... Na, most ez a "csak barát" lett a férjem 10 éve! :-)

Ezt Zsófi mondja: 2010.01.04. 11:50:24

Én egyáltalán nem arra céloztam, hogy majd magától rájön a hibáira! Hanem arra, hogy amikor lesz majd két nagy gyereke, akik nem állnak vele szóba, vagy nem tudnak vele mit kezdeni, vagy nem hívják meg majd az apjukat egy családi eseményre (ugye az öregedéssel az ember egyre szentimentálisabb és egyre nagyobb szüksége van szeretetre és figyelemre, ilyenkor szoktak még a legelvetemültebb emberek is változást mutatni, csak nézni kell a sok sírós nagyapát, nagymamát a TV-csatornák különböző színvonalas adásaiban!), akkor fog majd elgondolkozni az egészen szerintem....most még nem, mert fut a szekér, de később biztos feltűnik majd egy-két probléma, vagy "csontváz" a szekrényből meg a múltból!

wampeer 2010.01.04. 11:52:49

@Ezt Nóra mondja:: Hát engem mindig meglep a gondolatazonosság, főleg akkor, ha megfogalmazásában is hasonló. Valószínű azért, mert napi szinten nagyon sok emberrel kerülök kapcsolatba, nyilván nem önszántamból. Ezért azután sokszor tapasztalom azt, hogy - nyugodtan mondhatom - nem hogy gondolatazonosság nincsen, de sokszor az értetlenségig/érthetetlenségig ostobák.... Nagyon kiábrándító. Éppen ezért felüdülés, vagy akár mondhatnám azt is: ünnep, ha nagyon ritkán ugyan, de nem ilyet tapasztalok.

Ezt Nóra mondja: 2010.01.04. 11:58:11

Zsófi - ebben nagyon igazad van. A saját apám is megöregedvén érezte át igazán, hogy mit kellett volna másképp... és nem csak a gyerekével! Pedig a környezete egyre megbocsátóbb lett (én is), de ez már nem változtatott azon, hogy alapvetően magányos lett az élete végére.

wampeer 2010.01.04. 12:01:21

@Ezt Zsófi mondja:: Zsófi, értem, csak kiegészíteni akartam. A színvonalas (direkt nem tettem idézőjelbe, mert ugye lehet pl. valaki talpig úriember, de fölötte?)TV-műsorokban síró-rívó idős emberkről pedig soha nem az jut eszembe, hogy hál'istennek megjött az esze, sokkal inkább az önsajnálat, vagy Alzheimer Úrral való parolázás, vagy egyszerűen alkohol-demencia miatti beborulás..... Tudom, hogy ez most gonosz megjegyzés volt, de hányingerem van ezektől a "műsoroktól", önszántamból nem is nézem ezeket sem, csak amik a műsorok reklámbejátszásáiból elém villan.

wampeer 2010.01.04. 12:04:54

@Ezt Nóra mondja:: Na, most látom, közben meg jól beszóltam... Bocs, de a "színvonalas TV műsorokon" horgadtam fel igazán.

Ezt Zsófi mondja: 2010.01.04. 12:11:38

Nóra! Pont az ilyen esetekre céloztam, amit Te most mondtál apukádról, mert én is ezt tapasztalom!
Wampeer! Ezek a műsorok népbutítóak, és gyászosak, én sem szoktam nézni, mert inkább itt csevegek a gépnél naphosszat, meg intézem egyéb dolgaimat, tehát sem nem érdekelnek, sem időm nincs rá, és az is mind igaz, amit Te felsoroltál a szereplők léthelyzetéről és szellemi színvonaláról, de akkor is érzek a sírásban megbánást is, nem csak öregkori elhülyülést! Miért ne láthatná be az ember az öregedéssel, hogy mit tett rosszul....ha nem is látja be, hogy mit tett rosszul, mert esetleg ehhez kevés agya van, de azt akkor is érzi, hogy valami nagyon el lett cseszve, hogy szépen mondjam, mert nem úgy alakultak a dolgok, hogy ő jól érezze magát....
A telepátia és a gondolatazonosság nagyon gyakori dolog, pláne egy adott szellemi szint felett....és pláne akkor, ha valakivel nagy lelki közösségben élünk....én számtalanszor felhívom az apámat vagy ő engem telefonon, ha a másik elkezd azon gondolkozni, hogy fel kellene hívnunk egymást! Ezen már meg sem lepődünk...és számtalanszor kezd el a férjem vagy a gyerekeim arról beszélni, amin én éppen a fejemet töröm....és Nórával is ezért szeretek csetelni, mert számtalanszor egyszerre nyomjuk meg a "kimegy" gombot és ugyanazt írtuk, néha szó szerint! Szóval ezen sok csodálkozni való nincs....egy adott helyzetre az azonos erkölcsi értékeket valló emberek azonosan reagálnak! Ez nem is telepátia vagy boszorkányság, csak erkölcsi érzék, szerintem!

wampeer 2010.01.04. 12:14:43

@Ezt Nóra mondja:: Hát igen. Az első nagy veszteségemből, a gyászmunka lecsengő ágában egy hasonló, de valójában soha nem realizálódó kapcsolat "mentett" ki. Örökké hálás leszek érte Neki, még akkor is, ha nem sikerült kibontakoztatni a hagyományos értelemben. Persze veszteség, nagyon nagy veszteség volt így is, hisz Ő volt az, akiben minden megvolt, amit valaha nőben szerettem, és mégis önazonos volt. Vele, kézenfogva, "átmehettünk volna a szivárvány alatt".....

Ezt Zsófi mondja: 2010.01.04. 12:15:04

A beszólást nem veszem sértésnek, de azt, ha ennyi szájtépés után még el tudod képzelni rólam, hogy én ezt színvonalasnak tartom, hát az már eléggé elgondolkoztató a részemről, hogy érdemes-e szájat tépnem! Mint ahogy a vicc mondja: Kovács elmegy Kisshez, hogy Kiss kérjen tőle bocsánatot, mert azt monda rá előzőleg, hogy nem becsületes és azt vonja vissza.....erre Kiss elgondolkozik és azt mondja: Na de Kovács egy becsületes ember???? Na de bocsánatot kérek!!!! Ha-Ha!

wampeer 2010.01.04. 12:21:13

@Ezt Zsófi mondja:: OK!OK!OK! Le vagyok nyűgözve! Meg vagyok győzve! (A macska meg fel van mászva a fára.)

Ezt Zsófi mondja: 2010.01.04. 12:21:46

Pontosítok, az előző szöveget Wampeernek írtam a TV-műsorokról, bocsánat, hülyülök!

wampeer 2010.01.04. 12:29:49

@Ezt Zsófi mondja:: Na, most már végképp nem értek semmit. Én Nóritól kértem bocsánatot a beszólásomért, mert közben tette fel, amit azédesapjával kapcsolatban írt. És igaznak gondolom. Csak a TV-s példán akadtam ki, de azért az eddigiek alapján eszem huzatjában sem volt, hogy Zsófi JózsiBarát, vagy Mónika függő lenne!
Így kénytelen vagyok megkövetni Zsófit is (no nem úgy mint Kiss Kovácsot, vagy fordítva?)! :-)))

Ezt Nóra mondja: 2010.01.04. 12:36:46

@wampeer: De remélem, hiszel még benne, hogy másban is megtalálhatod, amit keresel. Engem erre nagyon megtanított az élet, hogy ha úgy is érzem, hogy ez csak egyszer adatott meg - nem így van! Az csak a lányregények örök igazsága, hogy egyetlen egy lelki társunk lehet... Én biztosan tudom, hogy mindig lehet újabb esély. És egy közeli fiúbarátunk példáján okulva azt még hadd tegyem hozzá: nagyon nagy hiba, ha valaki azt az egyszer már megtalált, de nem realizálódott kapcsolatot keresi azután mindenkiben. Mert így olyan jó dolgok mehetnek el mellette, amik másfélék ugyan, mint az az eszményített, "lehetett-volna" társ volt - de mégis jók.

wampeer 2010.01.04. 12:45:11

@Ezt Nóra mondja:: Jaja! Mi, pasik, egész életünkben az 'igazit' keressük, de közben azért a potenciális jelöltekkel jól elszórakozunk...... ;-)

Komolyabban: nyilván nem - csak még jobb lehet a következő. A léc mind magasabban és magasabban van....

wampeer 2010.01.04. 12:52:54

@Ezt Nóra mondja:: Persze. Hisz újra tartást adott, önmagamra találhattam újra, hitet adott a jövőre.

Ezt Nóra mondja: 2010.01.04. 12:59:11

@wampeer: Végre egy nekem is szimpatikus hozzáállás! :-) Mármint hogy a következő csak még jobb lehet!

KJR 2010.01.06. 11:51:42

Nahát, látom, hasznosan töltöttétek el a téli szünetet :-))
Nekem esélyem sem volt, hogy a géphez hozzáférjek, a két fiam meg férjem mellett, de nem is igazán kívánkoztam, a gép nekem munkát jelent, arra meg nem akartam gondolni két hétig...
Szóval, BÚÉK minden blogírónak, és egy rövid hozzászólásom lenne az egész párkapcsolat témához:
szerintem nem lehet egy párkapcsolatban "bűnöst" hirdetni, két ember általában "beválasztja" egymást, mindig van, ami kölcsönös igényeket elégít ki - kezdetben. Aztán máshová kerülnek a hangsúlyok, jöhetnek változások, és ezzel a konfliktusok. És itt kezdődik az, ami az egésznek voltaképp a lényege: hogy tanuljunk. Abból is, ha kitolnak velünk, abból is, ha mi tolunk ki a másikkal. A szakításból vagy a kapcsolat helyrehozásából. Tehát mindenképpen meg kell köszönni, amit kapunk, mert az visz előre. És talán egy szakítás több mindent felszínre hoz, és őszintébb szembenézéshez vezet, mintha a kapcsolat fenntartása érdekében kompromisszumokat kötünk, és szőnyeg alá söprögetünk.

wampeer 2010.01.06. 12:09:38

@KJR: Szívem szerint való megközelítés! Tetszik! Igaz!

Ezt Zsófi mondja: 2010.01.06. 12:27:37

Drága Barátnőm! KJR! Nagyon örülök, hogy szóltál! Ami nagyon érdekes, pár napja beszéltünk a gondolatazonosságról, telepátiáról! Ugye nálunk ez már évek óta jól működik. Írtam az előbb néhány dolgot a jóslás történetéről, amely mindkettőnket érdekel. Erre mit látok, amikor feltettem a szöveget a blogra? Hogy éppen most írtál Te is, 3 hét után megint! Mi már meg sem lepődünk ilyen dolgokon! Még valamit a párkapcsolatokról: egyszer Te mondtad, hogy mindenki viszi a maga "batyuját" és ebben a batyuban az van, amit mi magunknak "dolgoztunk" meg! Ez szerintem nagyon bölcs meglátás!

KJR 2010.01.06. 12:41:26

:-)
Akkor hogy egy kicsit össze is kössem a két témát: azt láttam, hogy a múlt év valahogy nagyon sok helyen párkapcsolati konfliktusokat hozott. Volt egy olyan asztrológiai konstelláció, ami az illúziókkal való leszámoláshoz vezetett ( ez visszajön még emlékeim szerint vmikor a tavasz végén ), és a tavalyi a nyugati csillagjósok szerint a Mars éve volt- a Mars a konfliktusok, csaták, harc bolygója...
Idén a Nap éve lesz, viszont mielőtt megrohannátok, hogy ez mit jelent, bevallom, másik asztrológus-tudós barátnőmmel összedugtuk a fejünket, és nem sok mindent tudtunk kisütni, de majd utánanézünk :-))
Minden esetre a Nap az individuumnak, az egyéniségnek kedvez, és valószínűleg a politikai, társadalmi jelenségek is előtérbe kerülnek. A többit majd meglátjuk - legkésőbb december 31-én elárulom, milyen is a Nap év :-))))

Ezt Zsófi mondja: 2010.01.06. 12:53:46

Teljesen egyetértek az előbb említett dolgokkal, nehéz év volt a 2009 szerintem is, az én jegyemből két és fél év után végre tavaly ősszel elhúzott a Szaturnusz és ez sok dolgot megkönnyít majd számomra ezentúl, azt mondják az okosok....nagyon remélem, mert a Szaturnusz tényleg eléggé lassít, megtanít nagy életleckékre, mindet nehezít, sok könnyű sikert nem hoz, de nagy tanítómester, ahogy egy asztrológus írta a neten! A Nap évéről azt írták, bár még sokat nem olvastam róla, de most, hogy így felvetetted KJR, utána fogok nézni jobban, de azt mondják, sokkal pozitívabb és jobb év lesz, mint az előző! Szerintem saját érdekünkben is sokkal jobb ezt hinni, mint ennek az ellenkezőjét! Hogy most meg visszautaljak a pozitív gondolkozásra, ami szintén előkerült már itt!

Ezt Nóra mondja: 2010.01.06. 13:18:16

@wampeer: Még visszakanyarodom az előző beszélgetés végére (vagy egyik ágára - az eléggé szerteágazó volt!) - nem éreztem beszólásnak azt, amit az öregek őszintétlen megnyilvánulásairól írtál. Én az apámat meglehetősen kritikusan tudtam szemlélni világéletemben (kb. úgy 8 éves korom után hullt le a hályog a szememről...). Az öregkori belátása, hogy talán másképp kellett volna sokmindent csinálnia az életben, elsősorban az önsajnálatból eredt. Ebben neked teljesen igazad van! Nem az esze jött meg, hanem annyira rossz volt neki már öregen egyedül, hogy eljutott odáig, hogy belássa: ha másképp élt volna fiatalon, nem jutott volna ide. De annyit írjunk a javára, hogy kifelé nem sajnáltatta magát, jobbára csak nekem nyílt meg annyira, hogy beismerje a régi hibák egy részét.

wampeer 2010.01.06. 13:21:52

@Ezt Nóra mondja:: Köszönöm a feloldozást!
Remélem jól esett a szánkózás!

Ezt Nóra mondja: 2010.01.06. 13:31:34

@KJR: Először is boldog új évet neked is! Hogy teltek az ünnepek? A párkapcsolati felvetéseidhez: az nagyon igaz, hogy amikor egymást választjuk, még elfogadjuk mindazt, ami a másikhoz tartozik - mint egy csomagot! Aztán változunk mi is, változik a másik is, de talán nem is változunk annyit, csak idővel, a különféle élethelyzetekben sok olyasmi is kiderül a másikról, amit a kezdetekkor nem tudtunk. Az igazi művészet az szerintem, hogy elég intelligensen, elég ügyesen tudjuk kezelni az ilyen újonnan felmerült, nekünk esetlen nem annyira tetsző tuljadonságait is a másiknak. Mert az is ő. És ha maradt egymás iránt a kezdeti szeretetből (szerelemből jó esetben), akkor érdemes megtalálni az együttélés további útjait. A kompromisszum nem minden esetben szőnyeg alá söprést jelent! Nekem a kibeszélés, a közös megoldáskeresés a szimpatikus. A szőnyeg alá söpört dolgok előbb-utóbb rothadni kezdenek... Összességében azt hiszem, hogy ha a párok nagyobb elfogadással, empátiával fordulnának egymáshoz, akkor jobban észrevennék, hogy mi minden van a másikban, amiért érdemes küzdeni, amiért érdemes megoldani a konfliktusokat, ami ér annyit, hogy megmentsük, megjavítsuk. De sok olyan kapcsolat is van, ami már menthetelen, ami már eljut addig a pontig, hogy semmiféle párterápia, kibeszélés, újrakezdés nem hozza össze a feleket... Mert nincs miért küzdeni. Végképp elmúlt minden, amiért érdemes lenne javítgatni rajta. Ebben az esetben a gyerekeknek is az a jobb, ha szakítanak a szülők. Az én szüleim esetében pl. egyértelműen nem volt más megoldás.

Ezt Nóra mondja: 2010.01.06. 13:36:37

@wampeer: Csodás volt! A falunk szélén voltunk, egyfolytában szakad még most is sűrűn a hó - gyönyörű az erdő! Városban bosszantó és kellemetlen a havazás, a latyak, de errefelé nagyon jó. Annak ellenére jól éreztem magam, hogy általában úgy állok a téli sportokhoz, hogy -hideg, nedves... fújj... és annyi ruhát kell felvenni, hogy ha a farkas megenne, két hétig rongyot sz...ékelne... (bocs, ez az anyukám kifejezése, ha úgy tetszik - népgyűjtés!) :-))) De ma megérte a sok kellemetlenséget!

wampeer 2010.01.06. 13:54:55

@Ezt Nóra mondja:: ez a farkasos kiszólás gyönyörű! Megjegyeztem!
Örülök, hogy jó volt a téli sport!

wampeer 2010.01.06. 13:55:40

@Ezt Nóra mondja:: már megint a szub..... :-))))))))))))))))))))))

KJR 2010.01.06. 13:58:16

@Ezt Nóra mondja::
Szia, Nóra!
Az ünnepek mindig jók, most valahogy úgy esett, hogy be tudtam mindent osztani a karácsony előtti napokban, és december 23-án délután, mikor minden karácsony előtt elkészíthető dologgal megvoltam, még le is ülhettem ( na jó, csomagoltam is egy kicsit közben ) tévézni a fiúkkal.
A gyerekek tündérek voltak ( magukhoz képest :-)) ), a legjobb az volt, hogy többször is volt barátkozós nap - a kisebbik fiam barátját gyakorlatilag örökbe fogadtuk, és ez viszont is igaz, gyakran egy teljes napot töltenek egymásnál, ottalvással:-)
Szóval most három fiúval szilvesztereztem, Csillag született ( gyakorlatilag hetek óta ez az állandó esti program,ha nincs hétköznapi rezsim , vagyis a fiúk különböző műsorszámokat adnak elő, az áriáktól a bűvészprodukciókon keresztül a táncjelenetekig ), még a 14 éves is beszáll a "produkciókba" ( sőt, egyszer én is voltam "művészvendég"), szóval nagyon jól szórakoztam velük. Nagy bulizás nem volt, az egyetlen tervezett "kicsapongás" is elmaradt a barátnőm betegsége miatt, és csak január elején pótoltuk be csendesebb változatban.
De jól indult az év, és reménykedek, hogy jobb lesz, mint az előző :-))

Ezt Nóra mondja: 2010.01.06. 14:14:32

@KJR: Nekünk is nyugiban teltek az ünnepek, de "a valaha volt legharmonikusabb karácsonyom" címet megőrizte a tavalyi. A fiaim most kicsit zizibbek, zaklatottabbak voltak, meg nagyobb volt a jövés-menés-utazgatás is, de azért így is jó volt. És január eleje óta nálam is folytom három gyerek van - a fiaim unokatestvére, egy kislány, aki a két fiam közt van korban, minden délután és minden reggel velünk van, mi visszük oviba is.

Abban pedig, hogy ez az év jobb lesz, mint az előző volt - én szinte teljesen biztos vagyok!!

Ezt Zsófi mondja: 2010.01.06. 14:24:41

Nem akarok ünneprontó lenni, de nem lehetne, hogy ide már nem írtok több kommentet, mert félóra a lap aljáig elérni, még gyorsított tempóban is! Szóval lehetne folytatni az újabb témák alatt, úgyis több dolgot is megbeszélünk egyszerre!
süti beállítások módosítása