Nem ezzel szándékoztam folytatni a kávéról szóló sorozatot, de mivel többen is leírtátok a kávézási szokásaitokat, hát én sem titkolom tovább… Én csak és kizárólag cappuccino formájában szeretek kávét inni.
Ez az ital egészen más fogyasztási körülményeket feltételez az olaszoknál, mint az espresso. Sokáig nem figyeltem fel rá, de pár éve egy olasz barátom rávilágított: capuccinót az olaszok csak reggel isznak, ez a reggeli kávézás megfelelő formája. Nincs is annál finomabb, mint egy jó capuccinóval kezdeni a napot – és hozzá egy friss péksütemény (fura mód brioch-nak, briósnak az olaszok azt nevezik, amit mi croissant-nak... de bármi is legyen a neve, még egy egyszerű, kis kávézóban vagy bárban is isteni friss, leveles tésztából készült, ropogós külsejű, könnyű süteményt adnak, gyakran csokoládékrémmel töltve! Jajjjjj!).
Olyannyira szigorú ez az íratlan szabály, hogy igazi olasz embernek napközben nem is jut eszébe cappuccinót kérni sehol. Egyetlen egyszer láttam, hogy valaki megszegi ezt: egy barátunk volt, aki kora délután, kb. fél 2 tájban egyszer kért egy cappuccinót. Ránéztem kérdőleg – rögtön értette, hogy mit furcsállok, és már magyarázkodott is: előző éjjel sokáig mulatott, 11 körül kelt fel, neki ez fél kettőkor még a reggeli cappuccinója… Na, ennyire rugalmasak csak ebben a kérdésben! A nap minden egyéb szakában espressót isznak.
Én – rendes magyar honleány lévén – fütyülök az olaszok szabályaira, és bármely napszakban szeretem a cappuccinót….
A cappuccino alapja a már leírt, jó espresso kávé. A presszókávésnál eggyel nagyobb csésze aljába beletöltjük a frissen lefőtt espressót, és egy másik edényben tejet habosítunk. A professzionális kávéfőzőknek, és néhány otthoni kávéfőzőnek is van gőzőlő karja – ezt kifejezetten a tej habosítására való.
De nem kell lemondani az otthoni cappuccino élményéről annak sem, akinek nincs ilyen kar a kávéfőzőjén. Kapható (ma már egyre több háztartási üzletben, meg ikeában, stb.) kézi tejhabosító, a világ legegyszerűbb és legnagyszerűbb találmánya. Egy kis edényke, többnyire rozsdamentes, aminek a fedele kis pumpával van ellátva (pontosabban egy sűrű szita-szerűséggel, amin átnyomjuk a tejet). Ha beletöltjük a hideg tejet (lehetőleg ne zsírszegény tej legyen…), és néhány kézmozdulattal „felpumpáljuk”, már kész is a tökéletes tejhab! Csak egy apróságban különbözik a gőzölt tejhabtól: hogy hideg - ugyanis melegen nem lesz habos a pumpálástól… Ezért én ugyan hideg tejet használok, hogy jól habosodjon, de az edénykét a tűzhelyre szoktam állítani, és melegítem habosítás közben, nem forróra, csak épp annyira, hogy ne hűtse el a kávét.
A kávézókban is sokszor elkövetik azt a hibát, hogy nem megfelelő hőfokú tejhabot készítenek – csak ott többnyire pont az ellenkezője a baj, mint az otthoni habosítóval: túlforrósítják a gőzölővel. Az igazán hozzá értők ezt úgy kerülik el, hogy a fémedényke oldalát, amelyben a tejet gőzölik, egyik kezükkel végig fogják a gőzölés közben. Így a tenyerükkel érzik, mikor éri el azt a hőfokot, ami még fogyasztható (ami elviselhető hőfok a tenyerünknek, az a nyelvünket sem fogja leégetni...).
Tehát a cappuccino ennyi: a nagyobbik kávéscsésze aljába lefőzzük a normál méretű, jó presszókávét, és rálötyögtetjük a habos, meleg tejet. Jusson bele a folyékony állagú tejből is kevés, de a nagy része hab legyen, amit akár kanállal is ráhalmozhatunk a kávé tetejére.
Én ezt 2 cukorral (lehetőleg barna nádcukorral) iszom, és ahogy Klaró említette egy kommentjében, én is ötvözöm a csokoládéval – a „jobb” kávézókban adnak mellé egy kocka finom étcsokit is, olasz módra. Na, én azt beledobom, de nem keverem bele, hanem a végére hagyom és az utolsó korty cappuccinóm így az olvadt csokival megspékelve nagyon finom!
Ha igazán dőzsölni akarok, akkor mindebből egy nagyobb adagot készítek – akár fél literes óriásbögrében is! De az arányokat megtartom akkor is (kb. 1/3 kávé, 2/3 tejhab).
A cappuccino mellett ismeretesek még egyéb, izgalmas kávé-variációk is, pl. a caffé latte, magyarul tejeskávé, ami eredetileg nem volt része az olasz kávéivási szokásoknak, csak az amerikaiak túl erősnek (!) találták a normál cappuccinót, és hígabban kezdték inni, kb. fele-fele a kávé és a tejhab.
Aztán a caffé macchiato – ami nem cappuccino-méretű, hanem espresso-méretű csészében érkezik, de van benne egy kevés tejhab (a jelentése: megjelölt, vagyis egy kis tejjel megbolondított presszókávé).
A latte macchiato álló üvegpohárban szervírozandó, az aljára kerül a meleg tejhab, rá egy presszókávé, és legfelülre hideg tejhab! A tetejére kakaót hintenek…
A caffé ristretto pedig egy icipici, sűrűre, aromásra főzött presszókávé – 20-25 ml-nyi lötyög a kis csésze alján… a normál kávé sűrített változata. Tej nélkül isszák.
Nálunk jeges kávé a neve, az olaszok tudtommal affogatónak nevezik, bár nem gyakran találkoztam náluk ezzel a kávéivási módozattal: egy gombóc vaníliafagylaltra töltött forró presszókávé, hideg tejjel felöntve (esetleg egy kis tejszínhabbal a tetején…).
A legviccesebb elnevezése a corettónak van – korrigált, feljavított kávé! És hogy mivel korrigálják? Alkohollal! A presszókávéba valamilyen égetett szeszes italt löttyintenek, pl. grappát vagy brandyt.
A Bicerin torinói eredetű, és helye lett volna a csokoládés cikkben is – ugyanis ez az ital a két kedvencünk találkozásából született. Talpas üvegpohár aljára forró csokoládét töltenek, rá egy espressót, ezután meghintik fahéjjal, és legvégül felöntik tejhabbal! Csodásan rétegződik (ezért kell üvegpohár – hogy látszódjanak a rétegek), és nagyon finom!
És legvégére hagytam egy olyan kávét, ami már nem is ital, hanem inkább étel, ráadásul hideg: a kávészörbet (olaszul espresso sorbetto). Ez sokkal vizesebb, mint a fagylalt, leginkább a jégkására emlékeztet, és kávéból készül. Én nagyon szeretem! Szicíliában – bármily megdöbbentő – puffancsba beletöltve is fogyasztják…
Jó kávézást kívánok!
Nóra