Egyszer egy amerikai pszichológusnő könyvében olvastam - egyébként Karl Jungtól ered -, hogy a nőknek négy alapvonása, alaptípusa van, ezek mindegyike megvan bennünk, de kettő dominál, ez hat a legjobban jellemünkre.
Ez a négy típus az ”Amazon”, a „Kurtizán”, az „Anya” és a „Madonna”. Az, hogy a nőnek milyen férfi tetszik, attól is függ, hogy a nő maga milyen.
Egy magyar bölcsességből tudjuk, hogy az ellentétek vonzzák egymást, de a megtartó erő egy kapcsolatban viszont a „hasonlóság”. Ki akar állandóan harcolni egy tőle merőben más felfogás szerint élő emberrel, őt állandóan meggyőzni egy döntést igénylő helyzetben és elviselni állandóan a „másságát”.
Persze sokfélék vagyunk, van, akinek sok idő kell ahhoz, hogy ráébredjen, évek óta szerelmes a szomszédék Pistijébe...van, aki viszont felszáll egy repülőre és a landolásnál már tudja, egyik utastársával szeretné leélni az életét.
Nincs recept, mégha nagyon szeretnénk, akkor sem. Vannak az ösztönök, az agy, racionalitás, irracionalitás, és mindehhez társul a véletlen, a szerencse és a csillagok állása...
Vannak „szkeptikusok”, akik szerint ez a „de jó, hogy éppen jókor voltam jó helyen” szöveg nem igaz, mert „szűkös” keretek állnak rendelkezésre ahhoz, hogy megtaláljuk az „igazit”....csak abból tudunk választani, ami körülöttünk van, „hozott anyagból” dolgozunk, pedig lehet, hogy az „igazi” (ha egyáltalán létezik ez a kategória!) a világ másik végén lenne, ha el tudnánk oda jutni...na de ha nem, marad az, akivel éppen összeakadunk.
A „szkeptikusok” azt is mondják, minek a sok hűhó, felhajtás arra a két évre, amíg a „szerelemhormonok” életben tartanak egy szerelmet. Utána úgy is vége a nagy érzéseknek, és jönnek a „munkás” hétköznapok.
Miért lesz tragikus vége általában a drámákban és operákban a nagy szerelmeknek? Mert ugye ki kíváncsi rá, hogy Júlia cavintont adagol Rómeonak, hogy ne felejtse el bevenni a többi gyógyszerét se!
A lángoló érzések drámai feldolgozása nem tűri a szürkeséget, a monotóniát, a sokéves vagy sokévtizedes rutint! Ugye remekműveket olvasni egy Léda-szerelemről nem azonos azzal, hogy az ember vágyna is a „héja-nászra az avaron”. Ha tetszik ez nekünk nőknek, ha nem, egy „átlagos” férfi reggelire, ebédre, vacsorára, tiszta alsóneműre és vasalt ingre vágyik, és ami a legfontosabb, még ezeken is túlmutató igény: érzelmi stabilitásra, biztos háttérre, ahová haza lehet hozni a feszültségeket, és ahol a hazahozott feszültségekre nem feszültség a válasz, hanem megértés, empatikus megoldások, humor, szeretet és szerelem. Mindig a nő dolga, hogy ő legyen a család „fizikális és érzelmi” motorja, ezért is fáradnak el a nők, mégha a gyengébb nem terhelhetőbb, akkor is.
Alapkérdésünk továbbra is az: mi tetszik a nőknek? Ez teljesen jellem- és igényfüggő: a határozatlannak a határozottság, a szeretetéhesnek a gyengédség, a biztonságra vágyónak az erő, a jólétre vágyónak a pénz, a kényelmesnek az energikus, a butuskának az okos, a határozottnak meg az elfogadó.
Persze ettől sokkal színesebb a kép, nem vagyunk ennyire sematikusak, meg az elején leírtam már, hogy nem elég egy hosszútávú kapcsolathoz csak annyi, hogy különbözzünk.
Visszatérve a nőkben lakozó négy jellemvonáshoz, ez is meghatározza nagyban a férfiakhoz való viszonyunkat.
Az „Amazon” egy szellemi kihívásként, harcként éli meg a másik nemmel való kapcsolatát. Ő az, aki soha nem akar „veszíteni”,” egyenlő” akar lenni, hódolókat keres és teljes kapitulációt vár. Ilyen híres „Amazon” az irodalomban makrancos Kata. Shakespeare kora nem ismerte az emancipáció modernkori fogalmát, így nem lehet más „vége” Katának, mint hogy beismeri saját emberi gyengéit és jobb belátásra tér. És ki fogadtatja el vele a világ örök rendjét? Természetesen egy férfi, Petruchio. Sírhatnánk azon mi nők, hogy ez a világirodalom egyik legnagyobb szégyene, ami nőt érhet a nemek harcában, de Shakespeare nem lenne zseni, ha ezt a vereséget nem a lehető legbölcsebb győzelemként fogadtatná el velünk.
Ezért az egyik kedvencem ez a mű, mert a legfontosabbat mondja el nő és férfi kapcsolatáról: lehetünk úgy egyéniségek, hogy női mivoltunkat szem előtt tartjuk és azzal megbékélünk, belátjuk, úgy vagyunk egyenlőek, hogy soha nem leszünk azok...Ezen kár is fortyogni, inkább ehhez alkalmazkodva kell a női életstratégiát kialakítani, különben kudarcra vagyunk ítélve, párkapcsolatunkkal együtt.
A második kategória a „Kurtizán”. Számára a szexualitása adja a mindennapok éltető erejét. Ő az, aki tökéletes sminkkel, térd felett érő szoknyában, hatalmas sarkokon, a plasztikai sebészet tudományát haladásra késztetve tudja le az életét. Ő alkotja a bevásárlóközpontok törzsvásárlói körét, ő az, akinek alfája és omegája saját maga: az, hogyan néz ki, hogyan néznek rá a férfiak, és mit tud kezdeni nőiségével. Mert ugye ez a típus minden helyzetben és minden körülményben a nőiségével „operál”.
Míg az „Amazon” tárgyalni kezd például a postán az adóbevallási borítékkal a kezében az őt megelőző öt pasival, hogy miért is lenne neki nagyon fontos előbbre jutni, addig a „Kurtizán” csak jön, lát (látják) és győz. Elég egy mosoly, amely kacéran villan feltűnő rúzzsal kikent ajkain, és az „Amazon” észérveinek tengerén egy elhagyatott csónakban hányódó férfiak maguk ajánlják fel neki, hogy ugyan már, ha csak az az egy kis jelentéktelen SZJA-s borítékocska van a kezében, az annyira kevéske idő, hogy nyugodtan előzze meg őket, ne fárassza magát a sorban állással, meleg van, még megrongálódik a sminkje!
A következő típus az „Anya”. Ő az, aki mindig mindenhol ad, figyelmet, szeretetet, ételt, italt, amire éppen szüksége van a környezetének. Ő szervezi a logisztikát, ő mások lelkiismerete (mint ahogy a híres rajzfilmben a tücsök Pinokkióé) és „pszichiátere”, a stabil pont munkában és otthon. Róla jut legritkábban eszébe a környezetének, hogy azzal is oda lehet menni hozzá: „Mesélj! Hogy vagy?”, és nem csak mindig úgy, hogy: „Képzeld, mi történt!”.
A negyedik és egyben utolsó kategória a „Madonna”, aki mindig titokzatos, keveset beszél, nem ezzel akar célt érni, de nem is a sminkjével, hanem a női lét misztériumával, amely megfejthetetlen titok a férfiak számára. Ő az, aki úgy „operál” a nőiségével, hogy nem a szexualitáson van a hangsúly, hanem a lelkén. Ő az, akit szeretgetni kell, megvenni neki mindent, amit óhajt, lábai elé tenni tálcán a világot, és küzdeni a szerelméért.
Ahogy a Hobo Blues Band énekli nagyon találóan:
„Teérted hajtok, hogy mindened meglegyen,
Nem akadt jobb neked, ezért vagy mellettem.”
Nem akadt jobb neked, ezért vagy mellettem.”
És talán ez az alapvonás az, amivel a lehető legtöbbet lehet elérni a férfiaknál, még többet, mint a szexualitást nyíltan zászlajára tűző „Kurtizánnak”.
Ugye nő és férfi mindig mást akar Karinthy szerint is, így azt is másként látja, mi tetszik a nőknek. A férfiak szerint a pénz, a siker és az átlagon felüli adottságok. De ha jól szétnézünk, ez sem ilyen egyszerű, mert sokkal több férfi él párkapcsolatban, mint aki „pénzes”, „sikeres” vagy „átlagon felüli”!
Szerintem amivel mindenképpen sikert lehet elérni a nőknél, az a szolidan magabiztos, kedvesen figyelmes, megnyerően sármos, intelligensen bölcs, optimistán humoros és őszinte egyéniség! „Csak” ennyi a titok, tessék kipróbálni!
Zsófi
…és most ugyanez a téma Nórától:
Mi kell ahhoz, hogy egy csávó szimpi legyen egy nőnek…
…szóval, hogy felfigyeljen rá? – kérdezte egy olvasónk, Spongya Bob. Én meglehetősen ösztönös lény vagyok, olyannyira hallgatok a szívemre, a megérzéseimre, hogy talán még sohasem fogalmaztam meg magamnak sem, mitől lesz szimpatikus nekem egy férfi, mi az, amitől felfigyelek rá.
De mivel a blogunk címe „Kérj tanácsot!”, Spongya Bob pedig épp ezt tette, ha jól értem – tanácsot kért, hogyan viselkedjen, mit mutasson magából ahhoz, hogy egy bizonyos nő figyelmét felkeltse -, most mégis megpróbálom szavakba önteni ezt.
Bután és lerázósan fog hangozni első hallásra: ne viselkedjen sehogy. Semmiképp se öltsön magára egy tőle idegen viselkedést, mert ez, ha első ránézésre figyelemfelkeltő lehet is, később úgyis kiderül. Márpedig egy nőnek nem elég felkelteni az érdeklődését, meg is kell azt tartani. Ezt pedig trükközéssel, pózokkal, „úgy teszek, mintha menő csávó lennék”-típusú bohóckodással nem lehet.
Erről – meg olvasónk nick-nevéről - eszembe jutott a fiaim által is sokat nézett Spongya Bob-rajzflmek egyik epizódja, amikor Spongya Bob, aki egy gyenge, pálcika-karú, szerencsétlen fickó, beszerez egy felfújható bicepszet, magára szereli, és azt ordítozza: „Nem vagyok lekváááár! Izompacsirta vagyok!!” – amit a többiek ideig-óráig el is hisznek, de persze kipukkad a gumibicepsz, Spongya Bob pedig megszégyenül… Na, így jár mindenki, aki másnak akarja magát mutatni, mint ami valójában.
Már elhangzott ezeken az oldalakon tőlem: nagyon hiszek a biokémia erejében, abban, hogy két ember közt megindul egy titokzatos kölcsönhatás, ha illenek egymáshoz – vagy nem indul meg, és akkor ezt elég nehéz pótolni bármivel is.
Mondok erre egy közeli példát. Egy szingli barátnőmet ismerkedési helyzetbe hoztam egy elvált férfi ismerősömmel – szándékosan nem írom azt, hogy összehoztam őket, mert az túl erőltetett lett volna. Lehetőséget teremtettem rá, hogy találkozzanak semleges szituációban. A megérzésem jónak bizonyult: a férfi azonnal „ráharapott” a nőre. De sajnos ez a figyelem nem volt kölcsönös. Pedig látszólag minden klappol: a férfi vonzó, sármos, értelmes, sikeres, nyitott egy új kapcsolatra. A nő egyedül van, és érzi, hogy ezen ideje lenne már változtatni. És mégsem indul be benne a biokémiai reakció a másikra.
Fel lehet kelteni ezt az érdeklődést mégis valamivel? Nem vagyok biztos benne. Minden nő mást keres egy férfiban. Van, akit az eszével vesz le a lábáról a férfi. Van, akit a talpraesettségével, azzal, hogy nem esik hanyatt a nőtől, hogy mer férfiként viselkedni ebben a felborult nemi szerepektől sújtott világban… Van, aki a sikeres férfiakra indul be. Van, aki olyat keres, akit irányítgathat kedvére. Van, aki anyáskodni szeretne a párja felett, és ehhez megfelelő alanyt keres. Ahány nő, annyiféle vágy…
Vannak-e közös részhalmazok? Létezik-e olyan tulajdonság, ami minden nőnek bejön? Igen, biztosan van. Az például sohasem hátrány, ha a férfi odafigyel a nőre, ha megpróbál ráhangolódni, rájönni, hogy minek örül a nő.
Már az is, kedves Spongya Bob, hogy megkérdezted tőlünk, mivel kelthetnéd fel a nő érdeklődését – azt jelzi, hogy te nyitott vagy, meg akarod tudni, mi kell annak a nőnek, és ez jó. Mert nem a saját igényeid beteljesítését hajszolod csak, hanem igyekszel a másiknak megfelelni is.
Úgyhogy azt hiszem, ez a legtöbb, amit tanácsolhatok: hogy tartsd meg ezt a jó szokásodat, figyelj oda arra a nőre, és ha megismered, akkor tudni fogod, mi okoz neki örömet, mi az, ami felkelti a figyelmét. Ne játssz szerepeket a kedvéért, de apró jelzésekkel, figyelmességgel add tudtára, hogy fontos neked. Ne vigyél semmit túlzásba – ezt sem. A nőre jó hatást tesz, ha a férfi pl. megjegyzi, hogy a buborékos vizet szereti vagy a szénsavmentest – de az már túllő a célon, ha pl. kinyomozol róla olyan dolgokat, amiket egy kívülálló nem tudhat, amit ő esetleg még nem is akart a tudtodra adni. Ez ijesztő egy nőnek, tilos pl. közös ismerősöktől kérdezősködve vájkálni a magánéletében.
Egyszóval mindent mértékkel! A figyelmességet is, a megfelelni akarást is.
Még nagyon sok mindent tudnék mondani erről a kérdésről, később talán visszatérek rá, de egyelőre ennyi a tanácsom Spongya Bobnak, és a nő figyelmét elnyerni akaró férfiaknak.
Szeretettel:
Nóra
