Létezik egy ember, egy férfi, egy zenész, aki teljes sikerrel hozta össze a csodás magyar népzenekincset a magyar rockzene legjavával: ő Csík János, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjének birtokosa.
A Csík zenekar Kecskemétről indult hódító útjára még 1988-ban, táncházi muzsikát játszottak, és bár csak most, az utóbbi években váltak országszerte közismertté, én már ennél korábban kapcsolatba kerültem velük: amikor módom nyílt részt venni a 2000-ben, Sydney-ben (az Olimpia idején) megrendezett Magyar Kulturális Napok megszervezésében. A Csík Zenekar volt az egyik, akiket méltónak, alkalmasnak (sőt kiválónak) találtunk arra, hogy képviseljék hazánkat a nagyvilágban, bemutassák a magyar népzene kincseit.
Akkor még nem tudtam, hogy Csík János karrierje hamarosan majdnem megszakad – egy szörnyű balesetben 2002-ben darabokra törte a bal karját. Az is kérdéses volt, hogy vehet-e vonót a kezébe még valaha… Mesterséges kómában tartották sokáig. Egy ország népzenész társadalma mozdult meg, hogy megsegítse: segélykoncertet szerveztek a családja támogatására, a zenekar másik kitűnő prímása, Szabó Attila pedig helyettesítette őt a lábadozás ideje alatt.
Akkor még nem tudtam, hogy a baleset után a zenekar elindul majd azon az úton, amely még közelebb vezette a Csík zenekart hozzám. Szabó Attila prímás a rockzene környékén is járatos, hegedült és gitározott Lovasi András „Bandi a hegyről” című szólólemezén. Mégsem ő, hanem eredetileg Csík János találta ki az ötletet: játsszanak el egy magyarpalatkai akasztóst amerikai hangszerekkel… Ebben a számban a magyar népdal fokozatosan megy át swingbe, majd megint visszaalakul népzenébe. Szabó Attila Csík János méltó partnere lett a műfajok közti kiránduláshoz: közvetítésével Lovasi zenekarának, a Kispál és a Borznak az egyik nagy koncertjén előzenekarként lépett fel a Csík. Ekkor dolgoztak fel három Kispál-számot Csíkék, mely dalok végül felkerültek a „Senki nem ért semmit” című Csík-nagylemezre is.
És nem volt többé megállás: a magyar alternatív zenei színtér másik nagy neve a Kispál és a Borz mellett a Quimby – és ahogy Lovasitól nem állt soha távol a magyar népzene, úgy a Quimby vezéregyénisége, Kiss Tibor is természetes nyitottsággal közelít a rockzenétől látszólag távol eső műfajok felé. Amikor a Csík zenekar énekesnője, Majorosi Marianna elénekelte Kiss Tibor valaha írt legjobb számát, a milliárd jelentésréteggel bíró „Most múlik pontosan”-t – akkor igazi csoda született. A mai napig, bárhol elhangzik a dal, megáll a kés a levegőben, szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik – ez az egyik lehetséges reakció. A másik, amit tegnap este éltem át Siófokon, a Siófolk Fesztiválon: hogy a tömeg együtt zengi Majorosi Mariannával és Kiss Tibivel azt a dalt, amely eredetileg a szerző herointól való megszabadulásáról szólt, ám mára az elengedés, a továbblépés általános érvényű himnuszává nőtte ki magát.
Azt a nagyon fontos tényt elfelejtettem eddig közölni, hogy Csík János hála a jó istennek felépült, a szaglását ugyan elveszítette a balesetben, de csodásan hegedül újra (rengeteg fájdalom és nagy tortúrák árán, hisz a keze „nem úgy forrt össze, mint ahogy régen kinézett” – ahogy ő fogalmaz), és a világba, a zenébe vetett hite is – úgy tűnik – egyre erősebb. Na és a jókedve is: a szemében mindig huncut mosoly csillog, és a koncertek egyik legjobb része az, amikor zenekari kíséret nélkül elénekli ízes tájszólásával szülőföldje, a Kiskunság egyik nótáját a keceli országos vásáron történt italozás következményeiről…
A legnagyobb érdeme pedig az, hogy az etno-rockba belekóstolgatva közel hozta a magyar népzenét olyanokhoz is, akik egyébként elhúzzák a szájukat már a „népzene” szó hallatán is… Átjárót nyitott a fiatalok életében egyeduralkodó rockzene és természetes örökségünk, a népdalok között.
Álljon itt néhány szám ízelítőül:
Elsőként a „Most múlik pontosan” Kiss Tiborral.
Ezután a Presser Gáborral énekelt közös dal, a „Te majd kézen fogsz és hazavezetsz”.
Ezután a „Csillag vagy fecske” Lovasival:
A Tankcsapda száma az „Üljenek a fiúk ölébe a lányok”. Felhívom a figyelmeteket rá, hogy bármely más módon elképzelhetetlen, hogy sok tízezer ember magyar népzenét hallgasson a Szigeten - mint így, feldolgozva, a fiatalokat is érdeklő formába öntve!
A kiskunsági vásárról szóló dal:
És végezetül címadóm, a 2008-as nagylemez címadó dala is egyben: „Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen” – egy kalotaszegi dal, az egyik kedvencem (ezen a felvételen Ferenczy György közreműködésével).
Zárógondolatként: ha bárki skatulyákba akarna gyömöszölni engem, az egyik legjellemzőbb címke valószínűleg az „újító tradicionalista” lenne (amennyire fontos nekem a haladás a korral, az új gondolatok befogadása, ugyanannyira elképzelhetelen számomra a gyökereink megtagadása vagy elfeledése), ezért aztán nyilván megértitek: minden, amit Csíkék csinálnak, a szívem legközepébe talál.
Szeressétek ti is őket, és keressétek az alkalmat, hogy élőben is meghallgathassátok a zenéjüket – sokat koncerteznek, ingyes koncerteken is megtaláljuk őket, ezért még az anyagiak sem állhatják az utatokat. Ha pedig bébiszitter-gondokkal küzdötök, akkor nyugodtan vigyétek magatokkal a gyerekeket is, hisz a táncházi zene őket ugyanúgy megfogja, mint a felnőtteket. Én is voltam már Csík-koncerten az enyémekkel! Sokkal több értéket kaptak ott, mint ha valamelyik divatos megasztár vagy akárki koncertjén ugrabugráltak volna…
Jó mulatást!
Nóra
