Most olvasok egy könyvet a házasságról, sokat bosszankodom rajta, nagyon eltér a véleményem az írónőétől – talán később majd fogok még erről írni valamikor. De találtam benne egy gondolatot, ami érdekes, és azt hiszem, igaz is: a mi nyugati civilizációnkban manapság az emberek életében az egyik legszemélyesebb döntés az, amikor életük párját kiválasztják.

Az, hogy kit választunk, erősen tükrözi a személyiségünket. Hogy milyen tulajdonságok a fontosak számunkra, mitől válik az az egy ember kiválasztottá, egyetlenné a szemünkben és az életünkben! Érzelmi egyéniségünket tükrözi a választásunk: ha egy kívülálló megnézi, milyen a párunk, mik a legjellemzőbb tulajdonságai, abból megismer bennünket is. És viszont is igaz ez: aki ismer bennünket, az észreveszi a párválasztás során elkövetett hibáinkat – ha a párunk nem tükrözi mindazt, ami nekünk fontos. Ha nem illik az egyéniségünkhöz…

Egy anyagias természetű ember például hajlamos még ma is az ősi módszer alapján választani. Az érzelmeit félretéve racionális szempontok alapján dönti el: ki lesz az, aki a legnagyobb anyagi biztonságot, jólétet tudja majd neki biztosítani. Az ilyen párok sokszor ismerszenek meg arról, hogy az egyéb jellemvonásaik nagyban eltérnek – ha egy fiatal, csinos, a külsőségekre sokat adó nő villog egy csúnya, nála sokkal idősebb, ámde tehetős férj mellett, akkor legalábbis gyanakodni kezdünk, hogy itt nem az érzelmek alapján döntött a nő. Nem baj, ha a férje nem ismeri a nő kortársai körében népszerű zenéket, nem jár a korabeliek kedvenc szórakozóhelyeire, és ha szép lassan lekoptatja a nő volt osztálytársait és barátait… Az ilyen nő egyébként sokszor remekül elvan a választottjával – mert a szerint választotta, ami neki fontos!

Más párokat viszont épp a hasonló érdeklődési kör hoz össze. Ha valakinek az a fontos, hogy a párja értse őt félszavakból is, és hogy ne valljon például szégyent vele a baráti körben, esetleg szakmai köreiben – és eszerint választ párt, akkor az ilyen kapcsolat is jól működhet hosszú távon.

Aki érzelmileg kicsit éretlen, aki elfelejtett felnőni, az bizony sokszor a szüleinek választ párt – azaz olyan emberrel köti össze az életét, aki megfelel a szülők elvárásainak. Ez sokszor súlyos hibának bizonyul, talán még nagyobbnak, mint egy érdekházasság. Hiszen amikor érzelmileg megérik az így házasodott ember, gyakran rádöbben, hogy a párja egyáltalán nem testesíti meg az ő saját várakozásait. Előfordul, hogy a pár az iskoláik elvégzése után annak rendje és módja szerint összeházasodik, a lány jó feleség módjára gyereket szül, és boldogan éli családanya-szerepét. Majd ahogy múlnak az évek, a férj rájön, hogy ő valójában egy szellemileg sziporkázó, izgalmasabb párt szeretett volna! Na de a szülők azt mondták, hogy az a rendes ember, aki - amint megvan a diploma – megnősül és családot alapít, méghozzá azzal a lánnyal, akivel évek óta „járnak”… Ilyenkor jön a válás, az érzelmileg felelőtlenül vállalt gyerekekre nézve nagyon szomorú következményekkel.

Az említett könyv azt is hosszan taglalja, hogy a nők egész regényeket tudnak előadni, ha megkérdezzük őket arról: hogyan ismerkedtek meg a férjükkel.

Ez is igaz: az ember egy ilyen hosszú távú (jó esetben életre szólónak szánt) döntését sokszor, sok szempontból végiggondolja. A történetből így egy egész regény, vagy film kerekedik – a két főszereplő a férfi és a nő. Járják személyes életútjukat, és egy ponton ezek az utak találkoznak. Többnyire van valami drámai elem is, például valami késlelteti a szerelmük kibontakozását, vagy van valami technikai akadálya annak, hogy egymáséi legyenek… És a történet vége, aszerint, hogy a párkapcsolat jól alakul, és még tart, vagy esetleg rossz véget ért – vagy hepiendes, romantikus történetté kerekedik, vagy keserű tanmesévé…

Ahogy a könyv írónője fogalmaz: a mai, nyugati társadalom embere az érzelmi életrajza középpontjába állítja a párkapcsolatát.

Érdemes ezen elgondolkodnunk. Mert ha igaz a fenti állítás, akkor bizony elsőrendűen fontos, hogy a párkapcsolatunkat „rendben tartsuk”. Hogy az érzelmeink középpontjában helyet foglaló, meghatározó elem – a párkapcsolat – jól alakuljon, és egyáltalán: alakuljon VALAHOGY.

Akinek van párja, az gondolja végig időnként, hogy a választottja mennyiben tükrözi az ő egyéniségét, megfelel-e annak az érzelmi elvárásnak, amit magában hordoz.

Akinek nincs párja, azt pedig arra biztatom: úgy keressen, olyan szempontokat helyezzen előtérbe, amelyek neki hosszú távon fontosak. Nem elsősorban racionális szempontokról beszélek, hanem érzelmi fontossági sorrendről.

És egyáltalán – arra biztatom a jelenleg pár nélkül élőket, hogy KERESSENEK. Ha már közeleg szilveszter, talán nem árt egy ilyen elhatározással nekivágni az új évnek.

Nóra