A West Balkánban történt tragédia után beszélgettünk arról a blogon, hogy miben mások ma a fiatalok, mint 20-25 évvel ezelőtt, mennyire változott meg az értékrend, egyáltalán mi a mai tizen-, huszonévesek értékrendje, és a 80-as évek „éjszakájában” szocializálódott generációk megérthetik-e szülőként, hogy mi történik gyerekeikkel...
A beszélgetésben előkerült akkor az is, hogy lehet-e különbséget tenni a részegség és a kábítószer hatása között, majd egy kis vita után megállapítottuk, hogy igazán nem, mert mindkettő nagyon ártalmas és veszélyes...
Ma találtam egy nagyon érdekes gondolatsort Hajós Andrástól ugyanerről a témáról, idéznék ebből:
„- Te elmesélted a szüleidnek, hogyan bulizol?
-Nem.
- Ők megkérdezték?
- Megkérdezték, és látták, hogy mi történik velem. Egyszer például borzalmas erővel hosszan nyomtam a szomszéd néni csengőjét, hogy legyen végre világosság a folyosón, mert ki akartam venni a kontaktlencsémet. Nem akartam, hogy észrevegyék a szüleim, mennyire részeg vagyok. Amikor anyám kijött - nyilván hallotta, a szomszéd néni csöngőjét, de a néni nem, mert már süket volt - tudta, hogy mi a helyzet. Rám nézett, és egy pillanat alatt átlátta, hogy én töményet ittam, és rosszul vagyok. Értettem a kontextust, amiben voltam, mert az alkohol kultúrája itt, Európában ismertebb. Az akkor és a most között óriási a különbség, ezt kellene megérteni. Nagyon komoly paradigmaváltásnak kellene bekövetkeznie. És figyelem, amit mondok, nem értékítélet, ez egy szakmai különbségtétel! A drog más, mint az alkohol. Másik szer, más a hatása, nem jobb, nem rosszabb.
- És akkor mit kellene tenni?
- Meg kellene hallgatni azokat a halkan beszélő, időnként kötött mellényes és nem biztos, hogy látványosan népszerű dolgokat mondó szakembereket. Meg kéne tudni, mi történik a gyerekekkel, miért drogoznak. Miért van az, hogy oda akarnak menni hatezren egy templomba éjszaka, mert nekik ez egy templom adott esetben? Miért akarnak valamilyen állapotban totyogni, amíg meg nem küldik őket egy potméterrel, és örülhetnek 10 percet. Persze ez is csak egy szelete a budapesti éjszakának. És ezt nem értik a politikusok.
- Te érted?
- Jó, próbáltam ezt-azt, de nem merültem el benne annyira, hogy irtózatosan képben legyek. De azt láttam, mikor elmentem ilyen helyekre, hogy ők nem csajoznak, nem egymással foglalkoznak, mint mi a nyolcvanas években, a siófoki Tó diszkóban, én speciel veszkócsizmában, citromsárga vállasított ingben, copffal. Ittunk, hogy bátrak legyünk, és csajoztunk, verekedtünk vagy menekültünk. Megint nem értékítéletként mondom. A mi kultúránkban ismert csomag. Ez az agresszió, ezt csináljuk Verecke óta. Ők más módon vannak összekötve, a dj-n, a zenén, a szeren keresztül. Együtt akarnak lenni, és közben egyedül. Tényleg nem károgok, hogy régen milyen jó volt, most milyen rossz, más. De strukturálisan más. Azt is hadd kérdezzem meg a tisztelt nyilvánosságtól, beleértve magamat is: ki csinált a West Balkán óta riportokat - akár név nélkül is - gyerekekkel, hogy ti mit csináltok ott? Ez nem egy szabályozási-hivatali ügy. Ez inkább irodalmi kérdés, beszéltetni kellene a gyerekeket. Szeretnék meghallgatni egy 16 éves lányt, akik órákig beszél arról, miért jár oda, és akkor megérteném.”
(http://nol.hu/belfold/hajos_andras__egyutt_akarnak_lenni__es_kozben_egyedul)
Ennyi az idézet Hajóstól. Ő nem károg, azt mondja, de én hadd tegyem ezt! Hajós nagyon jól jellemzi a két korszak közti különbséget! Azt mondja, a fiatalok akkor azért ittak, hogy bátrak legyenek. Szerintem ez egy kulcsmondat ebben a témában, a két léthelyzet –az akkori és a mostani- közti különbség alapjának a megfogalmazása. Miért ittak a fiatalok, legfőképpen a fiúk? Hogy oda merjenek menni a csajozós szövegükkel a lányokhoz, hogy társaságok alakuljanak, majd párok, érzelmek szülessenek, pozitívak, de ha ez nem jön össze, akkor legalább negatívak…de valami alakuljon, kapcsolatok, barátságok szülessenek!
Ezzel szemben mi a helyzet ma? A fiatalok tömegbe verődnek, csak így érzik jól magukat, hogy közben egyedül lehessenek! Nekem ez a legijesztőbb ebben a jelenségben, hogy a fiatalok teljesen elidegenednek...még egymástól is! Azt mondják, ma már egy fiatalok által látogatott szórakozóhelyen senki nem akar párban táncolni, mindenki egyedül, egymás mellett lötyög, és beszélgetni sem próbálnak, mert nem lehet…nem alkalmas a terep erre…hangos a zene, mindenki be van állva, stb.stb.
Amikor én ezt fiatal ismerőseimtől hallottam, először azt hittem, viccelnek! Egyáltalán nem tartom magamat öregnek, de nem nagyon tudtam szembesülni az elmúlt 10-12 évben azzal, hogy merre halad a világ ezen a téren…
Amikor viszont ezt meghallottam, azonnal két dolog jutott eszembe:
1.Szívből örülök, hogy nem ma vagyok tizen-, huszonéves!
2. Mi lesz a gyerekeimmel pár év múlva, ha ez addig nem fog megváltozni…milyen "minőségű" fiatal évek várnak rájuk, és milyen emlékeik maradnak majd meg legszebb éveikről…
Én is egyetértek abban Hajóssal, hogy nem lehet csak annyival elintézni a helyzetet: jaj régen minden milyen jó volt! Dehogy volt! Ugyanúgy megvoltak a magunk gondjai a felnőtté válással, mint ahogy előttünk és utánunk is megvoltak ezek a gondok minden generációnál.
Viszont az tény, hogy mi akkor beszélgettünk, megváltottuk a világot, nagyokat vitatkoztunk, nagyokat táncoltunk és közben szép lassan “szocializálódtunk”: hatottunk a környezetünkre és hatott ránk a környezetünk. Legalábbis próbáltunk “kölcsönhatásba” kerülni önmagunkkal, a világgal és a kortársainkkal.
Hogy ez mennyire sikerült nekünk és mennyire fog sikerülni a most fiatal generációknak, majd eldönti az élet és a “történelem”!
Zsófi