A fiam iskolájában ez a hét a „Szépen magyarul, szépen emberül” hét volt. Minden napra jutott valami program a témához kapcsolódóan. Az egyik feladat eredményét ma megnézegethettük mi, szülők is: minden alsós osztály kiválasztotta a szerinte legszebb tíz magyar szót. Az osztályok kedvenc szavait pedig kifüggesztették a folyosó falára.

Végignézegettem a kiválasztott szavakat, és azonnal láttam: némi „csalás” csúszott a megoldásba… A szavak jellege egyértelműen az adott osztály tanítónénijének gondolkodásmódját, személyiségét, fontossági sorrendjeit tükrözték…

Volt olyan osztály, amely szerint a legszebb magyar szavak többsége a magyarsággal, a hazaszeretettel kapcsolatos. Volt olyan osztály, amely a legszebb szavak közt a hittel kapcsolatos szavakat sorolt fel.

De többnyire az egyetemes emberi értékekkel összefüggő szavak kerültek a falra. És néhány realista tanítónéni becsempészett egy-két olyan szót is, amelyeket a gyerekek tényleg egész biztosan szeretnek…

Lássuk, az én másodikos fiam osztálya melyik tíz szóra adta a voksát.

1. Szeretet

2. Békesség

3. Édesanya

4. Pillangó

5. Palacsinta

6. Napfény

7. Barátság

8. Tulipán

9. Szabadság

10. Szivárvány

A feladat kiírásában nem határozták meg: tartalma, jelentése, vagy a hangzása szerint kell vajon szépnek lennie a kiválasztott szavaknak? Pedig ez ugye nagyon nem mindegy…

A pillangó, a napfény, a szivárvány és a tulipán nyilván esztétikai értéke miatt került a sorba.

A szeretet, békesség, barátság, és pláne a szabadság azonban már olyan elvont fogalmak, amelyek a nyolcéveseknek valószínűleg nem jelentenek akkora vonzerőt, hogy maguktól javasolnák a legszebb szavaink közé…

Az édesanya határeset – talán tényleg eszébe jut egyik-másik gyereknek, hogy milyen fontos neki az anyukája…

Miután így elgondolkodtam a tíz szón, megkérdeztem a fiamat: „Te melyiket szavaztad meg? Van olyan a tíz legszebb szó között, ami szerinted is a legszebb?”

És a fiam hozta a papírformát… Teljes bizonyossággal tudtam előre, hogy mi lesz a válasza! „Hát a palacsinta, mama! Tudhatnád…”

Még bepróbálkoztam: „És az édesanya?” Mire nagylelkűen rávágta: „Hát, persze, az is…”

Ennyit a pedagógusok véleményirányító tevékenységének hatékonyságáról!

Készült egyébként nemrégiben egy internetes felmérés is ugyanebben a témában. Eszerint a legszebb magyar szó a pillangó (talán mert jelentése is, hangzása is szép és dallamosan csengő).

További helyezettek ezen a szavazáson: édesanya, szerelem, békesség, hópehely és szellő. Pedig a „szerelem” szó hangzása kifejezetten kellemetlen, mekegős – különösen egy külföldi fülével hallgatva!

A külföldiek állítólag a „fülolaj” és a „cipőfűző” szavainkat szeretik a legjobban… Ha sikerül elvonatkoztatnunk a jelentésüktől, talán értjük is, miért.

A nyelvészek szerint akkor szép egy magyar szó, ha kellően lágy, ha sok magánhangzó van benne, és azon belül is főleg mély magánhangzó – az „a”, „o”, „u” hangok tesznek széppé egy szót… Azokat a szavakat tartjuk kellemetlen hangzásúnak, amelyek kemények, sok „r”, „sz” és „t” hangot használnak.

Az első hasonló szavazást Kosztolányi Dezső indította francia mintára, 1933-ban a Pesti Hírlapban. Ő maga így adta le szavazatát: „Egy új világ kezdődik minden nyelv küszöbén, a szépség új birodalma új értelmi és érzelmi törvényekkel. Mi tehát a tíz legszebb magyar szó? Ezt felelném, abban a tudatban, hogy válaszom merőben önkényes, és éppúgy jellemez engemet, mint nyelvünket:

láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír.“

Szerintetek melyek a legszebb magyar szavak?

Nóra