Ismertem egy kamaszlányt, aki oly mértékben kritikus volt saját magával szemben, hogy el nem ismert volna egyetlen jó tulajdonságot sem azok közül, amelyekkel rendelkezett. Szerencsére volt egy barátnője, aki különféle technikákkal igyekezett helyrerakni a lány önbizalmát – például lediktált neki egy listát arról, hogy milyen értékes, különleges személyiség is ő. Aztán kötelezte, hogy minden nap olvasgassa ezt a listát… Így volt, Zsófi? (Merthogy persze, hogy megint a kamasz Zsófiról és Nóráról beszélek, én voltam az önbizalomhinyos tinilány. Úgy látszik, mostanában nosztalgikus hangulatban vagyok, és sokszor felidéződik bennem az a korszakunk.)

Mindez arról jutott eszembe, hogy olvastam egy cikket az önkritika-szindrómáról, egy újonnan nevesített pszichiátriai kórképről.

Ann Kearny-Crooke, a Cincinatti Pszichoterápiás Intézet vezetője, és a Columbia Egyetem „Partnership for Women’s Health” program vezetője nevezte el így azt a jelenséget, amely a mai huszonéves nők körében feltűnő mértékben terjed.

Ezek a fiatal nők, akik az információdömping korában váltak felnőtté, tehát gyakran találkoznak a médiában idealizált nő-képpel, és akiknek az édesanyja is keményen dolgozó, sikeres nő volt – igyekszenek mindent megtenni azért, hogy már huszas éveikben ők is mindent elérjenek, amit csak lehet. Keményen hajtanak, hajszolják az eredményeket és a sikert.

És eközben túlzott önkritikával szemlélik saját magukat – ez az érzés, és a vele járó stressz pedig megmérgezi az elért sikereket is.

Az elvégzett kutatások szerint ezeknek a huszonéves nőknek a 96%-a kritizálja magát saját bevallása szerint. 55%-uk nyilatkozta azt, hogy minden áldott nap támad legalább egy olyan gondolata, amelyben önmagával elégedetlenkedik. 85%-uk ismerte be, hogy ő saját maga legrosszabb kritikusa…

68%-uk gondolja úgy, hogy sokkal jobb lenne az élete, ha nem stresszelne annyit a saját tökéletlensége miatt!

A megkérdezettek naponta átlagosan 13 alkalommal gondoltak rosszak saját magukról...egyszóval minden ébren töltött órájukat megmérgezte ez az érzés...

És ha azt hisszük, hogy ez csak a fiatal felnőtteket érinti, akkor jobb, ha észbe kapunk, mi, szülők! Egy másik kutatás, amit 4000 kamasz részvételével folytattak le (14 és 18 év közötti résztvevőkkel), azt mutatja: egy harmaduk megfontolta már legalább egyszer, hogy plasztikai műtétnek vesse alá magát a nem elég tökéletes külseje miatt… És a felmérésben résztvevők fele elégedetlen a külsejével!

A mi dolgunk hát, hogy erősítsük gyerekeink önbizalmát, hogy tudatosítsuk bennük saját értékeiket – azt, hogy minden apró sikernek tudjanak örülni. Hogy ne nyomja őket agyon a teljesítménykényszeres külvilág. Hogy ne tévedjenek el a média hamis szépségeszményei miatt. Nem biztos, hogy mindegyikük mellett ott áll egy barát vagy barátnő, aki ezt az önbizalomerősítést elvégzi – ahogy Zsófi tette velem 25 évvel ezelőtt…

Ne hagyjuk, hogy fiatal éveiket megkeserítse az állandó elégedetlenkedés önmagukkal szemben.

Nóra