Onnan lehetett sejteni, hogy feminista leszek egyszer, mivel nagy kedvencem volt már a világra eszmélésem pillanatában a két nagy rendező-egyéniség, Zsurzs Éva és Mészáros Márta.

12-14 évesen is megértettem a filmjeikből, hogy női szemmel, női szemszögből dolgoznak, másként mint a férfiak!

A sok "férfialkotás" közt üde színfoltok voltak az ő filmjeik! Tegnap éjszaka összefutottam megint Mászáros Mártával, már nagyon régen nem olvastam-hallottam róla semmit...

Tegnap viszont egy nekem való filmben –útinaplóban- láttam viszont a rendezőnőt, a címe ez: „Az én Moszkvám”. Aminek különösen megörültem az az, hogy ezt a mondatot, ami a cím maga, én is a sajátomnak érzem, mert szintén szeretem az orosz fővárost...

Mészáros Márta 1935-ben, négyévesen került ki a családjával a Szovjetunióba, édesapja szobrász volt, és a sztálini terror áldozata lett. Lánya 1946-ban tért haza, de csak négy évre, mert 1950-ben elkezdhette tanulmányait a szovjet filmakadémián, ahol 1956-ban diplomázott. Aki látta és szereti a Napló-trilógiát, az ismeri Mészáros Márta ifjú éveinek a krónikáját, mert életrajzi indíttatású a három film.

2010-ben egy filmszemlén járt Moszkvában a legutolsó filmje ottani bemutatóján. A rendezőnő munkája Kéthly Annáról szól, a címe: Utolsó jelentés Annáról.

Ha már Moszkvába utazott, vele ment Jancsó Nyika operatőr is, aki Jancsó Miklós fia, és egyben Mészáros Márta neveltfia. (Jancsó Miklóssal 1958-ban kötött házasságot, és együtt nevelték Jancsó előző házasságából érkezett két gyermekét, valamint Mészáros Márta szintén előző házasságában született fiát. Közös gyermekük nincs.)

Egy Jancsó-unoka is velük utazott, neki mutatta meg a nagymama Moszkvát, és idézte fel a várossal kapcsolatos emlékeit.

Elvitte a fiatalembert minden turistalátványossághoz, mint pl. a szovjet filmek elejéről híressé vált parasztnő-munkás "összekapaszkodó" szobrához, amely a parasztsággal „szövetséget” kötött munkásosztály jelképe volt a szovjet rendszerben. Sétáltak a Vörös téren, a Kreml lábánál és a kisebb belvárosi utcákban...

Metróztak a szocialista realista építészet egyik „emlékművében”, a szovjet időkben épült moszkvai metrón, de mesélt a „nagyi” a Moszkvát megalapító I. Jurij nagyfejedelemről, vagy ismertebb nevén „Dolgorukij”-ról, a „Hosszúkezűről” is.

Tretyjakovról, a róla elnevezett múzeumban beszélt unokájának a rendezőnő: a 19.században élt gazdag üzletember a művészetek és művészek támogatója volt, hatalmas gyűjteményt vásárolt össze, amely a nevét viselő Tretyjakov Képtárban van kiállítva.

Nagyon érdekes történeteket mesélt el Mészáros Márta a múzeumban Siskin híres képe előtt, amelynek címe: Reggel a fenyvesben, de úgy sokkal többen ismerik, hogy a „medvés-kép"! (http://hu.wikipedia.org/wiki/Ivan_Ivanovics_Siskin)

A szovjet idők egyik legfinomabb édességének a csomagolásán ez a kép volt látható, és az édességet is mindenki úgy hívta, hogy a medvés csoki, legalább is a külföldiek, és mindenki tudta, hogy milyen nagy ajándéknak számít, különösen, amikor kezdett elfogyni a szovjet boltokban, és valódi kapcsolatrendszer kellett hozzá, hogy ezt a csemegét be lehessen szerezni.

A másik történet a képről az volt, amikor egy filmforgatáson néhány hónapot Moszkvában lakott a rendezőnő Jancsó Miklóssal, és a hotelszobájukban ki volt téve ennek a képnek a másolata.

Jancsó egy idő után elunta a medvéket, és betette a "festményt" a szekrény mögé! Amikor aznap hazaértek a szállodába, a szobaasszony már a folyosón nekik rontott, és megkérdezte, hogy hol a kép! Amikor bevallották, hogy a szekrény mögött találtak neki ideiglenesen szállást, akkor az elvtársnő lekicsinylően ennyit mondott: „Honnan is valók maguk? Magyarországról! Na ott akkor nincs kultúra!” Erre még Jancsó is elszégyellte magát és visszatette a képet az eredeti helyére.

Még egy történet a végére! Nem volt elég alapanyag a filmforgatáshoz, amikor az ötvenes évek elején a szovjet filmakadémiára járt a rendezőnő. Így kevés gyakorlati munkájuk volt a diákoknak, de annál több volt az elméleti tárgy...Nem lehetett beszélni a „dekadens” 19-20.századi festőkről, így a tanár elővette a tilos képekről szóló könyveket, megmutatta a diákoknak az össze híres festő remek alkotását, majd hozzátette: „Nézzék meg jól ezeket a képeket, és emlékezzenek rájuk! Emlékezzenek, mert ezek a képek NEM jók! Nem jók, mert nem szocialista realista alkotások!” Ilyen „cselek” (is!) kellettek a sztálini korszak túléléséhez.

Mészáros Márta a film végén elmondta, hogy ez a modern nagyváros már nem az ő Moszkvája. Persze nem tudja ő sem, hogy ennek a –leginkább a pénzről szóló- korszaknak hogyan és mikor lesz vége: megmaradnak-e majd közben azok az értékek, amelyek minden korszakot túléltek idáig. Erre a kérdésre viszont csak néhány évtized múlva lesz meg a válasz...

Zsófi