A karácsonynak, mint minden fontos ünnepnek, megvannak a maga családi rituáléi – nálunk legalábbis így van. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek életébe ezek az apróbb-nagyobb szokások vigyenek állandóságot, ritmust. Így, hiába változik körülöttük a világ, nekik lesznek kapaszkodóik. Tizedik éve vagyok anya, és egyre biztosabb vagyok abban, hogy csak így tudom őket felvértezni az életre!

Ha minden évben meggyújtjuk az adventi koszorún sorban a négy gyertyát, ahogy közeleg a karácsony… Ha együtt készülünk, mézeskalácssütéssel, karácsonyfadíszek készítésével… Ha levelet írunk a Jézuskának, és összeszedjük egyszer egy évben, hogy mi mindenre vágyunk! Ezek mind fontos lépések, amelyektől egyre jobban érezzük, hogy közeledik az ünnep. És persze minden családban más szokások alakulnak ki, mások maradnak fent.

Ilyen fontos rituálé nálunk a karácsonyi mese is. Mint ahogyan Mikulás napján említettem, hogy aznapra melyik az állandó mesénk – karácsony előtt is van egy mese, melyet „kötelezően” elolvasunk, és amely segít ráhangolódni a karácsonyra. 23-án este minden évben felolvasom nekik Marék Veronika „Kippkopp karácsonya” című meséjét.

Ez az a karácsonyi témájú mese, ami nem túl „gügyögős”, tehát a növekvő fiaim is élvezni tudják, szép a nyelvezete, ráadásul egyáltalán nem giccses. Inkább kedvesnek mondanám a történetet, melyben Kippkopp, a gesztenyegyerek megtudja barátjától, a cinkétől, hogy az emberek karácsonykor egy fenyőfát díszítenek fel a szobában – Kippkopp pedig nekivág, hogy megtudja: miről szól ez a szokás? Mi is az a karácsony?

Bemászik hát egy házba az ablakon át, és összebarátkozik a fénylő csillagocskával, aki a karácsonyfa tetején lakik – és aki megmutatja neki sorban a karácsony lényegét…

Mire felolvasom a gyerekeknek a mesét, már el is varázsolódnak, és úgy alszanak el aznap este, hogy tudják, mennyi szép, örömteli dolog vár rájuk másnap.

Köszönet érte Marék Veronikának, aki idén 74 éves - négy napja töltötte be, Isten éltesse! A nemrég elhunyt, blogunkon is emlegetett Zdenek Milerhez hasonlóan kortalan, minden generációnak sokat jelentő figurákat alkotó írónőről-grafikusról van szó, és kevesen tudják róla, hogy egyike a legszerényebb magyar világsztároknak! Japánban már 1965 óta az alapműveltség része egyik meséje: a Laci és az oroszlán! Generációk nőttek fel rajta, minden évben újra kiadják és a kis piros oroszlán csaknem ugyanolyan sok ajándéktárgyon, füzeten, tolltartókon jelenik meg, mint Hello Kitty…

De az elmúlt néhány évben elterjedt Marék Veronika többi  - nálunk már évtizedek óta legendás – mesefigurája is: Boribon, a mackó, a Kockásfülű nyúl, a Csúnya Kislány, és persze Kippkopp és Tipptopp, a két gesztenyegyerek!

Oszakában még életmű kiállítást is rendeztek az írónőnek, a látogatók órákat álltak sorba hogy belépőjegyhez jussanak, egy-egy dedikálásra szintén másfél-két órát vártak. Sőt, olyan is volt, aki sírva fakadt a meghatottságtól, hogy szemtől szemben állhat a Laci és az oroszlán szerzőjével. "Még mindig nem érzem, hogy a gyermekirodalom kellő megbecsülést és figyelmet kapna itthon." - mondta el Marék Veronika. "Ennek ellenére ez olyan most, mint egy csoda, és remélem ad még az isten egy kis időt, hogy évezhessem" – nyilatkozta az írónő egy 2006-os Index-interjúban.

Nagyon örülök, hogy ez megadatott neki, és köszönöm a legszebb karácsonyi mesét is, melyet ma este újra fel fogok olvasni a fiaimnak!

Nóra