Bár az elektronikus média elterjedése óta a Gutenberg-galaxis halálát már sokan megjósolták, még ma is sokmillióan vagyunk a világon, akik szeretjük kézzel fogható, lapozgatható formában magunkhoz venni olvasmányainkat… érezni a könyvek semmihez sem hasonlító illatát!

Könyvtárakra, azaz közösen használható tudástárra már évtizedek óta van igénye a magyaroknak. Hazánk látványos közkönyvtári fejlődése a II. világháború után indult meg, a megyei könyvtárak 1952-ben, a járási, a városi, és a községi könyvtárak két évvel később kezdtek megalakulni. Majd – amikor az olvasók már csaknem szabadon választhatták meg, hogy mit szeretnének olvasni - bevezették a szabadpolcos rendszert, a közkönyvtárakon belül pedig megindult a szakosodás: különváltak a gyerekrészlegek, zenei részlegek, helyismereti gyűjtemények.

A rendszerváltást követően elindult a könyvtári informatika térhódítása. Ma már a könyvtárak a kistelepüléseken is internetes elérést biztosítanak. Eközben azonban az állami és önkormányzati források csökkennek. Egyre nehezebb fejleszteni a szolgáltatásokat, fenntartani a könyvtárosok létszámát, bővíteni a könyvállományt, pótolni az elhasználódó eszközöket, méltó épületekben elhelyezni a felhalmozódott tudást.

A növekvő könyvesbolti árak, csökkenő jövedelmek korában azonban egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan juthatnak elérhető áron olvasnivalóhoz az emberek.

A könyvtár szerepe településről településre változik. Van, ahol ez a közművelődés egyik legfontosabb intézménye. Az egyetemmel rendelkező városokban a tanulók szerencsére könnyen és bőségesen hozzájuthatnak a szükséges szakirodalomhoz. Jól működik a könyvtárközi kölcsönzés rendszere is – ha egy olvasnivaló vagy szakkönyv nem elérhető az adott településen, lehetőség van meghozatni egy távolabbi könyvtár állományából. De van olyan község is, ahol egyáltalán nincs könyvtár, vagy csak az iskolai könyvtárral összevontan működik.

A kistelepüléseken élők bizonyára egyet értenek abban: a helyi  közszolgáltatások javítására, az ehhez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésére rendkívül nagy igény lenne.  Ám a szükséges forrásokat ezek a kistelepülések önállóan nem képesek előteremteni.

Ennek orvoslására indult el az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program részeként az „Integrált Közösségi Szolgáltató Terek”-program: Magyarország egyik legnagyobb kulturális intézményhálózat-fejlesztési programja, melynek keretében 635 település régi művelődési házában vagy elhanyagolt épületében nyílhat modern közösségi és szolgáltató tér. Támogatást felújításra, bővítésre, a szükséges eszközök beszerzésére és (három évre) a fenntartási költségekre lehetett kérni.

De mik is azok az „Integrált Közösségi Szolgáltató Terek”? (nem szeretem az elnevezést, ami ennyire bonyolult, az nem tud átmenni a közhasználatba…) A válasz pedig egyszerű: valójában a 21. század művelődési házait nevezik így.

Ilyen terek persze a legkülönfélébb néven évek óta működnek már hazánkban. Van, ahol közösségi háznak vagy faluháznak nevezik. Van, ahol a korábbi művelődési ház, a teleház vagy az eMagyarország pont tölti be ezt a feladatkört, esetleg egy ifjúsági klub, egy kisebb múzeum vagy akár az iskola is – sok településen pedig a könyvtár látja el az ehhez tartozó feladatokat. A lényeg, hogy a kistelepüléseken élőknek is legyen hol találkozniuk, programokat szervezhessenek, művelődhessenek – méltó, 21. századi körülmények között.

Én úgy nőttem fel, hogy a könyvtár mindig része volt az életemnek: édesanyám könyvtáros volt nyugdíjazásáig, de nem csak a munkahelyén szerettem a régi, por-illatú könyvek között böngészni, hanem beiratkoztam az otthonunkhoz legközelebb eső felnőtt-könyvtárba (melynek persze volt gyerek-részlege is), meg a pár utcányi található gyerekkönyvtárba is. Versmondó versenyre pedig a városi könyvtárba jártam…

Jó lenne, ha ez ma is, mindenki számára ennyire hétköznapi program lenne! Sokan vannak, akiknek eszébe sem jut ez, pedig aki egyszer rákap az ízére, az abba sem bírja hagyni… Hiszen az éves tagdíjakat olyan alacsonyan állapítják meg, hogy sokszorosan megéri a beiratkozás! Sőt, vannak olyan települések is, ahol az önkormányzati fenntartású intézménybe az ott élők ingyenesen iratkozhatnak be! Gyerekeknek és nyugdíjasoknak szinte mindenhol ingyenes, vagy nagyon kedvezményes a tagság.

Örömmel láttam, hogy mostanában kampány zajlik annak népszerűsítésére, hogy a szülők igenis minden nap olvassanak mesét a gyereküknek. Például ezt is nagyban megkönnyíti a könyvtári tagság – hiszen ha egy családnak nem is futja újabb és újabb gyerekkönyvekre, a megszokott meséken túl újdonságokhoz is hozzájuthat a család a könyvtárban.

Egyszóval: a könyvtár nagyszerű találmány, tessék használni! Mert amikor kinyitunk egy könyvet, belépünk egy másik világba – ahogy az egyik könyvtárhasználó fogalmazott, amikor anyagot gyűjtöttem a fenti cikkemhez…

(A cikk eredeti formájában a Horizont hírmagazinnak íródott.)

Nóra