Tac Ke lábát sütötte a forró homok, és boldog volt. A forróság átjárta a vérét, teste felmelegedett. Érezte, hogy végre megtalálta az igazit. Elindult Tom felé, és tudta, ez az amerikai elvette az eszét, nem menekül, vége a függetlenségnek, a jól kiszámított egyhangú hétköznapoknak, és a magányos sütkérezéseknek.

Soha nem lesz már olyan az élete, mint régen. Évek óta mondogatja, hogy soha nem fog belemenni olyan kapcsolatba, ahol nem ő irányít, de most habozás nélkül mégis belement.

Ahogy az élet értelmén és a szerelem végtelenségén ábrándozott, egyszer csak megérezte, hogy valaki figyeli, féltékenyen figyeli...a növényzet zöldjébe simulva, alig észrevehetően ott lapult az a valaki. Azt nem tudta volna megmondani honnan, és ki figyeli, de mégis határozottan érezte, hogy nézik.

Tac Ke családjában az ázsiai misztikumnak hagyományai voltak, minden felmenője bírt valamilyen rendkívüli képességgel, és mindannyian ismerték a harcművészeteket. Neki ez az örökség éppen elég volt, hogy ne kelljen néznie ahhoz, hogy lásson is.

Így ismerkedett meg Tommal. Amikor először találkoztak, Tom az első pillanatban rajta felejtette a szemét. Tac Ke nem nézett Tomra, de mégis biztos volt abban, hogy őt bámulja.

Most körbe nézett, és felmérte a terepet. Azonnal meglátta Juant. A kubai féltékeny pillantással méregette őt, és Tomot, ahogy a homokban feküdtek.

Juan hirtelenharagú volt, soha nem értette meg, hogy mikor van vége a dolgoknak, ahogy most sem bírta elengedni az érzéseit. Tac Ke tudta, egyszer még bajt fog rájuk hozni ez a bolond kubai.

Tac Ke azt is tudta, hogy Tommal ketten erősek lesznek, a kubai meg egyszer majd elfogadja a tényeket, hogy ők egy pár, és ez soha nem lesz már másként.

A feszült csendet egy közeledő hang törte meg.

- Anyaaa! Gyere ide! Nézd! Őt akarom!!!- kiabálta egy tíz év körüli kislány, és határozott mozdulattal a növény zöldjével szinte eggyé váló Juanra mutatott.

-Melyiket szeretnéd? -kérdezte az odaérkező anyuka.

-Azt! De szép!- mondta a kislány nagy örömmel a hangjában.

-Kérem szépen, az egy nagyon jó választás! - szólalt meg a hátuk mögött egy határozott férfihang.

-Ő egy kubai ál-kaméleon, egy Chamaeleolis barbatus! A neve kicsit megtévesztő, mert ő egy leguánféle.

- És ez a másik? - kíváncsiskodott tovább a kislány.

-Tetszik neked? - kérdezte a kereskedő. -Ő egy igazi vietnami pöttyös gekkó, Gekko gecko latinul. A vietnami neve Tac Ke.

- Szép! - vágta rá a kislány.

- Nézz csak oda! -mutatott a bácsi a harmadik állatkára. -Nekem ő a kedvencem. Egy sivatagi leguán, latinul Dipsosaurus dorsalis. Neked nem tetszik jobban, mint a másik?
 
Tac Ke ekkor kezdett magához térni, és tudta, ez az a pillanat, amikor minden eldől: vagy az igaz szerelem sodrásában várja őt az életre szóló boldogság, vagy egy rémálommá válik a tündérmese.
 
Ekkor összeszedte minden bátorságát és erejét, visszagondolt dédanyja tanácsaira, és ázsiai füveskönyvére, mi lenne az, ami megmenthetné ebben a pillanatban...és hirtelen bevillant a megoldás!
 
A dédi mindig azt mondta, hogy legyen magabiztos ahelyett, hogy eluralkodna rajta a kétségbeesés. Legyen erős, és koncentráljon arra, amit nagyon szeretne, és az valóra fog válni. Ennyi! A megvilágosodás boldog tudatával hirtelen belenézett a kislány hatalmas szemeibe, és kívánt valamit: "Juan azonnal tűnjön el!".
 
-Nem! Nem! A kubait szeretném! - hallotta a kislány akaratos hangját! Őt szeretném, csakis őt! Anya! Ugye megveszeeeeed!
-De én nem tudom, hogyan kell kezelni egy ál-kaméleont, aki tulajdonképpen leguán! - állapította meg az anyuka.
- Semmi baj, Asszonyom! - vágott közbe a kereskedő. -Ezért vagyunk mi itt! Segítünk mindenben, csak a kis hölgy legyen boldog, kérem szépen!
- Jaj, de jóóó! Jaj, de jóóó! Lesz egy valódi ál-kaméleonom, aki ráadásul még kubai is! - örvendezett a kislány.
- Akkor, ha javasolhatnám, menjünk a terrárium-részlegre, és válasszunk egy kényelmes kis lakást az új családtagnak, közben elmondom, mit eszik, és hogyan kell gondozni. - ajánlotta fel a segítségét a kereskedő.
 
Tac Ke szívéről hatalmas kő esett le, ekkor mert először ránézni Tomra, aki még mindig álmodozó tekintettel nézegette kidolgozott izmait.
- Jól vagy? - kérdezte Tomtól.
- Nagyon! Utoljára otthon éreztem magamat ilyen jól, Kaliforniában. Tudod! Hoooooteeeel Kalifoooooorniaaaaaa! - kezdte dúdolni az ősrégi dallamot, amire mindig könnybe lábadt a szeme. - De mintha hangokat hallottam volna...-tette hozzá Tom. - Mi történt? Olyan idegesnek látszol. Baj van?
- Baj? Dehogy! Miért lenne? - kérdezett vissza Tac Ke. -Kék az ég, forró a homok, minden gyönyörű, és az a lényeg, hogy mi ketten együtt vagyunk!
 
Összeért a bőrük, és hihetetlen boldogságot éreztek mindketten. Tom nem is észlelte azt, amit Tac Ke már másodpercek óta figyelt. A kereskedő benyúlt a terráriumba, és a növényzet sűrűjéből kivette Juant, aki próbált ellenállni ugyan, de sorsa már megpecsételődött.
 
Tac Ke győztes mosollyal nézett bele még egyszer utoljára Juan szemébe, és tekintete mindent elárult: legyőzte a kubait, aki eközben végképp megadta magát a kereskedő határozott mozdulatainak.
 
Jól látszott, a másik már nem akar semmit, még ellenállni sem, feladta a küzdelmet, elismerte, hogy legyőzték. Ami az egészben a legjobban fájt neki, az az, hogy egy nő győzte le. Ezt viselte a legnehezebben. Már csak abban bízhatott, hogy a kereskedő megszánja, és rábeszéli a kislány anyukáját egy tüzes kubai szépségre is, hogy ő ne legyen annyira magányos az új lakásában. Legyen valaki, akivel spanyolul tud beszélgetni, és aki megérti, ha álmában mond valamit.
 
Még egy utolsó pillantást vetett régi lakhelyére, és látta, ahogy Tac Ke táncot lejt a még mindig mozdulatlanul fekvő Tom körül.
 
- Mi történt? Miért táncolsz? - kérdezte Tom a szerelmétől.
- Miért? Miért? Mert az élet szép! És mert szeretlek! Bekenjem a hátadat napolajjal?

Zsófi