A legjobb barátnőm már évek óta mondja nekem, hogy az olyannyira elterjedt, és általam is kedvelt kínai konyhánál mennyivel finomabb a vietnámi! Ő erről személyes tapasztalatokat is szerzett, hittem hát neki - de sajnos Budapesten nem olyan könnyű megismerkedni a vietnámi ízekkel.

Most végre a segítségemre volt ebben az egyik legismertebb magyar gasztroblogger (Világevő), aki egyenesen a világ legjobb Phở-levesét vélte megtalálni Kőbányán! Őt megelőzően a híres amerikai televíziós séf, Anthony Bourdain emelte gasztronómiai magaslatokra ezt a levest - ő egész Vietnamot bejárta, hogy megtalálja belőle a legfinomabb verziót.

Kár volt Bourdainnek olyan messzire mennie, ha igaz, amit Világevő állít - hogy a Gyömrői úton, a Hoa Sen étteremben főzik a legjobb Phở-t (ejtsd: Fő). Igazságot tenni persze nem tudok, hiszen én ott ettem először, és egyelőre utoljára...

Pár napja épp arra vitt az utunk, és nekem az Ázsia Centert látva szerencsére eszembe jutott ez a leves, a róla szóló cikkek, meg épp farkas éhes is voltam - betértünk hát a Hoa Sen-be. Tiszta, szép, kellemes helynek találtuk, a gyorsétterem és a valódi éttermek ötvözete, ahol fényképekről is választhat a tájékozatlan vendég.

A ház ura pedig még a levesnél is sokkal kellemesebb meglepetés volt: ilyen mosolygós, kedves embert már rég láttam! Azt a szót, hogy "derűs", pont az efféle szelíd, jókedélyű, kellemes embertípusra találták ki. Ráadásul még humora is van! Vagy talán nem is humornak szánta, amit mondott...? Mindenesetre megnevettetett bennünket, amikor leadtuk a rendelést - fejenként egy levest, egy "nem"-tekercset, és egy főételt kértünk rizstésztával. Kedvesen elmosolyodott, és közölte: "Sok!". Jót kacagtunk, majd megerősítettük, hogy bizony mi ezt mind szeretnénk végigkóstolni. De ő továbbra is csak azt felelte: "Sok!"... Na erre én elbátortalanodtam (épp fogyókúrázom, de elsőre úgy gondoltam, az egészséges, sok zöldséggel, sovány összetevőkkel készülő vietnámi ételek nem fognak ártani), és lemondtam a főételről. A leveshez és a nem-hez továbbra is ragaszkodtam! A férjem nem engedett még ennyit sem, ő a ropogós kacsára is kíváncsi volt. Végül kiegyeztünk a főnök úrral abban, hogy ha sokalljuk majd, becsomagolja! (Láttatok már olyan vendéglátóst, aki lebeszéli a vendéget a fogyasztásról?!)

A leves hamarosan meg is érkezett, tele omlós csirkehússal ( a férjemé ugyanez marhával), és friss zöldfűszerekkel, amelyek közül a koriandert, újhagymát és a petrezselymet véltük kiérezni. De volt a levesben fahéj is, meg más, felismerhetetlen ízek - és bizony, bár sokfelé ettünk már jót a világban, de ehhez hasonlót még soha nem kóstoltunk. Tele volt ráadásul rizstésztával is, melyet pálcikával kellett kienni belőle  - tényleg nagyon kiadós volt.

Utána a "nem" is (ami leginkább a kínai tavaszi tekercsre emlékezet) nagyon ízlett. És ezzel meg is teltem... A férjem is csak belekóstolt a ropogós kacsába, majd a tulajdonos elégedett bólogatása közepette (Én megmondtam, hogy SOK!) becsomagoltattuk a maradékot. Üdítőnek is valódi, vietnami licsi-levet és maracuja-levet ittunk. És elkezdtük sajnálni, hogy olyan messze lakunk tőlük - mert jó lenne még megkóstolni a citromfüves csirkenyársast, a Betel-levélbe göngyölt marhahúst, és a kókusz-bundában sült sertésoldalast is!

A barátnőmnek igaza volt - a vietnámi konyha így, első kóstolásra is nagyon jónak bizonyult!

Nóra