A címben szereplő híres mondatot Luthertől idézte Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, akit tegnap láttam az m2-n egy hosszú interjúban (Záróra, Veiszer Alinda műsora).
Luther állítólag akkor mondta ezt V. Károlynak a wormsi Birodalmi Gyűlés előtt, amikor a Gyűlés felszólította: vonja vissza tanait. Ő azonban kitartott. Ez az élethelyzet sokunk számára ismerős lehet – amikor tudjuk, hogy egy döntésünknek lehetnek negatív következményei… és mégis. Nem tehetünk mást, mint hogy kitartunk elhatározásunk mellett, és ezzel állást foglalunk. És nincs erő, amely meghátrálásra kényszeríthetne bennünket.
Bagdy Emőke akkor került legutóbb ilyen helyzetbe, amikor az elhíresült Zsanett-ügyben (amikor egy fiatal nő feljelentést tett több rendőr ellen, mert azok egy igazoltatás során megerőszakolták) a pszichológus professzor asszony vizsgálatai egyértelműen igazolták a Zsanett állításait. Becsaphatatlan tesztekkel mutatta ki, hogy a feljelentésben foglalt események megtörténtek Zsanettel. Ám a hatalom, a csikorogva-akadozva (gyakran sehogy sem…) működő igazságszolgáltatás ezt nem tudta elfogadni… A professzor asszony ekkor – kitartva az általa megállapítottak igazsága mellett – lemondott az igazságügyi szakértői posztról. Mert nem hajlandó a tudását, szakértelmét arra használni, hogy ilyen-olyan érdekek alapján készítsen szakértői véleményeket.
Ez a téma azonban a csaknem egyórás nagyinterjúnak csak egy egészen kis töredékét tette ki, és mellőzött mindenféle aktuál-politizálást.
Legalább ennyire izgalmas volt a beszélgetésnek az a részlete, amikor Bagdy Emőke elmesélte, hogy a tanára, mestere, Mérei Ferenc annak idején átadott neki, meg egy másik kollegájának egy személyiség-elemző tesztet, hogy értékeljék ki („Holnapra meglegyen!”). Egymástól függetlenül a két pszichológus azt látta a tesztből, hogy egy erősen szuicid, vagyis öngyilkosságra hajlamos, borderline-szindrómában szenvedő beteg tesztjéről van szó… Akinek az élete folyamatosan nagy veszélyben forog a betegsége miatt. Másnap kiderült: József Attila vizsgálati eredményeit elemezték… A teszt a halála előtti évben készült, és a riporter, Veiszer Alinda fel is tette a kérdést: ha megfelelő kezelést kapott volna a költő, ha ezt a tesztet ugyanilyen alapossággal és szakmai tudással értékelték volna ki az akkori orvosai – megmenthető lett volna az élete? Bagdy Emőke véleménye az, hogy akkor már nem… Már túl messzire, vagy inkább már túl mélyre jutott ennek a betegségnek az örvényében… De a mai pszichológusok rendelkeznek olyan módszerekkel, amelyek egy hasonló állapotú, József Attilához hasonló érzékenységű beteget ma már ki tudnak vezetni ebből a helyzetből. Ám ezek a módszerek eltérnek egy „normál” pszichoterápiától.
Szó került ennek kapcsán arról is, hogy egy művész lelke miért is sérülékenyebb, mint egy átlagos tehetségű emberé? B.E. szerint azért, mert a lelkünkben kavargó mélységeket, a tudatalatti sokszor sötét, felkavaró tartalmát a hétköznapokban legfeljebb úgy ismerjük meg, ha egy pszichoterapeuta kézenfogva elvezet bennünket ebbe a birodalomba, majd ugyanazzal a szakértő kézzel ki is vezet minket onnan.
Ám egy művész önként, egyedül, a saját tehetségére hagyatkozva tesz kirándulásokat ugyanerre a veszélyes területre – és hoz fel onnan ritka kincseket nekünk: a művészeti alkotásait. Ezen az ingoványos lelki területen könnyen eltéved, ott ragad, s ilyenkor lehetünk tanúi azoknak az önpusztító folyamatoknak, melynek oly sok művész esik áldozatául.
A beszélgetés olyan sok szempontból fogott meg, hogy még hosszan tudnám mesélni, ráadásul e cikk megírásához még számos más írást is elolvastam, ami Bagdy Emőkéről szól vagy tőle származik (többek között egy hosszú interjút a „Pszichológia a Fiatalokért Alapítvány” honlapján, a kérdező Seszták Ágota volt). Kiderült ezekből, hogy Miskolcon járt gimnáziumba – 13 éves korától volt kollégista, szüleitől távol (Zsófi – ismerős ez az élethelyzet?). A családi háttere sem mindennapi: apja kényszerűségből lett falusi református pap, mert kitelepítették őket Budapestről. Így, értelmiségiként is kapáltak, kaszáltak a szüleivel – miközben az édesapja 6 nyelven tudott. A gimnáziumba származása miatt nem akarták felvenni a paplányt, de egy másik gyerek hazasírta magát a kollégiumból, így megüresedett egy hely, amit ő végül csak megkapott. A kollégium a Minorita kolostorból átalakított hideg-rideg épület volt (én csak menzára jártam oda, de azonnal értettem, mire gondolt hidegségről-ridegségről írván B.E.!), de az ablakai legalább a Földes fiúgimnázium udvarára néztek! Lehetett fiúzni, ablakon kikiabálva, és még inkább az össztáncon! Emőke első szerelme egy harmadikos földesista fiú volt, életre-halálra, ahogy azt 17 évesen kell…
De nem ragozom tovább – akinek felkeltettem az érdeklődését a személye iránt, talál róla, tőle olvasnivalót.
Egy biztos: több helyen találtam hivatkozást arra (amit én is éreztem az interjút nézve), hogy a személye annyira karizmatikus, hogy feltölti a hallgatót életörömmel, energiával. Rendkívül aktív életet él, előadásokat, kurzusokat tart például (többek között Popper Péterrel és Müller Péterrel) MEGBOCSÁTÁSBÓL! A megbocsátás-tréning segíthet abban, hogy az ember továbblépjen egy-egy fájdalmas trauma után, hogy elengedje a múltat, és megszabadujon a rá nehezedő tehertől.
A fentebb említett előadótársaitól eltérően azonban – és nekem ez megint nagyon szimpatikus! – elutasítja a „mester"-szerepet. Nem akar, nem szeret kiállni, és megmondani a nagy igazságot… sokkal inkább arra törekszik, hogy élete maga legyen ez az üzenet.
„…tudod, mit sajnálok csak? Azt hogy a privát agyamat és a pszichológus agyamat nem tudom kettéválasztani, nem tudom kikapcsolni. Néha arra gondolok, mikor egy privát helyzetben vagyok, hogy ’jaj, bárcsak ki tudnám kapcsolni ezt, bárcsak ne látnám, ne tudnám…’, hát, de ez már így van, sajnos ez az egyetlen, ami nem megy…”
Nóra
